Jay Kristoff Nevernight- Öröknappal című regénye egy olyan világba visz, ahol a fény szinte örök, a bosszú fojtogató, a halál pedig tananyag. Egy sötét, vérrel és szenvedéllyel átitatott epikus történet, amelyben egy tizenhat éves lány gyilkos akar lenni – de közben ember is maradna.
HIRDETÉS
A bosszú egy klasszikus toposz, mégis működik
Az Öröknappal főszereplője a tizenhat éves Mia Corvere, akinek a történetét a jelen eseményei mellett egy múltat visszaidéző szálon ismerjük meg. Egy nemesi családból származik, aminek a sorsa elég hamar tragédiába fordul. Szemtanúja lesz az áruló édesapja kivégzésének, majd az édesanyját és öccsét is börtönbe vetik, miközben vele is végezni akarnak A rémült kislány a sötétség segítségével túléli a merényletet, majd egy Mercurio nevű régiségboltos szárnyai alá veszi. Mia ettől kezdve képes lesz az árnyaknak parancsolni, de képessége még igencsak kiforratlan. Mercurcio végül tanoncának fogadja, ám értékbecslői képesítés helyett valami egészen másra okítja ki Miát. A férfi mellett a Kedves Uraságnak keresztelt árnyékmacska is védelmezi, aki bosszúját forralgatja az Itreyai Köztársaság nagyhatalmú embereivel szemben. Ahhoz, hogy ezt a tervét véghezvigye, Miának előbb megfelelően fel kell készülnie. Tökéletes gyilkossá pedig csak egyetlen helyen válhat, mégpedig a köztársaság által annyira keresett Vörös Templom falai között.
Mia tehát az első gyilkossága és első szexuális élménye után – a két dolog nem függött össze – nekivág a korántsem zökkenőmentes útnak. Egy fogadóban megismerkedik egy dweymi fiúval, Trükkel, aki szintén a Szent Vérontás Asszonyának templomát keresi. A továbbiakban együtt néznek szembe a rájuk leselkedő veszélyekkel, ám ekkor még fogalmuk sincs, mennyire meghatározóvá válik majd a közöttük szövődő kötelék. Hiszen a Vörös Templom nemcsak pengéket kovácsol, hanem megpróbálja levetkőztetni belőlük mindazt, ami emberré teszi őket.
Hogyan épül fel a Nevernight – Öröknappal?
Jay Kristoff epikus fantasyvilága egy középkori Európát megidéző történet, pontosabban a kereskedőkkel teli Velence és az ókori Róma egyvelege. A regény egyik kiemelten érdekes pontja, hogy a nap-éj ciklus határozza meg a gazdaságot, a vallást, a politikát és az emberek mindennapi életét. Ugyanis ebben a világban három nap uralja az égboltot, aminek köszönhetően körülbelül két és fél évente van sötétség. Ebben az író segítségére volt egy asztrofizikus barátja, aki tervezett neki egy fizikailag is működőképes triplacsillagrendszert.
Ez a jelenség szorosan kapcsolódik a hitvilághoz, amely szerint a fény istensége és a sötétség istennője, Niah állnak szemben egymással. A vallásosság központi szerepe mellett máshogy is kapcsolódik a szerző előző könyve, a Vámpírbirodalom univerzuma és az Öröknappal. Míg előbbinél a naphalál okozta sötétség uralkodik, jelen regénynél ez pont fordítva van. Ezért is tetszik Jay Kristoff furmányos gondolkodásmódja, miszerint ha az egyiket már megírta, akkor nézzük meg a fordított verziót is. Azonban meg kell hagyni, az Öröknappal esetében nehezebben átlátható az évszakok váltakozása, a mezőgazdasági folyamatok működése, valamint a természet ökológiai dinamikája. A regény tele van lábjegyzetekkel, amelyek illenek a történet elbeszélő stílusához. A kötet oldalain Jay Kristoff egy jó humorú krónikásként jelenik meg, aki időnként ki is szól az olvasóhoz, akár csak egy igazi mesemondó a tábortűz körül ücsörgő gyerekekhez.
A lábjegyzetek nem csupán érdekességeket tárnak fel, hanem történelmi eseményeket és a világ működéséhez kapcsolódó kulcsfontosságú információkat is közölnek – az író például itt ad magyarázatot arra is, hogy milyen hatással van az éjszaka hiánya az emberekre.
Kristoff bizonyos esetekben poénkodik, hogy enyhítse a cselekmény feszült hangulatát, lazítsa a komorságot. Sajnos ezek a kiegészítő megjegyzések időnként megszakítják a fő cselekményszál folytonosságát, sőt, néha kellemetlenül ki is zökkentenek. Ugyanakkor érdemes figyelmet szentelni nekik, hiszen számos olyan részletet tartalmaznak, amelyek újabb rejtélyekre világítanak rá. A szerzőt ismerve ezeknek a dolgoknak biztosan lesz még jelentősége a későbbiekben, vétek lenne tehát kihagyni (még ha türelmet próbáló is). A Nevernight elején és végén található térképekre ugyanez vonatkozik, érdemes őket átbogarászni.
A dark academia címke is kevés ide
Az Öröknappal sztorija összességében tehát nem egy könnyed esti olvasmány. Hangulatában és cselekményében is elég borzongató tud lenni, a világépítés miatt ráadásul teljes odafigyelést is követel. Aki pedig nem bírja, ha egy szövegben nulla cenzúra van, annak olyan lesz ez a könyv, mint reggeli fogmosás közben egy jól irányzott tockost kapni. Az író nem csupán cifra káromkodásokkal tölti meg a szereplők száját, hanem simán leír olyan véres vagy taszító jeleneteket is, amelyek ellen nem véd semmilyen mágia. Vegyük például a 11. fejezetet, ahol megismerjük a hátborzongató ashkah-i testvérpárt. Marius vérszónok, Marielle pedig hússzövő. Ha lehet, inkább ne étkezzünk sem a fejezet elolvasása előtt, sem alatta.
De nem csupán a hátborzongató testvérpártól válik a Nevernight dark academia sztorivá. A Vörös Templom lényegében egy bentlakásos iskola funkcióját is ellátja, ahol a tanoncok olyan mesterektől tanulhatnak, akik nemcsak az alkímiát, hanem a harcművészetet, a tolvajlást és a csábítást is a vérükbe csepegtetik. Az elitizmus, hogy a lehető legkiválóbb pengéket képezzék ki, a folyton a levegőben lebegő fenyegetettség érzése, a melankolikus, borús hangulat egyaránt jellemzi a regényt. Itt mindenki a tudás megszállottja, hiszen a túlélésük múlik rajta, amellett, hogy mindenki a legjobb akar lenni. De még a titokzatos könyvtár sem maradhat ki a repertoárból, ahol hátborzongató szörnyek is megnehezítik a nyugodt időtöltést.
Minderre a darkos hangulatra akkor érzünk leginkább rá, amikor Mia és Trük eljutnak a Vörös Templomba, ahol kezdetét veszi a tanulás. Csupán négy tanoncból válhat végül igazi penge, tökéletes gyilkológép, a többiek beállhatnak segítőnek – már aki életben marad a végére. Jó pár dark academia sztorin túl, azt gondoltam, nem igazán lehet már itt újat mutatni, de szerencsére tévedtem. Jay Kristoff remekül ért hozzá, hogy a karaktereit érdekessé tegye az olvasó számára, és még a kevésbé szimpatikus emberek sorsa is elkezdjen minket érdekelni. Nos, ugyanilyen könnyedén gyilkolja is le őket, ha a helyzet megköveteli.
A szerző egy olyan poklot teremtett a tanoncok számára, ahol nem elég, hogy a tesztek során bárki elpatkolhat, de még a tanárok is simán megmérgezik őket vagy levágják egyes végtagjaikat.
Olvasás közben tényleg átéli az ember azt torokszorító érzést, amit a szereplők is éreznek az órák vagy a próbatételek alatt. És amikor azt gondolnánk, hogy most jöhet egy kis lazítás, akkor ismét húz egy kicsit a nyakunk köré szoruló hurkon. Mi pedig szadista módjára még élvezzük is.
Karakter alkotásból ismét jeles
Mia tehát ebben az életveszélyes környezetben kénytelen boldogulni. Rögtön az elején keresztezi az útját a saját Draco Malfoya, Jessamine, akivel ő alapból nem akart konfliktust, hiszen egy cipőben eveznek. Emellett Mia rengeteg kérdésre szeretne választ kapni azzal kapcsolatban, hogy miért lett hirtelen kapcsolata az árnyékvilággal. Bár azt mondják, hogy a sötétség kiválasztotta őt, még mindig keresi az okokat. A szerző nagyon szépen bontakoztatja ki ezt a képességet, és nem egyből azt érezzük, hogy a főszereplő máris szuperszonikus erővel van megáldva, amelyet azonnal képes is tudatosan használni. Sőt, egyáltalán nincs tisztában azzal, hogyan tudná megfelelően uralni vagy felhasználni ezt az erőt, leginkább Kedves Uraság az, aki a segítségére van. Jay Kristoff még azzal is megspékeli ezt a rejtélyességet, hogy még maga az árnyékmacska sem tudja, hogy valójában ki is ő és miért került a lányhoz. Nagyon izgalmas aspektusa ez a regénynek és rengeteget ad hozzá Mia karakterfejlődéséhez is. Miközben keresi a válaszokat és saját önmagát, fél lábbal egyensúlyoz a bosszúja és a kiképzés pokla között. Rá kell jönnie arra is, hogy a pengévé válás sokkal többet követel, mint amennyit ő veszíteni képes a saját emberségéből.
A főszereplő egy morálisan elég szürke karakter, viszont egyáltalán nem az a fajta, akit utálna az ember. Annak ellenére, hogy a bosszú hajtja, Mia nem sajnálja beletenni a kellő energiát és időt a saját fejlődésébe. Képes a múltbéli hibáiból és bölcs ember módjára másokéból is tanulni. Bár időnként egy igazi picsa, nagyon is érző lelkű, ugyanakkor számító és kegyetlen személyisége van. A karakterének megvannak a mélységei és emiatt a karakteríve is szépen tud felfele szárnyalni. Nemcsak egy újabb tucat badass női főhőst kapunk, aki amúgy csodálatos ember és mindenki imádja már az első perctől fogva. De nem csupán őt sikerült ilyen érdekessé formálnia az írónak, hanem számos másik figurát is. Ennek köszönhetően pedig iszonyatosan meg tudja forgatni a kést az olvasó szívében, ami valljuk be, valahol azért mégiscsak elvárható egy jól megírt epikus fantasy esetében.
Verdikt
Jay Kristoff Nevernight – Öröknappal című regénye kétségtelenül egy sodró lendületű, izgalmas olvasmány. A történetvezetés dinamizmusa, a komplex és részletgazdag világépítés, valamint az atmoszférateremtés minősége egyaránt azt jelzi, hogy a szerző igyekszik a keményvonalasabb fantasyirodalom kedvelőit megszólítani. Emellett persze egyértelműen érezhető, hogy tisztában van a mostani trendekkel, amelyeket képes a saját szájízére formálni. A karakterábrázolás mélysége és a narratív ív gondossága pedig tovább erősíti azt a benyomást, hogy az Öröknappal nem csupán szórakoztatni akar, hanem nyomot hagyni is az emlékezetünkben. Még úgy is, hogy helyenként hagy kivetnivalót maga után a sztori némelyik része. Az pedig már most borítékolható, hogy a következő rész még ennél is véresebb és több rejtélyt felfedő epizódja lesz ennek az univerzumnak.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
