Film

A Marvelek egy fájóan középszerű próbálkozás a százfelé táguló multiverzumtól – Kritika

A Marvelek meg sem próbál mély lenni, épp, hogy le tud kötni, magával pedig nem tud mit kezdeni.

A Marvel Filmuniverzum sajátossága és egyben sikere is abban rejlik, hogy történetei össze vannak kapcsolva. A karakterek különálló filmekben vagy sorozatokban bontakozhatnak ki, hogy később egy másik figura önálló narratívájában bukkanjanak fel, vagy az összeverbuválódott hősosztagokról szóló sztorik egyikében kapjanak akár kiemelt szerepet. Az egyik főszereplője lehet a másik mellékszereplője, az idővonalak és párhuzamos univerzumok folyamatos keveredése miatt pedig semmi sem tekinthető véglegesnek, senki sem veszhet el örökké, és bármerre mehetnek a cselekményszálak. A nemrég debütált Marvelek a 33. (!) film, ami építkezik a sorozatokból is. Érthető tehát, hogy ebben az esetben nem csak a szálak követése okozhat kihívást a nézőnek, hanem az alkotóknak is a kohézió fenntartása. Nem szólhat mindig minden a világ megmentéséről, mert súlytalanná teheti az egészet. Ugyanezt eredményezheti a multiverzum is: mit számít egy halál, ha majd egy párhuzamos valóságból pótolják a karaktereket? Ráadásul a Bosszúállók: Végjáték óta nemigen érezni a Marvel filmeknél a – haha – végjátékot. Mintha építkeznének, de maguk se tudnák, hogy hova – vagy azt, hogy pontosan hogyan kellene tovább menni. A külön értelmezhető sztorik, mint a Loki vagy a Fekete Párduc emiatt talán jobban is működnek, mert sem a múlt, sem a potenciális jövő nem terheli őket. A Marvelek pedig valahogy a két szék közé esik a megfelelési kényszerben. Mert meglett volna a szabadsága egy izgalmas történethez, de helyette egy vállvonással felérő sztorit kapott, amit egyedül a rendezés és a színészi játék mentett meg.

A cselekményt ezúttal is egy újabb gonosz „ármánykodása” indítja be. Az előző Marvel Kapitányban megtudhattuk, hogy a címadó hőssé avanzsálódott Carol Danvers (Brie Larson) a kree néppel küzdött az alakváltó skrullok ellen. Kiderült azonban, hogy a skrullok az elnyomottak, a szuperhős pedig a kree-k ellen fordult, és elpusztította az őket irányító szuperszámítógépet. Ez azonban tönkretette bolygójukat, és komoly emberáldozatokat követelt. Danverst „Megsemmisítőként” kezdték emlegetni, ugyanis az ő szemszögükből ördögi könnyedséggel pusztította el otthonukat, kárhozatra ítélve őket. A levegőjük mérgezővé vált, a napuk kialudt, és így a kihalás peremére sodródtak – azok is, akik a politikusok és hadvezérek tevékenységeiben nem is vettek részt, arról nem is tudtak: tehát az átlag polgárok, akik mit sem sejtettek a népirtásról, a skrullok üldözéséről és a gonosz tervekről . Dar-Benn, egy túlélő magára vállalta tehát a felelősséget, hogy hatalomra tegyen szert és megmentse a bolygót, Halát és a kree népet. Ehhez megtalálja egy ősi karperec egyik felét, amivel képes a tér-időn átjárókat kiszakítani: így szeretné nemcsak elnyerni más helyszínek erőforrásait, de megbüntetni Marvel Kapitányt és szövetségeseit. A sztorit egy ilyen féregjárat felfedezése indítja be, ugyanis nemcsak Danvers megy megvizsgálni, hanem Monica Rambeau (Teyonah Parris) is.

Rambeau Danvers elhunyt barátnőjének a lánya, aki közben űrhajós lett, és a szuperhősös titkos ügyletekkel foglalkozó Nick Fury (Samuel L. Jackson) csapatával együtt megy a féregjárathoz. Rambeau egyébként a WandaVision című sorozatban bukkant fel, ahol ő maga is a fénnyel kapcsolatos, különleges képességekre tett szert. A két karakter interakciója a féreglyukkal összekapcsolja őket adottságaik miatt, de belekeveredik egy harmadik hős is, Kamala Khan (Iman Vellani), azaz Ms. Marvel, aki az azonos című sorozatának főhőse volt. Nála van a főellenség, Dar-Benn által kutatott karperec másik fele, aminek köszönhetően neki is fénnyel kapcsolatos képességei vannak: képes szilárd anyaggá formálni azt. Ezek a tényezők egyfajta köteléket alakítanak ki a trió között, akik, ha használják erőiket, hirtelen helyet cserélnek, bárhol is legyenek. Ez egyrészt elindítja őket azon az úton, hogy kiderítsék, mi áll a furcsaságok mögött, másrészt érdekes akciójeleneteket és interakciókat eredményezhet. Rambeau ugyanis kislány volt, amikor Danvers elment, és azt ígérte neki, hamar visszajön – ami nem történt meg. Felnézett „nagynénjére”, de útközben kiábrándult belőle – most pedig rá vannak kényszerítve, hogy konfrontálódjanak. Ms. Marvel pedig nem véletlenül választotta ezt a neve: Marvel Kapitány ugyanis a hőse és példaképe, és tiniként sipákolni kezd, ha a közelébe kerül. Hármójuknak egymást is kezelniük kell tehát, nem csak az intergalaktikus veszélyeket.

A fentiek azért elég jól rávilágítanak arra, hogy a Marvelek központi narratív szála már önmagában elég kesze-kusza, és sokat követel meg a nézőtől. Ha valaki nem tartja az iramot a Marvel film- és sorozatáradatával, akkor a különféle karakterek aligha mondanak neki valamit. A Marvelek igyekszik gyorstalpalóként is szolgálni, ami dicséretes rövid, 100 perces játékidejét tekintve, de ez persze nem elég. Ez a film azonban nemigen építi fel karaktereit, akiknél a jellemfejlődés már-már nemlétező. Az egész cselekmény egy katyvasz, amin átsüvít a trió, érintve a kötelező pontokat és egy teljesen felejthető főgonoszt. A stáblista pörgése után egy héttel már nagy eséllyel alig tudnánk elmondani, hogy miről szólt a film,

annyira semmilyen az egész.

Az adott pillanatban azért szórakoztató, de inkább hol kínos, hol vicces jelenetek követik egymást. Nem lehet unatkozni a Marveleken, de kifejezetten nem is stimulál. Humora is középszerű, és bár nem érezni, hogy kötelezően, másfél percenként el kell sütni valami poént, a meglévők sem valami ötletesek. Világépítése viszont szórakoztató: legalábbis abból a szempontból, hogy olyan szegleteit mutatja be az univerzumnak, amiket korábban még nem láthattunk. Azonban ezek is nagyjából egy-egy gagre elegek, többet nem adnak hozzá a filmhez: jópofa például a csak énekkel beszélő civilizáció, de a bohóckodás nemigen ad teret semmi másnak.

Kifejezetten jó azonban a kémia a három főhős között. Larson remekül kelti életre az egyik legerősebb hőst, aki az érzelmekkel nemigen tud mit kezdeni: nem tud mit mondani elhagyott „unokahúgának”, és a rajongást sem tudja hova tenni. Parris szuperül alakítja azt a Rambeau-t, aki beletörődött abba, hogy egyedül van az életben, és munkája lett az igazi családja. Velani pedig még mindig imádnivalóan aranyos, ahogy kezdi nem csak saját képességeit jobban megérteni, hanem azt is, hogy a hősök is emberek, és a nonstop bálványozás ugyanúgy lehet dehumanizáló. A trió a legtöbbet hozza ki a gyenge forgatókönyvből, és hiába nincs karakterfejlődés, látni,

hogy élvezték az egészet, és ez szórakoztatóbbá teszi a jeleneteket.

Ugyanez igaz az akciókra is. Akkor a legjobbak, amikor a folyamatos helyzetváltozások miatt vagy teljesen különböző helyszíneken harcolnak hőseink, pillanatról pillanatra alkalmazkodva a változásokhoz, vagy egy helyen, taktikusan kihasználva ezt a különös adottságot. Nia DaCosta rendező remekül építi fel ezeket a jeleneteket, a káosz ellenére követhetőek és kifejezetten kreatívak.

Pillanatról pillanatra jól van összerakva a Marvelek, de egyszerűen nincs mélysége. A sztori faék egyszerűségű, ha épp nem egy értelmetlen katyvasz. A karakterek motivációi bénán vannak felépítve, és miközben bőven lett volna helye karakterfejlődésnek és drámának, DaCosta és írótársai, Megan McDonnell és Elissa Karasik elengedték ezeket. A film néhol nevetségesen szárazon beszél a népirtásról, a nem kívánt következményekről és azok lélektani hatásáról, gyorsan lekeverve ezeket, hogy szórakoztató maradhasson. Ez talán a legzavaróbb benne: lett volna hely többre, de a listaszerű pipálgatáson túl nem akartak rá időt szánni. Pedig a hatalom és szuperképességek következményei, a családi dinamikák és az emberi kapcsolatok törékenysége, valamint a mások piedesztálra emelése érett és érdekes, ideillő témák lettek volna, amik csíráit a humor és a robbanások gyilkolják meg.

Az eredmény pedig egy cinikus „oké, ezzel is megvagyunk”. Egy újabb letudott szuperhős film, újabb elpopcornozott forintok, és egy újabb vállvonás – „majd talán a következő”. Kijöttem a filmről, és a többiekkel való diskurzus után azonnal arra gondoltam, hogy – ha nem lenne a társaság, a megszokás, a mozi abszolút pozitív élménye – jobb lett volna otthon maradni és nézni tovább a Lokit. És igen, én is érzem az iróniáját annak, hogy a cselszövő isten legújabb évada is „csak egy újabb” Marvel. De az legalább jó, és mélyebb, mint egy lábfürdő.

5 /10 raptor

Marvelek

The Marvels

amerikai szuperhősfilm
Játékidő: 105 perc
Premier: 2023. november 10.
Rendező: Nia DaCosta

Eltelt megint egy hét? Mi történt itt? Ne is gondolkodj, összeszedtük neked a legfontosabb cikkeket, híreket!

Gyerekkorom óta a videojátékok és filmek minden aspektusa a szenvedélyem, műfajtól és stílustól függetlenül. Hamar rájöttem, hogy érdekel, mi van a felszín alatt, és az írás remek módja annak, hogy a felszínre hozzam - elsősorban magamnak, de szívesen osztom meg másokkal is.