A Holdlovag után megérkezett az MCU 4. fázisának újonc szuperhőse, Ms. Marvel, azaz Kamala Khan. A Marvel első amerikai-pakisztáni, és nem mellesleg első muzulmán szuperhőse, aki 2013 óta hódítja meg a Marvel rajongókat saját képregénysorozatában – épp ideje volt, hogy becsatlakozzon a nagy filmes univerzumba. A debütálás szerencsére minden olyat átmentett a Ms. Marvel képregényekből, amiért szerethető ő. Ám az MCU-s receptben többször nem találja magát a sorozat. Évadkritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ki vagyok én? Megmondom én!
Kamala tinédzser szuperhősként Peter Parkeren keresztül már jól ismert felállásban indul neki önmaga tisztázásának. Nagyon nagy szuperhős – főleg Carol Danvers – rajongó, amit szülei – kiváltképp édesanyja, Muneeba – nem néz jó szemmel. Hát amikor Kamala még felfedezi, hogy vannak saját szuperképességei, az egy megvalósult rajongói álom! Részben csak, ugyanis – szintén a Pókemberből tudjuk – a hatalom nagy felelősséggel jár. Ahogyan az minden kezdő szuperhős fontos állomása, Kamala is szembe találja magát ellenségekkel. Clandestine-ék, az MCU ügyeletes dzsinnjei szeretnének hazajutni, minden áron, de tényleg minden áron, miközben egy állami szerv is szeretné elkapni Kamalát.
Utóbbiban nagyot bukik a sorozat (erről később), nem is az emlékezetes gonoszok vagy konfliktusok miatt fogunk rá emlékezni. Hanem sokkal inkább az első epizódokban már kiemelt kulturális háttér és identitáskeresés miatt – erről többet pilotkritikánkban olvashatsz róla!
Kamala Khan megmenti a szuperhősmítoszt – Ms. Marvel kritika
HIRDETÉS
A sorozat átélhetőnek, autentikusnak, sőt vonzónak mutatja a pakisztáni kultúrát, ami bőven elég izgalmas ahhoz, hogy frissnek és izgalmasnak hasson egy Marvel sorozatban. És persze ahhoz is, hogy ne ismételje meg tini szuperhősként Peter Parker útját.
Kamala világából folyamat árad a szeretet és a családiasság, annak ellenére, hogy szülei képviselnek némi szigorúságot.
A családja mellett fontosak a barátai is, mint Bruno vagy Nakia, akik remek fogódzkodók ahhoz, hogy bepillantást nyerjünk a lány két életébe: a geek bütykölős és szuperhős conra készülőbe és a mecsetbe járó, hagyományápoló délutánokba.
A kis családias körkép is jól mutatja: Kamala személyisége mondhatni terhelt. A sorozat további részei rávilágítanak a bevándorlók kettős identitására és kívülállóságára: Kamala is amerikai, de pakisztáni is, aki igazából se az USA-ban, se Pakisztánban nincs otthon. Ezenfelül szuperhős rajongó és szófogadó tinilány, aki egyszerre próbál megfelelni szüleinek (főleg édesanyjának) és megélni az általa választott identitást. És szuperhősnek is lenni, ami nemcsak sok felelősséggel és fejlődnivalóval, hanem ugyanennyi kérdéssel is jár.
Miért pont ő neki lett szuperképessége? Honnan kapta őket? Kamala karaktere ezen jegyek mentén fejlődik a sorozat előrehaladtával.
A rendelkezésre álló hat epizód nem elég a teljes út bemutatására, de a főbb állomások jól kirajzolódnak. A sok feldobott ötlet közül az alkotók a pakisztáni múltat és egyben a család generációs traumáját választják a fő csapásiránynak, melyhez a szupererőt adó családi karkötőn keresztül vezet az út. Tudatosan felépített cselekmény ez, melybe számos rossz nyomot és félrevezetést is tettek az írók.
A képregénybeli Ms. Marvelt ismerve utóbbi kerülőutak zavaróak lehetnek, hiszen ott teljesen más háttértörténete van Kamala erejének. Ám megbocsátható a változás, hiszen a sorozat kontextusán belül működik az új verzió. Sőt, a kulturális háttérhez, Pakisztán történelméhez is bátran mer nyúlni a Ms. Marvel. Például bemutatja – már amennyire szükséges a Kamala történethez – Indiától való függetlenedést, a minden pakisztáni családban jelenlévő kettős érzésű pillanat. Az eseményekről lefejti a politikát, és csakis az egyén szintjén mutatja be, hogy a legfelemelőbb történelmi pillanatok, mint egy ország függetlenedése mennyi kárt tudnak okozni egy csak békében élni akaró ember hétköznapjaiban.
Az események sodrásában nemcsak maga Kamala, hanem édesanyja is fejlődik – vele együtt. A Disneynek a témában amúgy is van már gyakorlata (gondoljunk csak az Aranyhajra vagy az idei Pixar mesére, a Pirula Pandára), mondhatni kisujjból kirázzák az anya-lánya konfliktus feloldását.
Muneeba személyében a szigorú anyuka archetípusát ismerjük meg, aki nem tudja elfogadni, hogy lánya nem az általa kijelölt úton halad, és a család múltjáról sem hajlandó beszélni. A szülő-gyermek szembenállásból fokozatosan felsejlik a generációkon átívelő trauma – kezdve a bevándorló élet nehézségeivel és az elhallgatott múlttal. Sajnos annyi időt nem szán az egészre a sorozat, hogy hihető legyen Muneeba karakterfejlődése, és ne csak egy epizódban zavarja le. De mégis érezhető, hogy szuperképességek nélkül is hasonló utat jár be, mint Kamala. A közös út pedig a kulcs ahhoz, hogy anya és lánya egymásra találjon.
Marvelék már megint nem tudnak főgonoszt írni
A Ms. Marvel főmondanivalója az identitáskeresésben keresendő, viszont ez nemcsak egy bevándorló családdráma , hanem egy szuperhős történet is. És Marvel film vagy sorozat nem létezik ellenségek nélkül. Az alkotók mindjárt két ellenfelet is ráküldenek a kezdő szuperhősre: egyik a ClanDestine család, másik pedig a DODC ügynökség. Utóbbi a Vasember vagy a Pókember filmekből is ismerősek lehet, ugyanis ők szoktak takarítani a szuperhős balhék után. Előbbi pedig egy 1994-es szuperhőscsalád-csapat, akiket előhúztak itt, hogy legyen valaki gonosz.
Vezérük Najma és családjában volt némi potenciál is – céljuk például érthető és a Kamaláék-féle generációs traumával is jó összhangban van. Viszont az alkotók semmit nem kezdenek a párhuzammal, és a családot sem építik fel úgy, hogy a két fél küzdelmének, vagy akár Najma végső tettének legyen bármilyen drámai súlya. Valamennyit próbálnak építeni Kamran karakteréből, aki segít Kamala iskolatársa, és nem mellesleg a rossz oldalon áll. A fiúban ott volt a lehetőség, hogy egy jó és rossz térfélen egyensúlyozó figura legyen, ám erre sem hagyott teret a forgatókönyv, és maradt a fiú egy fura majdnem szerelmi szál Kamala számára. A Clandestine-ék riválisaiként megjelent Vörös tőrék sem tudnak kibontakozni, hiszen inkább érződtek egy szükséges cselekményelemnek, mint tényleges univerzumtágításnak vagy hús-vér segítőknek Kamala mellé.
A DODC előhúzása pedig tölteléknek hat végig. Bár már a legelején bedobják őket, hamar lekerül róluk a fókusz, hogy végül az évadfináléra előrángassák őket, mert le kéne zárni ezt a szakaszt is. Ürügyként jók arra, hogy a sorozat végére összehozzanak egy minden szereplőt egy helyre terelős sulis akciózást, de igazából enélkül is meglettünk volna.
Verdikt
Az a legnagyobb baja a Ms. Marvelnek, hogy nem szán időt a beemelt szereplők és történetszálak felépítésére. Így minden remek képregényes háttérrel a háta mögött sem tudott jobb lenni egy középszer szuperhős eredettörténetnél.
Próbál ragaszkodni a jól bejáratott MCU-s szuperhőszsánerhez, miközben erre nincs elég tere 6 x 40 percben se.
Sokkal jobbat tett volna az egész szériának, ha elenged bizonyos kötelezőket (például a főgonoszt), és ténylegesen az eredettörténet és a szuperhőssé válás útjával foglalkozik. Jelen végeredmény egy olyan történet lett, ahol felismerhető, mi mihez kapcsolódik, de az odavezető utat vagy nem látjuk, vagy csak egy gyorsan odahúzott trehány vonalnak tűnik az egész. Reméljük, a 2023-ban érkező Marvelsben (magyarul Marvelek) Kamala Khan izgalmasabb és tartalmasabb kalandban vehet részt. Ugyanis olyan friss és szeretnivaló hős ő, akire nemcsak az MCU-nak, hanem a világnak is szüksége van. És a Ms. Marvelnél sokkal többet érdemel.
