Steven Grant (Oscar Isaac) egy kedves, jólelkű pasas, aki egy múzeumi ajándékboltban dolgozik. Egy garzonban lakik, érdekli az ókori egyiptomi kultúra és történelem, éjjelenként hieroglifákat tanulmányoz. Barátságokat nehezen köt, inkább aranyhalával, Gussal és egy pantomimművésszel beszélget. Fél elaludni éjjelente, mivel úgy hiszi, alva jár. Egy alkalommal kificamodott állkapoccsal ébred a semmi közepén; ekkor kezdi érezni, hogy valami nagyon nem stimmel. Hirtelen egyiptomi istenek, sakálok, fura papok és varázslók fantasztikus és mozgalmas világába keveredik, és közben arra is rájön, hogy különleges képességeket kapott az egyiptomi holdistentől, Khonsu-tól. Így lett a Marvel filmes univerzum új szuperhőse. A Holdlovag spoilermentes kritika következik!
Az írói csapat vezetője ezúttal Jeremy Slater, aki elsősorban horrorfilmek (Death Note, The Lazarus Effect), a Fantasztikus négyes, az Esernyő akadémia írójaként ismert, az epizódokat pedig Mohamed Diab egyiptomi rendező rendezte. A hatrészes minisorozat önállóan is megállja a helyét a Marvel univerzumban, ezúttal nem utal és kacsint ki egyik más Marvel hősre, filmre vagy sorozatra sem.
A Holdlovag személyében egy komplex főhőst kapunk, aki nemcsak rosszfiúkkal, de a fejében lévő káosszal is küzd. Egy súlyos mentális betegségben, disszociatív személyiségzavarban szenved, azaz két elkülönült személyisége van: a komor és marcona zsoldos, Marc és a galamblelkű Steven. Marc és Steven az egyiptomi holdisten, Khonsu avatárjai, és a tőle kapott különleges képességek és páncélzat birtokában éjjelente Holdlovagként csapnak le a bűnözőkre. Hősünk emlékezetkiesésektől szenved és a két személyisége küzd a teste (és a szuperhős páncélzat) birtoklásáért. Ha mindez nem lenne elég, ott van még Arthur Harrow (Ethan Hawke), aki próféta szerepében tetszelegve gyűjti hívőit maga köré, hogy kiszabadítsa a félelmetes Ammit istennőt, akit az egyiptomi istenek (mellesleg jogosan) bebörtönöztek. Stevenre és Marcra vár a feladat, hogy megakadályozzák Ammit kiszabadítását és a közelgő végítéletet.
A történet a két egyiptomi isten (Khonsu és Ammit) ideológiájában bemutat nekünk két, elkülönült megközelítést is bűnről és büntetésről. Khonsu a bűnözőkre és gyilkosokra csap le, akik régóta tevékenykednek büntetlenül, míg Ammit istennő nem hagy választást az embereknek: egy mágikus mérleg segítségével dönti el, kinek tiszta és kinek bűnös a lelke. Az egyiptomi mitológia szerint az ember halála után megmérték a szívét és ha mérleg egyensúlyban volt, a lélek továbbjutott a túlvilágra, ha azonban az ember szívét lehúzta az elkövetett bűnök súlya, akkor Ammit felfalta azt. Tehát a rosszak üldözése (és önbíráskodás) áll szemben a már gondolati síkon (vagy az előtt) megjelenő gonoszság kiirtásával. A történet fő konfliktusa nem lett túlbonyolítva, pedig volt benne potenciál, hiszen az egyiptomi mondavilág, az egyiptomi istenek és fáraók történetei mind izgalmas alapot szolgáltattak volna egy tartalmas kalandhoz és konfliktushoz. A forgatókönyv írói inkább a főhős személyiségére, lelki vívódásaira és jellemfejlődésére helyezték a fókuszt. Ez utóbbi viszont remekül működött a történetben.
A történet nem akarja a Holdlovagot hősként ábrázolni, és én sem is skatulyáznám be őt se hősként, se antihősként.
Egy tragikus múltú férfi csak, aki mellesleg szuperképességekkel lett megáldva, tetteinek és a holdisten utasításainak moralitását folyamatosan megkérdőjelezi, bűntudat gyötri és mindenáron megpróbálja védeni szeretteit.
Az kifejezetten tetszett a sztoriban, hogy az írók nem akarják elbagatellizálni a lelki problémáit, döbbenetes és szívszorító jelenetek is bőven akadnak az akciójelenetek mellett.
A Holdlovag személyisége(i) rendkívül érdekes(ek) és Oscar Isaac nagyszerűen alakítja a Holdlovag két énjét: zseniális, ahogyan a két karakter közt akcentust, testtartást, mimikát vált. Steven brit akcentusa, beszólásai és esetlen mozdulatai már önmagukban viccesek voltak.
A minisorozat hat részében elegendő idő is van arra, hogy kibontakozzon mindkét személyiség, és jobban megismerjük főhősünk múltját és a lelkében folyó küzdelmeket.
Oscar Isaac remekel mind a komikus, mind a drámai jelenetekben, szerethető, esendő és félelmetes.
A Marveltől nem idegen a szuperhős lét jó és rossz oldalainak komplex ábrázolása, gondoljunk itt a nárcisztikus Doktor Strange-re, Vasemberre, aki pánikrohamokkal és PTSD-vel küzdött, vagy a WandaVízióra, ahol Wanda a gyász öt szakaszát élte végig. A Holdlovagot az különbözteti meg az előbb említett MCU hősöktől, hogy az ő esetében egy vállalt mentális betegségen keresztül foglalkozik a történet a főhős nehézségeivel. A sorozat rendezője, a forgatókönyvírók és maga Oscar Isaac is alaposan utána olvasott a disszociatív személyiségzavarnak, hogy minél hitelesebben mutassák be ezt a ritka mentális betegséget. Természetesen éltek az alkotói szabadságukkal is az írók és néhány elemet eltúloztak vagy torzítottak. Akit érdekel, milyen elemek kapcsán ábrázolja reálisan és hol túloz a disszociatív személyiségzavar kapcsán a Holdlovag, az elolvashatja itt. (vigyázat, spoileres!). A történet a Holdlovagot emberi valójában ábrázolja, minden jó tulajdonságával és hibájával együtt, így lesz a karakter igazán összetett és szerethető. A forgatókönyv merészebb fordulatokat is bevállal, és ezzel eléri, hogy a történet nem egy sablonszerű elbeszélése a hős felfelé ívelő útjának, hanem egy komplex és érzelmes küzdelem a múlt démonaival. Összességében a Marvel egy komorabb hangvételű sorozatot készített, de ez jól is áll a Holdlovagnak.
Sajnos a történet főgonoszáról már kevésbé lehet jókat mondani. Ethan Hawke kihozza a szerepből, amit tud, de a főgonosz Arthur Harrow karaktere se nem összetett, se nem érdekes: motivációi homályosak, múltjára csak egy-egy elejtett megjegyzésből következtethetünk.
A Holdlovag nagyszerűen megírt karaktere mellett egydimenziósnak tűnik, amiért kár, mert így a történetben súlytalannak érződik a kettejük konfliktusa.
Random feltűnik jelenetekben és az egyes szereplők múltjáról tart előadást, vagy monologizál arról, milyen nehéz volt a korábbi avatár élete, de ettől nem lesz félelmetes, inkább csak fura. Sokkal érdekesebb lett volna, ha az ő múltjából is kapunk képet, kíváncsi lettem volna, Harrow miket élhetett át, miért döntött úgy, hogy Ammit istennőt fogja követni.
A harmadik fontosabb szereplőnk Layla (May Calamawy), akit bonyolult szálak fűznek Steven-hez/Marchoz. Layla nem a csapdába esett lány, aki a szuperhős megmentésére vár, hanem egy okos, bátor csaj, aki saját maga is képes megküzdeni a rosszfiúkkal. Az egyik kedvenc jelenetem, amikor egy kislány megkérdezi tőle, hogy ő egy egyiptomi szuperhős-e. (igen, az!) Az ő karakterét jobban kidolgozták, és szerettem a Holdlovaggal közös jeleneteit. May Calamawy és Oscar Isaac közt remekül működik a kémia, az első találkozásuk egyszerre volt szívfacsaró és humoros.
A szereplők közül Khonsu istent emelném még ki, aki az első részekben kifejezetten horrorisztikus, a hangját kölcsönző F. Murray Abraham pedig remek választás volt. Jellegzetes, mély hangját jól kiemelik a speciális effektek, ezáltal karaktere tiszteletet parancsoló és félelmetes lesz. Khonsu egy akaratos, makacs egyiptomi isten, aki nem riad vissza a manipulációtól, a szabályok megszegésétől vagy „szárnyai” bemocskolásától. Ő már egy jóval kompetensebb és agyafúrtabb rosszfiú, mint Harrow. Kiválasztja Marcot/Stevent a harcosává, de megállapodásuk alól mindig ki akar bújni, kiforgatja mások szavait és nem törődik azzal, mennyire megnehezíti kiválasztottja így is bonyolult életét.
Az akciójelenetek terén a Marvel hozza a megszokott színvonalat, a látvány és a CGI is remek – kivéve az utolsó összecsapást az istenek között, az engem egy bugyutább Godzilla filmre emlékeztetett. A helyszínek pedig egyszerre ismerősek és idegenszerűek a magyar nézőknek, nem véletlenül: a sorozatot nagyrészt Magyarországon forgatták tavaly tavasszal.
A szemfüles nézők kiszúrhatnak budapesti helyszíneket (és Rubik kockát), és például a Madách teret többször is láthatjuk londoni helyszínként, a Szépművészeti Múzeumból pedig egy-egy jelenet erejéig a londoni Nemzeti Képtár lesz.
Hesham Nazih zenéje pedig katartikus és remek hangulatot kölcsönöz a Holdlovag világának.
Verdikt
A Marvel a megszokottól eltérő történetmesélést választ, ami üdítő és izgalmas egyszerre. A történet elején (illetve később bizonyos pontjain) semmilyen kapaszkodónk nincs, Stevennel együtt próbáljuk megérteni, mi miért történik, és a forgatókönyv sokszor félrevisz minket, nem lehetünk biztosak abban, mi álom és mi valóság. A sztori felénél kapunk egy meglepő fordulatot, ami ki is zökkent minket az események sodrásából.
Nem mondom, hogy nincs létjogosultsága a fordulatnak, Steven és Marc jellemfejlődése szempontjából fontos, és ezzel a sztori legérzelmesebb jeleneteit is kapjuk (köszi Marvel, küldöm a terápiás számláimat). A stáblista utáni jelenet viszont sok kérdést hagy nyitva és egy lehetséges folytatásnak is megágyaz.
A minisorozat nem tökéletes, de szórakoztató, elgondolkodtató, megható és Steven Grant és Marc Spector komikus és dinamikus duója miatt mindenképp érdemes megnézni.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
