Film

Mese a bálnavadászatról, no meg az ember konfliktusimádatáról – A tengeri fenevad kritika

A Netflix ismét nagyot durrantott új animációs filmjével. A tengeri fenevad pedig újabb bizonyíték arra, hogy Amerikában nem csak a Pixar tud a látványhoz komplex mondanivalót társítani.

Az emberi történelem konfliktusok sorozata. Hol nyersanyagért, hol területért, hol presztízsért vonultak egymás ellen csoportok, életeket ontva valami vagy valaki nevében. A királyságok, majd nemzetállamok saját történeteiben idővel eltelhetett annyi év, hogy igazából senki se tudta már, miért is küzd, miért gyűlöli a másikat, vagy épp egyáltalán ki kezdte el ezt a háborút annyi idővel ezelőtt. A helyzet tragédiája, hogy a mai napig emberek ezrei harcolnak úgy, hogy generációs konfliktusokat hordoznak csupán. Az egyik oldal hősei a másik fenevadjai, és mindkét félnek igaza lehet – vagy épp tévedhet. A Netflix legújabb animációs filmje pedig ezért elképesztően érdekes: mert A tengeri fenevad a látszat ellenére erről is szól. 

Az alkotás világában a vadászok a legnagyobb héroszok: félelmet nem ismerve vetik magukat a tengernek, hogy levadásszák az emberek ősellenségének minősülő szörnyetegeket. Ágyúkkal, szigonyokkal, kardokkal és puskákkal esnek neki a csápos, fogas vagy épp szarvas monstrumoknak. Az ügyesek – és persze szerencsések – túlélik, míg a többiek hősként vesznek oda hajóikkal együtt. A királyság komoly összegeket fizet a gigantikus vízilények kiirtásáért, és hasznosítja azok tetemeit. Az elhunyt vadászok árvái számára az uralkodócsalád tart fenn árvaházakat, és itt éldegél Maisie, aki csak úgy bújja a történelemkönyveket. Ezekben hajmeresztő és izgalmas történetek vannak a legendás Crow kapitányról és legénységéről, a lány pedig elhatározza, hogy megszökik, és csatlakozik hozzájuk. Elvégre a vadászé a legnemesebb lét, és, ahogy mottójuk is diktálja:

élj nagyszerű életet, és halj nagyszerű halált

A kölyök pont akkor oson fel a hajóra, amikor Crow és legénysége Jacobbal, a kapitány jobb kezével az élén elindul legyőzni a tengereket terrorban tartó Rőt Farkat, a tét pedig nem kicsi: a bestia elejtése egyenlő a vadászok létjogosultságának bizonyításával, ellenkező esetben az uralkodóház már nem finanszírozza a szakmát, és teret ad a fejlettebb hajóflottáknak. A csapat és a potyautas elindulnak hát, és maguk sem tudják, mekkora kalandok várnak rájuk.

Chris Williams első szóló rendezői próbálkozása ez, a Vaiana és a Hős6os alkotója pedig mesteri módon keltette életre ezt a bámulatos történetet. A film csodálatos, vibráló színektől elevenedik meg, és minden jelenete kiválóan megkomponált és követhető. Akár a lehengerlő, egyszerre kaotikus, de mégis érezhetően, bravúrosan megkoreografált csatajelenetekről, akár a szimplább dialógusokról vagy egyszerűbb történésekről van szó, a mű elképesztően dinamikus. Ez a dinamizmus pedig az animáción keresztül a karakterek jellemépítéséhez is hozzájárul, és jól definiálható mozgáskultúra is formálja a szereplőket a kifejező arcjáték mellett.

A film vegyíti a kalózos filmek atmoszféráját a japán „óriásszörnyes” – kaijus – alkotásokéval, az eredmény pedig elképesztően jól működik.

A szörnyek dizájnja kellően sztereotipikus ahhoz, hogy meríthessen a valódi mítoszokból és popkulturális elemekből, de elég karakteres is, hogy beteljesítse a neki szánt célt. Mivel animációs filmről van szó, a perspektíva és az anatómiai arányosság nem kötik béklyóba a fantáziát, így az állatok felépítése és „bevetése” rugalmasan alkalmazkodik az aktuális jelenetekhez. Az eredmény pedig egyszerűen bámulatos, és már-már alig hagyja a nézőnek, hogy levegye tekintetét a folyamatos pörgésről. Ezt tovább fokozzák a különféle kellékek és díszletek, amik textúrái igazán fizikálissá teszik ezeket, erősebbé téve jelenlétüket a képkockákon. A színválasztás, a kinetikusság és a nyugalom ingadozása pedig remek ütemet diktál a közel kétórás műnek. Erre van persze a stáblista, de Matthias Lechner produkciótervező, Jung Woon Young művészeti rendező, Tony Fucile és Shiyoon Kim vezető karaktertervezők, Michele Clapton ruhatervező, R. Stirling Duguid vizuális effektfelügyelő, Zach Parrish animációs rendező – csak hogy párat említsek – közös erőfeszítése az, hogy vizuálisan ennyire magával ragadó lett ez a film.

A tengeri fenevad egyik legnagyobb erőssége látványa, de nem ez az egyetlen. A remek képi világhoz egy jól kivitelezett narratíva is társul, aminek koncepciója csak erősíti a többi elemet. Karakterei ötletesek, üzenete pedig egyrészt nem elnagyolt, másrészt nem szájbarágós, harmadrészt egyáltalán nem annyira „nyálas”, mint amire elsőre gondolná az ember. Maisie friss perspektívát hoz a tengerészveteránok brigádjába, és rávilágít olyan dolgokra, amikre eddig nem is gondoltak – ezzel pedig szembenézhetnek múltjukkal. Cselekménye górcső alá veszi az emberi vadászattörténet – és persze bálnavadászat – helyzetét, viszont még mélyebbről vizsgálva a konfliktusok múltkeresésére is ösztökéli a nézőt.

Ez azért is meglepő, mert az alkotást bőven elvitte volna vállán bámulatos animációja, így viszont úgy képes fontos és aktuális mondanivalót közvetíteni, hogy sem didaktikus, sem unalmas nem lesz.

Nehéz ennél többet úgy elmélkedni, hogy ne lőjem le a poént, így nem is részletezném tovább ezt az aspektusát. Legyen még annyi elég, hogy üzenetének erőssége abban rejlik, hogy mennyire természetesen illeszkedik teljes koncepciójába – és hatékonyságából egyáltalán nem vesz el semmit az, hogy valamennyire kiszámítható.

A teljes film lelkét erősíti a kalózos zene Mark Mancinától, ami szuper ütemet ad az eseményeknek, és persze a remek szinkronmunkák is. A The Boys Butcherje, Karl Urban kiválóan passzol Jacob Hollandhez, remekül adva át a harcos jellemét, aki a szörnyeket könnyebben elviseli, mint a gyerekeket. Zaris-Angel Hator bájos Maisie-ként, akit a hőseivel való találkozás olyannyira magával ragad, mint végtelen kiváncsisága. Jared Harris pedig az ízig-vérig veterán Crow hangjaként sokkal intenzívebbé teszi az öreg kapitány eltökéltségét, akinek kapcsolata a Rőt Farokkal Ahab és Moby Dick párosát idézi – persze a maga egyedi csavarával. Rajtuk kívül a többiek is karakteres stílussal elevenítik meg a legénységet és mellékszereplőit, és kifejezetten pozitív, hogy nemtől és származástól függetlenül igazán vegyes és színes a populáció.

Az alkotás mesterien szövi össze a karakterfejlődést az epikus jelenetekkel, teret hagyva nemcsak a valódi jellemfejlődésnek, hanem a cselekmény előrehaladásának és mondanivalói kibontásának. A tengeri fenevad igazi győzelem a Netflix és az alkotók számára, mind technikai, mind szakmai, mind pedig tartalmi szempontból. Egyszerre egy lenyűgözően látványos szörnyfilm, ami ugyanannyira szól a kormánypropagandáról és a történelemhamisításról, valamint az emberiség elidegeníthetetlen konfliktuskereséséről, mint amennyire szereplői világának kitágításáról. Sajnálom, hogy nálunk nem került a mozikba, mert minél több vásznat érdemel ez az alkotás, de remélhetőleg otthon is sokan megnézik – meglepően sokat taníthat gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, pláne napjainkban. Elvégre ki gondolta volna, hogy aktuálpolitikai kommentárként érkezik egy szörnyvadászós „mese”.

A tengeri fenevad (The Sea Beast) – amerikai animációs akciófilm. Játékidő: 119 perc. Csatorna: Netflix. Premier: 2022. július 8. Értékelés: 10/10 RoboVad

A tengeri fenevad teljes adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.

Szerző

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image