Sorozat

Az Ahsoka szerelmeslevél a Star Wars-sorozatok régi rajongóinak

A Star Wars-univerzum két animációs sorozatának, A klónok háborújának és a Lázadóknak a története csúcsosodik ki az azokon is dolgozó Dave Filoni legújabb projektjében, az Ahsokában, ezúttal élőszereplős formában. A rövid évad ugyanakkor nem különösebben lendíti előre az évekkel korábban félbehagyott sztorit.

Amikor annak idején, 2008-ban elindult A klónok háborúja, eleinte úgy tűnt, hogy ez is csak az ifjabb nézőknek szánt Star Wars-sorozat lesz, akárcsak a franchise régebbi rajzfilmszériái, a Droids és az Ewoks. Aztán az első egy-két évadot követően a történet szép lassan megkomolyodott, egyúttal hősnője, az Anakin Skywalker szárnyai alatt nevelődő Ahsoka Tano némileg irritáló tiniből egy szerethető karakterré vált. Mivel végül is az évek során a Jedi lány elég nagy népszerűségre tett szert, semmi meglepő nem volt abban, hogy történetét később a következő animációs sorozatban, a Lázadókban is folytatták. Ez a széria aztán 2018-ban egy kiábrándítóan idegesítő cliffhangerrel ért véget. Ami után a rajongók még csak ígéretet vagy utalást sem kaptak arra, hogy bármilyen jövőbeli projektben fény derülhet majd a szereplők sorsára.

Ezek után meglepetés volt, hogy A Mandalóriban nemcsak visszahozták Ahsokát, de egyúttal el is hintették, hogy az évekkel korábban félbehagyott történetszál még folytatódhat. Viszont éppen ezért a régi rajongók részéről nyilván hatalmas elvárások övezték az élőszereplős Ahsoka sorozatot, miközben a Lucasfilmnek az volt az érdeke, hogy olyasmit csináljon, ami új nézőket is be tud vonzani.

Filoniék érezhetően igyekeztek megfelelni az egymással ellentétes kritériumoknak, és egészen jól megtalálták az egyensúlyt, így a végeredmény egy olyan rövid évad lett, amely egyaránt szól a főbb karakterek bemutatásáról és a jó értelemben vett fanservice-ről.

Az Ahsoka tökéletesen érthető és követhető bárki számára, aki még soha nem találkozott a főbb karaktereivel, legfeljebb a Star Wars-filmeket látta – sőt, tulajdonképpen már önmagában az is elég, ha valaki csak az eredeti trilógia eseményeivel van tisztában. Azok a nézők ellenben, akik eddig sem csak a mozivásznon követték a franchise-t, hanem végignézték a korábbi sorozatokat, rengeteg olyan kisebb-nagyobb utalást, easter egget és cameót láthatnak, amelyek megdobogtathatják rajongói szívüket. Ugyanakkor a készítők nem estek túlzásba ezekkel a kikacsintásokkal, és arra láthatóan figyeltek, hogy ne ezek felismerésén múljon az élvezhetőség. Vegyük mondjuk a klónháborút felidéző epizódot, amely ugyan háttérismeretek nélkül is teljesen érthető, de nyilván az átlag nézőnél sokkal inkább megérinti azokat, akik végignézték a fiatal Ahsoka Tano kalandjait. De jó példa az a momentum is, amelyben Chopper, az asztromech droid méltatlankodó hangot ad ki, miután egy köztársasági szenátor becsmérlő kijelentést tett a robotokra: ez önmagában is vicces, de ha az ember ráadásul ismeri is a karaktert a Lázadókból, akkor számára sokkal hatásosabb a poén.

Ezen a ponton külön ki kell emelni, hogy az animációs sorozatok rajongói mellett egy másik csoportot is megcélzott az Ahsoka. Ebben a szériában ugyanis Thrawn személyében a Star Wars-irodalom legnépszerűbb gonosztevője elevenedik meg. Magán a történeten is fel lehet ismerni, hogy sok tekintetben az a Timothy Zahn írta regénytrilógia inspirálta, amelyben annak idején a főadmirális feltűnt. A Thrawn-fanok számára tehát az is hozzátartozik az élvezeti faktorhoz, hogy az Ahsoka nézése közben igyekeznek kitalálni, az egyes szereplőket melyik könyvbéli karakterről mintázhatták, illetve hogy milyen elemeket emelhettek át a regényekből.

Mivel a sorozat fő funkciója, hogy magyarázatokat adjon a régi és új fanoknak egyaránt, a történet némileg háttérbe is szorul, és inkább a karaktereken, illetve a galaxis politikai helyzetének bemutatásán van a hangsúly.

A cselekmény pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol annak idején a Lázadók abbamaradt: az animációs széria epilógusának eseményeinél. A Galaktikus Birodalom bukását követően a fénykardforgató Ahsoka Tano (Rosario Dawson) és a mandalóri harcosnő, Sabine Wren (Natasha Liu Bordizzo) – akik korábban egyaránt kivették a részüket a diktatúra elleni lázadásból – arra készülnek, hogy megkeressék egykori társukat, Ezra Bridgert, a Jedit (Eman Esfandi), akinek a felkelés idején nyoma veszett. Ezra akkor önmagát feláldozva egy hiperűrugrással ismeretlen helyre vitte a birodalmi vezetés egyik fontos alakját, Thrawn főadmirálist (Lars Mikkelsen), aki így a továbbiakban nem tudott részt venni a harcokban. Ugyanakkor nem csak Ahsokáék kutakodnak az eltűntek után, hiszen olyanok is vannak a galaxisban, akik szeretnék, ha Thrawn visszatérne, és a Birodalom megmaradt erőinek élére állna, hogy vezetésével lerohanhassák az időközben szerveződött Új Köztársaságot.

Magát az évad történetét röviden és egyszerűen össze lehet foglalni: alapvetően arról szól, hogy bemutatja, hová tűntek Ezráék, és hogyan próbálják visszahozni őket. Ennyit mutat be az Ahsoka nyolc epizódja, és nem többet.

Egyértelműen egy felvezető évadról van szó tehát, amelynek fő funkciója minden bizonnyal az, hogy prológusa legyen a későbbi részeknek, illetve Dave Filoni tavasszal bejelentett mozifilmjének. Tekintve azonban, hogy egy franchise részéről van szó, ezt nem is lehet felróni a szériának. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a Skywalker-saga legutóbbi filmtrilógiája kapcsán sokan éppen azt kifogásolták, hogy sok minden nem volt felvezetve és részletesen elmagyarázva benne (egyébként minden bizonnyal ezekből a kritikákból okulva akarhattak megágyazni Thrawn feltűnésének). A bevezető jellegből adódik, hogy alapvetően nem sok minden történik az Ahsokában, az első néhány rész után hamar leül a cselekmény, a kevés csata- és párbajjelenet pedig egészen rövid, így nem tartogat igazán epikus Star Wars-pillanatokat.

Aki tehát sok akcióra számít, az csalódni fog a sorozatban, inkább azok számára érdekes, akik értékelik a világépítést.

A sovány történetnek van azért néhány kisebb gyengesége: így például az évad során eléggé háttérbe szorul a két titokzatos új karakter, a Ray Stevenson és Ivanna Sakhno által megformált fénykardforgatók történetszála. Pedig érdekes lett volna kicsit többet megtudni róluk, és több betekintést nyerni a köztük lévő mester-tanítvány dinamikába. Emellett az érzelmekkel fűtött felvezetés után az Ezra utáni kutatás kifutása sem érződött annyira katartikusnak, mint várhatta volna az ember. Talán némivel több információt is elcsepegtethettek volna a végén. Ugyanakkor az esetleges további évad(ok)ban még lenne lehetőség ezekért a mulasztásokért kárpótolni a nézőket.

A sztori mellett a kivitelezésnek is csak kisebb hiányosságai vannak.

Látványvilágát és képi megvalósítását tekintve az Ahsoka alapvetően hozza azt a színvonalat, amelyet A Mandalóritól is láthattunk, vagyis szerencsére nem a fanfilmes minőségű Obi-Wan Kenobi sorozat nyomdokaiban halad. Zenéjére szintén nem lehet panasz, a franchise veterán alkotója, Kevin Kiner ezúttal is olyan dallamokat írt, amelyek emlékeztetnek valamennyire a Star Wars-filmek John Williams szerezte muzsikáira, mégis lehet érezni bennük egy karakterességet. Egyedül a szereposztás nem az igazi. Egyrészt nem volt szerencsés az egyik főszerepet az alapvetően inkább kaszkadőrködő Diana Lee Inosantóra bízni – A Mandalóriban egy epizód erejéig jól helyt tudott állni, de ebben a sorozatban azért érezhető volt, hogy a színészkedés nem az ő asztala, különösen, hogy épp Ray Stevensonnal volt a legtöbb közös jelenete. A Herát játszó Mary Elizabeth Winstead sem volt éppen telitalálat, bár ő más okból: egyszerűen túl fiatalnak látszik a veterán lázadó tábornok szerepére.

Az Ahsoka ugyanakkor a kisebb szépséghibáival együtt is igazi csemege a Star Wars kedvelői, és különösen a régi rajongók számára, akik már évek óta vártak erre a sztorira.

9 /10 raptor

Ahsoka

Ahsoka

sci-fi
8 epizód
Premier: 2023.08.23.
Csatorna: Disney Plus

Eltelt megint egy hét? Mi történt itt? Ne is gondolkodj, összeszedtük neked a legfontosabb cikkeket, híreket!

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.