Radu Jude posztmodern vulgárszatírája egy kétórás agyonintellektualizált lelkiismeret-furdalás. Kontinental ’25 kritika.
Orsolya Ionescu (Tompa Eszter) legjobb igyekezete ellenére sem tud segíteni egy hajléktalanon. A nőnek ettől olyan lelkiismeret-furdalása támad, hogy napokig csak erről tud beszélni – na nem arról, hogy hogyan tehetné jobbá mások életét, hanem hogy mennyire bűntudata van, noha nem érzi magát felelősnek. A román szatíra fenegyereke, Radu Jude 11 nap alatt, iPhone-nal pattintott össze egy egész estés értelmiségi önfelmentést, ahol még az amerikai white guilt mintájára létező román Erdély-bűntudattal is megismerkedhetünk.
Az világos, hogy az író-rendező most sem kíméli hazájának közegét, a Kontinental ‘25-ből azonban nehéz ennél többet kihámozni. Ruben Östlunddal szemben Jude továbbra is csínján bánik az abszurddal, ám korábbi műveihez hasonlóan itt is egy kíméletlen tablót kreál, ezúttal az EU-pénzből kitérkövezett belvárosok és a lélektelen egyen-agglomerációk szegregátumaiba bújt hivatalnok-értelmiségről. És bár az egyformán jellegtelen lakóparkok látképeinek émelyítő mennyiségű felsorakoztatása kétségkívül üzenetértékű, nehéz felfedezni ebben a rá jellemző rétegzettséget, vagy tetten érni a beazonosíthatóan időszerű és kelet-európai jelenséget.
Ne kegyelmezzünk a magyar függetlenfilmnek! – Kegyelem kritika
Az Aferim! vagy a Bánom is én, ha elítél az utókor történelmi távlatának, rétegzettségének vagy komplexitásának tehát nyoma sincs, de az összkép ezzel együtt is ötletesebb, viccesebb, metszőbb, mint például a reiszgábori-szimlerbálinti kortárs rendszerkritikus magyar film. (Bocsánat, FÜGGETLENfilm.) Az okostelefon-esztétika itt valóban piszkos-gerillafilmes (szemben a profi kiegészítőkkel felturbózott 28 évvel később-bel vagy Stephen Soderbergh mozijaival), mégis ezerszer jobban kigondolt, mint a hasonló gyorsasággal összeeszkábált Kegyelem esetében. Jude továbbra is remekel a képi humorban, életképei, kompozíciói rendre önmagukban, bármiféle mögöttes tartalom nélkül is parádésan viccesek. Szatírája azonban azért is nevezhető vulgárisnak, mert egyúttal valóban ritkán létezik ezen túlmutatóan: persze, nevetünk a mindenkit kurvaanyázó alkoholista csövesen és az idegengyűlölettől magát román trikolórral „védő” biciklis futáron, de ahogy szereplői is tanácstalanul sodródnak ezekkel a helyzetekkel, nekünk sem ad kapaszkodót, hogy mihez kezdjünk ezekkel a mindennapi dilemmákkal – pláne így, a vászon túloldalán, egy kényelmes moziszékbe süppedve.
Jude forgatókönyve nélkülözi a klasszikus dramaturgiai dinamikákat, lényegében ugyanazoknak a gondolatoknak és helyzeteknek fut neki újra és újra. Ezért sem ülnek itt annyira a már-már alkotói védjegynek számító, akár 10-15 percekre is elnyúló, az iPhone-autófókusz ugrálását leszámítva statikus dialógjelenetek, amelyek ezúttal leginkább azt hivatottak példázni körkörösségükkel, hogy a karaktereknek nincs egyértelmű erkölcsi győzelme és bukása sem. Pontosan tudjuk, hogy az ablakunk alá szaró hajléktalannak éppen ugyanúgy nem lesz jobb, ha pénzt adunk neki, ha nem veszünk róla tudomást és ha ráhívjuk a rendőröket, ráadásul mindegyik esetben marad és/vagy visszatér előbb-utóbb a szarszag.
A Kontinental ‘25 ilyen szempontból maximálisan önazonos vállalkozás: sokkal kevésbé világmegváltás, mint egész estés motyogó önmarcangolás azzal a csattanóval, hogy akármennyit is agyalhatunk ezeken a témákon, semmi értelme.
Ez az a mű, ahol a főhős kerek-perec kimondja, hogy azért nem élne Magyarországon, mert Orbán fasiszta, de választási lehetősége csak annyi van, hogy helyette a román sovinizmusban ő tölti be a céltábla szerepét. Nem kézenfekvő a megfejtés tehát (szemben például a korszellemet hibátlanul megragadó és napról napra újabb igazolást nyerő Eddingtonnal), hogy a Kontinental ’25 végtelenül zseniális vagy rettentő frusztráló film, hiszen két órán keresztül a tehetetlenség közhelyeivel táncol az idegeinken, és sokkal inkább az a fajta alkotás, amely filmélményként nagyságrendekkel kevesebbet nyújt, mint amikor utólag megpróbáljuk kibogozni gondolat-zsákutcáit.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
