Szexrobot barátnőre, űrlények által elrabolt kisfiúra, egy 17-szer elintézett Robert Pattinsonra, fiatal Supermanre és egy elütött egyszarvúra mondtuk azt, hogy igen, ez mozi lehet a javából. Ezeket a filmeket bizony érdemes várni 2025-ben – a Roboraptor szerint.
Társ
Premier: január 30.
A Valentin-napot nem is lehetne jobb filmmel kezdeni, mint amilyen a Barbár producereinek horror vígjátéka, a Társ. Drew Hancock filmjének a középpontjában egy alakuló románc áll – Iris (az Eretnekből ismerős Sophie Thatcher alakításában) találkozik a nagyon megnyerő és milliomos Josh-sal (szerepében a The Boysból ismert Jack Quaid). Ahogyan a kapcsolatokban az már csak történni szokott, minél inkább elmélyülnek, annál több mindent árul el egyik fél magáról a másiknak. Sophie is megoszt egy titkot Josh-sal, amikor sor kerül az első közös hétvégi elvonulásra: a lány igazából egy szexrobot, akit arra programoztak, hogy feltétel nélkül engedelmeskedjen tulajdonosának. És ahogyan összejöttek az is csak a program része volt. Viszont Iris úgy érzi, most jött el az ideje a gépek lázadásának – mindenkinek meg kell halnia. Ha hihetünk a külföldi kritikáknak, ez csak a film felszíne, ugyanis az igazi nagy csavar később jön, és még ennél is őrültebb. (Scheirich Zsófi)
Jelenlét
Premier: február 6.
Noha Steven Soderbergh elvileg pár éve már visszavonult, azóta sem tudott leállni a rendezéssel. Ez pedig olyan kísérleti, izgalmas darabokat is eredményezett, mint például a Hátsó ablak-parafrázisú Kimi vagy a kizárólag iPhone-al felvett Unsane. Hasonlóan érdekfeszítőnek ígérkezik a Jelenlét is, amelyben egy kertvárosi otthonban játszódó szellemsztorit követhetünk végig – ezúttal azonban a kísértet szemszögéből. Bár tavaly az In a Violent Nature is a mumust helyezte középpontba, mi erősen gyanakszunk arra, hogy Soderbergh tartogat még meglepetéseket, és az idei év egyik legbravúrosabb darabjával lesz dolgunk. (Szente Ádám)
The Legend of Ochi
Premier: február 28. (USA)
Őszintén szólva a The Legend of Ochi az alapsztorija alapján nem tűnik egy kimondottan eredeti filmnek: egy kisvárost titokzatos lények, az úgynevezett ochik tartanak rettegésben, de amikor egy helyi lány talál egy kölyök példányt, úgy dönt, segít rajta. Hiszen láttunk már jó pár kalandfilmet, ami arról szól, hogy egy ember összebarátkozik egy „szörnyeteggel” – idén sem ez lesz az egyetlen ilyen alkotás, hiszen nyáron érkezik az élőszereplős Így neveld a sárkányodat remake is. A The Legend of Ochi mégis ígéretesnek tűnik, két okból is. Egyrészt a remek szereplőgárda miatt – olyan színészet láthatunk benne, mint Willem Dafoe, Finn Wolfhard és Emily Watson –, másrészt az előzetes alapján lenyűgöző tájakon játszódik, úgyhogy ha újat hozni nem is fog, mindenképpen egy szórakoztató és látványos filmélményt ígér a fantasyk kedvelőinek. (Barna Benedek)
Mickey 17
Premier: március 6.
Egy sci-fi, ami Edward Ashton fekete humorral átitatott regényén alapul és az Élősködők Oscar-díjas rendezője, Pong Dzsunho rendezi? Tuti, hogy elborult lesz! A távoli jövőben játszódó sztoriban Mickey, a főhős egy egy eldobható. Egy új bolygóra tartó csapat tagja és az a feladata, hogy elvégezze az életveszélyes munkákat és ha kell, az életét adja társaiért. Az újrahasznosító rendszer ugyanis halála után ismét megalkotja a testét, a tudatát pedig felhőben tárolja, így amikor újjászületik, emlékei nagy részét is visszakapja. Egyik küldetése során azonban történik egy baki: társai halottnak hiszik egy rosszul sikerült rutinfeladat után. Mire Mickey tizenhetedik verziója visszatér a bázisra, már a következő, tizennyolcas verzióját találja lakrészében – pedig a szabályok szerint a klónozás tilos.
Ha a film megtartja a regény sötét humorát, pörgős jeleneteit és abszurd szituációit, nem lesz semmi baj. Robert Pattinson pedig jó választásnak tűnik; főleg ha nem egy, hanem tizennyolc féle verzióban szórakoztatja a nézőket.(Nagy Anna)
Death of a Unicorn
Premier: március 28. (USA)
A független amerikai stúdió, az A24 háza táján idén sem lesz hiány furcsa vagy műfaji határokat piszkáló alkotásokból (csak érjék el a hazai mozikat is). Ilyen filmnek ígérkezik a Death of a Unicorn is Paul Rudd és Jenna Ortega főszereplésével. Apa és lánya, Elliot és Riley gyanútlanul autókáznak, amikor hirtelen elütnek egy állatot. A kocsiból kiszállva rá kell jönniük, hogy nem is akármilyen lény ütközött frontálisan az autóval, hanem egy unikornis. Menteni a menthetetlent, apa és lánya a csomagtartóba tuszkolják a testet, azonban tettük nem marad sokáig titokban. Pechjükre nem a rendőrség, hanem nyüzsgő milliárdosok és ámuló tudósok előtt buknak le, akik azonnal rávetik magukat a szerencsétlen dögre, hogy a rákellenszerétől kezdve a bazárosításig mindenre felhasználják. Igazi hullarablás a javából! Ám az új fantasztikus fajt felfedezve egy valamivel nem számolnak a túlpörgő emberek: hogy az unikornist valami keresi. (Scheirich Zsófi)
Mission: Impossible – A végső leszámolás
Premier: május 22.
“Minden, ami maga. Minden, amit tett, erre futott ki” – Majd harminc éve, hogy Tom Cruise leereszkedett azon a bizonyos drótkötélen, elindítva ezzel a mozitörténelem egyik legjobb franchise-át. Ugyan azóta a Mission: Impossible-sorozat számos stílusváltáson ment át, egy dolog a kezdetektől fogva állandó: Tom Cruise elhivatottsága. Noha a szériának számos egyéb olyan erénye van, ami miatt magasan ez a legjobb akció-blockbuster franchise – a remek rendezők, a fantasztikus szereplőgárda és a képesség a megújulásra – ám Cruise a malter, ami mindezt összetartja. Most pedig úgy néz ki eljött a vég, ha pedig hihetünk az előzetesnek, akkor a nyolcadik film nemcsak az előzőben megkezdett sztorit zárja le, de visszamegy egészen a széria legelejére. Összeköti a pontokat, elvarrja a szálakat és elbúcsúztatja a popkultúra második legikonikusabb szuperkémét. Cruise (és kompániája) pedig vélhetően mindent beleadnak, hogy a végső befejezés egyben az eddigi legészveszejtőbb, álunkatlejtős, karfaszorítós, agyeldobós menet legyen. Ha pedig a világ utolsó, igazi mozisztárja azt kéri, hogy bízzunk benne még egy, utolsó alkalommal, akkor mi kénytelenek vagyunk elfogadni a küldetést. (Pongrácz Máté)
Elio
Premier: június 12.
A Pixar animációs filmjei talán az utóbbi években nem minden esetben találtak be, azonban azt nem lehet elvitatni tőlük, hogy még mindig igyekeznek érdekes, egyedi ötletekkel előállni, képesek időnként egészen meglepni az embert, és nem mellesleg az alkotásaiknak nagy szíve van. Idén érkező mozifilmjük, az Elio esetében ismét egészen jópofa a koncepció: egy űrlény-rajongó kisfiút elvisznek az idegenek, mert azt hiszik, hogy ő a Föld vezetője, és a bolygóközi diplomácia útvesztőiben helytállva kell elhárítania egy krízist. Ha van ma olyan mainstream stúdió Hollywoodban, ami képes ebből az alapötletből valami igazán eredetit és szórakoztatót kihozni, akkor az a Pixar! (Barna Benedek)
28 évvel később
Premier: június 19.
Cirka 13 éve már, hogy Danny Boyle 28 nappal később című zombi-horrorja debütált a mozikban. A kómából felébredő Jim a szó szerint kihalt Angliában találja magát, ami remek kiindulópontja egy izgalmas zombi-apokalipszisnek. A sztori sikerének köszönhetően 2007-ben megjelent a 28 héttel később, ahol a fertőzöttek tovább tizedelik a jónépet. A történet vége pedig úgy zárul, hogy a néző joggal hihette, hamarosan jön a folytatás. Erre azonban egészen 2025-ig kellett várnia a filmsorozat kedvelőinek, ráadásul nem hónapokkal, hanem évekkel később vesszük fel a fonalat ismét.
A 28 évvel később Nagy-Britanniát helyezi a középpontba, ahol minden kétséget kizáróan, még nem találtak megoldást a vírusfertőzés megfékezésére. Na de akkor mi történt a világban ez idő alatt és a szigetország még élő lakói hogyan voltak képesek ennyi időn keresztül megúszni a fertőzést? Bízunk benne, hogy nem egy elcsépelt zombis folytatást kapunk, hanem ennyi idő távlatában Danny Boyle képes volt összepattintani egy olyan folytatást, amely méltó lesz az első rész sikeréhez. (Demencze Ilona)
F1
Premier: június 26.
F1-es film a Roboraptoron? Most ezt minek ? – kérdezhetnétek, azonban a sportfilmet az a Joseph Kosinksi rendezte, aki a Top Gun: Maverickkel egyszer már alaposan odapörkölt a blockbuster szezonnak, ráadásul a stábbal még egy speciális kamerát is kifejlesztett, hogy még látványosabb filmet készíthessen. Brad Pittet pedig mindig jó látni főszerepben, így aztán bátran kijelenthető, hogy a 2025-ös nyári szezon egyik legnagyobb durranása lehet az F1, még a laikusok számára is. (Szente Ádám)
Csupasz Pisztoly
Premier: várhatóan 2025. június
Nem trollkodunk! Bár való igaz: bármilyen formában feldolgozni minden idők legviccesebb filmsorozatát több szempontból is problémásnak tűnhet. Egyfelől: Leslie Nielsen nyilvánvalóan utánozhatatlan és megismételhetetlen. A Csupasz Pisztoly – vagy épp az Airplane! – pedig jó részben épp az ő páratlan karizmájának és sajátos, fapofájú humorának köszönhette a sikerét. A másik aggasztó tényező: hogy Hollywood gyakorlatilag elfelejtett jó paródia (de lassan vígjáték)filmet csinálni. Nem csoda, hogy a Csupasz Pisztoly-remake már bő egy évtizede kering a hollywoodi írói-purgatóriumban. Most azonban végre úgy tűnik, tényleg összehozzák. És bár egyelőre nehéz nagyon lelkesednünk, van pár biztató tényező. Az egyik, hogy Frank Drebint nem egy éppen felfutott komikus alakítja majd, hanem Liam Neeson. Ez pedig simán szenzációs húzás. Egyfelől, mert a széria humorának fő eleme mindig is az volt, hogy Nielsen – aki szintén drámai színészként kezdte a karrierjét – a legnagyobb, rezzenéstelen komolysággal adta elő a legnagyobb hülyeségeket. Aki pedig látta a Ricky Gervais által készített Life’s Too Short vonatkozó szegmensét, az pontosan tudja, hogy ez Neesonak is nagyon menne (lásd lent). Aki végre talán maga mögött hagyhatja – sőt ki is nevetheti – karrierje “faterakciófilmes” szakaszát. De nemcsak Neeson miatt bizakodunk, hanem azért is, mert a kamera másik oldalán pedig a Lonely Island tagja, Akiva Schaffer fog állni, aki nem mellesleg a világ egyik legviccesebb filmjét, a Popsztár: Soha ne állj le (a soha le nem állással)-t is írta. (Pongrácz Máté)
Superman
Premier: július 10.
Mi ez, egy madár? Egy repülő? Nem, hanem minden idők egyik legismertebb (és leghányatottabb filmes történetű) képregénykaraktere, Superman! Visszatér, hogy remélhetőleg nemcsak a DC filmjeit, hanem az utóbbi években szépen magába roskadó szuperhőszsánert is felrázza. Az új Superman-film középpontjában egy fiatalabb szuperhős fog állni, aki próbálja megtalálni a határt kriptoni múltja és emberi identitása között. És hogy miért bízunk a filmben? Ennek oka James Gunn, aki humorával és szívével még egy mosómedvével és egy fával felálló csapatot is képes volt három filmen át gyönyörűen, szórakoztató módon felépíteni. (Szente Ádám)
Hűtőkamra (Cold Storage)
Premier: 2025-ben valamikor
David Koepp egyáltalán nem ismeretlen figura filmes berkekben. A rendezőként (pl. A titkos ablak, Hetedik érzék) is, de főként forgatókönyvíróként (pl. Jurassic Park, Kimi, Indiana Jones és a sors tárcsája) tevékenykedő Koepp első regénye 2019-ben jelent meg Hűtőkamra címmel. Már akkor tudvalevő volt, hogy a történetből film készül, ami persze nem is csoda. Koepp minden filmes tapasztalata érződik a cselekménybonyolításon, és egyértelműen ordít a könyvről, hogy filmre termett. A sztori egy rejtélyes és különösen veszélyes, extrém mutációkra képes gomba körül bonyolódik, amit évtizedekre egy titkos katonai bázisban zárnak el. És mi szokott történni a hasonló sztorikban? A rosszcsont gomba természetesen elszabadul. A Hűtőkamra mint regény nem kiemelkedő alkotás, de a hasonló témájú thrillerek rajongóinak (jelen!) igazi kis csemege. Koepp mintha csak egy Michael Crichton hommage-t írt volna, viszont a szokványos, sablonos eseményeket furán jól működő önironikus humorral dobta fel. Remélhetőleg ez a szórakoztató jelleg a filmre is jellemző lesz majd, és minimum egy kellemesen zsibbasztó B-kategóriás katasztrófa-thriller kerekedik belőle. A rendezésért a korábban sorozatokon (pl. Drakula) és tévéfilmeken dolgozó Jonny Campbell felel, a főszerepekben pedig Liam Neeson, Joe Keery és Sosie Bacon lesznek láthatók. Minden készen áll tehát egy mókásan bűnös élvezethez, a bemutató dátumáról azonban nem érkezett még hivatalos információ. A pletykák szerint azonban a Hűtőkamra leghamarabb nyáron, vagy szeptemberben érkezhet. (Laki Péter)
Kiemelt kép: Szente Ádám
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.