Manapság nem lepődünk meg, ha egy filmet akár 36 évvel később folytatnak. De hogy egy nem szokványos, a hollywoodi folytatások hommage-os trendjeinek nem tűpontosan megfelelőt? Van ilyen is, és úgy hívják, Top Gun: Maverick. Beszéljünk róla a Raptorsimogatóban!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
1986-ban, az első Top Gun film igazi kasszasiker volt: összesen 353.8 millió dollár bevételt hozott össze. Pozitív járulékként újra népszerűvé tette a haditengerészetet az USA-ban, Tom Cruise-t pedig világsztár státuszba lőtte fel. Egy ilyen siker után adja magát a folytatás, ám a Top Gun esetében 2010-ig nem történt tényleges előremozdulás ezen a fronton. A Paramount Pictures végül összehozta az eredeti csapatot, akik nem szokványos második részben gondolkodtak.Tony Scott rendező a drónok korába helyezte a történetet, Peter Craig és Justin Marks forgatókönyvírók pedig ezen belül helyezték el Maverick karakterfejlődését. A kezdeti ígéretes terveknek Tony Scott tragikus halála vetett véget 2012-ben, és a film 2017-ig parkolópályára került. A rendezői munkát Joseph Kosinski (Tron – Örökség, Feledés) vette át ekkor, akit Tom Cruise állandó forgatókönyv-munkatársa, Christopher McQuarrie egészített ki. A film egyenesbe jönni látszott, ki is tűzték a 2019-es premiert, ám az elhúzódó utómunkák, majd a Covid-világjárvány még jó néhány csúszással elodázta a Top Gun: Maverick bemutatóját. De 2022. május 24-én (itthon május 26-án) végre, 36 év után megérkezett a Top Gun folytatása.
Pete „Maverick” Mitchellnek (Tom Cruise) nincsen épp könnyű dolga. Tesztpilótaként dolgozik, előrelépnie nem nagyon sikerült a századosi rangból. Munkája se lesz sokáig, hiszen leállítják azt a Darkstar programot, amiben tesztel, mert a haditengerészet inkább drónokba tenné az értékes forrásokat. Maverick nem hagyja annyiban a dolgot, aminek meglesz a maga böjtje: felettesei elküldik őt – természetesen Iceman (Val Kilmer) tengernagy utasítására – a Top Gun iskolába, hogy képezzen ki egy csapat fiatal elitpilótát egy közelgő bevetésre. A tanárság amúgy is kényelmetlen Maverick számára, ám helyzetét csak súlyosbítja, hogy a csapatban ott van elhunyt legjobb barátja, Goose fia is, Rooster (Miles Teller).
HIRDETÉS
Bár 36 évet vártak ezzel a folytatással, ami rosszkor is érkezett, pont a remake-ek, folytatások és franchise építés kellős közepébe, mégsem szokványos második részként rázza fel a mozinézőket.
Mai kötelező kikacsintós-nosztalgiázós-az eredeti előtt tisztelgő manírokból egy sokadik mozipénztárakat célzó filmre számíthattunk, ám pont az ellenkezője történt.
A film a lehető legkevesebbet időzik a múlton és az 1986-os filmen, pont csak annyit, amennyi szükséges néhány kötelező cameóhoz és az új történet Maverick és Rooset kapcsolata körül bonyolódik.. Meg persze az eredeti filmzene felcsendülő témái és ismerős látvány megidézéséhez. Ezért, nem mellesleg, újranézés és előismeret nélkül is érthető a második rész, ezzel könnyen behúzva új nézőket is a Top Gunba (de persze a teljes élvezethez érdemes újranézni a Top Gunt).
A film teljes egészében a jelenre koncentrál, és kontextusában, a haditengerészetben is ezt követi. A bonyodalmat adó – Halálcsillag kilövésére emlékeztető feladat – akár halálos kimenetelű küldetés is lehet, de ebben meghalni nem dicsőség, hanem az elkerülendő legrosszabb szcenárió, mert fölösleges áldozatokra senkinek sincs szüksége. Bár direkt semmilyen aktuálpolitika nincs konkretizálva, de az új ellenség – egy szövetséges állam mellett lévő szakadár ország – pozícionálása is remekül követi az elmúlt évek világpolitikáját és a civil gondolkodást a háborúkról.
A megközelítés tökéletes összhangban van Maverick karakterfejlődésével is: tanárként és persze fel nem dolgozott gyászát összevetve látja, a dicsőség nem az, aminek anno érezte, hanem sokkal inkább egy rendszer eszköze:ennek megértésére és kivédésére kell felkészítenie az új generációt. Önmagát nem sajnáltatja helyzetében, hanem karakteréhez hűen dolgozza fel és oldja meg az elékerülő akadályokat. Nem mellesleg így kerülve el a szereplő karatkerívének önismétlését is.
Bár a haditengerészet ismét kiemelt szerepet kap, alcíméhez hűen a filmben Maverick személye a lényeg.
Ötvenes éveit taposva döbben rá, hogy lassan eljár felette az idő, és meg kell találnia helyét a gyorsan változó világban, persze ha van számára még hely.
Kifejezetten jó húzás volt karakterútjába beilleszteni a tanár-diák filmeket (pl. Holt költők társasága, Mona Lisa mosoly) idéző keretet. A mindig vakmerő, a szabályszegéstől sem visszariadó,sőt, ezt inkább élvező Maverick tanárként sem más. Rendhagyó pedagógiai módszerei csak még inkább kiélezik konfliktusát a vezetőkkel, ami némi izgalmat is hoz, számos humoros pillanatot mellett. Mondhatjuk, hogy persze, ezek kötelezően kipipálandó szituk, és ez leginkább az új pilóták csoportdinamikáján érezhető.
A fiatalok között megvannak az előző filmbeli szereplők megfelelői vagy az ilyen típusú történetek kötelező figurái: az eminens (Phoenix), a bizonytalan, de beérő diák (Bob), vagy az együttműködni képtelen figura (Hangman). A tanárosdi legfontosabb konfliktusa vitatlanul a Maverick-Rooster egymásnakfeszüléseben van, ami a visszatartott előléptetéstől a múlt sérelmeinek felhánytorgatásáig mindent elmesél, amit kell. Mély pszichologizálásokra és sűrű adok-kapokra nem kell számítani, amit viszont vállal a Maverick, azt lineárisan végigviszi kettejük kapcsolatában.
A küldetés terén is ugyanezt a következetességet, klasszikusnak ható blockbuster mesélést alkalmazza a film. Akkor történik valami fontos, amikor annak helye van, ahogyan valami tragikus is – szinte minden az amerikai forgatókönyvírás szabályai szerint történik. Viszont mindezt jó ritmusban és időérzékkel beszélik el; kissé kiszámíthatóan, de mégis profin, szórakoztatóan előadva. Az akciójelenetek pedig csak emelik az élményt. A téteknek épp elégséges magyarázatokkal ágyaznak meg, érzékeltetve így komolyságukat, megteremtve az illúziót, hogy itt aztán súlyos áldozatok is lehetnek.
A repülős manőverek leszedik a fejünket, miközben stílusosan, de megidézik az első filmet is. A narancssárga naplementés nagytotálok még mindig pazarak a vásznon, ahogyan a közeli légi mutatványok, dig fightok és a környezeti tényezők határainak feszegetése is.
Az összhatás pedig egy egyszerre ismerős, de mégis 21. századi akciózás olyan légi felvételekkel, amit elvárunk egy a légi haderőről szóló filmben.
Ehhez sokat ad az is, hogy Tom Cruise nyomására a stáb igyekezett minél igazibb akciójeleneteket forgatni valós helyszíneken, kezdve a Top Gun iskolától az F/A-18-asokban repülőkig, már amennyire engedték a körülmények (a forgatási beszámolók szerint több színész is rosszul lett a levegőben).
A remake-ek és folytatások időszakában kellemes meglepetés a Top Gun: Maverick, ami folytatásként követi is a hasonszőrű darabokat, meg nem is. Egy klasszikus, ma már nem divatos filmműfaj újrázása, ami kellemesen hat a szuperhősdömping közepette a maga klasszikus egyszerűségével.
