Feszes vitorlákkal indult a The Bluff, de mégis zátonyra futott

A The Bluff abban az időben játszódik, amikor a tengeri haramiák kora már leáldozóban van. Ercell (Priyanka Chopra) egy meseszép karibi szigeten éli nyugodt, hétköznapi életét családjával. Szinte senki nem tudja róla, hogy komoly – és nagyon veszélyes – titkokat őriz. Egyik nap aztán utoléri a múltja, amikor vérszomjas kalózok szállnak partra, élükön a hírhedt Connor kapitánnyal (Karl Urban), aki jól tudja, kit is rejt valójában az egyszerű feleség álcája, és élve vagy halva kézre akarja keríteni őt. Az asszonyt azonban nem érte váratlanul az érkezésük, így aztán felkészülten tud szembeszállni támadóival.

A koncepció ugyanis a maga egyszerűségében is érdekes volt: egy szokásos kalózos kalandsztori elmesélése helyett lényegében összemixeltek két zsánert, és csináltak egy kosztümös home invasion filmet. Ez pedig azzal kecsegtetett, hogy az ismerős alapszituációhoz valami újszerűt ad, hiszen az otthonát védelmező hősnőnek modern fegyverek helyett 19. századi technológiát kell használnia, hogy legyőzze a betolakodókat. Ugyanakkor a főszereplő eszközeinek megváltoztatása önmagában kevés, hiába vannak ügyes és kreatív megoldások a filmben, hogyha nincs jól megírva az egész – márpedig sajnos jelen esetben ez a helyzet.

Már maga a cselekmény kiindulópontja is komolytalan, ugyanis a kalózok egy olyan nyilvánvaló hiba miatt bukkannak Ercell nyomára, ami könnyen elkerülhető lett volna, és nehéz elhinni, hogy épeszű ember elkövetné. Hasonlóan vicces az is, hogy hősnőnk ugyan felkészült egy támadásra, viszont a védekezéshez szükséges eszközöket nem otthon tárolta, hanem a sziget egy távolabbi pontján lévő rejtekhelyen, ahová előbb különféle veszélyeken át kell eljutnia neki és családjának. Ráadásul utólag az is kiderül, hogy egyébként van egy könnyebb és biztonságosabb út, ami szintén odavezet. De lehetne még sorolni a forgatókönyv hülyeségeit.

Nézőként pedig nemcsak a történet miatt forgathatjuk a szemünket, erre a The Bluff párbeszédei szintén bőven adnak okot. A karakterek szájába adott közhelyes frázisok ugyanis borzasztóan bénán hatnak. Sajnos ez leginkább éppen a hősnő esetében a legfeltűnőbb, mivel Priyanka Chopra látványosan komolyan akarja venni a szerepet. Csakhogy amikor egy kalóz gyepálása közben ádázul azt kiabálja, „Idejöttök a házamba, fenyegetitek a családomat”, vagy amikor drámai arccal úgy nyugtatja a fiát, hogy „Az anyád vagyok, és mindent megteszek, hogy megvédjelek!”, nehéz nem kínosan érezni magunkat. Karl Urban szövegei se jobbak, de mivel ő egy kissé őrületbe hajló figuraként játssza a kalózkapitányt, az esetében még úgy-ahogy működik is a dolog, és nem annyira kellemetlen hallgatni.

Nem arról van szó, hogy a harcok és üldözések rosszul néznének ki, egyszerűen csak nincs bennük semmi különleges. Se a koreográfia, se az operatőri munka, se a vágás nem elég különleges ahhoz, hogy igazán lenyűgözzék az embert. Egyszerűen felejthető az egész, nincs olyan része, ami kiemelkedne, illetve elég látványos vagy érdekes lenne ahhoz, hogy megragadjon bennünk, és esetleg indokoljon egy újranézést. Ráadásul azt se lehet mondani, hogy érezhetően karibi hangulat lenne, annyira nem tudták a készítők kihasználni a helyszínt. Tulajdonképpen egy jelenetet leszámítva bárhol játszódhatna ez a történet.

Hiába tehát a jó alapkoncepció, a The Bluff gyakorlatilag semmit nem tud kezdeni vele. Urban alakítását és a korabeli technológia megjelenítését leszámítva ennek az alkotásnak nincs igazán értékelhető aspektusa. Igazán kár érte, hogy ilyen lett a végeredmény, mert nagyon hiányoznak a kínálatból a kalózfilmek – a téma rajongóinak az utóbbi években olyan komikus sorozatokkal kellett beérniük, mint A zászlónk halált jelent és a One Piece.