Az alapszituáció olcsó és szinte már túl egyszerű. Egy kongói kutatócsoport különleges kőzetet keres fenn a hegyekben, majd hirtelen eltűnnek a szatelitképekről – naná, hogy a New York-i operátorok majmokat láthattak az utolsó képsorokon, mielőtt a kapcsolat megszakadt. Az is kiderül, hogy egy lézerfegyver működéséhez a hegyekben található tökéletes kristályok szükségesek, ami a „kommunikációs ipart” fogja fellendíteni. A mágnás, burzsuj cégvezető ezt meg is akarja szerezni magának, viszont arra a film során nem jövünk rá, hogyan lendítené ez fel az ipart, de ezen okból, valamint az exférje eltűnése miatt Karen Ross szakértő-kutatónőt küldik ki a helyszínre.
Melléjük csapódik a kötelezően vicces, fekete kongói harcos, akinek azon kívül, hogy van két jópofa mondata, nem sok vizet zavar a vásznon – nem mintha az egész színészgárda túlságosan is megerőltetné magát. A történetben szerepet kap egy Homolka nevű román kalandor – maguk a szereplők emelik ki nemzetiségét, amit nem is értettem, hogy miért lényeges és később sem lesz igazán jelentősége. A férfi egész életében Zinj elveszett városát kutatta, és innentől pedig izgulhatunk, hogy a nagy utazás során vajon megtalálják-e az elveszett várost…
A történet egyetlen érdekes pontja Peter, a főemlőskutató majmának, Amy-nek a természetbe való visszahelyezése lenne. Fontos kérdés lehetett volna, hogy az eredeti élőhelyéről kiszakított és jelbeszédre tanított majom milyen szocializációval rendelkezik, mit tanult el az embertől és hogyan alkalmazná ezt a természetben. Ehelyett gorillánknak a film első felében két fontos momentuma akad: ahol benyom egy pohár martinit, és ahol filteres, barna Szofi szivarkára pöffent rá a kocsi hátuljában úgy, hogy kiveszi valakinek a kezéből. Úgy látszik, orvosgazdájától ezt a két elemi, emberi tulajdonságot sikerült eltanulnia. Egy pár elejtett mondaton kívül nem igazán foglalkoznak a majom és ember kapcsolatával, sőt, magával a természettel sem. A narratíva megakadt a „böfögő majom jajdevicces” szinten, hosszú üresjáratok jellemzőek. Valahogy a kalandszerűség és a feszültség az, ami rettenetesen hiányzik az egészből. Alig hangzik el egy-egy értelmes mondat a szereplők között, utólag rengeteg felesleges beszélgetés zajlott le, ami nem vezetett sehova. De bánná a fene, ha ettől függetlenül izgalmas, kalandos történet volna, vagy csak szép lenne a táj!
Bájosan gagyi, ahogy egy utazós, menetelős kalandfilm háromnegyedéig szinte egy darab totált sem mutatnak be a kongói vidékről, a lávahegyekről, vagy a tájról, ahol éppen barangolnak – látszik, hogy nem volt pénz a jelenetekre, de a vége felé azért sokkal többet látunk ebből és van egy egészen tűrhető lávakifolyós pillanat is. Az akciók során MacGyver-t megszégyenítő módon tudja mindenki, hogy mikor, hol kell telibe lőni és eltéríteni két rakétát repülés közben. A film vége pedig az ismereteink alapján nem okozhat túl nagy meglepetést, végig lehet tudni, hogy mi a kapcsolat a majmok és a város között.
A Kongó majmos filmnek gyenge, kalandfilmnek kevés, akciónak pedig túl egyszerű ahhoz, hogy élvezetes legyen. Biztos vagyok benne, hogy az idő vasfoga is rengeteget rontott a filmen, de az átgondolatlanság és bugyutaság, valamint a nem jól felhasznált alapanyag és szereplők húzzák le az összképet.
Kongó (Congo, 1995)
Értékelés: 10/5 raptor
Rendezte: Frank Marshall
Szereplők: Laura Linney, Tim Curry, Dylan Walsh
