Film

A galaxis őrzői: 3. rész – Egy halom se**fej megható jutalomjátéka

Mindenki kedvenc kozmikus se**fejei utolsó közös küldetésükre indultak (egyelőre). A galaxis őrzői: 3. rész pedig méltó és érzelmes lezárása egy remek trilógiának és az MCU aranykorának.  

Noha a Marvel Cinematic Universe elsődleges ereje és újítása abban rejlett, hogy egy közös ernyő alá fogta az összes filmes hőst, és elhitette, hogy minden-mindennel összefügg. Kétségtelen, hogy ez a fajta, kissé sorozatos és a képregényes médium sajátosságait a mozivászonra emelő történetmesélési mód abszolút formabontónak, és kezdetben kifejezetten izgalmasnak hatott. Ám ennek is megvan a maga rákfenéje: ha az univerzumépítés az aktuális sztori kárára megy; ha teljesen arra helyeződik a fókusz, hogy „mi következik majd még”, ahelyett, hogy azokkal a karakterek történetével foglalkoznánk, akik éppen a vásznon vannak.

Hiába vannak ezek az alkotások egy világba tömörítve, az alapegység továbbra is a film.

És, a nagy átfogó univerzum is csak akkor fog kielégítően működni, ha a különálló fogaskerekei is külön-külön is jól tudnak funkcionálni. Mert, ha a filmek csak arról szólnak, hogy reklámozza a következő nagy eventet, de közben nem képesek önállóan értelmezhető, katartikus történeteket elmesélni, akkor nem többek, mint túlnyújtott előzetesek. Elég csak megnézni magukat a képregényeket.

Noha a két nagy kiadónál (DC-Marvel) sokszor tényleg arról szólnak a füzetek, hogy felvezessék a következő nagy, a teljes univerzumot átforgató mega-über-crossovert, mégis utólag általában nem ezek lesznek a legjobb és legelismertebb sztorik. Sőt épp ellenkezőleg: a legnagyobb kedvencek általában a minimális előismerettel, önállóan is értelmezhető – az esetleges kikacsintások és előrevetítések mellett is – kerek-egészként funkcionáló (mini)sorozatok. (Van, hogy teljesen kívül is esnek az aktuális kánonon – mint A sötét lovag visszatér vagy a Vízió.)

A galaxis őrzői trilógia pedig éppen ezen érdemek miatt emelkedik ki az MCU felhozatalából.

Mert bár részei a tágabb univerzumnak – sőt a Bosszúállók: Végtelen háború/Végjáték filmekben kifejezetten fontos szerepet töltenek be ezek a karakterek – az önálló filmjeikben sosem azon volt a hangsúly, hogy elővezessék a következő nagy fázist/gonoszt/crossovert. Köszönhetően annak, hogy mindegyik filmet – eltérően a többi MCU sorozattól – végig egy olyan író/rendező készíthette, akinek nemcsak jellegzetes stílusa van, de szemmel láthatóan érdeklik ezek a figurák, és szívén viseli sorsukat: A galaxis őrzői a Marvel Filmuniverzum legjobb trilógiája lett. Persze nem kizárt, hogy lesz még negyedik rész, sorozatos spin-off vagy esetleg más karakterek filmjeiben látjuk viszont az intergalaktikus seggfejeket, ám a harmadik rész így is egy remekbeszabott zárlat. Szépen összefogja, és lekerekíti mindegyik csapattag egyéni sztoriját. Megható, és méltóságteljes búcsú, amint nem ront el a Végjáték utáni Marvel filmekre jellemző általános fejetlenség és kapkodás sem.

Peter „Űrlord” Quill még mindig nem tudta magát túltenni szerelme, Gamora elvesztésén. Így miközben a csapat többi tagja – akiket azért szintén gyötörnek a belső démonjaik – a Tudástér fel/újjáépítésen ügyködnek, ő inkább iszik. Akkor is, amikor hirtelen rájuk tör az arany-szuperember Adam Warlock, aki a harcban brutálisan megsebesíti Mordályt. Így az őrzők ismét kénytelenek egy lehetetlen küldetésre indulni, hogy megmentsék a barátjukat. Miközben szembe néznek a saját múltbéli traumáikkal is.

Ironikusan hangozhat leírni egy olyan franchise-al kapcsolatban, aminek főszereplői között van egy tech-guru, beszélő mosómedve és egy tinédzser, szűkszavú faember, de A Galaxis őrzői tényleg a Marvel legérettebb sorozata.

Sőt! Külsőségei ellenére, a teljes szuperhősfilm zsánerben is ott van a „legfelnőttebb” szériák között. Ugyanis az érettség nem feltétlenül azt jelenti, hogy egy film erőszakos, komor vagy képileg sötét. Hanem azt, hogy miről és hogyan mesél. Ebben a műfajban pedig nem sok olyan alkotás van, ami ennyire empatikusan foglalkozik a hőseinek tragédiájával. Arról nem is beszélve, hogy hogy – csak úgy, mint a második részben – a harmadik etapban sem az indukálja a cselekményt, hogy „jön egy nagyon gonosz valaki, akivel csak azért kell a hősöknek megküzdenie, mert ők a hősök és az a dolguk”. Sok szuperhős filmmel ellentétben A galaxis őrzői-nek kalandjait a saját belső motivációik vezérlik. A harcuknak mindig van egy elsődleges, személyes tétje. A világok megmentése pedig általában ennek csak a véletlen következménye.  

Ezeket a téteket, motivációkat és traumákat pedig amellett is komolyan és éretten kezelik a filmek, hogy közben megőrzik a laza képregényes hangulatot. És persze baromi vicces is. Ez adja A galaxis őrzői filmek legnagyobb erősségét. A harmadik rész pedig szépen folytatja ezt a mentalitást. A központi téma ez esetben (is) a múltunk traumáival való szembenézés. Az azokkal való megbirkózás, és, hogy felismerjük hogy ahhoz, hogy élni tudjunk nem futhatunk vég nélkül elölük. Ahhoz, hogy megkezdjük a gyógyulást előbb szembe kell néznünk azzal, ami fájdalmat okozott. Illetve vannak dolgok, amikhez akármennyire is ragaszkodnánk, kénytelenek leszünk elengedni.

Noha alapvetően ez most talán leginkább Mordály filmje, Gunn a többi szereplőt sem hanyagolja. A sokszereplős szuperhős (crossover) filmek egyik leggyakoribb problémája, hogy a karakterek elsikkadnak egymás mellett. Gunn azonban magabiztosan vezérli az ilyen népes, ensemble szereplőgárdát. Még, ha az egyik tagot jobban a középpontba is helyezi, nem érezzük azt, hogy a többiek a háttérbe szorulnának. Mindenki megkapja a maga lezárását és nagy jelenetét. Egyedül talán Quill felvezetett kvázi-alkoholizmusa lesz túl hamar, következmények nélkül lezárva. Illetve talán az újoncként érkező – még a második rész stáblistás jelenetében debütáló – Adam Warlockban lett volna még több potenciál. Ő (jelenleg) alig több, mint az eseményeket beindító katalizátor. Noha az őt játszó Will Poulter elsőre kissé karakteridegennek tűnik, ám az itteni Warlock még nem a képregényből ismert istenszerűen-arogáns Warlock. A filmben pedig remekül passzol Poulter karakter eme fiatalabb, tinédzserdüh által mozgatott, bizonytalanabb változatához.

A galaxis őrzői: 3. rész sokkal inkább James Gunn, mintsem a Marvel filmje.

Persze naiv lenne azt gondolni, hogy semmilyen megkötés nem volt a stúdió részéről – ellenkező esetben gondolom sokkal több horror-kikacsintás és erőszak lenne a filmben. Noha Marvel mércével ez utóbbiban is egészen bevállalós. Arról nem is beszélve, hogy a főgonosz is konkrétan egy Frankenstein/Dr. Moreu átirat. Noha az Chukwudi Iwuji által alakított Evolúció mestere nem az MCU legeredetibb, vagy legemlékezetesebb ellenfele, bőven érdekesebb, mint Ronan, a vádló. Sőt hőseinkkel párhuzamba állítva tulajdonképpen szolgálja is a film alapvető témáit, miszerint a „szebb világhoz előbb magunkkal kell megbékélnünk. Nem a külső, hanem a belső környezetünket kell megváltoztatnunk.”

Mégha a szintén Gunn rendezte Az öngyilkos osztagtól el is marad, azért korántsem megszokott, hogy arcletépés, ártatlan ember tényleg fájdalmasnak érződő lábon lövése vagy éppen cukiállatok test-horror szekvenciái képezzék egy MCU film részét. Noha több hozzá hasonlóan egyedei hangú rendező készített az elmúlt években Marvel filmet, Gunn volt az egyetlen, akinek maradéktalanul sikerült a látásmódját és a stílusát úgy beleintegrálni ebbe az univerzumba, hogy annak konzisztens végeredménye legyen. Hiszen míg Sam Raimi (Doctor Strange az őrület multiverzumában) elképzeléseit a „kötelező Marvel elvárások” nyomták agyon, addig Taika Waititi (Thor: Szerelem és mennydörgés) átesett a ló túloldalára. Érezhetően semmi nem érdekelte már a Marvelből, így inkább gyermeteg paródiát csinált. Gunnt azonban érdeklik még ezek a történetek és karakterek. Ez pedig nemcsak a drámán, de a humoron is tetten érhető.

Hiszen a komoly témái ellenére a természetesen baromi vicces. A humora pedig azért működik sokkal jobban – mint mondjuk a negyedik Thor esetében –, mert nem hat erőltetettnek. Nem azt érezzük, hogy ki lett adva az ukáz, miszerint „minden kicsit is fajsúlyosabb jelenetet rögtön humorral kell oldani”. Hogy a humor sokkal organikusabb része a filmnek, azt az eredményezi, hogy a viccek a szereplők karakteréből fakadnak. Azaz egy Drax poén nem felcserélhető egy Nebula beszólással, vagy Űrlord idiótaságáéval, hiszen mindegyik karakter markánsan más, és ezt tükrözi a humora. Így, ha egy komolyabb jelenetben el is hangzik egy, a feszültséget oldó humorbonbon, azt is odaillőnek érezzük. Így elhisszük, hogy az adott karakter tényleg így reagálna ebben az esetben, mert ilyen.

Végső soron pedig ebből az odaadásból fakad az is, hogy mindezek mellett A galaxis őrzői: 3. rész az egyik legjobban kinéző Marvel film.

Nem pusztán azért, mert CGI-ban is szemmel láthatóan jobb, mint az elmúlt évek filmjei, hanem mert Gunnnak van markáns vizuális elképzelése. Az olykor a 50-es/70-es évek retro sci-fijeit megidéző látványelemek markáns külsőt és atmoszférát teremt. Ezt persze erősíti a szokásosan nagyszerű zeneválasztás is. Megspékelve baromi látványos, fantasztikusan koreografált, biztos kézzel és szépen követhetően megrendezett akciójelenetekkel.

A galaxis őrzői: 3. rész néhol talán kissé hatásvadász, de a kontextusában ez bőven bocsánatos bűn. Nem is vészesen tolakodó. Ahogyan gyakorlatilag minden más is ebben a csupaszív, lendületes, szórakoztató és egészen megható hattyúdalban.

8 /10 kozmikus seggfej raptor

A galaxis őrzői: 3. rész

Guardians of the Galaxy Volume 3

szuperhős-űropera
Játékidő: 150 perc
Premier: 2023.05.04
Rendező: James Gunn

Eltelt megint egy hét? Mi történt itt? Ne is gondolkodj, összeszedtük neked a legfontosabb cikkeket, híreket!

Pongrácz Máté a Budapest Corvinus Egyetem Szociológia szakán végzett. A műfaji filmek nagy kedvelője és az elfedett, obskúrus, de értékes darabok felkutatója. A szerzői trash védnöke és Zardoz hírnöke.