François Baranger látványtervező és illusztrátor, aki azzal hívta fel magára a Lovecraft-kedvelő közönség figyelmét, hogy elkészített egy nagyszabású képsorozatot az író Cthulhu hívása című novellájához. A képsorozatot a novella magyar fordításával a Multiverzum Kiadó adta ki itthon. Kritikánkból kiderül, milyen fogásokkal és hatásfokkal öntötte képi formába az alkotó az irodalmi szöveget.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
H. P. Lovecraft Cthulhu hívása című novelláját aligha kell bemutatni az SFF-kedvelő közönségnek. Lovecraft halála után az ismeretlenség és az érdektelenség homályából a mainstream kultúra egyik oszlopos szereplőjévé vált. Ennek több oka van: evokatív, atmoszférikus prózája ugyanúgy szerepet játszik benne, mint kitalált univerzumának részvételre csábító nyitottsága, valamint a legjobb műveiben tetten érhető gondolatiság rendkívüli aktualitása.
Márpedig ha konkrét novellához akarjuk kötni a Lovecraft-brand térnyerését, az nem lehet más, mint a Cthulhu hívása.
A novella arról szól, hogy a narrátor egy félbemaradt kutatás feljegyzéseit megismerve felfedez egy titokzatos, a címbeli szörny nevével fémjelzett kultuszt, s ennek révén az egész emberiséget fenyegető, lappangó veszély nyomaira bukkan. Bár mindvégig visszaemlékezéseket olvasunk, a szörnyűségek dermesztő hitelességgel elevenednek meg a narrátor és az olvasó szeme előtt. Ez az írás aprócska túlzással önmagában felelős az utókor által (tévesen) „Cthulhu-mítosznak” elkeresztelt, burjánzó fantáziavilág létrejöttéért és tartósságáért. Nemcsak népszerűvé tette Lovecraft sejtelmes, nyomasztó stílusát, hanem a „Lovecraft = csápok” asszociációt is végérvényesen a popkultúra kollektív tudattalanjának részévé tette.
HIRDETÉS
Lovecraft prózájának legnagyobb rejtélye az, hogy amennyire jól működik olvasva, annyira makacsul ellenáll a vizualizációnak.
Rémségei nem emberi szemnek valók, az emberi felfogóképesség csak korlátozottan tudja befogadni azt az élményt, amit a lovecrafti hősök elszenvednek, és a leírás ködössége adja a szövegek emlékezetességét. Ebből az is következik, hogy a filmes és grafikus adaptációs kísérletek gyakran felemás eredménnyel járnak, a lovecrafti élmény savát-borsát ugyanis éppen az adja, hogy az olvasó maga képzeli el az elképzelhetetlent, nem pedig más képzeli el helyette.
François Baranger filmes látványtervező, borítótervező és illusztrátor azok közé tartozik, akik megpróbálták állni a Lovecraft szövegei által támasztott kihívást. Az 1970-es születésű Baranger rengeteg sorstársához hasonlóan a szerepjátékoknak köszönhetően ismerkedett meg Lovecrafttal, majd képalkotói képességeit hadirendbe állítva lerótta tiszteletét a mester előtt. Az eredmény egy látványos illusztrációsorozat a Cthulhu hívása egyes jeleneteiről. Baranger albumát a külföldi megjelenéskor komoly kritikai elismerés fogadta. Ezt a galériát hozta el a Multiverzum Kiadó a Cthulhu hívása magyar fordításával a magyar közönségnek. Bátran állítható:
Baranger a lehető legközelebb került ahhoz, hogy érzékletesen vizualizálja a Cthulhu hívásának iszaposságát, misztikumát és monumentalitását.
Annak ellenére, hogy a Cthulhu hívása nem kimondottan a direkt és realisztikus ábrázolásmódra lett kitalálva, Baranger képei rendkívül aprólékosak, már-már fotószerűek. Ez önmagában nem is feltétlenül nagy kunszt. Amivel viszont Baranger mégis kiválóan megragadta alapanyaga sejtelmességét, az az árnyékok játéka a képein. Ez a fogás elsősorban a Cthulhu hívása „íróasztali” és „mocsári” jeleneteinél figyelhető meg. Mintha Baranger érezte volna, hogy a Lovecraft-univerzum képi ábrázolása nem engedi a száz százalékos közvetlenséget: fény-árnyék kezelése tükröz valamit abból a fenyegető titokzatosságból, ami körüllengi a novellában bemutatott kutatási anyagot. Kiválóan példázza ezt az a kép, ami a Cthulhu-szobrocskát ábrázolja az első fejezetben: kellően kivesszük a körvonalait, mégis rávetül annyi árnyék, hogy érzékelhető legyen a tárgy rejtélyes, veszedelmes mivolta.
Aztán ahol a fény-árnyék játék nem juthat szerephez, ott a monumentalitás veszi át az uralmat.
Ahogy haladunk előre a történettel, úgy az árnyékban megbúvó részelemek helyett R’Lyeh hínárlepte hullavárosának torokszorító idegensége és hatalmassága kap hangsúlyt.
François Baranger nem tud teljesen igazságot szolgáltatni Lovecraft képi reprezentációjának. Végső soron az ő Cthulhu-figurája is csak egy a sok csápfejű, antropomorf gigadémon közül, és az általa elképzelt és formába öntött R’Lyeh is a szokásos, domborművekkel teli, óriási, antik romváros benyomását kelti. Azonban a téma által megengedett művészi lehetőségeket a végletekig kihasználja.
Ebben az egyik legfontosabb kreatív eszköze az idegen város és maga Cthulhu gigászi arányainak szemléltetése.
Itt tényleg olyan hatalmasnak látjuk és érezzük H. P. Lovecraft leghíresebb szörnyalakját, amilyennek elképzelhette a novella írásakor. Cthulhu mellett hangyányivá zsugorodnak a szerencsétlenségükre odatévedt matrózok, maga a szörny több esetben csak részlegesen látható, és amennyire ez kitelhet tőlük, a képek hatásosan adják vissza azt az örvénylő-tomboló őskáoszt, amit a Nagy Öregek vezetője készül a világra szabadítani.
Baranger további fontos eszköze a jól és tudatosan végiggondolt színválasztás. Ez is olyan sajátosság, ami a novella harmadik fejezeténél domborodik ki a leginkább.
A raktár és a kutatószoba árnyas, pasztellszerű barnáját, majd a louisianai lápvidék mocsaras sötétzöldjét az óceán párás kék-zöldje váltja fel, amibe valami beteges, nem evilági tónus is belevegyül.
Ki kell térni egy kicsit magára a szövegre is. A Cthulhu hívása album értékét, egyediségét a képek adják, szöveges tartalma mindössze az alapul szolgáló novella. Az olvasó számára első pillantásra furcsának tűnhet, hogy majdnem minden oldalon van egy-egy nagyobb betűmérettel szedett fordulat vagy mondat. Nem tart sokáig rájönni, hogy kifejezetten azok a szakaszok lettek kiemelve, amelyeket a kép ábrázol, mindazonáltal esztétikailag nem túl eltalált megoldás ez. Egy kicsit sajnálatos az is, hogy nem Kornya Zsolt fordítása került az albumba, ami az eredeti szövegtől való minden elhajlásával együtt is elementáris erejű, és az a magyarítás rengeteget tett azért, hogy a magyar anyanyelvű olvasó is megérthesse, mi teszi Lovecraftot annyira mágikus hatású íróvá. Somogyi Gábor, az Azilum magazin és megannyi lovecraftiánus kiadvány fáradhatatlan szerkesztője kétségkívül hatalmas megtiszteltetésként élte meg, hogy Lovecraft mítoszteremtő novelláját egy ilyen pompás kiadványhoz magyaríthatja. Azonban az ő megoldása, bár színvonalas, valamelyest elmarad a Kornya-féle szöveg ritmikája és találó nyelvezete mögött.
A Cthulhu hívása kötet csak a Multiverzum Kiadó webshopjából rendelhető limitált példányban.
Verdikt
François Baranger olyan szerzőt választott illusztrációtémának, akinek írásai híresen nehezen vizualizálhatók, ráadásul olyan novellát, ami oszlopos jelentőségű az írói életműben. A Cthulhu hívása album, a képi ábrázolás minden korlátja mellett is, hangulatos és szép adalék Lovecraft egyik legfontosabb novellájának élvezetéhez.
