David Dastmalchian remek alakításával az élén a Late Night with the Devil a talált felvételek horrorját vegyíti a ’70-es évek showműsoraival, élvezetes, szórakoztató, meglepően humoros egyveleget alkotva.
Az Egyesült Államokban az 1980-as években indult be, majd fokozatosan terjedt el a világ többi részén az úgynevezett sátáni pánik, ami több mint 10 ezer – egyébként teljesen megalapozatlan – esetet foglalt össze, miszerint emberek az ördög nevében bántalmaznak másokat, főleg gyerekeket. Ennek egyik fő oka az azóta teljesen megcáfolt, de 1980-ban készpénznek vett Michelle Remembers című könyv, amit egy kanadai pszichiáter, Lawrence Pezder és páciense – és későbbi felesége –, Michelle Smith írtak. Az azóta hiteltelenített helyreállított memóriaterápia (recovered-memory therapy) bizonyítatlan eljárási technikákkal volt hivatott előidézni korábban elfeledett, traumatikus emlékeket. A könyvben Michelle felidézi azon emlékeit, amikor a Sátán Egyháza bántalmazta, ketrecbe zárta, megerőszakolta, rituálékra kényszerítette őt és más gyerekeket, akik emberáldozatoknak is szemtanúi voltak. A szenzációhajhász sztori egy morális pánikhoz vezetett, ahol gyerekek hirtelen elkezdtek hasonló dolgokra emlékezni, miután más szülők és a hatóságok gyakorlatilag előre sugallták ezt nekik. Több szülőt jogtalanul tartottak fogva vagy épp ítéltek el pedofília vagy gyerekbántalmazás miatt, és volt, hogy évtizedekkel később derült csak ki az igazság – hogy valójában nem a szülők, hanem a média, a rendőrség, a „szakemberek” és a befolyásolható tömegek tömegpszichózisa vezetett idáig. A Late Night with the Devil valamivel korábban, 1978-ban játszódik, de erre, illetve az okkulttal való megszállottságra építve mesél el egy ördögien szórakoztató, hol humoros, hol brutális sztorit a siker áráról.
A történet főszereplője Jack Delroy (David Dastmalchian), a Night Owls (Éjszakai baglyok) esti műsor vezetője, akinek beszélgetős varietéje sikeres ugyan, de képtelen felvenni a versenyt legnagyobb riválisával. Időközben felesége rákos beteg lesz, majd elhuny, de még a vele folytatott utolsó közvetített beszélgetés sem elegendő ahhoz, hogy felülmúlja a konkurenciát. A tragédia rányomja a bélyeget életére, a show nézettsége pedig visszaesik: Jack visszavonul. Később azonban úgy dönt, visszatér, és egy utolsó kísérletet tesz a nézők megnyerésére – halloween alkalmából egy okkult tematikájú epizódot szervez. A film ezt a soha le nem adott részt, valamint a színfalak mögötti felvételeket ötvözve kínál egy ál-dokumentumfilmet arról, hogy
mi is történt azon a sorsdöntő estén.
Delroy a paranormálissal kapcsolatban álló vendégek sorát hívja meg: Christout (Fayssal Bazzi), az egynevű médiumot, aki kísértetekkel beszél; Carmichael Haiget (Ian Bliss), a bűvészből lett szkeptikust; és ami még fontosabb, June Ross-Mitchell (Georgina Haig) parapszichológust, aki különleges technikákkal állítólag kapcsolatba lépett egy démonnal, aki Lillyben (Ingrid Torelli), egy tömeges öngyilkosságot elkövetett szekta egyetlen túlélőjében vetette meg a lábát. Sőt, a kutató még könyvet is írt a lánnyal való találkozásairól, ami felbolygatta a közvéleményt.
A film remekül adja át a műsor hangulatát, a korabeli, néhol erőltetett humort, a szenzációvadász felkonferálásokat és reakciókat, valamint a fokozatos értetlenkedést, miközben eszkalálódnak a történések. Míg az előadás színes, a színfalak mögötti történések fekete-fehérek, érdekes kontrasztot adva az egész alkotásnak. Főleg, mivel a backstage-ben mindenki őszintébb, nyersebb, hitelesebb valóját adja, ami remekül vegyül a megjátszott színpadiassággal.
Ugyan végig érezni, hogy itt valami furcsaság zajlik, Colin és Cameron Cairnes író-rendezőpáros lassan, fokozatosan építi fel a Late Night with the Devilt. Nincs semmi elkapkodva, a rémület pedig nem irritáló jump scare-ekkel operál, hanem hol nyomasztó utalásokkal, hol explicit testhorrorral. Ezzel együtt azonban kellően humoros és társadalomkritikus is, bemutatva, hogy a sikernek – legyen az bármilyen – ára van.
A teljes színészgárda remekül alakít, szuperül hozva ezt a talk show-s, enyhén B-kategóriás hangulatot. Kiemelkedő azonban David Dastmalchian, akit megannyi szuperhősös (Az Öngyilkos Osztag) és egyéb, főleg gonosz mellékszerep (Dűne) után végre látni főszerepben is. Dastmalchian meglepően nüanszolt alakítást nyújt, miközben karaktere érzelmek és tudatállapotok széles skáláján halad végig. Elvégre itt nem csupán egy potenciálisan sorsdöntő műsorról van szó, aminek muszáj sikeresnek lennie, hanem
az életét megváltoztató eseményekről is.
Kiváló a díszlet is, ami tökéletesen átadja az amerikai, késő esti beszélgetős műsorok stílusát. A bútoroktól a kellékekig minden pazarul egyensúlyoz: a giccses eszközök, a háttérzenekar, a szenzációvadász vágások mind-mind remekül idézik a kívánt összhatást. Itt kitérnék a gagyi, AI-generálta vágóképekre is, amelyek teljesen feleslegesek, és – részben jogosan – kavartak azért egy kis port amellett, hogy kilógnak a prezentálás stílusából.
A legjobb azonban, ahogy nézőként bevonódunk ebbe az egészbe. Hiába tudjuk, hogy egy nézettségre éhes műsor már-már kétségbeesett utolsó próbálkozását nézzük, magával ránt az atmoszféra. Felváltva hiszünk azoknak, akik az okkult és a paranormális magyarázatokat vallják, illetve annak, aki szkeptikus. A film kiválóan adja át, hogy mi vezethetett ahhoz a botrányos közhangulathoz, ami a későbbi sátáni pánikot előidézte. Mellesleg tele van utalással valós eseményekre, a szektáktól a titkos klubokon át a valódi sarlatánokig. Amikor pedig beindulnak az események, egy új, kifejezetten stílusos és látványos oldalát mutatja meg a film, aminek élét talán csak elképesztően kiszámítható narratívája és fináléja veszi el.
A Late Night with the Devil egy szórakoztató, szaftos horror-vígjáték, ami finoman társadalomkritikus, de – ahogy fő formátuma is tette – célja a szórakoztatás. Abban pedig kiváló, köszönhetően a remek atmoszférának, Dastmalchian és a többiek kiváló alakításának, a szuper rendezésnek és annak az odaadásnak, amit a műfaj és a stílus iránt éreznek az alkotók. Rövid játékideje pedig ideálissá teszi, ha eltöltenénk egy röpke másfél órát késő este az ördöggel.
