Könyv

A hazai lovecrafti és weird színtér rémálmaiból ijesztő az Ébredés – kritika

Hosszú és hektikus út áll a Black Aether honlap és pulpmagazin mögött, azonban ez az amatőr irodalmi kezdeményezés valahogy mindig talált lehetőséget a fejlődésre. Ennek újabb állomása az Ébredés című lovecraftiánus és weird antológia. A kötet nem újítja meg a weirdet, de korrekt, ízes látleletet ad a zsáner mai magyar helyzetéről. Kritika.

2015 meghatározó évnek tekinthető a magyar lovecraftiánus és weird irodalmat kedvelő közösség szempontjából. Ekkor indult el a The Black Aether oldal, ami eleinte Lovecraft személyének és műveinek állított emléket, jelenleg pedig Lovecrafthoz és a weirdhez kapcsolódó információk és novellák kis kincsesbányája. Ezután, 2016-ban útjára indult a nyomtatott Black Aether magazin, ami kifejezetten novellák közlésére szakosodott. A folyamat motorja Tomasics József, aki egyszemélyes, hiperaktív kovászként folyamatosan benne van valamilyen (általában több) lovecraftiánus szervezkedésben, legyen szó ismeretterjesztésről vagy irodalmi alkotások publikálásáról. Az előbbi – engedtessék ennyi szubjektivitás – számomra meghitt személyes emlék, mert annak idején jómagam is közreműködtem az ismeretterjesztésben. Az utóbbi feladatot az említett Black Aether magazin látta el, amely saját hitvallása szerint a kora XX. századi pulpmagazinok – értelemszerűen elsősorban a Weird Tales – szellemiségét és kulturális szerepét igyekezett képviselni a XXI. század Magyarországán. A küldetés, hogy a magazin teret adjon a semmiből érkező íróknak, olyannyira sikeres volt, hogy Veres Attila is a Black Aether lapjain mutatkozott be először kiforrott formában a közönségnek (a legelső megjelenés 2006-ra datálódik). De Veresen kívül olyan szerzők is tiszteletüket teszik a magazin hasábjain, mint Farkas Balázs, Fekete I. Alfonz és Erdei Lilla.

A Black Aether magazin életútja viszonylag hektikus volt, ami egyáltalán nem meglepő egy teljesen alulról jövő kezdeményezés esetén. Ám a hektikusság egy huncut pillanatig sem jelentette a lelkesedés alábbhagyását. Bár a lap hosszú időre elszenderült, a kezdeményezés nem halt el. Ennek folyományaként érkezett a hír, hogy az Agave kiadó magyar szerzők lovecraftiánus és weird novelláiból álló antológiát jelentet meg.

Az Ébredés a Black Aether pályájának folytatása és új szintre emelése.

A Black Aether magazin önmeghatározása szerint „a szokatlan és hátborzongató történetek magazinja” volt, ami a horror és weird zsánerek alkotóit kívánta egybeterelni és számukra megjelenési felületet biztosítani. Ez meglehetősen széles körű célkitűzés, ami túlmutat Lovecraft örökségén, ennek ellenére a lapnak legalábbis a vizuális arculatát a lovecrafti elemek uralták. Ez elmondható az Ébredés kapcsán is, amelynek Papp Evelin által készített borítóképe egyértelműen Lovecraftra utal vissza. A könyv azonban egyenesen követi a pulpmagazin által kijelölt csapásirányt a széles merítést tekintve. A novellákban terítékre kerülnek a lovecrafti tematikák és motívumok, ám összességében a Black Aether ars poeticájának megfelelően „szokatlan és hátborzongató” történeteket tartalmaz. És ez a könyv már nem pusztán egy alulról építkező, önköltséges rajongói projekt, hanem a magyar nyelvű spekulatív irodalom egyik vezető kiadója karolta fel az ügyet egy novellaválogatás erejéig.

Egy ilyen válogatás színvonalával kapcsolatban jogos aggályok merülhetnek fel, elsősorban a lovecrafti kötődések okán. A lovecrafti szellemiségű történeteket nagyon könnyű elrontani vagy üres rajongói ömlengéssé laposítani, ha az ember megreked a felszínen és csak a csápokat meg a cirkalmas jelzőhalmozásokat veszi észre. Félreértés ne essék, szeretjük őket, de ezek a stíluselemek az egy és megismételhetetlen H. P. Lovecraft keze alatt váltak azokká az álmainkat megmérgező rémlátomásokká, amelyek egy évszázaddal a szerző halála után is nyomot hagynak bennünk. Aki ezt a jogos aggályt dédelgeti, annak jó hírem van.

Az Ébredés novellái üdítő módon mellőzik a Lovecraft nevével összekötött stilisztikai és tartalmi sallangokat.

A könyv szerkesztői, Tomasics József és Nagy Viktória meglehetősen jó érzékkel válogatták össze az antológia tizennégy novelláját. Korban, témában és narratív technikában egyaránt változatos írások kerültek a kötetbe, amelyek egyáltalán nem szükségszerűen kapcsolódnak szorosan a lovecrafti univerzumhoz. Most, hogy a kritikát írva visszagondolok a könyvre, nem is tudom felidézni, elhangzik-e Cthulhu neve bármelyik szövegben, de így hirtelen a többi fő lovecrafti „istenség” neve is mindössze egyetlen novellából rémlik. Azt hiszem, ez a körülmény önmagában kellően nyilvánvalóvá teszi:

a szerkesztőknek eszükben sem volt a kritikátlan Lovecraft-utánzás kortárs látleletévé tenni az Ébredést.

Weird és horrornovellák gyűjteményét kapja az olvasó, ismert és ismeretlen magyar szerzők tollából. A kötet sztárvendége értelemszerűen Veres Attila, de a weird színtér néhány más ismertebb arca is felbukkan benne. Egyébként jobbára nem kifejezetten „sztárnevek” sorjáznak a tartalomjegyzékben  – bár egyes antológiákban találkozhattunk velük –; az Ébredés szerkesztői láthatóan komolyan gondolták a Black Aether életre hívásakor deklarált tehetséggondozási szándékot.

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A kötet novellái pedig meglehetősen egyenletes színvonalúak; szó nincs arról, hogy pár húzónév köré odacsaptak tízegynéhány tölteléket.

Ami az Ébredés lovecrafti vonatkozásai közül a leginkább szemet szúr, az az, hogy mennyire nem a közismert, kommersz elemekhez nyúlnak vissza. A jellegzetes lovecrafti „panteon” nevei mindössze Erdei Lilla A Nap oltára című novellájában tűnnek fel, és ott is mellékszerepben, játékos hangulatkeltő elemként. Ellenben előkerülnek olyan elemek, amelyek Lovecraft kevéssé ismert, korai írásaiban fordulnak elő. Susuk Melinda A jövőnk a csillagokban – F. T. életmű-kiállítása című írása nyilvánvalóan a Pickman modelljében középpontba helyezett baljós ihletésű festmény motívumát hasznosítja. Bojtor Iván A férgek kapuin is túl című írása egy német tengeralattjáró legénységét mozgósítja, csakúgy, mint Lovecrafttól A templom. És ugyan kérdéses, mennyire játszik szerepet a lovecrafti ihletés, de Nagy László Dávid A-oldal harmadik szám című írása kétségkívül a zene horrorisztikus oldalát állítja fókuszba, amiről akár az Erich Zann muzsikája is eszünkbe juthat.

Néhány novella beveti a jó öreg „ősi titkos tudás” motívumát. Ezen a ponton elkerülhetetlen, hogy a kritikus kifejezetten előtérbe tolja szubjektumát és színt valljon elfogultságáról – ezzel az elemmel ugyanis engem kilóra meg lehet venni. Mindenesetre Böhm Norbert Frau Sonne című novellája imádnivaló sejtelmességgel és baljóslatúsággal idézi fel a rejtélyes „napugró” szekta antikvitásba visszanyúló múltját és egy roppant furcsa rituális gyakorlatot, hogy a narrátort ennek nyomdokain elkísérjük egy szokatlan városnéző túrára, majd vele együtt ráébredjünk: a megvilágosodás egyet jelent a megsemmisüléssel. Erdei Lilla A Nap oltárában az alkimista tradíción keresztül vezeti be az olvasót valami sokkal baljóslatúbb tudásba, egyúttal az emberi lélek sötét zugaiba. Farkas Balázstól A testvalóság utolsó zsoltárában a narrátor az eltűnt lánya nyomába ered, és ennek során kapcsolatba kerül egy rejtélyes okkult tárggyal és a köré épült szektával. Farkas írását a központi téma mellett emlékezetessé teszi az eltűnt gyerek miatti aggodalom visszafogott, szófukar, ám átélhető – egyszóval farkasbalázsos – kifejezése.

Viszont ha elvonatkoztatunk a témaválasztás sajátosságaitól, akkor is el lehet mondani:

az Ébredés írásai olvasmányosak, élvezetesek, fenntartják az olvasó figyelmét.

Jól megírt novellákról beszélhetünk, amelyek érdekfeszítőek, lekötik az olvasót, korrektül vannak felépítve, és összességében kifejezetten olvasmányosak. Még az adott esetben kevésbé izgalmas vagy eredeti írásokban is van annyi kraft, hogy az ember szívesen sodródik a szöveggel és kíváncsian várja a végkifejletet. Az egyetlen, igen karakteres – és nem rossz értelemben vett – kivétel Fekete I. Alfonz Szétszálazottak című novellája, egy rettenetesen töredezett szerkezetű szöveg, ami egy kaotikus mentális folyamatot mutat be, és megkockáztatom, egyetlen olvasásra nem is átlátható – védjegyszerű alfonzi bölcsészirodalom csúcsra járatva, ami megköveteli az odafigyelést. Aki olvasta a szerzőtől a rendkívül tömény, mély kulturális utalásokkal, áthallásokkal teleszőtt A mosolygó zsonglőrt, annak nagyjából segédfogalma már lehet arról, mi vár rá a Szétszálazottak képében.

Az is elmondható ugyanakkor, hogy aki ismerős a weird irodalom világában és témáiban, annak az Ébredés viszonylag kevés újdonságot kínál.

A weird irodalom nem feltétlenül a meghökkentő csavaroktól lesz az, ami, mindenesetre a történetek gyakran kiszámíthatóan végződnek. Így például a Kalevala-témájú Haragszik a Hísz szarvasa egy balul sikerült szörnyidézés krónikája, ami szinte testközelbe hozza a föld- és rothadásszagot, ám pontosan úgy végződik, ahogyan a balul sikerült szörnyidézések szoktak. A kékcsengő legendája egy jól megírt növényhorror, amiről viszont különösebben nem nehéz megfejtenünk, hová torkollik a végkifejlete. Esetenként kifejezetten lapos zárásokkal is találkozhatunk. Ezek közül talán a legfájóbb az A-oldal harmadik szám. Ennek az írásnak parádés az alapötlete: egyszerűen nem lehet nem imádni a mélyről jövő, megfoghatatlan szorongást, amit a titokzatos bakelitlemez meghallgathatatlan dala ébreszt, a novella pedig kényszerítő erővel olvastatja magát. Ám a magyarázat, amit a szerző kínál – vagy legalábbis sejtet –, elég banálisnak hat ahhoz képest, amit a téma ígér. Emellett pici csalódással fejeztem be a Frau Sonnét is – túlságosan belezúgtam a magas épületekről a halálba ugrók ősi szektájába ahhoz, hogy konkrétabb magyarázat nélkül el tudjam engedni azt a novellát.

Furcsának hangozhat, de az Ébredés írásai általában nem lépnek ki a weird adta komfortzónából. Magas színvonalon hozzák mindazt, amire a zsánertől számíthatunk, de ha a weird irodalom világában otthonosan mozgunk, akkor ezt az antológiát olvasva kevés meglepetés fog érni bennünket. A nagy kivétel ezen a téren is Fekete I. Alfonz Szétszálazottakja, amelyre nem túlzás azt mondani, hogy szövegkezelés szempontjából szélsőséges írás, amely kifejezetten próbára teszi az olvasó koncentrálóképességét, és megköveteli a tevőleges erőfeszítést a befogadás érdekében. A másik kivétel ilyen szempontból Veres Attila kötetzáró novellája.

A Ghost Royale hamisítatlan Veres Attila: közvetlen, kegyetlen, életközelien prosztó és letépi az arcodat.

Ez utóbbi majdnem szó szerint értendő, a mű ugyanis az arc mint az identitásunk sarkalatos összetevője elvesztését állítja középpontba egy több elbeszélői nézőpontból bemutatott cselekményben. Olyan szempontból nem nevezném kiemelkedőnek, hogy azt, amit az író A valóság helyreállításában leművelt, neki magának is nagyon nehéz lesz felülmúlni, szóval ahhoz képest a Ghost Royale nem a legdurvább eresztés. De még így is veresattilásan elvetemült, és kifejezetten jó szerkesztői döntés volt a könyv végére tenni.

Ami helyenként szemet szúr az Ébredésben, és esetleg több szerkesztői figyelmet kaphatna a jövőben, az a stilisztika és a történeti pontosság. Esetenként előfordul, hogy a szóhasználat valamilyen szempontból nagyon elüt a történettől. A Nap oltárának hangvétele helyenként olyan flegmatizmussal telt, ami nagyon markánsan idegen a történet jellegétől, korától és attól az E/3-as narrációtól, amire ilyen esetben számítanánk; aki pedig még ismeri is valamennyire a szerzőt, túlságosan az ő személyéhez kötheti az alkalmankénti cinikus kiszólásokat. A valamikor a középkorban játszódó és a kor szülöttének E/1-es elbeszélésével megírt Az ébredés álarcában mindenképp megért volna egy rákérdezést, hogy korhűség szempontjából helytálló-e Német-Római Császárságnak hívni a Szent Római Birodalmat; ugyanitt szemet szúr az „installáció” említése annak fényében, hogy e művészi kifejezésmód megjelenése és elterjedése a XX. századhoz köthető. Hasonlóképpen, a Chile viharos évtizedeit átfogó A kékcsengő legendájánál érdemes lett volna végiggondolni, hogy 1993-ban lehetett-e bármit látni „a mobilok fénye mellett” – nem sok ismeretem van a mobiltelefonok fejlődéstörténetéről, de talán nem alaptalan a kétely, létezhettek-e, pláne egyetemisták számára hozzáférhető áron zseblámpafunkcióval ellátott mobilok 1993-ban, Chilében. Ezek mellékes kérdések, a novellák érdeméből nem vesznek le, viszont csorbítják a hihetőséget, beleélhetőséget olyan szövegek esetében, amelyek a miénktől eltérő korban és környezetben játszódnak.

Verdikt

Nem lehet eltekinteni attól, milyen hosszú, elhivatott és áldozatos szervezőmunka eredményeként került az Ébredés a könyvespolcokra. A kortárs magyar weird irodalmi mezőny változatos mintája képviselteti magát viszonylag egyenletes nívón. A könyv nem forgatja ki sarkaiból a zsánert azok számára, akik ismerősen mozognak benne, ugyanakkor ha valaki szeretne kicsit képbe kerülni, mi fán terem a weird irodalom, annak akár az Ébredés is bátran ajánlható. Az antológia bizonyos gyermekbetegségektől nem mentes, de ezek a jövőben korrigálható hiányosságok.

7 /10 rettegve ébredő raptor

Ébredés

Szerző: Tomasics József, Nagy Viktória
Műfaj: weird, horror
Kiadás: Agave, 2023
Oldalszám: 285

Gimiben nagyon szívesen olvastam volna fantasyt, de nem volt bátorságom a többiektől kölcsönkérni a könyveket, mert élősködésnek éreztem. Egy Stephen King-olvasói előéletet követően Lovecraft-kedvelőként keveredtem igazán az SFF-világba és találtam önmagamra. Azóta volt egy horror témájú könyves blogom Zothique címmel, fordítgattam ide-oda, olykor podcastekben rontottam a levegőt meg az átlag IQ-t, és a Magyar H. P. Lovecraft Társaság büszke tagja vagyok. Jobbára a horrort kedvelem, méghozzá olvasni, de szeretem a sci-fit is. Állandó életcélom koherensen lezárni a hosszú, kanyargós mondataimat. Szenvedélyes Blood- és lelkes Doom-játékos vagyok. A zenei ízlésem vállalhatatlanul rétegszerű, de én eleve az emberiség egy vállalhatatlan rétege vagyok.