Film

A gettószegény Dev Patel pofonmilliókat oszt az elnyomóknak – A Majomember kritika

Dev Patel kiváló akcióhős az általa rendezett A Majomemberben, ami ultraerőszakos lencsén keresztül mutatja be Mumbai társadalmi rétegeit és a szélsőséges nacionalista politika áldozatait.

A kaszkadőrpornót a harcművészetekkel vegyítő filmek reneszánszukat élik, nem kis mértékben a John Wick-széria hatalmas sikerének köszönhetően. A kiváló koreográfiák, a szigorú tekintetű, meggyötört hős szembenállása a túlerőben lévő galádokkal, a zsigeri erőszak mellé olykor izgalmas helyszínek társulnak, kifejezetten szórakoztatóvá téve az ilyen filmeket. Az alkotók pedig mind igyekeznek kisebb vagy nagyobb csavarokkal egyedivé, sajátossá tenni műveiket: hol a belső mitológiával és világgal, hol humorral – vagy bármi mással. Dev Patel első rendezésében szociopolitikai éllel vág rendet a kizsákmányoló indiai elit között, igyekezve mondanivalóval megtölteni a gyilkolászást: ez lett A Majomember.


Hősünk (Dev Patel) kiszámíthatóan meggyötört gyerekkora után majommaszkban küzd egy underground arénában, ahol pénzért folyton elbukik. Közben azonban bosszút forral azok ellen, akik brutálisan leszámoltak édesanyjával és falu közösségével. Rana (Sikander Kher), a rendőrség korrupt és brutális vezetője és Queenie (Ashwini Kalsekar), aki egy politikai és pénzügyi eliteket bevonzó VIP klub tulaja menedzselik Baba Shakti (Makarand Deshpande) jógi és spirituális vezető ügyleteit, aki tömegeket mozgósít az országot egyre nagyobb félelemben tartó nacionalista párt számára. Ezek a gonosztevők kerülnek Majomemberünk célkeresztjébe, aki a mitikus, majomszerű Hanuman istenség történeteiből merít erőt ahhoz, hogy legyőzze őket.

Útjában állnak persze ölnivaló közkatonák hadai, de héroszunk is szövetségesekre lel.

 Patel egyébként eredetileg Neill Blomkampot (9-es körzet, Elysium, Chappie) próbálta megnyerni a projekt élére, aki az elutasítással együtt bedobta az ötletet: mi lenne, ha maga a főszereplő lenne a rendező is. A filmet még 2020 elején kezdték volna forgatni, de bekavart a koronavírus-járvány, így jóval tovább tartott elkészítése. Később a Netflix vette meg a jogokat, de úgy érezte, hogy túl durva lenne az indiai közönségnek, így Patel csendben elkezdett érdeklődőket keresni. Így került a képbe a zseniális Get Out és az Us humoristából-lett-horroralkotó író-rendezője, Jordan Peele, aki fantáziát látott a projektben, és inkább a vászonra vizionálta. Megvette hát a Netflixtől, és ahogy Patel fogalmazott: „a szőnyeg alól a kandallópárkányra helyezte” a filmet.

És milyen jól tette!

A Majomember kifejezetten látványos és zsigeri film, pazar, fantáziadús koreográfiával, ami remekül kihasználja helyszíneit. Alacsonyabb költségvetésével persze nem akkora világjáró túra, mint a John Wick, de kiválóan megmutatja Mumbai nyomornegyedeit és luxusát egyaránt. A főhős egyik pillanatban még egy bourgeois budoir akváriumát zúzza szét miután összepüfölték egymást a gonoszokkal, majd nem sokra rá egy olcsó bordélyházban küzd a stricivel – ütve, rúgva, szúrkálva, sőt – építve a majom tematikára – harapva is. Jed Kurzel kiváló zenéje a bevágott betétdalokkal hol lágyabb, hol dübörgő számokkal kínál szuper aláfestést a kinetikus képsorokhoz, plusz kulturális keresztmetszetet India palettájából. Mindez pörgős, de Sharon Meir operatőri, valamint Jancsó Dávid és Tim Murrell vágói munkájának köszönhetően nagyrészt követhető is. Negatívum azonban, hogy aránylag túl sok túl közeli felvétel van, amelyek olykor kaotikussá zavarossá teszik az eseményeket – plusz időnként nagyon látni a vágás pillanatait, ami pedig darabosságot eredményez. Ezek nagy eséllyel azonban a költségvetésből fakadnak.

A diverz helyszínek azonban nemcsak az akció előremozdítását, hanem a mondanivaló kibontását is szolgálják. A Majomember ugyan tipikus bosszúsztori, azonban ennél többről is szól. A luxusbuliban a rendőrfőnök erőszakosan nyomul egy prostitúcióba kényszerített, Queenie által többször is megalázott lányra, Sitára (Sobhita Dhulipala), míg mások combjáról szívják fel a kábítószert, vagy épp az egykori Miss Litvániát vezetik fel egzotikus finomságként. Az innen való tuktukos menekülést követően egy rövid időre elidőzik a kamera azon, ahogy az út szélén kartonon fekvő hajléktalanok „ágyába” az elsüvítő járművek belekapnak –

míg az alvók erre már fel sem ébrednek.

 Míg hősünk sztorija kevésbé érdekes, a város és India elnyomottjaié annál inkább. Rövid, de éles kritikák pillanatai ezek, ahogy látjuk, hogy a kizsákmányoló elit, a nacionalizmusra építő zsarnoki hatalmak miként buzdítják a vallási, szexuális és egyéb kisebbségek ellen követőiket. Patel és írótársai elképesztően kritikusan szállnak szembe a jelenlegi, Modi féle ultranacionalista indiai kormánnyal, visszaragadva a hindu értékeket. Lehet persze érvelni amellett, hogy a hinduizmust szélsőségesen kezelő politikai vezetés – akiknek megannyi áldozata van nap mint nap – ellen ezen hindu értékek erőszakos alkalmazása ugyanazt a hatást érheti el, de nehéz hibáztatni az alkotókat, akik megannyiszor végignézhették ezt. Sőt, az egész világon ez van, mi magunk is tapasztaljuk, és annyi helyen oly sokszor egyszerűen nem történik semmi.

A Majomember egy csodálatos része, amikor számkivetett, bántalmazott hidzsrák segítik megtalálni a hős célját, aki folyamatosan újabb és újabb párhuzamokat él meg Hanuman mítoszából. A hidzsrák egy az indiai szubkontinens több országa által elismert harmadik nem, akik transzokból, interszexuálisokból, illetve bizonyos esetekben eunukokból álló közösségeket alkotnak. Közösségeik mélyszegénységben élőkből állnak, valamint olyanokból akiket a családjuk nem fogad el – és gyakran szexmunkásokként dolgoznak. Ez több szinten is érdekes, ugyanis a társadalom peremére szorított emberek egy segítő, egymás támogatására építő kommunákat hoznak létre, amelyek befogadóbbak, mint bármi más az országban. Ez a csoport fogadja be tehát héroszunkat, ápolja sebeit és segíti felkészülni az összecsapásokra.

Ez a fajta határozott erkölcsi állásfoglalás lehetett az, amiért a Netflix nem merte piacra dobni Indiában, és az, amiért Jordan Peele felkarolta. A néző pedig egy kissé túlmagyarázott, de legalább tartalmi mondanivalóval megszórt akciófilmet kaphat. Dev Patel pedig remek akcióhős, aki meggyötört, dühös, szomorú tekintete egyszerre vált ki szimpátiát és sajnálatot, aminek eredménye, hogy határozottan szurkolunk neki, ahogy küzdi át magát a gonoszok hadain. Fizikuma, testtartása és stílusa príma az ilyen filmekhez, és bár drámában már bizonyított – és itt is jól teljesít –, végre ezt az oldalát is megmutathatja –

és jól áll neki!

A Majomember más, mint csupán egy indiai John Wick – bár ez is remekül leírja a filmet, legalábbis felületi szinten. Aki jó akcióra vágyik, megtalálja számításait, még akkor is, ha a mondanivaló kissé túlsúlyba kerül és szájbarágós. Aki ennél többre, az pedig egyedi módon találkozhat egy társadalomkritikával, ami mer határozottan kiállni morális értékei mellett – hiába igen brutálisak. Dev Patel pedig megjelent, mint egy pazar új akciósztár, és már csak ezért is megéri megnézni a filmet!

8 /10 Majomraptor

A Majomember

Monkey Man

amerikai-indiai akció-thriller
Játékidő: 113 perc
Premier: 2024. április 4.
Rendező: Dev Patel

Gyerekkorom óta a videojátékok és filmek minden aspektusa a szenvedélyem, műfajtól és stílustól függetlenül. Hamar rájöttem, hogy érdekel, mi van a felszín alatt, és az írás remek módja annak, hogy a felszínre hozzam - elsősorban magamnak, de szívesen osztom meg másokkal is.