Nincs január Jason Statham nélkül – A megmentő kritika

Hogy is van a mondás? Minden volt már, csak akasztott ember nem? Nos, Jason Stathamre ez különösen igaz. Hiszen lassan nincs olyan szakma, amiben ne próbálta volna ki magát akcióhősként. Volt már egyszeri (de kőkemény) melós és szimpla (de halálos) méhész. Profi (és kíméletlen) szállító vagy éppen (megalodon erejű) tengerbiológus. Ha így folytatja, a következő filmje tényleg már Az akasztott ember lesz. Különösen, hogy láthatóan kezdenek kifogyni az ötletekből, hiszen a legújabb filmjében már szimplán csak A megmentő lesz. Ami nem túl sokatmondó, tekintve, hogy szinte minden filmjében a megmentő szerepét játssza. (Mondjuk még ez is jobb/pontosabb cím, mint az eredeti Shelter, azaz „Menedék”.)

Jason Statham most éppen a világtól elvonult, magának való és mogorva veterán, aki kutyájával él – és issza le magát – egy elhagyatott világítótoronyban. Egyedüli látogatója a volt bajtársa, aki lányával hetente felküld neki egy rekesz, másfél literes kiszerelésű vodkát. (Sose értettem, hogy ezek a nagyon férfi-férfiak, amikor kivonulnak a társadalomból, miért nem visznek magukkal pár könyvet, filmet vagy legalább egy keresztrejtvény újságot.) Aztán egyik nap a bajtársának a hajója felborul, Statham azonban már csak a lányt tudja kimenteni a hullámok közül. (Statham annyira kemény, hogy a kis lélekvesztő csónakjával simán átvág azokon a hullámokon, amik az italdiszkont-hajó vesztét okozták.) Ám kettőjük kínos ismerkedését – a kiégett világítótoronyőr legnagyobb megkönnyebbülésére – hamarosan a szigetre érkező rejtélyes kommandósok szakítják félbe…

A megmentő egy januári Jason Statham akciófilm. Olyan is. Mint ilyen pedig igazából teljesen fölösleges a kritika. Hiszen mindenki pontosan tudhatja, hogy mi vár rá, ha az eső elől bemenekül a moziba. Jason Statham egy hevenyészetten összetákolt alibi-sztori keretében pofán ver, lelő és horogra akaszt egy halom arctalan, névtelen – de a gonosz rendszer szolgálatában álló, így a sorsukra teljes mértékben rászolgált – pribéket. Szűk két óra alatt, korrekt akciók és megmosolyogtató logikai bakugrások közepette megmenti a lányt és leszámol a szálakat mozgató, korrupt politikussal. A megmentő nem árul zsákbamacskát, hiszen épp olyan, mint a fantáziátlan címe és a posztere. Mondom: januári Jason Statham-film. Sőt, talán az eddigi legjanuáribb.

Pedig lenne egy nagyon erős aspektusa. Stathamre ugyanis most azért kezdenek el vadászni, mert az MI6 új, a világ minden videórögzítő eszközére – még a random parkoló kocsi fedélzeti kamerájára – rákapcsolt megfigyelő rendszere tévesen egy körözött terroristaként azonosítja. A kiérkező kommandósoknak persze hamar világos lesz, hogy rossz embert találtak meg, csak hát ekkor már halottak. Statham pedig elindul, hogy leszámoljon üldözőivel, miközben kénytelen megvédeni a nála maradt lányt is.

A probléma az, hogy ezt követően A megmentő valójában semmit nem kezd a megfigyelő állam problémájával. Persze jó látni, ahogyan Statham nyakon vágja a fasisztoid rendszert, de jó lett volna, ha legalább pár szóban kitérnek az alapvető problémára és morális dilemmára. Azaz: a biztonság tényleg megéri-e a folyamatos megfigyelést? Mi történik, ha visszaélnek a rendszerrel? Illetve persze: a „ha ártatlan vagy, nincs mitől félned” frázis hazugsága. Hiszen épp ez a film főkonfliktusának eredője, hogy Stathamet tévesen azonosítja a rendszer – persze a nagy csavar során majd kiderül, hogy ez nem véletlen volt. Mindenesetre már az elején rohadt mókás, hogy amikor az MI6 megfigyelő központjában nézik, hogy „megtalálták a terroristát”, és a Stathamről készült felvétel mellé oda rakják a célpont fotóját, akkor a vak is láthatná, hogy az nem ugyanaz a két ember. De talán épp ez a film társadalomkritikája: a rendszer nemcsak emberellenes, de kontraszelektált idióták üzemeltetik. (Meg eleve: az MI6 milyen jogon akciózik Angliában?)

Ám a Curtiz (nem a rapper) filmet is író Ward Parry eleve nagyon furán, inkonzisztensen kezeli az egész koncepciót. Hiszen a film eleve azzal a mondattal nyit, hogy a kormány le akarja kapcsolni a megfigyelő rendszert, ám – Statham ámokfutása után – a legvégén az még továbbra is üzemel. Az is érthetetlen, hogy bár van egy (sejthetően) becsületesebb MI6 ügynök, ő is épp olyan megszállottan üldözi Stathamet – akkor is, miután kiderült, hogy fel lett ültetve –, mint a korrupt főnöke (aki ellen ő maga nem is tesz lépéseket, még akkor sem, miután kiderült, hogy amaz meghackelte a rendszert).  

Nemcsak a főtémájának kifejtésében, hanem a legalapvetőbb drámai konfliktusaiban is egészen fapados film A megmentő. Nem csapja le azokat a kézenfekvő ziccereket, hogy a lány valójában Statham lánya lenne, vagy hogy az őket üldöző, szótlan terminátorszerű ügynök pedig a régi bajtársa.

A Greenland-filmeket is jegyző Ric Roman Waugh azonban rutinos, megbízható iparos. Így hiába a csikorgó, nyögvenyelős dialógusok (amiken azért a közepesen gyenge szinkron is ront), a megfigyelési rendszerek parodisztikusan eltúlzott ábrázolása vagy a vázlatosan megírt dramaturgia: a lényeg rendben van.

A tempó feszes, Statham pedig még mindig hitelesen tudja osztani a maflásokat. Szép, jól kivehető, vágatlan snittekben pofozza le az életére törőket. De van korrekt autós üldözés és Reszkessetek, betörők!  jellegű, kreatív csapdás leszámolás is. A film fénypontja – az elmaradhatatlan – neonfények áztatta, diszkós akciójelenet pedig hordoz magán egyfajta nagyon jól eső, proli John Wick-hangulatot.

Így A megmentő ugyan messze elmarad a szenzációsan túltolt A méhésztől vagy a tisztes A melóstól, ez már a középszer legalja. De így is tudja azt, amit egy januári Statham–filmnek tudnia illik. Persze van abban valami kellemes perverzió, ha egy olyan filmet moziban nézünk, ami inkább illene egy harmadosztályú kábel-tv-csatorna délelőtti filmtemetőjébe. De amíg kint sötét és hideg van, esik az eső, addig a moziban Statham osztja a jól csattanó maflásokat, a popcorn sós, a kóla pedig hideg. Ilyen ez a január.