HIRDETÉS

Film

Az The Old Guard 2 ott folytatja, ahol az első abbahagyta, szóval nem lett jobb – kritika

A The Old Guard első része ígéretes koncepción alapult, ám kivitelezése finoman szólva is harmatosra sikeredett. Adott a kérdés: kiköszörülte-e a csorbát a második rész? A válasz egy határozott és értetlenkedő nem: a The Old Guard 2 egy lapos akciófilmre felhúzott katyvasz. Spoilermentes kritika.

HIRDETÉS

Az eredetileg egy képregénysorozaton alapuló Old Guard-széria egyfajta alternatív szuperhősvilágban játszódik. Ebben a világban a „szuperhősök” halhatatlanok, vagyis a sebeik természetfeletti gyorsasággal begyógyulnak. Az állapot hátülütője az, hogy ez a képesség egyik pillanatról a másikra minden előzmény nélkül elmúlhat. Ezek a furcsa szerzetek, élükön a többnyire Andyként hívott Andromakhéval (Charlize Theron) különböző harci feladatokat teljesítenek megbízóiknak, de mindegyiknek csak egy alkalommal dolgoznak. A The Old Guard 2 kezdő jelenetében is egy ilyen misszió teljesítése közben kapjuk el hőseinket, és tulajdonképpen már itt megjelenik az első red flag a filmet illetően. Amikor Nicky (Luca Marinelli) egyik kocsiból a másikba átmászik menet közben, és kitörik a lába, mikor ráhajtanak, de aztán a szemünk láttára begyógyul, miközben Joe (Marwan Kenzari) kocsijának oldalából lóg ki. Ez a jelenet a komikussal határos, és tudva, hogy az első The Old Guard nem lett túl erős, okkal vált ki aggodalmat a nézőben.

Az első filmben azt követhettük nyomon, ahogy ezeket a halhatatlanokat kísérleteknek vetették alá, miközben saját belső árulójukkal is szembe kell nézniük. A második rész ott veszi fel a fonalat, ahol az első lezárult. A The Old Guard már megelőlegezte, hogy a számkivetett Booker (Matthias Schoenaerts) váratlanul találkozik Qunhnel (Veronica Ngô), egy másik halhatatlannal, akit jó öt évszázaddal korábban egy fémkoporsóban a tengerbe hajított az istenadta nép, mert boszorkánynak hitték. A The Old Guard 2 cselekménye és bonyodalma részben erre a visszatérésre van felfűzve. Qunh – nem túl meglepő módon – forrong a bosszúvágytól, meg akarja torolni a halandókon az 500 évnyi folyamatos fuldoklást a tenger mélyén, és Andy ellen fordul, mert úgy érzi, cserbenhagyta azzal, hogy felhagyott a keresésével.

A The Old Guard 2 egyik szála tehát egy „barátból ellenség” szituáció.

Ez a szál szemléletes látlelete annak, mennyire nem vették komolyan ezt a filmet a megalkotói. A The Old Guard-széria nyilvánvalóan nem lélektani dráma, nem a lelki torzulások árnyalt és finomhangolt feltérképezésére vállalkozik. Viszont még középszerű akciófilm létére is egészen látványosan összecsapott a két női karakter viszálya. Eleve 500 éven keresztül folyamatosan fuldokolni a víz alatt olyan brutális dolog, amitől az antik görög mitológia változatos túlvilági gyötrődéseinek kitalálói is elégedetten csettintenének. Qunh testét nem tette tönkre a víz alatti „tartózkodás”, abba viszont bele sem merek gondolni, hogy a lelkével mit művelhetett, és a film megalkotói sem segítettek ebben. Így a sérelme mélység és jelentőség nélkül marad a néző számára. Az Andyvel való konfliktusa pedig felszínes szóváltásokban és alkalmanként öncélú bunyózgatásban merül ki, majd egy egészen furcsa, előkészítetlen és értelmetlen fordulattal zárul.

Mintha az alkotók még csak nem is törekedtek volna arra, hogy mélységet adjanak a cselekménynek.

A The Old Guard 2 másik fő szála a Discord (Uma Thurman) nevű halhatatlannal való küzdelem. Discord a földi világ első halhatatlanja, aki meg akarja fosztani a többi halhatatlant a képességeiktől. Ehhez a kulcs Nile (KiKi Layne), az utolsó halhatatlan, aki egyes feltételezések szerint képes arra, hogy halandóvá tegyen bárkit, akit megsért, továbbá át is tudja ruházni a halhatatlanságot. A mély sérelmeket dédelgető Quỳnh ebben örömmel segíti őt.

Adott tehát egy főgonosz, aki a központi szereplők vesztére tör, továbbá egy személyes konfliktus. Ezekre a viszonylag egyszerű alapokra sikerült felhúzni egy már-már összefüggéstelen, továbbá tét nélküli és kérdőjelekkel teli cselekményt. Quỳnh és Andy viszonya érthető okból feszült, viszont ez a konfliktus egészen butácska ívet kapott: semmi komplexitás, semmi árnyaltság, semmilyen valódi személyes-érzelmi töltet nincs benne, azon kívül, hogy Quỳnh haragos és ezért a rossz oldalra áll. Discord szála pedig, ami elméletileg a film fő cselekménye kellene, hogy legyen – elvégre Discord a „főellenség” –, minden magyarázatnak híján van. Mi a baja Discordnak a halhatatlanokkal? Miért akarja megfosztani őket e tulajdonságuktól? Miért éppen az utolsó halhatatlan – aki ez esetben Nile – rendelkezik a halandóvá tétel képességével? A The Old Guard 2 nem túl informatív ilyen téren.

A második The Old Guard nemcsak a történet tekintetében egyenes folytatása az elsőnek, hanem kialakításában is.

A rendezés, a látvány tisztességes, profi munka, olyan, amit elvárhatunk egy Uma Thurmant és Charlize Theront szerepeltető filmtől. Az akció látványos, de közhelyes, a történet alakulása pedig arról árulkodik, hogy a készítők nem sok energiát fordítottak rá. A jellemábrázolás és a karakterfejlődés ugyanolyan felszínes maradt, mint amilyen az első filmben volt. 

Pedig elvileg kapunk háttérismeretet a cselekményhez. Annak ugyanis fontos része azoknak az információknak a rekonstruálása, amelyeket a Tuah (Henry Golding) könyvtárából meglovasított könyvek tartalmaztak. Ez viszont csak azon az alapon érdekes, hogy a régi, titkos tudás feltárása általában önjogon izgalmas, pusztán azért, mert kiderül valami rejtélyes. A készítők ehhez nem adtak semmilyen többletet.

Verdikt

A The Old Guard 2 egyenes folytatása az első résznek, nemcsak azért, mert ott folytatódik, ahol az utóbbi egy cliffhangerrel abbamaradt, hanem azért is, mert elődjéhez hasonlóan színtelen-szagtalan. A halhatatlanság elvesztésének veszélyéből nem sikerült valódi téttel bíró cselekményt kihozni, és a történetben jelentős súllyal jelen lévő személyes konfliktus is kiaknázatlan maradt. A végeredmény egy legfeljebb „szódával elmegy” kategóriájú, egyszer nézős akciómozi, amelynek fő erénye abból fakad, hogy az alkotók nyilvánvalóan képben vannak a filmforgatás technikai tudnivalóival.

5 /10 raptor

A halhatatlan gárda 2

The Old Guard 2

akció
Játékidő: 107 perc
Premier: 2025. július 2.
Rendező: Victoria Mahoney
Csatorna: Netflix

A raptorokra is ráfér néha egy
átkozottul finom kávé

Hogy kiderítsük, mit tapsoltak
Cannes-ban 15 percig

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Gimiben nagyon szívesen olvastam volna fantasyt, de nem volt bátorságom a többiektől kölcsönkérni a könyveket, mert élősködésnek éreztem. Egy Stephen King-olvasói előéletet követően Lovecraft-kedvelőként keveredtem igazán az SFF-világba és találtam önmagamra. Azóta volt egy horror témájú könyves blogom Zothique címmel, fordítgattam ide-oda, olykor podcastekben rontottam a levegőt meg az átlag IQ-t, és a Magyar H. P. Lovecraft Társaság büszke tagja vagyok. Jobbára a horrort kedvelem, méghozzá olvasni, de szeretem a sci-fit is. Állandó életcélom koherensen lezárni a hosszú, kanyargós mondataimat. Szenvedélyes Blood- és lelkes Doom-játékos vagyok. A zenei ízlésem vállalhatatlanul rétegszerű, de én eleve az emberiség egy vállalhatatlan rétege vagyok.