Az The Old Guard 2 ott folytatja, ahol az első abbahagyta, szóval nem lett jobb – kritika

Az eredetileg egy képregénysorozaton alapuló Old Guard-széria egyfajta alternatív szuperhősvilágban játszódik. Ebben a világban a „szuperhősök” halhatatlanok, vagyis a sebeik természetfeletti gyorsasággal begyógyulnak. Az állapot hátülütője az, hogy ez a képesség egyik pillanatról a másikra minden előzmény nélkül elmúlhat. Ezek a furcsa szerzetek, élükön a többnyire Andyként hívott Andromakhéval (Charlize Theron) különböző harci feladatokat teljesítenek megbízóiknak, de mindegyiknek csak egy alkalommal dolgoznak. A The Old Guard 2 kezdő jelenetében is egy ilyen misszió teljesítése közben kapjuk el hőseinket, és tulajdonképpen már itt megjelenik az első red flag a filmet illetően. Amikor Nicky (Luca Marinelli) egyik kocsiból a másikba átmászik menet közben, és kitörik a lába, mikor ráhajtanak, de aztán a szemünk láttára begyógyul, miközben Joe (Marwan Kenzari) kocsijának oldalából lóg ki. Ez a jelenet a komikussal határos, és tudva, hogy az első The Old Guard nem lett túl erős, okkal vált ki aggodalmat a nézőben.

Az első filmben azt követhettük nyomon, ahogy ezeket a halhatatlanokat kísérleteknek vetették alá, miközben saját belső árulójukkal is szembe kell nézniük. A második rész ott veszi fel a fonalat, ahol az első lezárult. A The Old Guard már megelőlegezte, hogy a számkivetett Booker (Matthias Schoenaerts) váratlanul találkozik Quỳnhnel (Veronica Ngô), egy másik halhatatlannal, akit jó öt évszázaddal korábban egy fémkoporsóban a tengerbe hajított az istenadta nép, mert boszorkánynak hitték. A The Old Guard 2 cselekménye és bonyodalma részben erre a visszatérésre van felfűzve. Quỳnh – nem túl meglepő módon – forrong a bosszúvágytól, meg akarja torolni a halandókon az 500 évnyi folyamatos fuldoklást a tenger mélyén, és Andy ellen fordul, mert úgy érzi, cserbenhagyta azzal, hogy felhagyott a keresésével.

Ez a szál szemléletes látlelete annak, mennyire nem vették komolyan ezt a filmet a megalkotói. A The Old Guard-széria nyilvánvalóan nem lélektani dráma, nem a lelki torzulások árnyalt és finomhangolt feltérképezésére vállalkozik. Viszont még középszerű akciófilm létére is egészen látványosan összecsapott a két női karakter viszálya. Eleve 500 éven keresztül folyamatosan fuldokolni a víz alatt olyan brutális dolog, amitől az antik görög mitológia változatos túlvilági gyötrődéseinek kitalálói is elégedetten csettintenének. Quỳnh testét nem tette tönkre a víz alatti „tartózkodás”, abba viszont bele sem merek gondolni, hogy a lelkével mit művelhetett, és a film megalkotói sem segítettek ebben. Így a sérelme mélység és jelentőség nélkül marad a néző számára. Az Andyvel való konfliktusa pedig felszínes szóváltásokban és alkalmanként öncélú bunyózgatásban merül ki, majd egy egészen furcsa, előkészítetlen és értelmetlen fordulattal zárul.

A The Old Guard 2 másik fő szála a Discord (Uma Thurman) nevű halhatatlannal való küzdelem. Discord a földi világ első halhatatlanja, aki meg akarja fosztani a többi halhatatlant a képességeiktől. Ehhez a kulcs Nile (KiKi Layne), az utolsó halhatatlan, aki egyes feltételezések szerint képes arra, hogy halandóvá tegyen bárkit, akit megsért, továbbá át is tudja ruházni a halhatatlanságot. A mély sérelmeket dédelgető Quỳnh ebben örömmel segíti őt.

Adott tehát egy főgonosz, aki a központi szereplők vesztére tör, továbbá egy személyes konfliktus. Ezekre a viszonylag egyszerű alapokra sikerült felhúzni egy már-már összefüggéstelen, továbbá tét nélküli és kérdőjelekkel teli cselekményt. Quỳnh és Andy viszonya érthető okból feszült, viszont ez a konfliktus egészen butácska ívet kapott: semmi komplexitás, semmi árnyaltság, semmilyen valódi személyes-érzelmi töltet nincs benne, azon kívül, hogy Quỳnh haragos és ezért a rossz oldalra áll. Discord szála pedig, ami elméletileg a film fő cselekménye kellene, hogy legyen – elvégre Discord a „főellenség” –, minden magyarázatnak híján van. Mi a baja Discordnak a halhatatlanokkal? Miért akarja megfosztani őket e tulajdonságuktól? Miért éppen az utolsó halhatatlan – aki ez esetben Nile – rendelkezik a halandóvá tétel képességével? A The Old Guard 2 nem túl informatív ilyen téren.

A rendezés, a látvány tisztességes, profi munka, olyan, amit elvárhatunk egy Uma Thurmant és Charlize Theront szerepeltető filmtől. Az akció látványos, de közhelyes, a történet alakulása pedig arról árulkodik, hogy a készítők nem sok energiát fordítottak rá. A jellemábrázolás és a karakterfejlődés ugyanolyan felszínes maradt, mint amilyen az első filmben volt. 

Pedig elvileg kapunk háttérismeretet a cselekményhez. Annak ugyanis fontos része azoknak az információknak a rekonstruálása, amelyeket a Tuah (Henry Golding) könyvtárából meglovasított könyvek tartalmaztak. Ez viszont csak azon az alapon érdekes, hogy a régi, titkos tudás feltárása általában önjogon izgalmas, pusztán azért, mert kiderül valami rejtélyes. A készítők ehhez nem adtak semmilyen többletet.

Verdikt

A The Old Guard 2 egyenes folytatása az első résznek, nemcsak azért, mert ott folytatódik, ahol az utóbbi egy cliffhangerrel abbamaradt, hanem azért is, mert elődjéhez hasonlóan színtelen-szagtalan. A halhatatlanság elvesztésének veszélyéből nem sikerült valódi téttel bíró cselekményt kihozni, és a történetben jelentős súllyal jelen lévő személyes konfliktus is kiaknázatlan maradt. A végeredmény egy legfeljebb „szódával elmegy” kategóriájú, egyszer nézős akciómozi, amelynek fő erénye abból fakad, hogy az alkotók nyilvánvalóan képben vannak a filmforgatás technikai tudnivalóival.