Film

Meghaltak, mégis túlélték, de minek? – The Old Guard bébikritika

A The Old Guarddal az a legnagyobb probléma, hogy nem igazán erőlteti meg magát annak érdekében, hogy valamit hozzátegyen az egyébként újrahasznosított alapötletéhez. És még csak érdekes sem akar, tud lenni.

Az először 2017-ben megjelent Image Comics azonos című képregényét adaptáló Netflix mozi, az The Old Guard fogja a Hegylakó alapkoncepcióját, majd felépít rá egy amolyan szuperhős eredettörténetet. Adott egy négytagú, magasan képzett szabadúszó kommandóscsapat, akik életük során valamikor egy halálos sérülést elszenvedve hirtelen halhatatlanná váltak, vagy tette őket valami azzá. Ugyanez az erő egymás felé sodorva kvázi militáns családdá formálta ezt a maréknyi embert, akik a hosszú évszázadok alatt annyi jót tettek már, hogy minden pozitív történelmi jelenségnek ők az alappillérei.

Hőseink nem mai csirkék. Nagyon nem, de nem is egyidősek. Vezetőjük a legidősebb. Ő Andy (Charlize Theron), eredeti nevén Andromakhé, akiről csak annyit tudunk meg a játékidő alatt, hogy tud bunyózni, van egy szekszi bárdja és érzékeny a korára, de az biztos, hogy bazi idős. Annyira, hogy valamikor még istennőként is tisztelték (isten istennő, nem insta influenszer-istennő). Halhatatlanságuk révén a kis csapat olyan fegyveres ügyintézést igénylő konfliktusokat is el tud vállalni, amelyeket mások csak akkor vállalnának el, ha kettő anyjuk lenne. A képességüket titokban tartva végzik a melókat, majd küldik a nyilván KATÁ-s számlát a megbízónak.

The old guard - Andy és az osztaga

Ám anonimitásuk illékony olajként száll tova, amikor az egy ex-CIA ügynök együtt dolgozva a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártó cégének, a Merricknek vezérével lépre csalja és leleplezi őket (a halhatatlan kvintesszencia kinyerése sok pénzt hozhat ám). Sikerül megmenekülniük és rájönnek, hogy ezt a szálat gyorsan le kell zárniuk a további, békés évszázadok érdekében, így a megbízók nyomába erednek. Helyesebben erednének, mert közben hirtelen születik egy újabb halhatatlan valahol Afganisztánban, az USA hadseregének sorai között.

A The Old Guard az elpazarolt, közepes minőségben megvalósított high-concept ötletek iskolapéldája.

Egy fékezett habzású „ha más nincs”-akciófilm, ami leginkább arra épít, hogy Andromakhéként Charlize Theron – különösen a Mad Maxben alakított Furiosa és az Atomszőke atombunyói után – maga a női akcióhős archetípusa, aki majd úgy is elviszi a hátán az egészet (Még a Brandon Flowers Crossfire című dalának videóklipjében is úgy tapossa a nindzsákat, mint a fába szorult féreg, akinek nem bírja a farka).

Theron pedig kihozza a maximumot a szegényes forgatókönyvből, viszont rajta kívül nincs is benne semmi érdemleges látnivaló. A Netflix adaptációja ugyanis teljesen ötlettelen és ingerszegény.

Gyorsan begyógyuló sebek kliséinek halmaza, a John Wickek, Kingsmanek és Tyler Rake-ek mellett közepesnek ható, de általánosságban jól koreografált, ám elnagyoltan fényképezett és vágott akciójelenetek, amiket zömében Charlize Theron hajt végre a tőle megszokott profizmussal (végtelenül szomorú, hogy a színésznő tehetsége mennyire kiaknázatlan a filmben).

Tyler Rake finom akciópornóval menekít ki

Ezt bolondítja meg a „fiatalosan trendi” dalokból összeállított válogatás, ami sok esetben annyira elüt a pillanattól, mint amennyire elüthet egy lakkcipő a sportruhától.

Persze a történet próbálkozik. A halhatatlanság koncepcióját egy bizonyos ponton megbolondítja azzal az ötlettel, hogy hirtelen elmúlik. Tehát csupán annyi a különbség hőseink és a halandók között, hogy a halhatatlan forgótárában egy töltény van, így öt az egyhez az esélye, hogy nem lövi főbe magát, míg a halandónak a maga hat töltényével: nulla. De még ezzel sem emelkednek a film tétjei, mivel ezt a szimpla lore-tényt a forgatókönyv egyszerű, drámafokozó cselekményelemmé redukálja akkor, amikor a halál tragikumával akarja színezni ezt a száraz kalandot.

The Old Guard - Charlize Theron

Emiatt hőseink – a film átgondolatlanságát erősítve – minden alkalommal tátott szájjal rohannak abba a bizonyos erdőbe, és mintha meg sem fordulna a fejükben, hogy a nap akár szopással is végződhet. Persze a halálvágy egy indokolt magyarázat lenne erre a mulandó halhatatlanságot megvető bátorságra, ám a Netflix filmje elfelejti árnyalni a karaktereit, mondhatni szinte mentes az értékelhető karakterívektől. Természetesen rögzíti azokat a sablon karakterisztikákat, amelyeket a több száz éves emberre és az ugyanennyi ideje létező kapcsolataira ráhúz általában egy ötlettelen forgatókönyv. Ugyanez a helyzet a főgonosszal, akinek a jelleme kimerül a mohóságban, a motivációja pedig a lóvészerzésben. Merrick egy nagy akaratos és irritáló gyerek, aki azért gonosz, mert a nagyvállalati fejesek a filmekben általában gonoszak szoktak lenni.

A karakterek sekélyessége mellett nincsenek benne érdeklődést felkeltő (fél)magyarázatok, nincs érdemi keretezés, nem akarja bemutatni nekünk a világot, csak lerak a képernyőre pár gyorsan gyógyuló, rohadt idős szereplőt, akik a végére vagy meghalnak, vagy nem.

Ezért a The Old Guard marad egy sokszor leülő, impulzusmentes „tizenkettő egy tucat” akciófilm a középszeren, ami a végkifejlet miatt inkább hasonlít egy kétórás expozícióra, egy pilotra. Egy kétballábbal bemutatott alapötlet, amit talán érdemben kezelnek majd egy második részben, egy olyanban, ami nem csinál ennyire hétköznapi akciófilmet ebből az egyébként lehetőség-teljes alapötletből.

6 /10 raptor

A halhatatlan gárda

The Old Guard

akció
Játékidő: 125 perc
Premier: 2020. július 10.
Rendező: Gina Prince-Bythewood
Csatorna: Netflix

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

administrator
Nagyjából 2015 óta vagyok hülye film-, sorozat- meg videójáték kritikus. Az írásaimmal nem akarom megmondani, hogy mit szeressen az olvasó, vagy mit ne. Csak tippeket adok az idő felhasználását illetően. - Mondom ezt én, akinek rohadt hosszúak a cikkei.
×