A Stranger Things – Hat című kötete jobbára hoz mindent, amit egy sorozat spin-offjától elvárnánk, de nagy Hawkins-rajongónak kell lennünk ahhoz, hogy úgy érezzük, ez a képregénysorozat kell nekünk.
Ahogy azt írtuk már ennek a spin-off képregénysorozat első kiadványáról, a második, Hat alcímet viselő kötete is olyan, mintha egy Stranger Things-lore-bővítő ünnepi, több mint egyórás epizód művészi vázlata lenne.
Képi illusztrációk a forgatókönyvhöz, amibe a biztonság kedvéért implementálták a párbeszédeket is, és kiadták azokat képregényként, hogy a műfaj/médium rajongóitól kisajtoljanak némi plusz lóvét. Persze a kapitalizmus profitközpontú ideológiájának motivációs ereje nem feltétlen ront a dolgok minőségén, különösen, ha az előállítók szeretik azt, amit csinálnak, na meg a témát.
A Pókemberen, Star Warson és az Avengers: No More Bullyingen is dolgozó Jody Houser pedig ilyen. Szereti a Stranger Thingset, szerencsénkre pont annyira, hogy koncepció-őrző módon tudjon hozzáadni a világhoz, de ez már az előző, nálunk az A Túloldalon címmel megjelent előző Stranger Things-képregényből is kiderült.
[central_article_recommendation url=”https://roboraptor.hu/2019/09/26/stranger-things-kepregenykritika/” image=”1″ lead=”1″]
Ugyanakkor a szimpla hozzáadás/bővítés nem mindig építi azt a világot, amit éppen kibővít. És egy olyan világot, mint a Stranger Thingsé, franchise szinten csak építeni érdemes, másnak nincs túl sok értelme.
A szintén Houser tollával formált második kötet nem a hatodik darab – jobb ezt tisztázni arra az esetre, ha valaki az alcímből arra következtetne, hogy a magyar változatot disztrubutáló Szukits kiadó rögtön a hatodikkal folytatja a széria lokalizálását. Helyette az alcím Tizenegy/Eleven (Tizi/El) egyik sorstársára, mégpedig a hatos számot viselő kísérleti alanyra, Francine-re utal. Az ifjú hölgy képessége a jövőbelátás, amit a leány nem képes kontrollálni. A történet jobbára a hawkinsi kísérleti bázison játszódik, és arról ad egy markánsabb képet, hogy a telepet irányító Dr. Brenner hogyan gyűjtötte be és kísérletezett a saját kis X-Men csapatával annak érdekében, hogy a különleges képességeik megfelelő szintre emelésével megnyerjék a hidegháborút.
Houser, mint az első kötetben, úgy itt is teljesen jól fogja meg és gondolja tovább a Strager Things keretezésének emberi kísérletezgetésről szóló alapkoncepcióját. Nem csupán képkockákat ad a bázis 1978-as működéséről egy alanyra fókuszálva, hanem sokkal inkább próbál egy sorsot és motivációkat elmesélni.
Francine önszántából lépett be Branner programjába, menekülve a telhetetlen, dühöngő, abúzív édesapja elől, aki a tini jövőbelátó képességéből próbálta kihozni a maximumot: az éppen aktuális lottószámokat, illetve egyéb ingyen pénz-eredményeket. A lány nem volt képes kiszolgálni az igényeit, amire a fater manipulatív lelkiterroral és egy ízben majdnem ököllel reagált. A lányt szomszédja és barátja (pasija) Ricky vigasztalta egy ideig, majd látva Francine kilátástalan helyzetet a srác szülei – megtudva a lány rejtett képességét – javasolják őt a hawkinsi-programba, mivel Ricky már régebb óta kooperál az ezüst hajú, atyáskodó kormányügynökkel. Branner természetesen ígéretet tesz arra, hogy megtanítják uralni a képességeit.
Houser átgondoltan és precízen vezeti Francine útját a bázison, hangsúlyt fektetve a tini életének tragikus párhuzamára, amit flashbackek segítségével vázol: az abúzív, követelőző, haszonleső és önző apát egy hasonlóan fojtogató, szintén manipulatív apafigura váltotta, aki maximum a stílusában elfogadhatóbb mint az, akitől ide menekült. A mérgező családi házat pedig egy mérgező „cellára” cserélte, elveszítve a maradék szabadságát is.
Francine több jelölttel találkozik és beszél a történetben, közöttük Tizivel is. Hamar felismeri, hogy Branner egy olyan fegyverként gondol rájuk, amit bevetés előtt konfigurálni kell, így többedmagával és Ricky-vel – aki egyfajta Jedi-elmemanipulációs képességgel rendelkezik – szökést terveznek, ami végül tragédiával zárul.
A lány története tökéletesen illik a Tizenegy-féle sorskoncepcióba, imigyen valid és érdekes adaléka a Stranger Thingsnek, ám a legnagyobb problémája, hogy ez így csak egy adalék. Egy szimpla, nagybetűs Spin-Off, ami ugyan bővít, de nem épít.
Magyarán Hat/Francine története – legyen bármennyire is okos és képbe illő – releváns dolgot nem ad a lore-hoz, a végkifejlete pedig még annak az élménynek a reményét is elveszi, hogy valahol a kötetben látottak és a sorozat találkozik.
Hogy egy kicsit jobban kibontsam a problémát: az anyasorozat keretezése, koncepciója számos olyan elemre épül, aminek maga a létezése is kíváncsiságot és kérdéseket generál a nézőben. Ilyen az alternatív Hawkins és az onnan a Földre „látogató” lény, na meg az amerikai kísérleti programban résztvevő, szuperképességekkel rendelkező gyerek(ek). Ezen „szentháromság” által generált kérdésekre adott magyarázatok mikro- és makrorészleteinek a kibontása lenne a feladata a képregénysorozatnak (vagy bármilyen más formátumú történetmesélésnek az eredeti mellett). Ez lenne „A Világépítés”, helyette azonban a Hat csupán elmesél egy történetet, de nem válaszol meg semmit. Igaz, azt megtudjuk, hogy a hawkinsi kísérleti programban az alanyok zöme önkéntes módon, családi zűrrel a hátuk mögött kerültek be; de ez egy, a narratíva jelenlegi állásának szempontjából harmadlagos információ. Nem világépítés.
A Hat-ból hiányzik a revelációs-hatás, az izgalmas kötés, ami a sorozathoz férceli a cselekményét. Egyáltalán nem beszél arról, ami valóban érdekelheti a könzöséget: Tótágas helye, eredete, a képességek mivolta. Francine története csupán egy karakterdráma a Stranger Things keretezésének óvó ölelésében.
Míg az első – kiegészítve a sorozat cselekményét -, Will Byers Tótágasban töltött idejét elregélő kötet adott egy jól összerakott, elfogadható magyarázatot arra, hogyan élhette túl az a kissrác a rémálomvilágot, és azáltal kötve magát a cselekményhez, addig a második tényleg olyan, mint egy szimpla fanfiction egy rajongótól, aki az ötletével akar jelen lenni a kedvenc világában. Bár teljesen meglennénk nélküle, ugyanakkor szegényebbek sem vagyunk vele, és éppen ezért a Stranger Things – Hat című kötet csak azoknak ajánlott, aki nagy odaadással rajong a sorozatért és a világért, de még ők se várjanak egy olyan történetet, ami érdemben tágítja szeretett univerzumukat.
Jody Houser és Edgar Salazar: Stranger Things 2. – Hat
Kiadó: Szukits
Kiadási év: 2020
Eredeti megjelenés: 2019 (Dark Horse Comics)
Fordíó: Uray Márton
Értékelés: 6/10 raptor
