A Stranger Things sorozathoz az évek során jó pár kiegészítő kötet – könyv és képregény – készült. Ezek hasznos – máskor kevésbé hasznos – kiegészítéseknek bizonyultak, amelyek megpróbálják árnyalni egy-egy szereplő karakterét, vagy valamilyen előtörténetet adni nekik. A Menekülés Hawkinsból a sorozat egyik legszerethetőbb, és egyben legfájdalmasabb sorsú szereplőjének, Eddie Munsonnak az előtörténetét meséli el, bepillantást nyújtva akár a Pokol Tüze Klub működésébe, akár Eddie és az apja bonyolult kapcsolatának részleteibe. Spoileres tartalom!
HIRDETÉS
Üdv Eddie Munson világában!
Caitlin Schneiderhan (a Duffer testvérek asszisztense és a Stranger Things több részének írója) a sorozat idejéhez képest korábbról indít, és visszamenőleg építi fel a magányos kamaszfiú portréját, akinek kevés öröme van az életben: a garázsegyüttese, a Korhadt Koporsó, az évtizedes barátsága egy Ronnie nevű lánnyal, és persze a Pokol Tüze Klub, amely miatt rengeteg problémával kell megküzdenie. Mivel a D&D-t mindenki valami ördögtől való – sőt, sátánista – dolognak tartja, Eddie-nek nemcsak folyamatosan teremre kell vadásznia az iskolában, hogy legyen hol játszaniuk, hanem a csapat tagjait is meg kell védenie a zaklatóktól – és azokból akad bőven.
Rendesen bele is fárad abba, hogy mindig mindenhol mindenért meg kell küzdenie, így amikor végre adódik egy menekülési lehetőség, rögtön meg is ragadja azt. Paige, egy kaliforniai lemezcég kezdő fejvadásza meghallgatja az együttest, és játszási lehetőséget kínál nekik Kaliforniában. Eddie-nek „csak” pénzt kell szereznie ahhoz, hogy eljuthassanak odáig – és ekkor, derült égből villámcsapás módjára, előkerül az idősebbik Munson, aki a fia segítségét kéri. Persze megint stikliről van szó: az apa bajba került, egy nagy balhéval mégis megmenekülhetne, de nem egyemberes melóról van szó, így Munson apuka szépen belerángatja a fiát egy bűncselekménybe.
Innentől Eddie élete csak még vadabb vesszőfutássá válik – többször is veszélybe kerül az apja miatt, és nemcsak az apja ellenfelei, hanem a rendőrök is felfigyelnek rá.
A D&D is újabb problémákat vet fel: a klub miatt az iskola igazgatója is a fiút zaklatja, és Eddie-nek mindig döntenie kell, elfut-e, vagy beleáll az újabb és újabb nehéz helyzetekbe (akkor is, ha érte meg senki sem áll ki igazából).
Munsonnak lenni Hawkinsban
Eddie Munson minden téren hátránnyal indult az életében. Az édesanyja korán meghalt, az apja rendszeresen lelépett, hogy különböző stikliket kövessen el valahol – míg aztán egy nap végképp eltűnt, Eddie pedig kb. tízévesen magára maradt. És bár a nagybátyja, Wayne próbált segíteni rajta, Eddie-nek mégis magának kellett megküzdenie olyan alapvető problémákkal, amelyeket a nála szerencsésebb gyerekeknek a szüleik oldanak meg.
Az apja ráadásul ráhagyományozta a Munson nevet, amely Hawkinsban csakis negatív kicsengésű lehet. És próbálhat Eddie bárhogyan kitörni a családi mintákból, „Kismunsonként” mindenki csak a tolvaj, csaló, semmire sem jó embert látja benne.
Hawkinsban a Munson név azt jelenti, naplopó, tolvaj, bűnöző vagy, olyan, aki soha nem viszi semmire – és Eddie apját tekintve ez igaz is.
Olyan emberként, aki mindig a könnyebb utat választja, és folyamatosan cserbenhagyja, sőt, kihasználja a saját fiát, nem is várhatna senki többet tőle. Eddie azonban nem az apja, és ezt folyamatosan bizonyítja azzal, hogy a tanítás után dolgozik, hogy ne éljen a nagybátyja nyakán, de a legfőkép azzal, milyen empátiával kezeli a klubba belépő új tagokat, vagy ahogyan megvédi a kisebbeket az iskola sportolóinak a zaklatásától.
A szerző Eddie – és a többi, folyamatos zaklatást átélő gyerek – sorsának bemutatásával félelmetes körképet tud rajzolni a 80-as évek Amerikájáról is. Ahogyan az emberek beszűkült gondolkodásáról is, vagy a pocsék oktatási rendszerről, amelyben előítélettel kezelnek egyes, már amúgy is hátrányos helyzetű diákokat, miközben a sportolókkal kivételeznek. És az egyetlen túlélési lehetőség, ha az ember lemond minden önállóságról vagy azokról a tulajdonságokról, amelyek egyedivé teszik.
Azonban ez sem lehet megoldás, és Eddie ezt majd részben Wayne bácsi miatt ismeri fel:
– A pokolba azzal, hogy ezek mit gondolnak rólad! – mondja olyan hangosan, ahogyan még soha nem hallottam beszélni. – Nem élheted le az életedet úgy, hogy azon rágod magad, mások szerint milyennek kellene lenned. Mindig is meg fognak próbálni beskatulyázni; jó és rossz, hős és gonosztevő. Szar alak meg jótét lélek. Az emberek nem erre születtek; egészen addig kitörhetünk a skatulyákból, míg a föld alá nem kerülünk. Te vagy az egyetlen, aki tényleg tudja, ki vagy. Úgyhogy állj le azzal, hogy iparkodsz belepasszolni valamelyik skatulyájukba, és simán csak légy önmagad!”
A rókáról lehúzható bőrök…
Minden ilyen, a sorozatot kiegészítő kötetnél felmerülhet a kérdés, hogy – az anyagi hasznon kívül – mi szükség lehet rá.
Ha a sorozat sztorijával és karaktereivel való sikeres összekapcsolás szempontjából nézzük a Menekülés Hawkinsbólt, ez a kapcsolat a regény legnagyobb részében alig érezhető. Mert ott van ugyan a Pokol Tüze Klub, Eddie nagybátyja is többször felbukkan, sőt, a sorozat negyedik évadának legelső áldozata, Chrissy is egy kis előtörténethez jut, amiből megtudjuk, honnan ismerték egymást Eddie-vel (és így alapvetően még megrázóbb, hogy Eddie-nek majd épp az ő halálát kell végignéznie). Azonban ennél több kapcsolódást egészen a regény utolsó pár oldaláig nem nagyon kapunk, amikor végre szóba kerül Barb, majd felbukkan Jonathan és Will, akit Eddie ki is ment egy szorultabb helyzetből. Ja, és kapunk egy kevés Hoppert is – és ennyi. Holott lehetett volna időben sokkal közelebb hozni a könyv és a sorozat cselekményét, és például mesélni arról, hogyan került be Mike és Dustin a klubba – amitől sokkal érthetőbbé válna a sorozatban például Dustin mély, elkeseredett gyásza, ami a teljes ötödik évadra is rányomja a bélyegét.
A magyar kiadás címe ugyan jobban köti a regényt a sorozathoz, mégis veszít abból a többrétegűségből, amely az eredeti címet jellemzi.
Ikarosz felszárnyal és lezuhan, és elbukik, ahogyan Eddie ebben a történetben többször is – majd végül a sorozatban is. Nem mellékesen a Flight Of Icarus egy Iron Maiden-dal is, amely még több plusz réteget ad a jobb sorsra érdemes kamasz fiú történetéhez. Akár abból a szempontból, hogy mennyire rajongott maga Eddie is a kemény rockért, akár azért, hogy a szintén rockzenét játszó Korhadt Koporsókkal is kitörni vágyott, de végül mégis elbukott. Az eredeti cím ebből a szempontból sokkal erőteljesebben jövendöli meg a Stranger Things egyik legszerethetőbb karakterének a sorsát.
Az előtörténet mégis segíthet jobban megérteni – vagy akár jobban megkedvelni (bár arra valószínűleg nem nagyon van szükség) – Eddie Munsont.
A karakterével és a sorsával mind a könyv, mind a sorozat egy olyan gyerek történetét mutatja be, aki a neve, a családja és az előélete miatt akkor is bukásra van ítélve, ha mindent megtesz azért, hogy kijusson a családi pokolból – és ez a sztori számtalan gyereknek lehet ismerős, mert ő maga is átélte.
Ráadásul a témák, amelyekről a szerző Eddie és a barátai sorsán keresztül mesél, igencsak aktuálisak és sokrétűek. Ott a szerepjátékok iránti rajongás – amely akár menekülésnek is tekinthető egy olyan világba, ahol az embert a csapattársai mindig kisegítik, és ahol olyan képességei lehetnek, amelyekkel bármilyen szörnyet le lehet győzni – amire a hétköznapi szörnyek ellen nincs mindig lehetőség. Ott a zene iránti rajongás, az együtt zenélés öröme, és a küzdelem azért, hogy megmutathassák magukat, és kiléphessenek egy garázszenekar bezártságából.
Eddie és Ronnie kapcsolata pedig megmutatja, hogy lehet barátság fiú és lány között, bármilyen szexuális vonzalom nélkül is, ráadásul olyan barátság, ami tűzön-vízen át kitart. De a legfőképpen bemutatja egy magára hagyott gyerek küzdelmét, aki nem vágyik igazából sok dologra. Adja meg neki az apja végre azt a szeretetet, támogatást és elismerést, amire mindig is vágyott, és váljanak igazi családdá – még ha az anya hiánya miatt ez sokkal nehezebb is lehet –, és hogy élhessen végre tiszta lappal, ne határozza meg előre a sorsát az, hogy mi a vezetékneve, vagy milyen családi minták szerint éltek a rokonai.
A sorozat után megírt könyv legnagyobb gyengéje viszont az, hogy nem passzol össze Eddie utolsó mondatával a Stranger Things-ből.
Eddie Munsonnak egyszerűen nem lehetett olyan előtörténetet írni, amelyben bármikor is elfordulna, ha másnak segítségre van szüksége, ezt a már megteremtett karakter egyszerűen nem engedi meg. Már az előtörténetben is próbál segíteni Christynek, ahogyan a klubtagoknak is, akiket a sportolók zaklatnak, de még az őt folyamatosan piszkáló rendőrnek is. Így, innen nézve, Eddie-nek az a bizonyos mondata a negyedik évadban, hogy most nem futott el, kissé értelmetlenné is válhatna – illetve a könyvbeli sztori nem értelmezhető, ha visszafelé nézzük az egészet.
Kissé tudathasadásos állapot az előtörténetet olvasni, hiszen aki végignézte a sorozatot, az tudja, mi történt Eddie-vel. Ennek ellenére az olvasó végig reménykedik, hátha mégis van esélye ennek a jobb sorsra érdemes srácnak, hogy kitörjön a generációs csapdából, és a megvetettségből, ami Hawkinsban a Munson családot sújtotta. A regény vége épp ezért kissé keserű szájízt okoz, mégis ad valami pozitívumot is: azt, hogy több időt tölthettünk el Eddie Munson társaságában.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
