Az olajügynök a 2. évadban már nem is akar többnek látszani egy szappanoperánál

A sorozat első etapjának végén meghalt a Jon Hamm által megformált tulajdonos, Monty Miller, és megjelent az olajcégnek addig problémákat okozó drogkartell vezetője, Gallino (Andy Garcia), aki egyértelművé tette, hogy szorosabban együtt akar működni főszereplőnkkel, Tommy Norrisszal (Billy Bob Thornton). Az olajügynök 2. évad részben ennek a két eseménynek a következményei körül forog. Kiderül ugyanis, hogy a cég komoly bajban van, és legjobb lenne túladni rajta, azonban a néhai tulaj özvegye, Cami (Demi Moore) nem hajlandó erre, Gallino pedig könnyen lekenyerezi őt.

Munkahelyi szélmalomharca mellett Tommynak bőven akad gondja a családjával is. Volt neje, Angela (Ali Larter) – akivel mintha csak papíron váltak volna el – folyamatosan kisebb-nagyobb balhékat csap, míg a fia, Cooper (Jacob Lofland) a meggondolatlansága és forrófejűsége miatt rendre segítségre szorul. Mintha mindez nem lenne elég, Tommyék maguk mellé veszik a megkeseredett nagyapát, T. L.-t (Sam Elliott) is, aki szintén nem egy könnyű eset.

De ezzel együtt érdekes módon eléggé háttérbe szorult az egész iparágban dolgozók mindennapjainak bemutatása – holott éppen ez volt az, ami érdekessé tudta tenni a sorozatot. Most már az olajfúrókat kezelő munkásokból is csak keveset láthattunk, miközben a management a „fekete arany” helyett már inkább a gázkitermeléssel foglalkozik, illetve a cég eladásának kérdésével. Ez a változás egyrészt sajnálatos, mert így a korábbinál is nagyobb hangsúlyt kap a magánéleti – erősen szappanoperás – vonulat a cselekményben. Másrészt némileg ironikus, hogy miután legutóbb végig az olaj fontosságáról győzködtek minket, most inkább mintha azt üzenné a széria, mégse annyira nagy üzlet ez.

Még mindig túl sok történetszálat erőltetnek bele, az pedig különösen szomorú, hogy még mindig túl sok játékidőt vesz el az a teljesen felesleges és fárasztó drámázás, amit Tommy felesége és lánya, Ainsley (Michelle Randolph) leművel – noha ez sem a karakterükhöz, sem általában a sorozathoz nem tud már semmit hozzáadni. Mindketten teljesen sablonos alakok, akikből láthatóan nem is próbálnak többet kihozni az alkotók, és pont emiatt mostanra már eléggé ismerjük őket ahhoz, hogy ne legyen szükség végignézni minden balhéba fulladó családi vacsorát, beszélgetést vagy közös kocsikázást.

Pedig még ezekkel a figurákkal is lehetne valami érdekeset kezdeni: megérné például arra időt szánni, miért olyan rossz a lány viszonya a testvérével, és mi az oka, hogy ez egyáltalán nem téma a családban. Akkor legalább lett volna valami funkciója ezeknek a karaktereknek azon túl, hogy fárasztják a többieket (és a nézőt).

Angela a jó szándékú, de üresfejű és felszínes, szöszi kellék-feleség, aki saját magával tökéletesen elégedett, de férjével minden apróság miatt összekap, mintha csak direkt akarna veszekedni vele állandóan. Ainsley pedig az a fajta elkényeztetett újgazdag csitri, aki igyekszik az anyját másolni – és valószínűleg pontosan úgy viselkedik, ahogyan Angela az ő korában. Aztán ott van Cami, a törtető üzletasszony, aki be akarja bizonyítani, hogy tud boldogulni a „férfiak világában”, és ezért nem hallgat a nála tapasztaltabbak józan tanácsára. De ugyancsak kínosan karikatúra-szerű Cooper párja, Ariana (Paulina Chavez), akinek a karakterét a “szeszélyes latin-amerikai kismama” sablon szerint írták meg. Az egyedüli üdítő kivétel az ügyvédnő, Rebecca Falcone (Kayla Wallace), aki legalább időnként kizökken a „mindenkin úthengerként átgázoló jogász” szerepéből, és emberibb oldalát is megmutatja.

Sheridan sorozataiban rendszeresen előfordul, hogy egy szezonzáró epizódban drámai fordulat történik, aminek a jelentőségét aztán a folytatással teljesen elveszik. Ez történt például a Tulsa királya esetében is: a főhőst az első évad végén letartóztatják, aztán a következő szezon elején váratlanul könnyen megmenekült a törvény markából. Sajnos itt is hasonló a helyzet, hiszen Gallino karakterét eredetileg úgy vezették fel, hogy azt lehetett hinni, valamilyen komoly új főgonosz lesz, ehhez képest totálisan elsikkadt a sztoriban. Egyrészt egészen háttérbe szorul, egyáltalán nem kap sok szerepet. Másrészt totálisan egysíkú figura ő is: még csak annyi se történik, hogy láthatjuk valamennyit kegyetlenkedni, kétes bizniszben részt venni, de még igazán dühöngeni se – végig megtartja a makulátlan üzletember látszatát, nem hullik le az álarca. Így pedig kifejezetten unalmas az alakja, és nem mellesleg Andy Garcia színészi tehetsége kihasználatlan marad.

Billy Bob Thorntonnak persze még mindig nagyon jól áll a rezignált, magányos cowboyba oltott olajügynök szerepe, és ahogy a karakter egymaga próbálja a cége és családja problémáit megoldani, úgy a színész is többnyire egyedül cipeli a hátán a szériát. Az irritáló szereplők viselkedését csak az teszi némileg elviselhetővé, hogyha láthatjuk, hogyan reagál arra Tommy. Emellett sokat számít a mindig nagyszerű Sam Elliott jelenléte, aki hoz valami lelket is a sorozatba. De összességében ez messze kevés ahhoz, hogy Az olajügynök különösebben élvezhető és értékelhető legyen. Kérdés, hogy a már beharangozott folytatásban képesek-e javítani a színvonalon, ahogyan például a Kingstown polgármestere esetében történt.