Bart Layton gyakorlatilag fű alatt megcsinálta a Szemtől szemben második részét: A bűn útja üldözések helyett többfrontos, eposzi taktikázással fejti fel karaktereinek lelkivilágát és a heist filmek esszenciáját.
HIRDETÉS
Mike (Chris Hemsworth) szigorú szabályok mentén rabol: nem alkalmaz erőszakot, nem hagy maga után nyomot, bármikor kész otthagyni addigi életét, és szigorúan csak olyan szajrén üt rajta, amellyel azonnal meg tud pattanni a kaliforniai 101-es autópálya mentén. Ezt a mintázatot egyedül Lou Lubesnick (Mark Ruffalo) nyomozó ismeri fel, azonban a rendőrséget jobban érdekli az ügyek lezárása, mint a valódi tettes megtalálása. De vajon ez így marad-e, ha Mike egy minden korábbinál merészebb akcióval próbálkozik, illetve sikerül-e ehhez behálóznia bennfentesként a zsákmány biztosításáért felelős Sharont (Halle Berry)?
A heist filmek örök kérdése szinte a kezdetek óta ugyanaz: Michael Mann klasszikusát némileg átfogalmazva, mikor tud kiszakadni valaki abból az életből, ahol fél perc alatt mindent hátra kell tudni hagynia? Egyáltalán megéri-e milliókat zsebre tenni és az életét kockára tenni, ha ezt igazán soha nem élvezheti? Érdekes módon itt inkább a kívülállók számára egyértelműbb a válasz: Lou és Sharon is a maguk módján kiábrándultak hivatásukból, és szeretnének revansot venni főnökükön, és Mike az, aki ellentmondásos indítékai közepette vívódik.
Itt senki nem a “nagy balhé” érdekében létezik, ez pusztán csak kifogás arra, hogy Layton a millió dolláros zsákmányra ácsingózó személyiségtípusok pszichológiáját górcső alá vegye. Ugyanis a szereplők mindegyike több pénzre, elismerésre, és a pénzen keresztül megragadható sikerre vágyik, de erre szigorúan megvannak a saját mozgatórugói. Ami már önmagában üdítő a gazdagság csábítását magától értetődőnek vevő műfajban (ld. A nagy fogást (The Rip), amelynek fő szemfényvesztése, hogy minden egyes alakjára gyanakodnunk kell, hogy elárulná kollégáit a szajréért),
de Layton még ezt meg is fejeli azzal, hogy szándékosan munkásosztálybeli hátteret vagy a milliós ruhákban és autókban is jelentkező anyagi szorongásokat sorakoztat fel figuráihoz.
A bűn útja képsorait folyamatosan feszíti, ahogyan Mike maga is feszeng a jólétben, így mohósága is sokkal végzetszerűbb és meghasonlottabb, mint azt egy hasonló dramaturgiától várnánk. Míg a műfaj legtöbb figurája számára a törvényenkívüliség adott, Bart Layton egész eddigi életművében igyekezett komplexebb képet festeni az általa kiszemelt szélhámosokról: Az imposztor és az Amerikai állatok kisstílűen induló, de annál nagyobb méreteket öltő (valós) ügyeiben lenyűgözően kiszámíthatatlan gondolkodásmódokat ismerhettünk meg az elkövetők részéről. Ezúttal a mindig lebilincselő alvilági karaktereket felsorakoztató Don Winslow novelláját vette alapul, de hiába tűnik Mike klasszikus heist-főhősnek, A szállító vagy a Baby Driver címszereplőit idéző rigolyás szabályrendszerrel és kényszerességgel, a felszín alatt egy sokkal bonyolultabb jellem. Eleve esetében sikerült egy valóban autista személyiséget vászonra vinni (#RepresentationMatters), akinek legalább akkora gondot okoz egy nővel szóba állni, mint eltérni belső kódexétől. És akármennyire is nem Chris Hemsworth-t képzelnénk el erre a feladatra, Thor egykori megformálója még ausztrál akcentusánál is könnyebben dobja le szokásos karizmáját és ölti magára ezt a gúnyát, ha nem is élete legjobb (a Furiosát nehéz azért überelni), de legösszetettebb alakítását hozva.
A bűn igazi útja, ahogyan felfejtjük, mi kényszeríti őt erre a pályára, és vajon mire lenne szüksége ahhoz, hogy letérjen róla.
Ugyanezt a munkát Layton a többiek esetében is ragyogóan végzi el, Halle Berry megsüvegelendő módszerességgel lakja be a jelentőségéhez képest meglehetősen sok teret nyerő high-end biztosítási ügynök figuráját, és Ruffalo alakításában is kissé enervált detektívje is képes némileg túllépni a sztereotípiákon. A főszereplő trió gravitációs mezője annyira megbabonázó, hogy egyedül Monica Barbaro bája tud csak kitörni belőle, az igen impozáns sztárgárda több alakját viszont óhatatlanul magába szippantja. Barry Keoghan antagonista-jelenléte bár tőle megszokottan átható, alakja nem lépi túl a ráosztott egysíkú bunkósbot szerepét, Nick Nolte középtájt gyakorlatilag elszivárog a cselekményből, a Ruffalo filmbéli feleségét alakító Jennifer Jason Leigh két nyúlfarknyi jelenete pedig azt látszik sugallni, hogy közreműködésének (és a nyomozó háttértörténetének) jelentős része valószínűleg a vágóasztalon maradt.
Hangsúlyait nézve tehát kissé bicebóca film A bűn útja, szemléletében azonban ritka céltudatos. 140 perces mű létére kifejezetten bátran vállalja fel, hogy nem a zsánerelemekre, hanem elsősorban a karakterekre irányítja a figyelmét.Bár akad egy-két igen szikár, de pattanásig feszített üldözés a képsorok között (nem véletlenül emlegetik maguk a szereplők is a Bullitot), és az író-rendező a fegyveres patthelyzetekből is kisajtolja a maximumot, A bűn útja nem éppen akciódús mozi, illetve kifejezetten régivágásúan teremt feszültséget. Csakúgy, mint Michael Mann, Layton is hosszan fenntartott követésekkel, taktikázásokkal csigázza a nézők idegeit, és pontszerűen tör elő belőle a tempó és az erőszak, az eposzi mértékű játékidő mégis elsősorban a szereplők akaratának összeütköztetéséből táplálkozik. Az alkotás kérlelhetetlen céltudatossággal irányítja rájuk fókuszát – nemcsak tematikailag, de a kamera is lépten-nyomon arc- és szemközelikben ragad, és még a padlógázzal száguldó járművekhez is igyekszik a lehető legközelebb maradni.
Nyilván emiatt is fekszi meg a gyomrát sokaknak, de ha már hiányoljuk a 90-es évekre emlékeztető, karakterközpontú, életszagú morális dilemmákat feszegető mozikat, akkor nem kell a Szemtől szemben nemsokára érkező második részére várnunk. A bűn útja hitelesen képes feltenni a heist filmek örök kérdéseit, és úgy elmélkedni rajtuk, hogy két karakter percekig tartó szembenállásából is válaszokkal a kezében lépjen tovább.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
