Nem túlzás azt állítani, hogy a Daredevil: Pokolból a mennybe minden idők egyik, ha nem legjobb története az ördögmaszkos szuperhősről. Chip Zdarsky író ugyanis olyan mélyre megy a felelősség kérdésében, mint eddig talán egyetlen alkotó sem Matt Murdock életútja során. Kritika a sorozat 3. és 4., egyben záró részről.
HIRDETÉS
Ahhoz már a Pokolból a mennybe első és második része után sem fért kétség, hogy ez az egyik legeredetibb sorozat a vak igazságosztó pályafutása során. Az alapfelvetés és a történet ugyanis a Pokol konyhája őrzőjének legelemibb területeit fogta meg: hosszasan lamentálunk a szupererőből származó felelősségről, miközben a vallási tematika is részletes kibontásra kerül a bűnökkel való megbirkózás kapcsán. Amíg a Fumax gondozásában megjelent első két kötetben még csak ötletként merül fel az, hogy Daredevil nem érdemli meg a szabadságot egy gyilkosság után – még ha az véletlen is volt –, a második etapban, tehát a harmadik és negyedik részben már konkrétan azt is láthatjuk, ahogy az ördögmaszkos szuperhős felelősséget vállal a tetteiért, és börtönbe vonul.
Ehhez azonban számos kérdést tisztáznia kell az alkotóknak, amit szerintem nagy többségében korrektül meg is tettek – még ha az egyik kérdésre olyan választ is adtak, amit elsőre igencsak furcsálltam. Na de nézzük meg, mik is ezek pontosan anélkül, hogy túlzottan belemennénk a részletekbe.
Sebészi pontossággal elvarrt szálak
Először is kellett valaki, aki átveszi Daredevil szerepét, amíg börtönben ül, hogy a bűnözők ne érezzék azt, hogy a városrész védelmezőjének hiányában bármit megtehetnek. Daredevil utódja így némiképp meglepő módon Elektra lesz, ami egy rendkívül érdekes karakterívet vázol fel számára. A Kéz szorításában élő fejvadász ugyanis sok tekintetben ellentétesen gondolkodik, mint Daredevil: nem ért egyet a “nem ölünk” szabállyal, és a saját érdekeit is van, hogy előrébb helyezi a közérdeknél – ahogy azt a Pokolból a mennybe első etapjában is láthattuk. Másfelől viszont épp az ott történt vagyonszerzésből következően itt már komoly gazdasági tényezőként is számolnak vele a Pokol konyhájában, így nemcsak fizikai erejével, hanem hatalmával is képes kordában tartani a városrészt.
Másrészről kellett valaki, aki helyettesíti Matt Murdockot, amíg börtönben van, hogy ne derüljön fény Daredevil titkos személyazonosságára. Azt nem is lőném le, az alkotók hogyan oldják meg ezt, de annyit azért megjegyeznék, hogy Chip Zdarsky alaposan átszabja Matt Murdock eredettörténetet – noha egészen ügyesen megmagyarázza a mágia segítségével, hogyan lehetséges mindaz, amit a kockások lapjain látunk.
Végül a harmadik, de mégis az egyik legfontosabb kérdés az volt, miképpen marad meg Matt Murdock kiléte titokként a börtönben.
Habár a Fenegyerek jogi képviselőinek sikerül megállapodniuk a börtön vezetésével, hogy tovább hordhassa Daredevil fejfedőjét az őrizete alatt is, viszont ez több rabban is újabb kételyeket vet fel. Leginkább azt kérdőjelezik meg, hogy a szuperhősöknek miért járnak többletjogok egy gyilkosság után, miközben a többi halandó kisebb bűntények elkövetése után is kénytelen vállalni névvel és arccal a felelősséget, élete végéig. Ez jól példázza azoknak a morális dilemmáknak a sorozatát, amelyekkel Matt Murdock a börtönben töltött ideje alatt szembesül.
Semmi sem lehet tökéletes
Az eddig felvázoltak alapján, akik még nem olvasták a történetet, azt is gondolhatnák, hogy egy túlbölcsészkedett megváltástörténetről van pusztán szó. Ez azonban egyáltalán nem igaz: az alkotók ugyanis gondoskodtak róla, hogy a Pokolból a mennybe, második, mintegy 450 oldalas etapja ne váljon egysíkúvá, akcióból tehát nincsen hiány.
Az csak az egyik fele a dolognak, hogy a Bosszúállók szinte összes tagja megjelenik a kötetben támogatásáról biztosítva a Pokol konyhájának őrzőjét. A hősökön túl azonban gonoszok terén sem bánik szűkmarkúan az olvasókkal Chip Zdarsky: feltűnik többek között egy Venomot idéző szimbióta, a mániákus sorozatgyilkos, Célpont, aminek a következtében kijárási tilalmat vezetnek be egész New Yorkban. Mindezt úgy, hogy az alapvető maffiaviszályokon túl még egy börtönlázadásra is jut idő nagyjából másfél kötet alatt. És mindez csak azért nem két képregénynyi idő, mert az utolsó etapban Elektra múltjáról és jövőjéről rántják le a leplet az olvasók előtt.
Tempó tekintetében tehát ég és föld a Pokolból a mennybe 1-2., illetve 3-4. része. A grandiózus történet második fele kicsit át is esik a ló másik oldalára, és kicsit csapkodóvá válik, ami azt eredményezi, hogyha egy picit elbambulunk – mint ahogy ez egyszer a vonaton zötykölődve megesett velem –, rengeteg fontos történésről maradhatunk le.
Amennyire rendezetlennek tűnik néha a történetvezetés, annyira sikerült egyberántani a két kötetet vizuálisan.
Az első két részben ugyanis vagy féltucatnyi rajzoló fordult meg, a 3-4. részt azonban szerencsére végig Marco Checetto jegyzi, ami nagyon jó hír, mivel modern grafikáival konzisztenciát ad a történetnek. Vizuális téren az egyetlen változtatás, ami miatt kicsit szomorú vagyok, az az, hogy az első két rész álomszerű borítóit nem folytatták. Bár a történet alapján ez a döntés abszolút védhető, de véleményem szerint sokkal egyedibb megjelenést adott volna a sorozatnak, ha végig tudják vinni az első két kötetnél látott borítóvariánst.
Összességében azt kell mondjam, keresve sem nagyon lehetne jobb képregénysztorit találni, ami ennyire meg tudná fogni Fenegyerek karakterének esszenciáját. Chip Zdarsky pedig mindezt úgy teszi meg, hogy vagy egy tucat fontos mellékszereplővel pakolja tele a kötetet, és éppúgy ébreszt szimpátiát Elektra iránt, mint az ügyeletes rohadék Wilson Fisk felé. A lezárásra pedig előre szólok, hogy érdemes felkészülni: sokkoló élmény lesz.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
