A 90-es évek sikerfilmjeiből készült sorozatremake-ek izgalmas újragondolásai mellé sorakozik fel az RTL +-on debütáló a Swimming with Sharks (magyarul: Cápák árnyékában). A fekete komédiából thrillerré avanzsáló történet egy modern Az ördög Prádát viselnek indul, de végül nagyon nem az lesz belőle. Spoilermentes kritika.
George Huang 1994-es fekete humorú vígjátékát, a Filmcápák hálójábant is elérte a sorozatreboot-trend: Kathleen Robertson (Beverly Hills, 90210) gondolta újra Kevin Spacey és Frank Whaley főszereplésével készült filmet.
Egy jobban kibontott történetnél pedig sokkal többet gondolt az új változatba: a férfi producer és asszisztense felállást női vezetőre és fiatal gyakornoklányra cserélte, és a két fél közti dinamikát is jócskán megkavarta.
Az eredetileg a The Roku Channel streamingen debütált – itthon az RTL +-on bemutatott – sorozatverzió csak alapfelállásában emlékeztet Huang filmjére.
Lou Simms (Kiernan Shipka) friss gyakornokként érkezik Hollywoodba, hogy megkezdje nagyreményű karrierjét a Fountain Picturesnél. Szendvics -és kávéfutárból nem egyszerű felemelkedni, főleg ha olyan érzéketlen és szeszélyes a főnököd, mint Joyce Holt (Diane Kruger). Lou mindezt nem bánja. Megvannak a maga módszerei főnöke megnyeréséhez és az előrébb jutáshoz is.
Azzal, hogy Robertson kicserélte a szereplők nemét, számos új és aktuális tematikát hozott be a bántalmazó viszonyok ábrázolásába, bizonyítva, jócskán volt gondolata a Filmcápák hálója után. A humor helyett egy gyorsan pörgő, sokszor fülledt és sikkes abszurdba hajló miliőben meséli el két főszereplője egymáshoz való közeledését. Ezen a téren mer bevállalós lenni a Swimming with Sharks.
A sikamlós jelenetektől kezdve a különböző komplexusok bizarr képi megjelenítéséig számos emlékezetes jelenetet hoz a széria rövid játékideje alatt.
Ezeknek pedig a legnagyobb nyertese a Sabrina, a tiniboszorkányból ismert Kiernan Shipka, aki mesterien tud egyik énjéből egy másik, őrültebbe átváltani úgy, hogy nem tűnik az mesterkéltnek vagy ripacsnak.
Sérülékenynek tűnő karakterét a sorozat sokáig tudatosan kiismerhetetlenként ábrázolja, míg Joyce, azaz a bántalmazó bemutatására sok időt szán. Ami az alapkoncepció felől nézve érdekes, újszerűnek ható lépés lehet. Így lesz érthető (de nem validálható) Joyce viselkedése, karaktere pedig sajnálnivaló. Személyén keresztül pedig kap némi kritikát Hollywood is, ahol egy női vezető nem érvényesülhet úgy, ahogyan az egészséges lenne, hiszen még mindig meg kell felelnie bizonyos elvárásoknak és folyton erőt kell mutatnia. Ebben remek ellenpólus Donald Sutherland (Kelly hősei, Éhezők viadala), mint a halálán lévő, de azért ilyenkor is kicsinyesen számító Hollywood-i róka. Joyce és főnöke közti rövid interakciók érintik a #metoo utáni témákat is, kicsit megpiszkálva a filmvilági status quo-t, de annyira azért nem, hogy mélyre menjen, vagy akár tényleges gondolati folytatása legyen a 94-es filmnek. Miközben a potenciál ott van erre és címében is ígéretet tesz ilyesmire.
A Swimming with Sharksban Hollywoodot inkább díszletnek, semmint boncolgatnivaló problémaként használja. A filmbeli nyitó monológ vagy mozis bejátszások is csak ezt erősítik meg, hiába próbálnak megfogalmazni valamit az álomgyárról és a benne dolgozókról.
A fókusz inkább két főhősén van, akiket el is kezd gyorsan egymás felé terelni.
Lou személye is ennek mentén bontakozik ki, nem kis meglepetéseket okozva, viszont hátterét keveset árnyalják ahhoz az írók, hogy teljesen megértsük Kiernan Shipka karakterét – főleg ahhoz képest, hogy Joyce személyével mennyivel több időt tölt a cselekmény. Ami részben érthető, hiszen ez az aránytalanság valamennyire szolgálja a sorozat nagyobb fordulatait. De a végkifejlethez szükség lenne Lou felére is, hogy legalább megértés szintjén látható legyen, mit miért tesz. A hiányosság pedig nagy részben magyarázható a rövid játékidővel, ami a Swimming with Sharks közepétől ütközik ki igazán. A történet fordulatai és feloldásai egyre hiteltelenebb vagy épp nem életképes megoldások, melyekből hiányzik az a mélység, amely még a történet elején csírájában ott volt és alátámasztana sok mindent a karakterek viselkedése kapcsán. Ehelyett azt érezni inkább, hogy
csak olyan célt szolgál minden írói csavar, hogy a cselekmény le tudjon zárulni, de még izgalmasnak is tűnjön, a 6 x 22 perces egységeket tartva.
Ami végül is sikerül, csak az odajutás módja hagy jócskán kívánnivalót maga után.
A sorozat túl rövid ahhoz, hogy beváltsa minden benne lévő potenciálját, ám ennek ellenére is pörgős, szemérmetlen és bizarr irányban jópárszor bevállalós bűnös élvezet. Remake oldalon pedig a kicsit kreatívabb vonalat képviseli, ezzel kiemelkedve a sokadik újramesélések közül.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
