Sorozat

A Sógun évadkritika – Ha hiányzik a Trónok harca, ugorjunk át Japánba

A James Clavell ikonikus, Sógun c. regényéből készült széria április 23-án befejeződött a Disney+-on. Tíz epizód harc, tolmácsolás és politikai intrika után nézzünk rá, mit is nyújt. Kritika.

Az első epizódok után a Sógun cselekménye nagy lendülettel robogott tovább. A főszereplő Anjin (John Blackthorne kormányos – Cosmo Jarvis kelti életre) hajótörése után Toranaga nagyúr (Sanada Hiroyuki) szolgálatába került. Toranaga Japán legnagyobb hatalmú főurai közé tartozik, de veszélyes játszmákba keveredett, és szorul a hurok a nyaka körül – a riválisai az életére törnek, az alattvalói között is akad, aki meg akarná dönteni a hatalmát, és minden eszére szüksége van a puszta életben maradáshoz is. Anjin, aki eredetileg csupán a portugál hittérítőkkel akart elbánni, akaratán kívül mélyre keveredik Toranaga játszmáiban, és a helyzetét tovább bonyolítja, hogy romantikus érzelmeket kezd táplálni egy japán nemesnő, a tolmácsaként segédkező Mariko iránt.

A könyv korábban, 1980-ban már megért egy adaptációt, ebben Anjint Richard Chamberlain alakította, Toranagaként Mifune Toshirót láthattuk, Marikót pedig Shimada Yoko keltette életre. A sorozatot Magyarországon is vetítették, és itt is ikonikussá vált. Az új változatnak tehát nehéz dolga volt – jó kezdés ide vagy oda, meg kellett találnia magát, tartani a minőséget tíz epizódon keresztül, és nemcsak adaptációként, hanem önálló sorozatként is kiváló válni, hogy megnyerje a nosztalgikus nézőközönséget. És merem mondani, a Sógun készítői kiváló munkát végeztek.

A sorozatot végig jellemzi egyfajta borús, sötét hangulat – remekül átadja azt az érzetet, hogy tíz epizódon át egy háborút, de legalábbis annak az előzményeit kísérjük végig. Ha az ember ismeri a történet alapjául szolgáló történelmi eseményeket, tehát Tokugawa Ieyasu hatalomra kerülését, William Adams kormányos útját, és a Sekigaharai csatát, akkor nem sok meglepetés éri, de az erős atmoszféra még akkor is fenntartja az érdeklődést. Toranaga ugyan minden részben okoz némi meglepetést, mindig látunk tőle egy ügyes politikai manővert, ahogy hajszállal elkerüli a halált, de egyben folyamatosan az az érzésünk, hogy hátrányban van és hazárdírozik. Messze ér a keze, és például az 1980-as változathoz képest nagyon sokat látunk belőle, az ő döntéseiből is: mivel a japán beszéd itt rendesen feliratozva van, ezért jól követhetőek a tanácstermi jelenetek, és a taktikai tervezés is. De még ezzel együtt is, a sorozat az utolsó pillanatig jól elrejti Toranaga valódi arcát. Mindig rejtve marad, pontosan mennyire ambiciózus, meddig hajlandó elmenni a hatalomért, és mennyire akarja a sógun pozícióját.

Ahogy a sorozatban ki is mondják, „mindenkinek van egy rejtett szíve”, és Sanada Hiroyuki tökéletesen játssza azt az embert, aki ezt a valós, sokszor nagyon sötét szívet próbálja elrejteni.

Cosmo Jarvis Anjinja pedig egy kellemes meglepetést jelentett. A főszereplő sok szempontból a Sógun gyengébb elemei közé tartozik. Anjin rendkívül európai, sokszor nem érti, és nem tiszteli a japán szokásokat, szerencsétlenkedik, és hirtelen haragú. A 2024-es változat azonban eltalálta, hogy hogyan lehet egy ennyire bosszantó figurát a maga módján szerethetővé tenni. Anjin keményfejűsége nem veszett el, de ahelyett, hogy egyszerűen annak a bolondnak hatna, aki ötödszörre is belerohan a falba, ha nem tudja áttörni, inkább elveszett ember, aki próbál okosan cselekedni, és ismeri a saját hibáit, de az információhiány miatt korlátozottak a lehetőségei. Ahogy lassan felismeri Toranaga játszmázását, ő is megpróbál alkalmazkodni, trükközni, színészkedni, ha kell. Marikóval szemben nem makacs és erőszakos, hanem ahogy elkezdi megérteni a nő értékeit, próbál alkalmazkodni hozzá, és tiszteletben tartja a döntését. A 2024-es Sógun Anjinja egy végletekig elveszett, és sok jellemhibával rendelkező ember (ami a japán kultúrával való találkozásain túl a portugálokkal szembeni viselkedésében is megmutatkozik), de alapvetően nem rosszindulatú, így idővel meg lehet szeretni, és lehet neki szurkolni, hogy legalább jöjjön ki élve az egészből, és találja meg a helyét. 

Mariko és általában a női karakterek egy nagyon komoly erőssége a 2024-es Sógunnak, különösen összevetve a korábbi sorozattal. Anna Sawai Marikója ugyan kiszolgáltatott nő, aki erőszakos házasságban van, de egyben művelt, büszke, és közel annyira jól tájékozódik a politikában, mint Toranaga maga. A barátsága a férfivel a sorozat legszórakoztatóbb elemei közé tartozik – sokszor egy-egy pillantás jelzi köztük, hogy igen, most mindkettejüknek eszébe jutott valami, ami rajtuk kívül senkinek. Mariko ugyan Toranaga alárendeltje, de a beszélgetéseik néha nagyon elgondolkodtatóak, és érdekes látni, hogy a rengeteg színészkedés mellett mennyire meg meri mondani a véleményét neki. Mariko és Anjin kapcsolata is szerethető – kezdetben kicsit bosszantó az a szenvedés, amit művelnek, de mindkét karakter esetén érthető, hogy miért alakult ki a vonzalom, és miért nem mernek lépni. Idővel pedig tényleg megfájdul értük a néző szíve; olyan helyzetben vannak, amiből nem sok esélyük van jól kijönni, és a jellemhibáik, különösen Mariko végletes büszkesége csak tovább súlyosbítják. 

Hasonlóan pozitív meglepetést jelentett Fuji és Ochiba úrnő – a női karakterek tényleg elkülöníthetőek és érdekesek. Fuji és Anjin kapcsolata idővel nagyon szép érdekházasság lett, tényleges kölcsönös tisztelet és barátság jellemezte, ami viszont egyiküket sem kötötte le, és egyikük sem akarta, hogy több legyen. Ochiba pedig a taiko (kormányzó) ágyasaként maga is politikus, és maga is hajlandó manipulálni minden rendelkezésére álló eszközzel. A női karakterek nincsenek azonos pozícióban a férfiakkal, de a Sógun remekül megmutatja, hogy ez nem jelenti azt, hogy gyengék, vagy a saját eszköztárukkal nem tudnak ugyanúgy hatni a történelemre, mint a férjek és hadvezérek, akik megjelennek a színen. 

A mellékszereplők és az antagonisták is végig élnek a cselekményben – az, hogy a Sógun mennyire komplex képet fest a főurak intrikájáról, azt is jelenti, hogy sokszor nagyon lassú és kicsit nehezen követhető, de valahol ez csak hozzátesz az élményhez. Mindenkinek megvannak az egyéni motivációi, az egyéni gyengeségei – érezzük annak ellentétét, hogy mindenki sakkbábú, aki hasznos vagy feláldozható, de egyben mindenki ember is, akinek van egy élete, amit szeretne megőrizni.

A Sógun Toranaga, Anjin és Mariko szemszögeivel komplex képet fest a világról – a hatalmas, a kívülálló, és az alárendelt egyszerre látja ugyanazt az eseménysorozatot. 

És természetesen meg kell jegyezni, azon túl, hogy elgondolkodtató, a Sógun egyszerűen szórakoztató is. Hiába lassú, hiába nagyon sok jelenet tárgyalótermi és katonai táborokban zajló beszélgetéseket mutat be, de mégis, részről részre az ember izgul, hogy mi történik a következő epizódban. A sorozat ráadásul mer vicces lenni – borongós hangulat és manipulációk ide vagy oda, Anjin és Rodriguez dinamikáját mindig egy élmény nézni, a főszereplőnek magában is vannak bolond pillanatai, sőt, még a Marikóval való románcba is néha belefér a humorosabb flört. A magasabb költségvetés is meglátszik a sorozaton – gyönyörű tájképek, minőségi anyagokból készült jelmezek, látványos tömegjelenetek jellemzik, egyszerűen sötéten varázslatos az egész.

A kulturális elemekben viszont a Sógun még mindig nem tökéletes. Pontatlanságok továbbra is maradtak, továbbra is túlhasználják a szeppukut, a szamurájkultúra erőszakosságát. Egyúttal azonban a nők végletesen alárendelt szerepét kicsit oldottuk, a jelmeztervezés pontosabb, a nyelvhasználat helyes, egyes kifejezéseket is sikerült pontosítani. Például ahelyett, hogy a prostituáltakra „füzekként” hivatkoznánk, a „füzek világának kisasszonyai” lettek. A magyarázat még mindig nem teljesen helyes, mert a dolog mögött a valóságban annyi áll, hogy a gioni gésanegyedben rengeteg virág és fűzfa nőtt, így az ott dolgozó gésákat – nem prostituáltakat – a füzek világának kisasszonyaiként emlegették. Összességében azonban sikerült elérni, hogy sokkal helyesebben adja vissza a kultúrát, sokkal életszerűbben fesse le Japán európai szemmel nagyon idegennek ható világát.

A 2024-es Sógunt bátran ajánlom bárkinek, aki érdeklődik a japán kultúra iránt, és nem riad vissza a politikával teli cselekménytől. Komplex, elgondolkodtató történet kiváló karakterépítéssel, és rengeteg súlyos kérdéssel az érzelmek és a kultúrák közti különbségek témájától elkezdve egyszerűen a moralitásokig, és a hatalom pusztító erejéig.

9 /10 szamurájraptor

A sógun

Shōgun

kaland, dráma, történelmi
10 epizód
Premier: 2024. február 27.
Csatorna: Disney+

editor
Nagyjából 2015-ben kezdtem el blogot írni, elsősorban science fiction témákban. Később nyitottabbá váltam a keleti kultúrákra, érdekelni kezdtek az animék, és az ázsiai filmművészet is. Jelenleg ezekkel is sokat foglalkozom kritikusabb, elemzőbb szemmel.