Film

A Kék pelikan úgy tud igazán magyar lenni, hogy nincsenek benne nemzeti hősök – Kritika

A Kék pelikan több szempontból is a magyar filmek különleges darabja. Ez a legelső magyar, egész estés animációs dokumentumfilm. 15 évig készült, hogy sajátos stílusban, hibrid módszerekkel mutassa be egy generáció fiatalkorát, miközben a 90-es évek után születettekhez és minden magyarhoz is szól. Kritika.

A rendszerváltást követő időszak generációnként mást és mást jelentett. Az akkor már felnőtt, családdal és gyerekekkel élők egy válságos, zavaros időszakot tapasztaltak, amikor még nem mindenki érezte teljesen, mit lehet és mit nem. Utóbbit pedig sokan jócskán ki is használták (lásd Maffiózók mackónadrágban). A Kék pelikan is a 90-esek évek zavarosában halászik, ám annak talán reménytelibb, csínytevő részén: a hamisított MÁV-jegyek és az ezt jelentő formatív évek világában (ismerős lehet ez azoknak, akik látták a Moszkva teret). Csáki László filmje a hirtelen mindenkire rászakadt, majdnem elérhető szabadság elérhetetlenségét három fiatal Ákos, Laci és Petya szemén keresztül mutatja be, akik fel akarták oldani ezt a dilemmát. És ez sikerült nekik, amikor lebukás biztos módszert dolgoztak ki a nemzetközi jegyek hamisítására, amivel kinyílt előttük a világ. Aztán másoknak is segítettek nyitni.

Forrás: Juno 11

A Kék Pelikan (ami cím a vonatjegyíráshoz használt indigópapírra utal) a „híres magyar leleményesség” bemutatásának indul, ami dokumentarista jellegzetességei miatt könnyen emlékeztet például a Vakondokok filmjeire, hiszen a Kék pelikan is egy generációs jelenséget mutat be már-már szubkultúraként. A rajzfilmfigurákként életre keltett filmbeli szereplők annyira valósak, hogy maguk a hírhedt jegyhamisításokat elkövetők és az utánuk nyomozók szólalnak meg (kivéve a fiatalkori éneket) – így teljesítve a dokumentarista jelleget. Az animáció adta lehetőségek viszont bátrabb, a valóságos ábrázolástól bőven elrugaszkodó típuskaraktereket hoznak létre a megszólalókból, ráerősítve a film zsánerfilmes vonásaira, de dokumentumfilm-oldalról arra is, hogy igazából egy jó sztorit mesélnek el nekünk a haverok egy korsó sör mellett.

A színes, barátságos és szabadságot hirdető miliő szinte azonnal be tud vonni.

A karikatúrahagyományainkat idéző karaktereken túl egyértelműen ott van a sztoriban a heistfilm-alap, ami egyenesen jön a film témájából – végül is egy szervezett közokirat-hamisítást nézünk. Ennek pedig őrült és szórakoztató jelenetek dolgoznak alá, mint például amikor a rendőrség kiszáll egy házkutatáshoz, vagy amikor egy osztrák jegyellenőr ellenőrzésre készül. Ez a műfaji hozzáköltés a hétköznapi csínyeket és csalásokat mindent eldöntő, a cselekmény szempontjából kiemelt fontosságú fordulatokká nagyítja fel, ezzel pedig végérvényesen felpörget – és szerencsére nem túlpörget – egy doksinak indult művet.

Forrás: Juno 11

Csáki rendezőként nem csak az érdekességekre és a „magyar gógyi” hívószóra építi a Kék pelikant. A hamisított vonatjegyek történetére alapoz egy már említett heist mozit, továbbá felnövéstörténetet és egy korképet is a 90-es évek Magyarországáról. Utóbbit képviseli a számos márkamegjelenítés, a karaktereken és a közvetlen kezük ügyében megjelenő, 90-es évek tárgyi emlékei, vagy az olyan akkor népszerű magyar zenekarok számai, mint a Kispál vagy a Bonanza Banzai (plusz néhány elmaradhatatlan külföldi sláger). Mindezen felül pedig érdemes figyelmesen nézni az egyes snitteket, beállításokat is, ugyanis nemcsak a 90-es évek lenyomatát, hanem számos film- és művészettörténeti geget vagy utalást is felfedezni az animációban. 

Mindez remek nosztalgia lehet azoknak, akik szintén ez idő tájt voltak fiatal felnőttek, de Csákiék ezzel nem akarják kizárólagossá tenni a korszakot és vele együtt filmjüket.

Megtalálják a rendszerváltás utáni években a generációkon átívelő közös érzést.

Az egyik a bevezetőben említett szabadságérzés, amely részben nagyon sajátja a rendszerváltás utánnak– amikor hirtelen minden elképzelhető lett, ami addig nem volt az –, de a három srác érzései együtt rezdülnek a felnőtté válás végső szakaszával is. Amikor először érzi az ember, hogy kinyílt előtte minden, rendelkezésére állnak a lehetőségek, amiket meg kell ragadnia, nehogy lekéssen életének következő éveiről, sőt meg tudja azokat alapozni. Ami viszont ennél is erősebben van jelen, az az elmúlt 30 év magyar közhangulata: amikor jön valami lelkesítő változás, amit aztán gyors csalódás követ. Konkrét politikai események mélyre menő elemzése helyett inkább érzésben, majd közös jobbra vágyásban fogja meg a Kék pelikan.

Forrás: Juno 11

Utóbbiban pedig nem hagy örök melankóliában vagy kilátástalanságban, hanem a három főhőssel utat mutat – vagy inkább a mindig újra feltalált, járt utat leplezi le: hogy nem szabad félni, csak legfeljebb megijedni, és megtalálni a kézenfekvő, rendelkezésre álló megoldásokat. A Kék pelikan üzenete természetesen nem biztat közokirat-hamisításra, sokkal inkább arra, hogy ha tudsz, akkor ne félj cselekedni. És burkoltan szól arról, hogy ezen az úton lehet jobb otthonná tenni Magyarországot.

Verdikt

Korai 2024 első felében ilyet írni, de mégis helytállónak érzem: a Kék pelikan egy olyan magyar film, ami bőven pályázhat az idei év legjobb magyar filmje címre. Ugyanis a film minden vállalásában helytáll (műfajhibrid), sőt szórakoztat és tanít, miközben a hétköznapit egyszerre nagyítja fel, és marad meg annak szintjén, ezzel érve el mindannyiunkat. Animációs filmként pedig kreatív megoldásokból és összekacsintó gegekből szinte kifogyhatatlan alkotás.

10 /10 raptor

Kék pelikan

animációs dokumentumfilm
Játékidő: 79 perc
Premier: 2024. április 04.
Rendező: Csáki László

Főszerkesztő
2009 óta foglalkozok blogolással és cikkírással. Jelenleg a Roboraptoron vagyok megtalálható főszerkesztőként. Bármilyen kérdésed van, a roboraptorblog[kukac]gmail[pont]com elérhetsz.