A Dermesztő kór (Cold Storage) egy manapság mozikban ritkán látott stílust képvisel. Bár a horror és a komikum határmezsgyéjén mozgó művek egyre nagyobb teret kapnak, de a Joe Keery és Georgina Campbell főszereplésével készült film egészen retro benyomást keltő undi, mégis feel good horrorkomédia. De talán az sem véletlen, hogy a nagyvásznon alulreprezentáltak maradtak a hasonló filmek. Spoilermentes kritika.
HIRDETÉS
Kórság születik
A Dermesztő kór születésének jobb megértéséhez először is ugorjunk vissza 2019-re. David Koepp ugyanis ekkor jelentette meg a Cold Storage, azaz magyarul a Hűtőkamra címet viselő első regényét. Koepp azonban már ekkoriban sem számított kezdő tollforgatónak. Sok más sikerfilm mellett leginkább a Jurassic Park, a Mission Impossible, a 2002-es Pókember, valamint a Spielberg féle Világok harca forgatókönyvírójaként vált ismertté. Később rendezőként is kipróbálta magát: a thrillerek kedvelői neki köszönhetik a Kevin Bacon főszereplésével készült Hetedik érzéket (Stir of Echoes) és a Johnny Depp fémjelezte Titkos ablakot. Regényíróként azonban egészen a szóban forgó kötetig nem próbálta ki magát.
A Hűtőkamra pedig egy olyan könyv lett, amilyenre számítana is az olvasó egy tapasztalt forgatókönyvírótól. Rettentően vizuális és filmszerű, valamint nem kis mértékben merít a szerző korábbi hatásaiból.
A regény lényegében egy mintaszerű techno-thriller a crichtoni hagyományok szerint
(Az Androméda-törzs hatása tagadhatatlan), ám el is játszadozik a műfaj sablonjaival. A játékossága pedig leginkább a humorában érhető tetten. A könyv úgy indul, mintha egészen komolyan venné magát, aztán egyre furcsább és furcsább gegek követik egymást. Ez első olvasatra persze kizökkentő, akár zavaró is lehet, hiszen a techno-thriller nem elsősorban a nevettetésről szól.
Koepp sem állítja feje tetejére a zsánert és készít echte paródiát belőle. Ugyanakkor mégis elszórakozik az alaphelyzettel, és abszurd, komolytalan szituációkat kerekít egy elfeledett katonai raktárban hagyott földönkívüli sugárzástól mutálódott gomba elszabadulásából.
A könyvnek így a crichtoni hatások mellett lesz enyhe X-akták hangulata is,
ezért bárkinek könnyű szívvel ajánlható, ha kedveli akár csak az egyiket is a fentebb taglaltak közül. A Hűtőkamra tehát egy olyan könnyed zsánerolvasmány, amely eleve olyannak tűnik, mintha Koepp egyik kukázott, majd újrahasznosított forgatókönyv-ötletéből készült volna. Ebből az alapanyagból pedig egyértelmű is volt, hogy egyszer film készül majd. Koepp maga adaptálta filmre a sztorit, ám a végeredmény elég felemás lett.
Megy a gomba
A Dermesztő kór alaptörténete tehát maradt. A Hűtőkamrából ismert Robert Diaz ezúttal Quinn vezetéknévre hallgat (Liam Neeson), és egy ausztráliai kisvárosba szólítják, ahol mintha egy furcsa vírus szedne áldozatokat. Mint kiderül, a településre zuhant le évekkel korábban a Nasa Skylabjének egyik darabja, amely egy űrben mutálódott gombafajt hozott magával. A gomba pedig szépen csendben meglapult, egészen addig, amíg életösztönei azt nem súgták, hogy terjedni kell. Diaz és társa ekkor izolálja a kártevőt, a mintát pedig egy titkos katonai laborba szállítják Amerikában.
Telnek, múlnak az évek, mígnem a katonai laborból bérelhető raktár nem válik, és a fogságban senyvedő gomba pedig a feledés ködébe vész. Aztán egyszercsak a raktár dolgozói (Joe Keery, Georgina Campbell) valami furcsa pittyegést nem kezdenek hallani a falakból. Ahogy azt pedig már nagyon jól tudjuk,
egy fal mögötti pittyegés semmi jót nem jelent:
az eddig nyugiban lévő mutáns gomba szeretne kiszabadulni.
Aki már a fizikai adathordozók dominálta időkben is szívesen hódolt a házimozizás örömeinek, az egy nosztalgikusan jóleső stílust képviselő ismerőst köszönthet a Dermesztő kór képében. A Koepp forgatókönyvéből (és regényéből) készült film ugyanis már érzésre sem igazán a nagyvászonra termett. Mind a filmnyelvi megoldásai, mind a speciális effektek minősége inkább utal arra, hogy eleve streaming/straight to video vagy tévé forgalmazásra szánhatták. Ennek egyik jele az is, hogy a rendezést arra a Jonny Campbellre bízták, akinek eddigi filmográfiájában tévéfilmeket és sorozatokat találunk.
És ebben nincsen semmi értékítélet, hiszen ezen a szemüvegen keresztül vizsgálva tökéletesen meg is felel a céljának.
A Dermesztő kór egy olyan szórakoztató sci-fi/horror/vígjáték egyveleg, ami leginkább a péntek esti haveri összejövetelek egyik elemeként tud működni.
Lassan indul, majd akciódússá válik, tele van unordító jelenetekkel, és hol jobban, hol kevésbé jól működő poénokkal is. Így leginkább azokhoz tud szólni, akik hiányolják ezt a korábban emlegetett stílust, és közösségi érzést.
Haverok, buli, gomba
De ettől még önmagában nem lesz jó egy film. A Dermesztő kór ugyanis sokáig úgy tűnik, hogy
halad valamiféle poén irányába, ami aztán soha sem teljesedik be.
Vannak feszült pillanatai és vannak valóban vicces poénjai – főleg a szituációs és verbális humor ötvözéséből. Ugyanígy akadnak kifejezetten undorító, már-már a splatterpunkot idéző szekvenciái is. De valahogy mindig bekúszik a hiányérzet, hogy az, amit látunk, nem elég vicces, nem elég elborult, vagy nem elég undorító. Egy ilyen műfajban és kifejezési stílusban nem elég csak valamennyire valamilyennek lenni, merni is kell tudatosan felvállalni a szemmel látható hatásokat. Az egyértelmű Holtak hajnala-utaláson kívül is.
A Dermesztő kór pedig csak részben tesz így. Érezhető például A massza, vagy a már említett Androméda-törzs hatása, mint ahogy az is, hogy az alapul szolgáló regény születése óta eltelt években felbukkanó covid-járvány is meghozta a maga hatását – az adaptáció amúgy ennek köszönheti az egyik legnagyobb poénját. Stílusügyileg pedig a méltatlanul alulértékelt Mérges pókok is említésre méltó hatásnak tűnik.
Ahhoz, hogy a Dermesztő kór legalább egy fokkal maradandóbb élményt nyújtson, pár helyen kellett volna csak fejlődnie. A szereposztás egyébként teljesen elfogadható. A lassan műfajveteránná váló Georgina Campbell és a Stranger Things Steve-jeként ismertté vált Joe Keery párosa aranyos kémiával hozza a valószínűtlen párost. Liam Neeson pedig még a regény Robertjénél is alulhasználtabb karaktert kapott. Egyszerre hozza az elmúlt 15 évben kapott szerepeinek gerontomacsó hőseit, és a Csupasz pisztolyban tapasztalt mókás csávóját. Ízlése válogatja, mennyire jól, vagy inkább szükségszerűen. Mindezek mellett pedig sem a filmnyelvi eszközei, sem a vizualitás, sem a szubtextus, sem a zsánerjelleg nem indokolja, hogy a Dermesztő kórt magasabb polcra helyezzük.
Dermesztő verdikt
A Dermesztő kór egyszerre jó és rossz film. Megfelelően jól működő regényadaptáció, amelyben még az eredeti alkotó is hatékonyan közreműködött. Ráadásul kellően hű is ahhoz, hogy a regény kedvelői is élvezhessék. Nem is akar más lenni, mint egy szórakoztató sci-fi/horror/vígjáték kotyvalék. Csak az arányokat nem találja mindig. De ez a film valójában egy ártalmatlan alkotás, amely
egy olyan helyen vakar meg, amelyről nem is tudtad, hogy viszket.
Specifikus közönségnek szól, melyet tovább erősítenek tévéfilmes jegyei is. Kifejezetten ajánlott azoknak, akik keresik a haveri szórakoztatásra szánt, vicces zsánerprodukciókat. Nekik akár többször is újranézhető. De kár érte, mert akár jobb is lehetett volna.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
