Mi történik akkor, ha semmivé lesz a világ? Hogyan néz szembe az emberiség a látszólag felfoghatatlan véggel? És mit kezd a helyzettel egyetlen végtelenül makacs ember? Az Iron Lung c. videojáték-adaptáció, ami indie projektből lett hatalmas szenzáció, ezekre keresi a választ. Kritika.
HIRDETÉS
Az Iron Lung (nyers fordításban „Vastüdő”) c. sci-fi horrorfilmet a Markiplier néven ismert Mark Fischbach youtuber rendezte, és a főszerepet is ő alakítja. 3 millió dolláros költségvetése viszonylag alacsonynak számít, de mind a marketing sikerét, mind a végeredmény minőségét mutatja, hogy a bevétele 51 millió dollárnál jár. Alapjául David Szymanski 2022-es, azonos című videójátéka szolgált, ami műfaját tekintve tengeralattjáró-szimulátor és kozmikus horror. A játékos egy elítéltet alakít benne, akit a rejtélyes apokalipszis, a „Csendes Elragadtatás” (Quiet Rapture) után a COI (Consolidation of Iron – „A vas rendje”) elküld egy titokzatos holdon elterülő véróceán mélyére, hogy ott képeket készítsen. A Csendes Elragadtatás során minden lakható bolygó és csillag eltűnt a világegyetemben, az emberiség maradványai űrállomásokon tengődnek, az utazás a vérrel borított holdra pedig az utolsó, kétségbeesett kísérlet arra, hogy megoldást találjanak. A játék maga egy klausztrofób point and click, pixeles, a PS2-játékokat idéző grafikával megtámogatva: a játékmenet nagy része abból áll, hogy a tengeralattjáró kameráját használva kell navigálni a véróceán mélyén, és időnként képeket készíteni. Nincs benne sok karakterépítés vagy történet: bár a film legtöbb kulcseleme beköszön, a lényege inkább az, hogy a játékos is átélje a bizonytalanságot, a reménytelenséget, és felmerüljenek benne kérdések, amelyekre sosem kap választ.
Ezzel szemben a filmváltozat kicsit bonyolultabbá vált. A névtelen főhős nevet és arcot kapott – Simon az egyik megmaradt űrállomás, Eden gyermeke, aki már az egyre sötétedő világban nőtt fel. Miután mélyen belekeveredik egy terrorista akcióba, a COI egyik vezetője, egy Ava nevű nő választás elé állítja – vagy börtönbe megy, vagy lemerül a véróceánba a Vastüdő nevű hajón, és amikor feljön, szabad ember lesz. Simon kap a lehetőségen, azonban nem tudja, valójában mi várja a mélyben: miközben a korábbi expedíciók maradványaiból próbálja kihalászni az igazságot, a véróceánban élő szörny is a nyomában jár, és persze ott van a titokzatos Fény, ami talán a Csendes Elragadtatás okozója volt…
Az Iron Lung bár határozottan horror, az ereje nem igazán abban áll, hogy félelmetes.
Persze, a képi világot ugyanaz a klausztrofóbia uralja, ami az eredeti játékot (nagyon ritkán látunk ki Simon tengeralattjárójából), és a véróceán is határozottan abszurd és undorító, de nincsenek igazán jumpscare-ek, a zene nem kifejezetten fenyegető. Furcsa módon még a kozmikus horrorra jellemző nihilizmus és jelentéktelenségérzet sem igazán hatja át a történetet – de erről majd később. A film sokkal inkább sötéten misztikusnak érződik, a néző bár ezúttal nem Simon szemszögéből nézi a világot, de vele együtt fedezi fel a titkokat. A véróceán, a szörny is inkább megfejtendő rejtély, és kevésbé félelmetes ellenfél.
A világépítés ugyancsak rengeteget bővült a játékhoz képest – még mindig viszonylag keveset tudunk a sötétben maradt emberi civilizációról, de azért vannak flashbackek, beszélgetések, Ava és a kutatók személyében néhány távoli, nagyrészt arctalan mellékszereplő is. Simon megjegyzéseiből kirajzolódik egy lehangoló, de érdekes társadalmi berendezkedés, ami kiválóan megágyaz mind az ő karakterének és dilemmáinak, mind a film üzenetének.
És az Iron Lung talán legizgalmasabb része maga ez az üzenet: az elkeserítőtől a reményteljesig nagyon sokféleképpen értelmezhető. Simon karaktere bár bűnöző, démonaitól űzött ember (annak ellenére, hogy azért bőven kapunk csavarokat a múltjával kapcsolatban), de hatalmas ereje, hogy rendíthetetlenül reménykedik – sőt, dühös a világra, dühös az emberiségre, amiért ők már feladták, és nem látják az élet értékét. Nem hős, nem kiválasztott, de valamilyen szinten mégis azzá válik, pusztán a makacssága és a hite miatt – felmutat valamit szörnyekkel és emberfeletti lényekkel szembenézve, ami megtorpanásra készteti őket. A film csak utalásokat ad arra, mi is valójában a Fény, micsoda a Szörny, de még maga a Csendes Elragadtatás is, amilyen borzalmas tragédia, annyira furcsán neutrális egyben; nem tudjuk, hogy az a lény, talán isten, ami miatt történt, bírt-e bármilyen ártó szándékkal, vagy egyszerűen a kozmikus horrorra jellemző felfoghatatlan másságának áldozatává vált az emberiség. És persze örökké ott a kérdés, hogy Simon végső soron változtat-e valamin, tényleg részévé válik-e valami nála nagyobbnak:
elér-e egy kozmikus entitáshoz az üzenetével, hogy élni azért mindenek felett megéri, és valahol még léteznie kell csillagoknak, vagy a vég megállíthatatlan, és ő csak egyetlen ember a sok közül.
Színészi játék szempontjából az egyetlen karakter, akinek az arcát is végig látjuk Simon maga – Markiplier pedig kifejezetten ügyes a szerepben. Néhány jelenet, a hallucinációk, a szörnnyel való interakció lehettek volna erősebbek, de a karakter bukásai, esetlensége, és a film vége felé az a makacs eltökéltség, amivel küzd a látszólag reménytelen helyzetben, remekül átjöttek. A főszereplő mellett pedig érdemes tenni egy említést azokról is, akiknek csak a hangját hallottuk. Elsie Lovelock neve különösen indie alkotások kedvelőinek lehet ismerős, de a Hazbin Hotel pilotjában még őt hallottuk Charlie énekhangjaként is. Itt egészen hátborzongató szinkronmunkát produkál, a hangjátéka a film legerősebb alakításai közé tartozik. És persze érdemel még egy említést Caroline Kaplan is, Ava szerepében, aki Markiplierhez hasonlóan a film végén ragyog igazán.
Az Iron Lung azért remek film, mert azon túl, hogy tisztelte az alapjául szolgáló videójátékot, mert okosan hozzáadni, újragondolni – és nem vált szájbarágóssá közben. Elgondolkodtató, sötét utazás az ismeretlenbe, gondolkodás az élet értelméről… és végül a néző maga dönti el, milyen üzenetet visz haza.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
