A Hazbin Hotel 2. évada kicsit érettebb lett, és még dallamtapadást is okoz

Furcsa azt mondani, hogy egy rajzfilmsorozatnak „gyerekbetegségei” vannak, amikor a trágár szavak jóformán kötőszónak számítanak benne, a vér, a drogok, a szexualitás és a fekete humor pedig minden percet átszőnek. De mégis kicsit ez volt a véleményem a Hazbin Hotelről (és egyébként Vivienne Medrano azonos univerzumban játszódó websorozatáról, a Helluva Bossról is). Mindkét sorozatnak megvolt a hangulata, és a Hazbin Hotelnek egy rendkívül erős alaptémája is: létezik-e megbocsátás a legnagyobb bűnösöknek, akár a Pokolból is, ha eléggé akarják, és hajlandóak küzdeni érte? Mi kell a megbocsátáshoz, mi dönti el, hogy ki a jó, ki a rossz, és egyáltalán létezhet-e egy tiszta Mennyország, ha van egy olyan, örök antitézise, mint a Pokol? Viszont a jellegzetes animáció, a rengeteg, hol jobb, hol toxikusabb queer szerelmi történet és trágár poén között sokszor elvesztek a karakterek és a téma zsenialitása. Az egész sokszor túl vicces, túl hangos, túl gyors volt, és nem mindig a megfelelő történetszálakra ment el a legtöbb idő.

Az új szezon szinte azonnal az első után veszi fel a fonalat. A Hazbin Hotelt megtöltik a bűnösök, de Charlie, Lucifer lánya mégsem lehet elégedett, a legtöbben ugyanis nem a megváltásért jöttek. A hotelért vívott csatában a lány és barátai megölték a megsemmisítő angyalok vezetőjét, az első ember Ádámot, ezzel megmutatva a Pokol lakóinak, hogy fel lehet venni a harcot a Mennyel – ezért a legtöbben egy új lázadásban reménykednek. Mindeközben a Mennyek is felbolydulnak, a végső csatában ugyanis Charlie egyik pártfogoltja, az egykori feltaláló, Sir Pentious feláldozta magát – a várakozásokkal ellentétben azonban nem megsemmisült, hanem megjelent a menny angyalai között, igazolva, hogy a megváltás lehetséges. A Seraphimok vezetőjének fel kell tennie a kérdést, hogy talán egészen rossz úton járt?

A második évad elképesztően kaotikus, ami első benyomásra zavaró is lehet. Rengeteg új karakter csatlakozik be a hotel megismert csapata például kiegészül Baxterrel, aki az új ügyeletes őrült tudósunk. A Menny oldalán pedig személyes kedvencem lett a bibliai Ábel, Ádám fia, aki átveszi az apja helyét, de nála sokkal szerethetőbb figura; a Fall Out Boy énekese, Patrick Stump pedig igazán kitesz magáért abban a néhány szólóban, amit kapott. 

A régi szereplők közül Charlie karakterfejlődése kissé megtorpant, nehezen dolgozza fel Pentious elvesztését (és rengeteg nyomást helyez a barátaira, mikor megtudja, hogy sikerrel járt), jóformán folyamatosan azokon tölti ki a frusztrációját, akik nem érdemlik meg. Angel és Husk is megjárják a saját poklukat (haha), tanúi lehetünk csúnya visszaeséseknek, és a szekrényből kiboruló csontvázaknak. Lucifer amilyen erősen kezdi az évadot, annyit botladozik a későbbiekben – nem csak apaként, de a Pokol uraként is. 

Újításként meglepően sok villanást kapunk az emberi világból is. Végre a legtöbb karakterhez társíthatunk egy emberi életet és arcot, ez pedig adott egy komolyabb perspektívát az egész történetnek. A rengeteg esemény és elképesztő káosz azonban pont arra mutat rá, hogy a Hazbin Hotel második évada már nem is próbálja lezárni a történetét. Ellentétben az első évaddal, itt tudni lehetett, hogy már van egy hű rajongóbázis, és még legalább kétszer nyolc részre visszatérünk a Pokolba, tehát nem kellett minden megnyitott szálat lezárni. A gyász tarthatott sokáig, a karakterek elakadhattak, építhettünk múltat, hogy a jövő majd nagyobbat üssön. Az első benyomás dacára így bátrabbnak és előremutatóbbnak érződik a történetvezetés.

A Hazbin Hotel második évada persze nem hagyta el a sorozatra jellemző fekete humort és káromkodásokat sem, de ezek is sokkal visszafogottabbá váltak. Tényleg úgy érződik, hogy a megfelelő karakterek ott és akkor káromkodnak, ahol indokolt – és például a számok között akad olyan, amiben egyáltalán nem hangzik el trágár szó, mert angyalok éneklik, akiknél ez nem karakterelem. A humor is sokkal kifinomultabb és különösen az emberi világ ábrázolása kategóriákkal jobban működik, mint az univerzum többi történetében: a Helluva Boss esetén végtelenül abszurd és pokoli maradt az is, ugyanazokkal az akasztófapoénokkal. A Hazbin Hotel második évadában viszont csak a bűnösök perspektívája, Vox vagy Alastor kegyetlensége az, ami igazán sötétté teszi. Egyébként hihető, hogy igen, ezek a karakterek arról a Földről jöttek, ahol mi is élünk. 

Az üzenet átadása is erős és tudatos: miközben igen, az egész történet a megbocsátásról szól, és rámutat, hogy bárki számára lehetséges a fejlődés, nem felejti el hangsúlyozni, hogy ez nem feltétlenül jelenti, hogy mindenki el is nyeri majd a megváltást. Miközben a szereplőgárda nagy részében könnyű hinni, és szinte biztos, hogy valamikor a történet során eljutnak majd a Mennybe, mert folyamatosan küzdenek és változnak, akadnak olyanok, akik egyértelműen és tudatosan hoznak olyan döntéseket, amik reménytelenné teszik őket. 

Persze vannak kevésbé erős számok (személy szerint a “Speedrun to Redemption” vagy a “Like you” nem nyűgöztek le annyira), de egyébként minden elképesztően a helyén van, és nagyot üt. Minden karakternek megvan a saját zenei stílusa, és az egyéni számokon kívül fantasztikus kórusdalokat is kapunk: még egy klasszikus, finálé előtti reprízcsokor is belefért, ahol mindenkinek láthatjuk a fejlődését és vívódásait. Az énekesek kivétel nélkül fantasztikusak, ha másért nem, a zenéért érdemes adni egy esélyt a szériának.

Persze a második évad sem tökéletes: ha valakinek a Hazbin Hotel alaphangulata nem tetszik, annak rossz hír, hogy az azért nem változott. A rajzstílus is ugyanolyan – vannak nagyon szép képek, és ezúttal több időt töltünk a főleg kék-fehér Mennyben is, de azért továbbra is az éles kontúrok, elnagyolt arcok, és a vörös ezer árnyalata jellemzi a sorozatot. Indokoltabb a trágárság, de azért még mindig sok van belőle: az erőszak, szexualitás, drogfogyasztás ábrázolása sem visszafogott. A Hazbin Hotel felnőtt sorozat, észben kell tartani, ha valaki megnézi. A kritika elején említett általános káoszon túl az is zavaró lehet, hogy sok karakter, akiknek látszólag most találták meg a helyét a történetben, ugrásszerűen változott az első évadhoz képest. Személy szerint nagyon kedveltem Vaggie és Charlie kapcsolatát ebben a nyolc részben, de a bukott angyal lány az első évados vívódásaihoz képest teljesen stabil és támogató figura lett, egyik napról a másikra.

Összességében azonban bátran merem ajánlani a Hazbin Hotel folytatását – különleges és elgondolkodtató történet, ha az ember ad neki egy esélyt, a dalait pedig még sokáig dúdolhatjuk.