A sorozatgyilkosokból sose elég, főleg azokból, akik ünnepnapokat választanak fiatalok ritkítására. Josh Ruben legújabb horror-vígjátéka, a Heart Eyes pedig Valentin-napon engedi szabadjára az ünnephez öltözött gyilkosát.
2025 meglepően ígéretesen indult horrorfilmes szempontból. Leigh Whannel csalódáskeltő Farkasember adaptációja után számos könnyedebb horror-vígjáték érkezett, amelyek inkább a szórakoztatásra helyezték a hangsúlyt a szokásos ijesztgetések és nyomasztás helyett. A Társ szexrobotos thrillere, A majom fekete humorú Stephen King adaptációja és a Magyarországon forgatott Death of a Unicorn mind olyanok, mint a kellemes előételek az olyan főfogások előtt, mint Ryan Coogler Bűnösök című vámpírfilmje, vagy a hamarosan érkező Bring Her Back a Beszélj hozzám! rendezőitől, a Philippou tesóktól, vagy Danny Boyle-tól a 28 évvel később. Az év eleji vígjátékfelhozatalban tűnt fel és hamar el is sikkadt Josh Ruben (Werewolves Within) új filmje, a Heart Eyes, ami
nemcsak a Véres Valentin mintájára a szerelmesek ünnepére szán egy új tematikus slasher gonoszt, de mellette a romantikus mozik közt is megpróbál érvényesülni.
A történet szerint már évek óta egy „Heart Eyes Killer” (röviden H.E.K.) nevű sorozatgyilkos tartja rettegésben a Valentin-napon ünneplő fiatal párokat, akik közt minden évben ezen a jeles napon rendez mészárlást. Idén Seattle városára csap le, ahol a frissen kirúgott Ally (Olivia Holt) épp az ő pozíciójára felvett jóképű Jayjel (Mason Gooding) tart egy munkavacsorát, amikor a vágy szikrái elkezdenek kipattanni közöttük. Erre viszont a szerelem sötét, maszkos angyala is felfigyel, és elkezdi őket Cupido módjára nyilazni, csak éppen valódi nyílvesszőkkel. A pár hiába bizonygatja, hogy ők nem is egy valódi pár, a szívszemű gyilkos már kipécézte őket magának, így ki kell húzniuk másnap reggelig, ha meg szeretnék úszni élve.
A Heart Eyes nem árul zsákbamacskát, és már a legelső jelenetében ízelítőt ad abból, milyen hangvételű filmre is számíthatunk. Egy idegesítően felszínes pár festői borvidéken tartott lánykérésébe rondít bele gyilkosunk, ami egyszerre paródiába illően nyálas és giccses, de közben a 80-as évek horrorjainak fénykorát idézően brutális. Ez a kettősség igaz az egész filmre: a legrosszabb hallmark tévéfilmekre és romantikus mozikra jellemző életszerűtlen dialógusokkal és túltolt alakításokkal operáló, kivétel nélkül csodaszép embereket láthatunk, miközben ezt egy tematikus slasher narratívával, egy ikonikus gyilkossal, sok-sok vérrel és kreatív kivégzésekkel fűszerezik meg.
Maga a forma nem újdonság a rendezőnek, ugyanis előző munkája, a 2021-es Werewolves Within (ami az azonos című Ubisoft videójáték-adaptációja) szintén hasonló szellemben fogant. A nálunk vérfarkasos vagy gyilkosos partijátékra alapuló történet egy klasszikus whodunnit szerkezetre épült fel, amiben egy kisváros lakói a közöttük rejtőző valódi farkasember kilétére kellett rájönniük, mielőtt elfogynak a résztvevők. Ugyanakkor ezt az alapsztorit a játékhoz mérhető komolytalansággal, túltolt karakterekkel és frappáns humorral kezelte a film. Hasonló analógiára épül a Heart Eyes is, csak itt az Agatha Christie-s krimi alapot a klasszikusan csajos, párkeresős romantikus komédiák története váltotta fel, aminek a közepébe vérfarkas helyére egy szerelmesekre vadászó, szótlan gyilkost raktak.
Sokféleképpen elcsúszhatott volna a koncepció, de sikerült egy egységes és konzisztens hangvételt kialakítani a filmhez, amihez végig tartják is magukat az alkotók.
Ennek az alapfeltétele az az elköteleződés volt, hogy a Heart Eyes elsősorban egy romantikus filmként funkcionáljon.
Így a főszereplők „összejönnek vagy sem” drámáját a rengeteg poén és humorbonbon ellenére végig megtartják központi konfliktusként, amit komolyan is vesz a film. Alapvetően Ally és Jay elutasítják azt, hogy összejöjjenek, erre pedig a gyilkos érkezik válaszul, aki elől a menekülés válik egyfajta közös kalanddá, ami ironikusan egyre inkább összehozza a figurákat, mint a romantikát a horrorral.
Ehhez a bravúrhoz viszont kellettek olyan tapasztalt, vígjátékban és horrorban egyaránt ismerősen mozgó forgatókönyvírók, mint Phillip Murphy (Sokkal több, mint testőr 2.), Michael Kennedy (Freaky, Time Cut) és a Boldog halálnapot! filmek író-rendezője, Christopher Landon. A sztori tele van klisékkel, de szerencsére a film keblére öleli őket, és ahol tudja, igyekszik ezeket a pillanatokat kifigurázni és humort facsarni a túlhasználtságukból, miközben érződik az alkotók zsáner iránti szeretete is. Ugyanakkor a címadó gyilkos ismertté, egyfajta celebritássá és social media ikonná emelése egy olyan ötlet, amivel nemcsak elkerülik az ehhez köthető felesleges „a hatóságok nem hisznek az áldozatoknak” toposzokat, de ezzel ráerősítenek a film elemeltségére és abszurd hangulatára is.
Josh Ruben rendezése is üdítően kreatív vágói és operatőri megoldásokban ölt testet, ami messze kiemeli a filmet a legtöbb kortárs darab közül.
A dinamikus és pörgős cselekményvezetés mellett remekül egyensúlyozik a hangulatok között, és pár helyen már-már Edgar Wright-i profizmussal időzít egyes humoros pillanatokat.
A színészek egyértelműen túljátsszák a karaktereiket, de csak annyira válnak idegesítővé, hogy ne idegenítsék el teljesen a nézőt. A többi szereplőt pedig ugyanezért nem fogjuk megsiratni, ha találkoznak H.E.K. machetéjével, sőt, a slasher rajongók néhány gyilok láttán biztosan megnyalják majd a szájuk szélét.
Az egyedüli tisztán kiugró hiányosság a komolyan vehető dráma és a valódi feszültség teljes hiánya. Mivel a film ennyire a vígjátéki oldal mellett köteleződött el, és a horrort csupán eszközként használja, így igazából izgulni vagy félni egy percig sem fogunk a filmen (maximum elborzadhatunk a brutalitáson), viszont ezt az árat a koncepció hordozta is magában. A gyilkos kiléte is jópofa, de nem nagy meglepetés, viszont Heart Eyes dizájnja valami elképesztően badass. A maszkja és a különböző gadgetjei annyira egyediek, hogy már ezzel simán bekerülhetne a horror főgonoszok pantheonjába.
Nem lesz belőle az új Sikoly, és olyan ikonikussá se fog válni, mint a Halloween az ünnepi slasherek közt (mondjuk Eli Roth Hullaadását simán veri), de egy kifejezetten szórakoztató slasher paródia, ami ennek tetejébe még egy teljesen vállalható és aranyos romkomot is rejt. Szomorú, hogy nem hozták be nálunk a mozik, mert tökéletes időtöltés lett volna olyan pároknak, ahol a hölgy a csöpögős romantikáért, az úr pedig a vértől tocsogó mészárszékért váltana jegyet rá azon a bizonyos napon. Az idei horrortermés egyik abszolút gyöngyszeme, aminél még egy folytatás se lenne feltétlen szakításra való ok. Boldog (utólagos) Valentin-napot!
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
