A Beszélj hozzám! klasszikus zsánertémákat, a megszállást, okkult tárgyakat és szellemeket vonultat fel a siker érdekében. Ám elég friss és kreatív ahhoz, hogy elkerülje a tucatszindrómát, valamint a nyomasztó hangulat megteremtésében is hatásos. Kár, hogy a végére kicsit sokat akar markolni és némileg összezuhan a teher alatt. Spoilermentes kritika.
A (ké)Z generáció borzalma
A Z generáció legfiatalabb tagjai is lassan akkorák, hogy a korhatárkarikák ellenére elkezdhetnek horrorfilmekkel kísérletezni. A fiatal felnőttek korábban is a zsáner kedvelt célközönsége voltak, így nem is csoda, hogy egyre több film kíván szólni a Z generációsokhoz is. Ha tehát azt vesszük észre, hogy egyre fontosabb eszközként jelennek meg a kütyük, és azok hatásai, az influenszerek, vagy éppen az erodálódó személyes kapcsolatok, esetleg a bulizás, az nem a véletlen műve.
A mozikat nálunk elkerülő, de fizikai formátumban és streamingen is elérhető Játsszunk gyilkosost! szépen tartott görbe tükröt a nemzedék életvitele elé. Ennek okán később könnyen válhat akár referenciaponttá is, amikor a generációt meghatározó alapélmények kerülnek vizsgálat alá. A Beszélj hozzám! pedig méltó kihívója lehet ebben a tekintetben. Félelem generálása hatásos, nem ódzkodik kreatív megoldások beemelésétől, és kezdetben jól rétegzi mondanivalóját is. A harmadik felvonásra azonban kicsit elveszti a dramaturgiai fonalat, és a bedobott szubtextust is beáldozza a konvencionálisabb végeredmény érdekébenn.
Mindent kézben tartunk
A Beszélj hozzám! egy buli képeivel nyit, ahol a kamera a helyszínre siető Cole-t (Ari McCarthy) követi, amint éppen az öccsét próbálja meg összeszedni. A mutatványt persze a bulizók részéről telefonkijelzők és vakuk fénye követi, mert egy ilyen eseményből nem maradhatnak ki a social media követők sem. Duckett (Sunny Johnson) teljesen kész van, bezárkózott egy szobába és a többiek elmondása szerint is nagyon furcsán viselkedik. Állapotáért pedig a fiatalok egyik új szórakozási formája tehető felelőssé. A legújabb helyi dizájnerdrogpótlék egy kéz, amit megérintve állítólag képesek lehetnek kommunikálni a szellemekkel. De a szigorú szabályokat be kell tartani:
- Gyújts gyertyát, hogy megnyisd a kaput.
- Fogd meg a kezet, és mondd, hogy “beszélj hozzám”!
- Miután kiheverted a jelenés első sokkját, mondd, hogy “beengedlek”!
- Ne hagyd a szellemet a testedben kilencven másodpercnél tovább.
- Fújd el a gyertyát, hogy bezárd a kaput.
Okkult szellemidéző tárgyakból volt már egy pár a filmtörténelemben, de olyan, ami egy állítólagos médium levágott varázserejű kezéből készült, talán még nem. A videómegosztókra felkerült videók alapján persze sokan kamunak gondolják az egészet, hiszen nem minden igaz, amit az interneten látunk. Hogy eloszlassák gyanakvásukat, Mia (Sophie Wilde) és barátja, Jade (Alexandra Jensen) részt vesznek egy bulin, ahol használják a kezet. Jade öccse, Riley (Joe Bird) is velük tart, és jobb első partit talán nem is választhatott volna magának. Az édesanyját nemrég elvesztő Mia pedig kapva kap az alkalmon, hogy ő legyen a társaságból az első, aki megfogja a kezet. Hátha még egyszer utoljára beszélhet az anyjával. Legnagyobb megdöbbenésére a cucc tényleg működik. Bár először nem a szülőjével találkozik, első próbára nehezen tudja elengedni a kezet. Csak kilencven másodpercen túl, amire még nem volt példa. A szabály megszegése pedig, ahogy az lenni szokott, beláthatatlan következményekkel jár.
Kéz kezet most
A Beszélj hozzám! a RackaRacka YouTube csatornát is működtető Philippou ikerpár első nagyjátékfilmje, és nem nehéz belátni, miért látott benne fantáziát az A24. Danny és Michael már a videómegosztóra feltöltött kisfilmjeikben is bizonyították, hogy képesek dinamikus, pörgős, zsánerjegyekben tobzódó tartalmakat készíteni. Egy nagyjátékfilm elkészítése persze teljesen más hozzáállást igényel, mint a YouTube videóké. Ugyanakkor nagyon úgy tűnik, hogy Philippouék nagyon is jól ültették át eddigi tapasztalataikat a nagyvászonra.
A Beszélj hozzám! remek stílus- és zsánerismeretről tanúskodik. A forgatókönyv felépítése és a dramaturgiai ív nagyban támaszkodik ugyan a klasszikus tankönyvi ismeretekre, de sablonossággal csak részleteiben vádolható. Persze, láttunk már sok olyan szeánsz filmet, amiben fiatalok egy okkult tárggyal próbálnak kommunikálni a szellemvilággal. Az is nagyjából sejthető, hogy honnan hová fog eljutni a film, mint ahogy a főszereplők fejlődési ívében sincs meglepetés.
Lendületességével és formanyelvi finomságaival viszont az egészet képes meglepően frissen tálalni.
Jó példája ennek a második túlvilági kézfogó partiról készült montázs, amikor a rendezőpárosból előtört a YouTuber. A zenére klipszerűen ritmikus vágással, pörgő-forgó-dőlő kameramozgásokkal megvalósított jelenet jelzi leginkább a testvérpár múltját, de összességében nem lóg ki a műből, szerves részét képezi.
A nem kifejezetten újító vagy eredeti, de az átlagostól szokatlanabb megoldásaik is segítik a meghökkés-élményt. Például amikor egy teljesen jól felépített jump scare-t várna a nem is annyira gyanútlan néző, akkor nemes egyszerűséggel mégsem csapják le az egyértelmű magaslabdát. Hanem hagyják, hogy a fokozódó zene továbbmenjen és átalakuljon a következő jelenetben. De az olyan vizuális fogások is elismerő bólogatásra ösztönözhetnek, mint amikor Mia álomjelenetébe kerülünk. A főhőst látjuk elheverni, de ahogy ágyat fogna már sétál is tovább egy megváltozott háttér előtt. Pontosan ezektől a kreatív apróságoktól lesz a Beszélj hozzám! vizuálisan több, mint egy kortárs tucathorror. De mindezen nüanszoktól eltekintve is kifejezetten korrekt a film, ami a vágást és operatőri munkát illeti.
Kezeskedem rólad
Persze a csinos külső nem minden. Szerencsére a Philippou testvérek a tartalomra is gondoltak, és nagyon is jól kezdenek belenyúlni a rétegzettnek tűnő mondandójukba. A Beszélj hozzám! számos olyan témát érint, amik önmagukban is bőven megérnének egy-egy külön filmet. Mia karakterén keresztül egy olyan tinédzser főhőst kapunk, aki egyszerre próbál megküzdeni a gyásszal, kötődési nehézségekkel, a kortárs csoportnyomás jelentette kihívásokkal. Végső soron pedig saját fokozatosan széthulló pszichéjével is. A film már az elején sem próbál szájbarágós lenni, sem különösebben mélyebben kibontani témákat. Hagyja, hogy a néző maga rakja össze a nagy képet. Ebből a szempontból pedig néhány beemelt, bővebb kibontásra is érdemes momentum csalóka is lehet.
A Beszélj hozzám! első szakaszában érinti az állandó figyelem- és botrányhajhász közösségi média jelenlétet.
Minden megszállást rögzítenek, egyből posztolják a netre. Ez egyesek számára nyilvánvalóan zavaró és a jogsértő magatartásba még akkor sem gondolnak bele, amikor az egyik szereplő egy iszonyúan kínos tartalmat kíván töröltetni. Határozottan jelenlévő téma tehát a Z generáció dokumentáció igénye és figyeleméhsége, mint a személyes kontaktus helyettesítője. De csak rövid ideig. A film nem ezzel az aspektussal foglalkozik többet. Azzal is csak érintőlegesen, hogy mi okozhatja ezt.
Beszélj hozzám, ha más nem hallgat meg
Mia szinte elkeseredettnek tűnő kapcsolódási vágya hajtja a film cselekményét. Folyamatosan a barátnőjénél lóg, ha kell elugrik annak magára hagyott öccséért, a kezes buliban is a középpontba akar kerülni. Mia tetteit pedig az a hiány vezérli, amit anyja elvesztése okozott, és amit az apjával való kapcsolata nem tud pótolni.
A Beszélj hozzám! nem kifejezetten a gyász feldolgozásának állít mementót, se nem igazán trauma film. Viszont megpróbálja megidézni az ábrázolt generációjának egyik alapélményét, a magányosságot.
Mia maga is többször elmondja, hol poénkodva, hol komolyan, hogy magányos és társaságra vágyik. Valódi emberi kapcsolatokra pedig csak nagyon nehezen tud szert tenni. Legközelebbi barátja is elfordul tőle, a bulik pedig inkább alkalmi és célorientált kapcsolódást jelentenek.
Mia nem véletlenül kergeti tehát anyja szellemét. Az imént említett célorientált találkozások csúcspontja lesz így a kezes szeánsz, ami könnyen megfeleltethető a szerhasználat metaforájának is. A hamis eufória, amit a szellemvilágtól nyernek egyfajta függőséghez és megszállottsághoz vezetnek. Átvitt és szó szerinti értelemben is. Ez pedig egyenes út a téveszmékhez, megbomlott elméhez és erodálódó emberi kapcsolatokhoz. A Beszélj hozzám! első szakaszának némileg túlzsúfolt rétegzettsége végsősoron letisztul, ám a végjáték mégsem annyira céltudatos, mint az építkezés.
Visszakézből
A film nagyobb szakaszváltásai mindig jól tettenérhetőek egy-egy dramaturgiai csúcspontot követően. Ezekkel együtt mindig kicsit hangnemet is vált, és a kezdetben kedélyesebb, poénokat is bőven tartalmazó felvezetés egyre komorabbá, nyomasztóbbá és erőszakosabbá válik. A Beszélj hozzám! látványvilágához sokat adnak hozzá a többnyire maszkokkal és praktikus effektusokkal megoldott szellemábrázolások. Gusztustalanságukra nem lehet panasz, és a megjelenésük is hatásos. A Philippou testvérek szerencsére nagyon jól érezték, hogy csak csínján bánjanak a jump scare-ekkel, és azoknak legyen is értelme. De enélkül is képesek olyan atmoszférát létrehozni egy-egy jelenetben, hogy a rémek megjelenése nem is kívánja a harsányságot. A szellemvilág (pokol?) megjelenítése pedig hiába csak gyorsan vágott, villanásnyi snittekben bukkan fel, az egyik legnyomasztóbb filmes momentum mostanában.
A Beszélj hozzám! azonban a harmadik szakaszra olyannyira rámegy az elsődlegesen horrorfilmes hatáskeltésre, hogy a tartalmi töltetet ballasztanyagnak nézi, és jó részét le is oldja a szüzséről. Egyfelől már érti a néző, hogy mi és miért történik, másfelől pedig azért lett volna még bőven miben elmerülni. Feldobott témái és mellékszálai így méltatlanul sikkadnak el, és Mia széthullása kerül a középpontba. De ekkor már a játékszabályok is felborulnak, sok minden értelmét veszti. Csak úgy, mint egy megbomlott elme valóságérzékelésében, mondhatnánk. Ettől függetlenül mégis olyan a film harmadik szakasza, mintha az alkotók sem tudták volna pontosan, hogy a csavaron kívül mire futtassák ki ezt a szakaszt. Az pedig ha csak egy kicsit is, de térdben megrogy a történet és cselekmény addigi súlya alatt.
Kezet rá
A Beszélj hozzám! egy számos tekintetben emlékezetes és ügyes horror, ami jól lavíroz a közönség- és szerzői filmes jegyek között. Vizuálisan nem lehet ok panaszra, mint ahogy a színészi játék is figyelemre méltó. Hatáskeltő eszközeit nem használja túl, sőt, igyekszik kreatívan, apróságokban ellene menni az elvárásoknak is. A történetben rengeteg potenciál és réteg rejlett volna még, amelyek sajnos nem lettek maradéktalanul kiaknázva. Így bár a fókuszváltás teljesen érthető, de picit esetlen húzásként, hirtelen következik.
A végeredmény mégis egy meglepően erős rendezői bemutatkozás, ami bőven kedvére tehet a borzongásra vágyóknak.
Az alábbi számhoz pedig nyugodtan tegyenek hozzá 1-2 pontot, akik csak parázni szeretnének.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
