A Szeplőtlen egyszerre igyekszik több kortárs horrortrendet is meglovagolni, de egyikben sem igazán eredményes. Ugyanannyira plázahorror, mint amennyire artfilmes ambíciói is vannak, továbbá a vallásos horror külsőségeivel ötvözi a női témákat. A koncepcióban bár mélyen ott rejlik a siker, Sydney Sweeney apácahorrorja mégsem jut túl a középszeren. Spoilermentes kritika.
Nem vagyok én apáca
A Szeplőtlen elkészülte annyira nem is lehet meglepő, hiszen az utóbbi években a vallásos horror mintha ismét fénykorát élné. Sorra érkeznek a ‘70-es években indult klasszikus franchise-ok újabb felvonásai (Az ördögűző: A hívő, Az első ómen), de teljesen eredeti darabokkal is találkozhatunk (A pápa ördögűzője). Természetesen az elmúlt évtized meghatározó horrorblockbuster éllovasa, a szellemes/démonos Démonok között univerzum sem maradhatott ki a buliból. A számos spinoffot kitermelt franchise-on belül az Apáca, Valak alakja képezheti a mainstream horrorokon nevelkedett nézők rémálomképét, miközben a szereplésével készült filmek jóindulattal is alig érnek a közepesig. A marketing anyagokban a horroruniverzum legsötétebb darabjaiként emlegetett filmek azonban jó érzékkel emelték vissza a köztudatba a katolicizmus és az apácák külsőségeit. Ugyanakkor a filmek a vallásos vetület mélységeiben nem merültek el, de még a retro érzületet is csak felszínesen érintették.
Pedig az apácák korábban egy egész kis alzsánert elfoglaltak az exploitation horrorokon belül: nem meglepő módon ez volt a nunsploitation. Ahogy az elnevezésből is következik, olyan szemérmetlen, sokk-effektusokra és direkt provokációra építő darabok tartoztak ide, melyeknek a szereplői rendre a vallásosságon túlmutató dolgokban vettek részt. Az exploitation hagyományaihoz méltóan a korabeli közízlésnek punkosan középsőujjat mutató filmek ezek, ahol nemcsak vérfürdővel, de meztelenséggel, explicit szexualitással és blaszfémiával is találkozhatunk. Mint ahogy a női szereplők is rendre felülírták a velük szemben támasztott elvárásokat.
A Szeplőtlen ugyan nem annyira vakmerő és provokatív, mint elődei, de kortársaival ellentétben kicsit távolabb merészkedik a plázahorrorok világától.
Bár nem túlságosan.
Szeplőtlen és szeplőtelen, mégis mocskos
Az amerikai Cecilia nővér (Sydney Sweeney) egy olasz zárdába érkezik, hogy beteljesítse isteni küldetését, és a katolikus vallás központjához közel legyen apáca. Érkezése után nemsokára hamar elkezdi rosszul érezni magát. A hiányos nyelvtudása, vagy a furcsa, vörös maszkos apácák csak az egyik okot jelentik. De fizikailag is rosszul van. Cecilia nővér gyermeket vár, annak ellenére, hogy állítása szerint tartotta magát a fogadott cölibátushoz és nem érintkezett férfival. A zárdában egyesek pletykaalapnak vélik Cecilia állapotát, mások pedig isteni csodának. És mint ilyen, a megváltó második eljövetelét látják szeplőtelen fogantatásában. A zárda titkai azonban még sötétebbek, mint azt elsőre bárki sejtené.
A Szeplőtlen furcsa kettősséggel dolgozik a játékideje alatt.
Egyszerre kívánja kiszolgálni a mainstream plázahorrorok közönségét, és láthatóan az arthouse filmek kedvelőit is megcélozza.
Előbbire utal, hogy nagyban támaszkodik a kiszámíthatóan felépített jump scare-ek fiziológiai, zsigeri hatásmechanizmusára. De még a legátlátszóbb húzásai is egész jó stílusérzékkel vannak megvalósítva ahhoz, hogy ne legyenek zavaróak. Az utóbbira pedig egyes jelenetek fényképezése és a komótosabb, kimértebb cselekményvezetés utal. A Szeplőtlen atmoszférája nagyban épít a zárda ódon, titkokkal és traumákkal terhelt helyszínére.
Az operatőri munka pedig igyekszik ki is használni a helyszínben rejlő lehetőségeket. Azoknak tehát, akik fokozottabban érzékenyek egy film környezetéből eredő hangulatiságára, kellemesebb élményt is jelenthet a Szeplőtlen. Egyes snittek mintha Ari Aster munkásságát idéznék, mások pedig mintha tényleg visszanyúlnának a ‘70-es évek nunsploitationjeihez és olasz horrorjaihoz.
Áldott lesz a te méhednek gyümölcse
A Szeplőtlen még témaválasztásában is érinti a valláskritikusabb exploitation filmeket.
Az egész sztori ugyanis a női test vallás általi kisajátítását helyezi középpontba.
Vagyis pontosabban helyezné, ha a szüzsé kicsit többet kommentálná a történet ezen aspektusát. Igyekszik összeboronálni a világi látásmódot az elvakult vallásossággal, és a tudományt a hittel, de egyszer sem annyira talpraesetten, hogy abból bármiféle kerek mondanivaló szülessen. Sőt, a harmadik felvonásban konkrétan előtérbe kerülnek a B-filmes és exploitation toposzok.
Így a Szeplőtlen lényegében egy enyhe stílusváltással okkult thrillerből rape revenge horrorba vált, de a kendőzetlen horrorok hívei ennek csak örülhetnek. Michael Mohan rendező egy kifejezetten hatásos zárást rittyent a filmhez, amiben Sydney Sweeney is kimutatja a foga fehérjét feltörekvő sikolykirálynőként. Átvitt és szó szerinti értelemben is. És ha már Sweeney: a filmet producerként is jegyző színésznő castingja egyszerre lehet ironikus és meta. Meta abban az értelemben, hogy napjaink egyik vállaltan szexszimbólumát teszi meg az úr elhivatott szolgájának.
Küllemét a film során többször kommentálják, és a cselekményt tekintve nem véletlen az a szeplőtelen fogantatás sem. Ugyanakkor ironikus, hogy egy mainstream közönségre is célzó apácás filmben mennyi hálóingben fürdőző szent keblet tesznek közszemlére, és Sweeney még terhes apácaként sem öltözhet fel rendesen. Ezzel pedig egyszerre szolgálja ki a male gaze-t és a női test mediális tárgyiasításának kritikusait is.
A Roboraptor nem apácazárda
A Szeplőtlen így jóformán több gyóntatószék közt is a profán padlóra zuhan. Nem elég szemérmetlen, hogy valódi nunsploitatonként kezeljük. Ahhoz azonban eléggé elrugaszkodott, hogy túlmutasson a tucathorror keretein, főleg a hangulatát és vizualitását tekintve. A cselekményvezetése kimért és komótos, amit egyesek valószínűleg álmosítónak is találhatnak. De a legfájóbb, hogy hiába az utolsó harmad adrenalinlökete, ha még a legfőbb karakterek is annyira laposak, hogy a nevükön kívül semmi érdemleges nem derül ki róluk. Ez így összességében nem több egy hangulatos, de feledhető középszernél, aminek
megvannak ugyan a pillanatai, de nem írja be magát a vallásos horrorok bibliájába.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
