Az ördögűzőről hányva és sikongva távoztak az emberek, a terhes nők lebabáztak, a film tekercsén pedig átok ül – ily módon regéltek a korabeli tudósítások William Friedkin rendezéséről. A szenzációhajhász média már a ‘70-es években is hajlamos volt túlzásokba esni, ettől függetlenül Az ördögűző valóban nagy hatással bíró horror, amely megérdemelten betonozta be magát a legnagyszerűbb horrorfilmek közé. Elemzés.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Mainstream undormányság
Noha Az ördögűzőt körülvevő sztorihalmazból (itt lehet még szemezgetni) nagy valószínűséggel nem egy kacsát vagy túlzást lehetne kiemelni, a nézői reakciók valóban erősek lehettek, hiszen akkoriban, a ‘70-es évek elején még tényleg nemigen lehetett ilyesfajta élményben része a filmszínházat látogatóknak. Bár már túl voltunk Az élőhalottak éjszakája zombi rémségein és Wes Craven kegyetlen klasszikusán, Az utolsó ház balrán, ezek még amolyan eldugott, házibarkácsos függetlenfilmek voltak, ismeretlen alkotógárdával. Ezzel szemben Az ördögűző egy bestseller alapanyagból (a szkriptet is jegyző William William Peter Blatty azonos című regénye adta az alapot) dolgozó stúdiófilm, erős színészgárdával (egy A-listás sztárral, Max von Sydow-val az élen) és a rendezői székben azzal a William Friedkinnel, aki a Francia kapcsolattal már megalapozta hírnevét.
Az ördögűző volt az első széles körben bemutatott horror, amelyben a zsáner összeállt a tabudöntögető, sokkoló exploitation-nel,
így aztán érthető, miért érte olyan drámian a nem túl edzett idegzetű és gyomrú nézöközönséget a kislány, Regan MacNeil ördögi megszállással párhuzamosan végbemenő lelki-testi elváltozása.
HIRDETÉS
Az ártatlanság korának vége
De nemcsak az akkoriban szokatlanul naturalisztikus ábrázolásmód hatott az emberekre, hanem az is, ahogyan a film – a későbbi Ómenhez hasonlóan – nyakán ragadta a zeitgeistot.
A ‘70-es évek Amerikája a Watergate-botránnyal, Vietnammal, a polgárjogi mozgalmakkal maga volt a megtestesült káosz, ez a felbolydult méhkasra emlékeztető időszak pedig a filmet is nagyban áthatja.
A már amúgy is csonka MacNeil család a megsemmisülés szélére sodródik, amikor a gonosz az ártatlan gyermekbe fészkeli be magát, és csak egy erősen hitehagyott, anyját gyászoló pap (Karras atya drámája tulajdonképpen a film magja) siet a segítségére. Ezt az önmagából kifordult világot híven tükrözi Az ördögűző sátán-képe is: ennek a gonosznak a klasszikus sátán-ábrázolásoktól eltérően nincs nagyszabású, az egész világra kiterjedő terve (ő csak, ahogyan mondja, “addig akar Regan testében lenni, amíg az szét nem rohad”), és nem is kifinomult vagy intelligens (latinul csak pár szót tud hablatyolni). Egyszerűen csak egy irracionális bestia. Éppen emiatt is iszonyatosan hátborzongató.
Intelligens riogatás
Annak ellenére, hogy Az ördögűző jó pár, a biztosítékot még ma is kiverő jelenettel rendelkezik (gondoljunk csak például a kereszttel történő maszturbációra), amelyek megítélésében sokat nyom a hátborzongatóan remek maszkmesteri munka, javarészt a régi suli híve:
- rengeteg időt szán az atmoszféra és a karakterek felépítésére, hogy a – nomen est omen – pokoli fináléban minden úgy üssön, ahogyan kell
- a suspense-t, a sejtetésen alapuló feszültségkeltést alkalmazza
- jellegzetes, mégis finom operatőri- és zenei munkával operál
Friedkin művének kifinomultsága abban is tetten érhető, ahogyan a tudományról és a vallásról megnyilvánul.
Az ördögűző se a tudományt, se a vallást nem emeli egyértelműen a másik fölé.
Az ördögűző, amikor Regannel csődöt mondanak az orvosok, az egyikük ördögűzést javasol – na nem vallási okokból, hanem amolyan sokkterápia gyanánt. Az ezt később Merrin atya segítségével elvégző Karras pedig nemcsak pap, hanem pszichológus is, aki ódzkodik a rítustól, és eleinte inkább az említett tudományterület segítségével közelít a lányhoz.
Ellentmondásos utóélet
Bármennyire is szeretnénk, Az ördögűző sajnos nem marad meg makulátlannak az emlékezetünkben. Ám nemcsak azért, mert a Blumhouse a Halloween mintájára három folytatást is tervez hozzá, vagy mert kettő borzalmas prequelt is kreáltak neki a hollywoodi pénzemberek. Már az eredeti alkotóknak is sikerült belerondítani a legendáriumba: Blatty a gagyi harmadik részhez íróként és rendezőként adta a nevét (bár legalább minden idők egyik legjobb sokkeffektjét is odabiggyesztette), Friedkin pedig az első rész rendezői változatával folyt bele nem éppen kikezdhetetlenül az alapműbe – ekkor került be a filmbe Regan híres-neves pókjárása is, amely ugyan önmagában ütős jelenet, de kikezdi az izoláltságában hideglelős atmoszférát, arról nem is beszélve, hogy utána hogy jut vissza a szobába? A streamre szerencsére nem ez a verzió, hanem az eredeti, az utolérhetetlen került fel. Inkább azt nézzétek.
