A Disney+ indulásával nemcsak az egeres cég “saját márkás” produkciói kerültek a nagyközönség elé, hanem többek közt a vállalat által felvásárolt 21st Century Fox korábban készített híres-neves franchise-ai, mint például a Predator– és a Die Hard-filmek, vagy a kulthorror Ómen és (bizonyos) folytatásai. Folytatva elmerülésünket a legújabb streaming-szolgáltató kínálatában, jelen cikkünkben utóbbi, az Antikrisztus megpróbáltatásait taglaló filmsorozatot vettük górcső alá. Elemzés.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A ’70-es évek Amerikája kész káosz volt: a vietnami fiaskó óriási kiábrándulást okozott az eddig legyőzhetetlennek hitt országban, nem is beszélve a Watergate-botrányról. Egy álom foszlott szerteszét, minden érték kikezdhetővé vált, ez pedig a filmek terén is megtette hatását, ugyanis egymás után jelentek meg a rendszer kritizáló, kiábrándult alkotások (Taxisofőr, Rocky, A szarvasvadász, Rambo).
Természetesen a társadalmilag mindig is érzékeny horror sem mulasztotta el a korára való reflektálást.
A minden egész eltörését tökéletesen kifejező Az ördögűzőben egy gyermeken keresztül támadt a gonosz – a legutolsó személy, akitől pusztítást várnánk. Az 1976-os Ómen pontosan ezt a vonalat folytatta, de bibliai háttere talán még erősebb, hiszen maga az Antikrisztus érkezik meg benne egy ártatlannak tűnő fiúcska képében.
HIRDETÉS
1966.június 6-a, éjjel. Robert Thorn (a korszak egyik legnagyobb sztárja, Gregory Peck), az USA angliai nagykövetének gyermeke halva születik. Ahelyett, hogy közölné feleségével a rossz hírt, inkább úgy dönt, hogy a katolikus egyházon keresztül örökbe fogad egy újszülötett, aki pontosan akkor sírt fel, amikor Robert gyermeke meghalt. Csakhogy a kis Damienben van valami fura, valami megmagyarázhatatlan. Egy pap figyelmezteti Thornt, hogy az ördög gyermekét táplálja a házában, de a nagykövet nem hisz neki. Mikor Damien ötéves lesz, megmagyarázhatatlan események sora veszi kezdetét.
Az Ómen legfőbb feszültségforrása abban áll, hogy a családapa vajon mikor fogja már fel, hogy tényleg az Ördög gyermekét neveli. Richard Donner (Superman, Halálos fegyver 1-4) első igazán komoly rendezése remek munka: a suspense mindent szétfeszít, de emellett meglehetősen explicit jeleneteket is tartalmaz. A Jerry Goldsmith letaglozó taktusaival operáló horror azért igencsak nyúl bizonyos filmekből: a Thorn család körül sürgő-forgó fotós képein megjelenő baljós elemek a Nagyítást idézik, az állatkertes-páviános jelenet egyértelmű utalás Hitchcock Madarakjára, ugyanakkor az Ómen is táptalajt adott az utókornak: Az ördögüzővel együtt berobbantott gonoszgyerekes-horrorvonal azóta sem akar elhalni, a furcsa, véletlenszerű halálokra pedig a Végső állomás egy komplett franchise-t épített.
Persze az Antikrisztus első eljövetele sem hibátlan: néhol jócskán túltolja a vallási handabandát. Például a lurkó fejbőrén kirajzolódó, 666-ot formáló anyajegy inkább megmosolyogtató, mintsem félelmetes, és soha le nem írt bibliai passzusokat idéz sokszor meglehetősen hatásvadász módon. Mindezektől függetlenül az Ómen méltán lett klasszikus: egy korára adott óriási jajveszékelés, és egyben örökérvényű üzenet hordozója: soha nem tudhatjuk, mikor kopogtat be a végítélet, de lehet, hogy ajtóstul fog berontani a házba.
A film hatalmas siker lett, és mivel a sztori nyitott maradt (az eredeti befejezésben három koporsó látható, tehát a film végi templomi jelenetben Damien is meghalt volna), érkezett is a folytatás: az Ómen 2: Damien ugyan nem egy pocsék film, de nem mondhatni méltó folytatásnak. A második részben Damien már 13 éves (megint egy szerencseszám), és elhunyt nevelőapja bátyjánál, Richardnál él, aki a világhírű Thorn céget igazgatja. Mostohatestvérével együtt katonai iskolába küldik. Itt ismerkedik meg kiképzőtisztjével, Neff-fel (Lance Henriksen), aki a Sátán segítőjeként mindent megtesz a kamasszá cseperedett ördögfiúka előrehaladásában. Eközben Thornéknál is zajlik az élet: fontos, a cégbirodalmukat érintő ügyekről döntenek. Az öreg nagyi nem hiszi, hogy Damien lenne a legjobb választás Richard utódjának, de nem sokat tud panaszkodni, mert rövidesen elhalálozik – ahogy mindenki, aki a fiú meredeken felívelő pályájának útjába áll.
Az Ómen második részében benne volt a potenciál egy kiváló folytatásra, de a szkript alapvető hiányosságokban szenved.
Felfűzték a sztorit a halálok sorozatára, amelyek egyébként sokkal kegyetlenebbek és kreatívabbak lettek (főleg a jeges elpatkolás, de azért a varjútámadás is hátborzongató), ám ezenkívül semmi érdemlegest nem kapunk. Pedig kamaszkor identitásválsága adta volna magát összekapcsolódásra az Antikrisztussá válás folyamatával: látnunk kéne, ahogy Damien vívódik, de ehelyett a fiú csak bambán néz maga elé (a Damient alakító Jonathan Scott-Taylor egyértelmű visszaesés a kisebb Sátánkát alakító Harvey Stephenshez képest), miközben mindenki szörnyethal körülötte.
Szerencsére az 1981-es Ómen 3: Végső leszámolás izgalmas cselekménnyel állt elő. Damien (mindenki kedvenc dinós bácsija, Sam Neill) felnőtt, és immáron ő irányítja a glóbuszon mindenhol jelen lévő Thorn nagyvállalatot, miközben embereivel híveket toboroz, hogy legyen egy hadserege, amellyel elhozhatja a végítéletet. Tervét azonban veszély fenyegeti: a prófécia szerint hamarosan eljön Krisztus második eljövetele, aki elhozza majd a fényt, az örök boldogság birodalmát, másrészt egy papokból álló testület megszerzi azokat a szent tőröket, amelyekkel megölhető az Antikrisztus. Az Ómen 3: Végső leszámolás – humorosan szólva – visszaadja a néző hitét. Kellően eseménydús és monumentális, a felnőtté vált Damien machináció pedig kellőképpen fondorlatosak. Sam Neill kisujjból hozza a szerepet, pillanatok alatt képes elhitetni velünk, hogy ő a megtestesült Gonosz. Ördögien konstruál, és közben laza is – minden pillanatban fennáll a veszélye, hogy meggyőzi az embert.
A franchise-ok átka, hogy soha nem a megfelelő időben hagyják abba őket – így járt az Ómen is, amelynek 90-es évekbeli negyedik része, Az ébredés már csak a tévében jelent meg, a főhőse pedig – új idők új szavait meghallva – egy kislány. Ezt leszámítva nincs új a nap alatt, a negyedik fejezet erőtlen másolata az előzményeknek. Sajnos a remake-el sem jártunk jobban: a 2006 hatodik hó hatodikán piacra dobott Ómen-feldolgozás semmilyen tekintetben nem ér fel az eredetihez. A film alapvetően hibás: a Damient alakító gyerek (Seamus Davey-Fitzpatrick) hatalmas mellényúlás, egyszerűen túlságosan is cuki ahhoz, hogy elhitesse, ő lesz világunk romba döntője.
A film megtekintése maximum akkor okozhat feszültséget, ha belegondolunk, hogy helyette újranézhetnénk az eredetit.
Az Ómen-franchise tehát hagy némi kivetnivalót maga után: az első hármas a horrortrilógiák megtépázott színterén még úgy-ahogy egy ütős sort rajzol elénk, az utána következő negyedik epizód és a remake viszont nemcsak tematikailag, hanem filmművészetileg is blaszfémia – nem is beszélve a brand hatodik eljövetelének is mondható, nemrégiben megjelent sorozatról (Damien). Újabb filmről vagy szériáról nincs tudomásunk, de soha nem lehet tudni, hogy az ötletekből vészesen kifogyni látszó Hollywood mikor nyúl újra a cím után: talán valamelyik 6-os dátumra ismét megérkezik a Sátán fia.
