Film

A Karantén Zóna kitágítja a kis magyar rögvalóságot

Alkonyzóna, főnév: a jogi és etikai határvidéken kívül eső terület. A fantázia és az illúzió világa. Magyarország a koronavírus alatt, 2020-2022: kb. ugyanez. Talán nem meglepő tehát, hogy A Karantén zóna címmel készült stílusbravúr az amerikai televíziózás 1959 óta rendre előkerülő mérföldkövét mossa össze megannyi hazai ízzel, közben nem feledkezik meg arról, hogy a(z olykor a bezárt élethelyzetre vonatkozó) kényelmetlen morális kérdéseket a nézőnek szegezze. Egy film, ami – kiről milyen mértékben, de – mindannyiunkról szól, ezért nem tűnik túlzásnak némi közös büszkeséget érezni miatta. Beszéljünk róla a Raptorsimogatóban!

A figyelmes olvasó korábbi cikkeink közt már találkozhatott A Karantén zóna címmel – először tavalyelőtt szeptemberben adtunk hírt arról, hogy elkezdődött a film finanszírozási kampánya, majd az egyik főszereplőjével, Tolnai Klárával beszélgettünk néhány hónappal a premier előtt. Az előzetes hírek alapján a Black Mirror szellemiségét idéző, klausztrofób misztikus thrillerre számíthattunk, amit a Roboraptor egyik alapítója, Zsótér Dániel Indi rendezett, valamint Vida Orsolya forgatókönyvíróval közösen írt. A kulisszák közül kitekintő, negyedik falat döntögető Narrátor szerepében egy másik Raptor-letéteményes, Muchichka László erősíti a produkciót, vagyis belsősként írni a filmről előzetes félelmeim szerint egy vidám aknamezőn-szökelléssel ért fel. Szerencsére a Corvin mozis ősbemutatót követő „ezdekurvajóvolt” érzés kapcsán egyértelművé vált, hogy nem ez az a dívány, amin elveszítem a khmm… az integritásomat.

A Karantén zóna (innentől: KZ) öt rövidfilmből, polgári nevén szkeccsből építkezik, amik a közös koncepció, illetve a közöttük elhelyezett kapcsok által együttesen alkotnak kerek egészet. Az epizódokat a néző esetleges lelki nyugalmát elhessegető Narrátor köti össze, aki öltönyös magabiztosságával egyfajta externalizált lelkiismeretként keretezi a látottakat. A történetek közös eredője a röghöz kötöttségből fakadó magányosság érzése – legyen az társas vagy önmagában álló –, amit az egymás mellett elrohanó életmódot elgáncsoló bezártság kényszerít ki. Sajátosan elbizonytalanító, mégsem nyomasztó az az atmoszféra, ami körüllengi ezeket a jeleneteket – a jelenséget a bőr alá kúszó, kényelmetlen üzenetek és az önreflexív humor patikamérlegen történő adagolásában véltem megfejteni, amit vizuális és zenei oldalon A-kategóriás minőségben támogat meg a produkció.

Ezen a ponton kötelességemnek érzem megjegyezni, hogy szerencsésebbnek érezném további, részletes előismeret nélkül beülni a filmre, de azért senki se hagyja, hogy lebeszéljem a tovább olvasásról.

Az első történet, az Egyedül azt az érzést járja körül, amikor egy pár a kínzóvá váló közelség miatt túl sokat kap egymásból, és szó szerint a másik agyára mennek. Elég könnyű felidézni a „nem hiszem el, ez nem a valóság” döbbenetét, így a történet sikerrel ránt be a világába ezen az emléken keresztül. Aztán nem is ereszt a bő másfél órás játékidő végéig. Ha bármelyik, akkor talán ez a rész hozza elő talán az „Ahá, ez tiszta Black Mirror!” reflexet, amit hadd próbáljak meg gyorsan eloszlatni. Míg Charlie Brooker sorozata többnyire a fékeveszett technológiai fejlődés veszélyeinek legdrámaibb végkifejleteit kényszeríti karaktereire, addig A KZ ennek ellenpontjaként éppen a lehetőségek redukálódásából fakadó gyötrődést veszi górcső alá. Moralizálása inkább idézi fel A végtelen határokat, annak sci-fi köntösét nagyvárosi fantáziavilágra cserélve – távolira, mégis közelire.

A Muki (benne Ujréti Lászlóval) bűn és bűnhődés történetének pikantériáját kiskorú főszereplője (Lebor Lilly) adja, de ebből sem maradnak ki az elmúlt évek tanulságain keresztül bevonzott reflexiók – azaz a betegápolási rendszer csődje, az elhagyatottság nyomasztó realitása. Ha valami elgondolkodtad, állj meg, és hagyd rögzülni, tanultam valamikor, ami miatt nagyjából e második felvonás után elkezdett bennem megfogalmazódni az igény, hogy nyomjuk meg a szünet gombot, és tartsunk rögtönzött kerekasztal-beszélgetést a látottakról. No majd az HBO Maxon visszanézve ilyet is lehet, a Corvinban a tekercs (memóriakártya, akármi) továbbpörgött a harmadik, Hatóságilag című etapra.

„De hisz’ ez a Janka néni!”, kiáltanék fel, ha koromból fakadóan aktívan emlékeznék a Szomszédokra, és hát kit akarok áltatni, pontosan emlékszem.

Pásztor Erzsi tökéletes választás volt az idősek mellőzöttségét fókuszába állító részhez, ami egyébként a szó szerinti csattanóig talán a legkönnyedebb darabja az összeállításnak.

Telibe találja a cukiságnak és az egyedülléttől gyötrődésnek az aranymetszését, így nehéz eldönteni, hogy ennyire passzol a miliőhöz, vagy inkább maga teremti meg kisnyugdíjas bizarréria sajátos hangulatát. Szerencsés, hogy ez a sztori került középre, mert innen ismét feketedik a humor, tovább üszkösödnek a társadalmi egyezmények.

A Húsbáb már egy (jó nagy) fokkal groteszkebb tónusban járja körül a lakva ismerszik meg az ember témakörét – és teszi ezt némi lightos body horror eszköztárral. A Tolnai Klára által magabiztosan alakított DreamUp Panni márkanevű influenszer a fiújával, Kristóffal (Krausz Gergő) esik „fogságba”, akivel azelőtt sohasem lakott együtt. A sugallat ellen, hogy a véleménybefolyásolás egy túlfizetett, felszínes szakma, nem itt és most fogok elkezdeni tiltakozni, lévén Panni figurája akkor is ego-léggömbjének zsinórját markolva szárnyal, ha a marketing célja tényleg a fogyasztók informálása megalapozott vásárlási döntések hozatala céljából (bár lehet, hogy ilyet soha, senki nem mondott). Mindenesetre a kapcsolati idill gyorsan elkezd töredezni, de hogy a páros melyik fele veszíti el a józan eszét közben – más értelmezésben: esetleg mégis az a megalkuvó, aki behódol és tűr –, az maradjon interpretáció kérdése.

Az ötöst záró sor címe Sehol: kemény izolációs lélekgyalázás multicég-módra kiégett főhőssel, mellékszereplő Ónodi Eszterrel, nyers erotikával, bár talán kicsit elvágólagos feloldással. Nem tudom kizárni, ez a hiányérzet a formátumból fakad, tekintve, hogy egy-egy cselekménysornak jó negyed órája van felépülni, közönségben interpretálódni, kognitív funkciókat felpiszkálni. Mindenesetre személy szerint egyáltalán nem bánom, hogy Péter (Lakatos Máté) egzisztenciális fuldoklása úgy ér véget, ahogy, és jó Narrátorunk tényszerű ráolvasásai sem nyomorúságának teljes tudatában hagyja a gödör alján a nézőt.

A KZ ugyanis nem arra invitál, hogy éljük újra a koronavírus okozta kilátástalanságot: sokkal inkább az össznemzeti feloldódás-feloldozás első fecskéje, egyben fajsúlyos, mégis rendkívül szórakoztató kinyilatkoztatás a magyar viszonyokba zárt emberi lélek gyötrődéséről. Ilyen szempontból szerencsés, hogy nem a pandémia legsötétebb pillanataiban érkezett a KZ, és/vagy hétköznapjaink túlhaladták(?) a négy fal börtönét, mert a bizakodás teljes hiánya vélhetőleg jelentős mértékben beárnyékolta volna az élményt.

Úgyhogy a járvány mehet, de ez a film teljes joggal maradhat a hazai mozizás panteonjában.

Ez a darabokra szelt feldolgozástörténet bár az események sűrűjében született, kifelé vezet onnan, útravalóul pedig azt üzeni: ne akarjuk az újra résnyire nyitott ajtók világában megúszni az önvizsgálatot. Mert ha valamit tanított a karantén, és általa A Karantén zóna, akkor az az őszinte szembenézés sosem szűnő létjogosultsága.

8 /10 raptor

A Karantén Zóna

misztikus thriller
Játékidő: 78 perc
Premier: 2022. június 25.
Rendező: Zsótér Indi Dániel
Csatorna: HBO Max

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

2019 óta írok cikkeket, kritikákat, bemutatókat a legváltozatosabb témákban - valahogy mégis főleg a filmeknél kötök ki. Néhány döntős novellapályázatos helyezést, valamint megjelenést követően első saját kötetem, a Tüzek és túlvilágok 2022-ben jelent meg a Helma kiadónál. A világ- és a karakterépítés egyaránt fontos számomra, ezért a saját dolgaimmal csigalassúsággal haladok, viszont közben másokét elemezni rendkívül szeretem, ha találok bennük valami érdekeset. Cserébe önálló szerzőként esetemben is akasztható a hóhér :-)
×