Isten tudja, mi történik, de ő tényleg – újra a mozikban az Ádám almái

Az Ádám almái Anders Thomas Jensen rendező és forgatókönyvíró kultfilmje, aki számos hasonlóan fura alkotást tett le az asztalra az évek alatt (gyakran Mads Mikkelsennel a főszerepben, amit senki nem bán, mert a színésznek kivételesen jól állnak ezek az elborult karakterek). A legutóbbi munkái közé tartozik Az utolsó viking és Az igazság bajnokai is. Minden műve bizarr, nehezen értelmezhető – talán nem is mindig kell, vagy lehet őket értelmezni – de általában van bennük valami szerethető. Az Ádám almáinak sikerét mutatja, hogy színdarab is készült belőle, amit Magyarországon is játszottak.

Az Ádám almái főhőse Adam, neonáci elítélt, akit tizenkét hét közmunkára ítélnek egy vidéki parókián. Végtelenül ellenszenves, látszólag javíthatatlanul erőszakos ember, akinek esze ágában sincs változtatni a hozzáállásán: az érkezése után azonnal kitűzi a falra Hitler képét, és még a fejére is horogkeresztet tetováltak. Rövidesen megismerkedik a közösség papjával, a szelíd, szinte már abszurdan kedves lelkű Ivannal. A férfi mindig a legjobbat látja az emberekben, olyan, mintha a kegyetlenséget egyszerűen felfogni is képtelen lenne. Arra kéri Adamet, hogy a tizenkét hétre tűzzön ki egy célt, a főszereplő pedig úgy dönt, almáspitét akar sütni a parókia almafájának gyümölcséből. Ahogy azonban egyre több időt tölt Ivannal, egyre furcsább események történnek: Adam lépten-nyomon ellenállásba ütközik az egyszerű feladatban, tönkremegy a sütője, madarak támadják meg a fát, sőt, még villám is csap bele. Mindeközben pedig egyre többet tud meg a naiv pap életéről is, és rádöbben, hogy Ivan többet szenvedett, mint bárki a védencei közül, és az elméje egy egészen más világba zárta, hogy megvédje.

Az ember és a sötétsége

Az Ádám almái nem hosszú film (alig több, mint másfél óra), de elképesztően sok minden történik benne. A karakterei különlegesek, de mind legalább egy kicsit ellenszenvesek és idegenek. Adam maga a történet nagy részében taszító antihős, kegyetlen, erőszakos, utálatos ember, aki mindent és mindenkit lenéz – talpraesett és értelmes, de ezt is rosszra használja. Csak a film vége felé döbben rá, hogy pontosan mekkora kárt okozott, és kezd el igazán megváltozni. Vele szemben Ivan tényleg kedves lélek, aki őszintén hisz és segíteni akar a környezetének, ő viszont egy egészen más világban él, mint a védencei. Képtelen felfogni a valóságot, a világ kegyetlenségét: az elméje teljesen elzárja a saját, borzalmas traumáit, de nem hajlandó szembenézni azzal sem, ha egyszerűen nem tud segíteni másokon. Megy tovább, és alkotja a mesevilágát, amiben az ördög újra és újra próbára teszi, és neki csak a hitét kell megőriznie, hogy kibírja. A többi főszereplő ugyancsak nem jó ember: Khalid rabló, Gunnar erőszaktevő, és bár Ivanhoz mind kötődnek, úgy tűnik, nem igazán sikerül nekik a változás – Sarah az egyetlen, aki tényleg elsősorban áldozat (ő alkoholizmussal, és egy nem kívánt terhességgel küzd). 

Egyben azonban az Ádám almáinak ereje az, hogy mer dolgozni ezekkel a figurákkal. Nem engedi, hogy a nézője tartsa a távolságot Adam karakterétől, végigviszi azon az úton, ahol a neonáci elítéltben felébred a szánalom, ahol rádöbben, pontosan mit tett az a rendszer, aminek az ideológiáját ő dicséri. Egy ponton ő lesz a csapat morális gerince, ő adja a józanságot Ivan kedvessége mellé. A film egy-egy mondatban elejti, hogy minden szereplő múltjában van fájdalom: sosem sugallja, hogy ez mentség arra, amit tettek és tesznek, sőt, sokszor a nézőt elfogja az érzés, hogy az adott problémából fel lehetett volna állni anélkül, hogy ártanak másoknak, de látjuk, hogy semmi nem teljesen fekete-fehér. Sokuk esetén látunk utalást arra, hogy hosszú távon talán fejlődhetnek, de olyan is akad (mint Poul Nordkap, az egykori náci tiszt), akinél nyitva marad a kérdés, létezik-e bocsánat a bűneire.

A film egész hangulata kiszolgálja a kettősségét: a dán parókia egyszerű, lepusztult, régies környezet, a színek tompák, és vissza-visszatér az OST legfontosabb elemeként a BeeGees „How Deep is Your Love” c. száma, aminek vidámsága teljesen kilóg a világból, de a szövege nagyon is passzol a témához. Mindenképp érdemelnek egy említést a színészek: a legtöbben nem kifejezetten ismertek, de kiváló munkát végeznek. Mads Mikkelsen pedig (aki természetesen itt is megjelenik), brillírozik Ivan szerepében.

„Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!”

A karakterein túl nagyon érdekes az, ahogy a film a hithez és a bibliai témákhoz viszonyul. Gyakorlatilag kimondásra kerül, hogy Ivan sorsa egy Jób könyve újragondolás: ez a könyv a Bibliában arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi értelme lehet a jó emberek szenvedésének, miért férnek össze az emberi világ borzalmai egy elvileg igazságos Isten létével? A történetében Jób kedves, istenfélő ember, aki boldog és gazdag életet él, míg a Sátán azt nem mondja Istennek, hogy a férfi csak azért hű hozzá, mert szerencsés – és a hite megtörne, ha balsors érné. Isten megengedi neki, hogy megkísértse Jóbot, és próbára tegye a hitét – Jób pedig rendíthetetlenül viseli, hogy elveszti minden vagyonát, a gyermekeit, végül az egészségét is.

Jóbhoz hasonlóan Ivant egészen fiatalkorától kíséri a balsors, tömegével érik olyan tragédiák, amelyek közül egy is összetörné a legtöbb embert – bántalmazás, nemi erőszak, a felesége, családtagjai elvesztése, egy súlyos beteg gyerek gondozásának terhe és a saját betegsége is kínozza. A delúziója kezdetben szánnivaló és eléri, hogy a néző némi szekunder szégyenérzettel nézze a jeleneteit, ahogy azonban halad előre a történet, kap egy másik arcot. Ivant a hite életben és mozgásban tartja: miközben a saját sorsa is közel elviselhetetlen, azért magához veszi a menthetetlennek hitt bűnözőket, ellátja a papi feladatokat a városban, gondozza a parókiát. És a történet végén – hasonlóan Jób könyvéhez – még egy abszurd csodát is kap. 

A keresztény elemek másik kategóriájaként meg ott van Adam és az almafa. Miközben a férfi próbálja kibogozni Ivan múltját (és egy idő után kifejezetten célkitűzésévé válik, hogy összetörje a pap naiv hitét, akkor is, ha azzal megöli), ő is lépten nyomon kapja a furcsa jeleket. Az almáspite sütése egyszerű cél, Adam azért választotta, hogy gúnyolódjon, de sehogy nem jár vele sikerrel. A szerencsétlenségek pedig, amik az almafát érik, folyamatosan lökik előre – nem mindig a jó irányba, de általában valamilyen szembenézés felé. A madarak miatt kerül elő a puska, és erősödik az erőszak. Amikor túl messzire megy Ivannal, és teljesen összetöri lelkileg (illetve kijelenti magáról, hogy megváltoztathatatlan gonosz), jön a vihar, a villámcsapás, és kap egy erős lökést a változás felé. A bekapcsolva felejtett sütő éri el, hogy eljusson a klinikára, és beszéljen az orvossal, megtudva az igazságot Ivan családjáról. Véletlenek, természeti események játszanak össze azért, hogy a mozdíthatatlannak tűnő Adam mozduljon. A film végén a célját – az almáspitét – pedig nem azért tudja megsütni, mert minden helyreállt, és minden megváltozott. Az alapanyaga az utolsó alma, amit Gunnar ellopott, a sütő, amit használ, egy olyan tárgy, amit Khaliddal egy benzinkútról rabolt el. De Adam már megbocsát Gunnarnak, és megosztja a süteményt Ivannal. Minden összejátszott ahhoz, hogy eljusson eddig a pontig, akkor is, ha külön-külön egyetlen részletnek sem volt értelme. 

Adam és Ivan pedig végső soron két egymást kiegészítő erővé válnak: Ivan hite és kedvessége elengedhetetlen ahhoz, hogy bárki menthető legyen, de hiányzik belőle a realizmus. Adam pedig önmagában pusztító ember maradt volna: Ivan oldalán viszont a józansága segít valódi fejlődésre ösztökélni azokat, akikben a pap már hisz. Az Ádám almái nem szép dologként festi le a hitet, nem értelmezi józan erőként Istent, és nem valami megmagyarázható és kijavítható elemnek láttatja a szenvedést. A világ még mindig sokszor borzalmas, kaotikus, az emberek bonyolultak, és nem mindenki tud talpra állni.

Konklúzió

Az Ádám almái egyszerre rendkívül rétegfilm, amit azt hiszem kevesen fognak igazán szeretni (leginkább azok, akiknek eleve bejön Anders Thomas Jensen stílusa), és egyszerre valami rendkívül univerzális. Nem kifejezetten intenzív, de mégis érzelmi hullámvasút. Bizonyos szempontból mélyen keresztény hangulata van, de teljesen világi irányból is értelmezhető, és határozottan nem konvencionálisan dolgozik a keresztény témákkal. Én mindenesetre szívből ajánlom bárkinek, akinek az életéből eddig kimaradt – okkal lett kultuszfilm.

Hadd legyünk a hírforrásod!

hogy mindig képben légy a geekoszférával.