A Vinland Saga c. történelmi mangasorozat 5. és 6. részei könnyen pályázhatnak az eddigi legakciódúsabb és legkarakterközpontúbb kötetek címére is – de kérdés, hogy mennyire tud konzisztens maradni a történet, miközben teljesen rabul ejti az olvasót. Mangakritika.
HIRDETÉS
A történet ott folytatódik, ahol korábban abbamaradt – Askeladd, a viking kalóz csapatai egy elfoglalt faluban töltik a telet, de nem maradhatnak sokáig. Knut herceget még mindig üldözi Magas Thorkell és az emberei, és lassan szorul a hurok körülötte. Knut bár él a védelemmel, pontosan tudja, hogy messze nem olyan értékes túsz, mint amilyennek az ellenfeleik hiszik – az apja, Svend király teljesen lemondott róla, és lényegében a halálba küldte. Askeladd azonban ragaszkodik a terveihez, és továbbra is hasznos eszközzé akarja formálni a herceget – egy borzalmas gyilkosságot követően pedig, miközben Thorfinn a saját csatáit vívja, Knut végre meghoz néhány nehéz döntést…
A Vinland Saga 5. és 6. kötete elképesztően gyorsan elolvasható, mert nehéz letenni. Bőven vannak akciójelenetek, és Yukimura Makoto még mindig kiváló rajzoló, szóval a minőségük is magas. Thorkell és Thorfinn harcai látványosak, a mozgás, a tömegjelenetek, minden tartja a szériára jellemző színvonalat. Nincs finomkodás, a történet ezúttal is véres és brutális, a rajzoló pedig nem igazán cenzúráz: néha azért rendesen gyomron vágja az olvasót, ami az oldalakon történik. Viszont amivel Yukimura igazán eléri, hogy a kötet ne üljön le, az a karakterközpontú jelenetek. Az eddigi részek inkább Thorfinnra fókuszáltak – és kisebb mértékben Askeladdra –, de inkább a cselekmény volt a lényeg, míg az ő érzéseik és múltjuk inkább egy-egy villanásnyi időt kapott. Ezen a szakaszon viszont a legtöbb szereplőnek jut legalább egy flashback, mélyül a motivációjuk, és ez vitathatatlanul jót tesz a történetnek.
A Vinland Saga 5-6. részek borítóin bár Thorfinnt látjuk, a történet fókuszpontja egyértelműen Knut karaktere, aki felül a morális csúszda tetejére, ellöki magát, és megindul lefelé.
Az eddigi kötetek csendes, mélyen hívő, sebezhető hercege teljesen megváltozik, felveszi a könyörtelen politikus arcát. És bár elfordul azoktól az értékektől, amik tisztességesebbé tették, mint a főszereplőket, valahol mégis jó látni, ahogy végre a sarkára áll, megveti a lábát ebben a véres világban és elkezdi mozgatni a cselekményt: a Vinland Sagában először megcsillan a viselkedésében II. (Nagy) Knut.
Az egyetlen probléma, hogy a változása tényleg elképesztően hirtelen megy végbe, nemcsak a karakterek számára, de az olvasónak is – pedig megvan az alap hozzá, hogy tökéletesen működjön. A történet valahogy hitét vesztett, cinikus, de eltökélt királyt akar belőle faragni, miközben végtelenül egyszerű lenne pont a hitére és az abból fakadó kötelességtudatra építeni a csúszását. A történelmi fikcióban fontos, hogy merjünk nüanszokat mutatni, de a Vinland Saga Knut esetén beleesett abba a hibába, hogy jobban szeretné hátborzongató, badass, és eltökélt figurának ábrázolni (aki most találkozik Thorfinnal a sötétségben, és később, csillogó pillanatokban újra megtalálhatja a hitét), mint amennyire egy tényleg működőképes királynak.
Thorkell és Thorfinn szála esetén is igaz, az alapötlet nagyon jó. Azzal, hogy megismerjük Thorkell és Thors (Thorfinn apja) közös múltját, a férfi végre többé válik, mint nagydarab, fenyegető ellenfél. Látunk egy kicsit a motivációiból, az érzéseiből. Érezzük azt is, hogy Thorfinn mennyit süllyedt, mennyire eltávolodott attól, amit az apja eredetileg képviselt, és mennyivel meghatározóbbá vált a kapcsolata Askeladdal, a gyilkossal, mint azzal, akit eredetileg meg akart bosszulni. A probléma ezzel a szállal egyébként Thors karaktere, akinek a legfőbb szerepe, hogy nagyon jó egysorosokat oszt, miközben átható tekintettel néz. (Szó szerint. Nagyon, nagyon sokszor elhangzik, hogy milyenek voltak a szemei). A harctól megcsömörlött viking ötletében érdekes, az, ahogy ehhez a környezete áll, szintén, de Thors filozófiájáról igazából kevés derül ki, tehát szuper visszatekintések maradnak kicsit a levegőben lógva. Sajnos a női karakterekkel sem állunk jobban, mint eddig, a viking nők még mindig nem viking nők – a flashbackekben egészen bosszantó, hogy Thorfinn anyja klasszikus, shounenes anyuka karakternek tűnik viking hercegnő helyett.
És persze ebben a részben is ott van Askeladd, aki talán a legsötétebb szálat kapta, de még mindig a sorozat egyik legjobban megírt karaktere.
Az ő múltjába is kapunk pár rövid bepillantást, szóba kerül a származása, és egy picit megmagyarázzák az negyedik kötetben mutatott viselkedését is. Továbbra is opportunista, kegyetlen, de változatlanul a legkonzisztensebb figura – az ütközései Thorfinnal pedig mindkét karakter legerősebb jelenetei közé tartoznak.
A fordítás továbbra is remek, és a magyar nyelvű kötetek kifejezetten szépek – a hatodik rész elején kicsit fel is csillant a szemem a néhány oldalnyi színes illusztráció láttán. A kis térkép pedig annyiban hasznos, hogy el tudjuk helyezni magunkat térben és időben, de akik annyira nem ismerősek az angolszász és viking kultúrában, azoknak lehet fel kell majd csapni a keresőt, hogy mindent megértsenek – félreértés ne essék, a Vinland továbbra is viszonylag gyengén nyugszik a történelmi alapokon, de azért elejtenek néhány idegen szót.
A mangaváltozat lassan közelít az anime első évadának végéhez, vagyis izgalmakból és politikából valószínűleg jó sok érkezik majd a következő kötetekben. Az 5. és a 6. rész mindenesetre tele van szuper ötletekkel – csak kicsit sokat markol, keveset fog elven annyira oda akar csapni egy karakter útjával, hogy azzal feláldozza a konzisztenciáját.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
