Az elit alakulat és a The Pacific – A hős alakulat után Steven Spielberg produkciós cége most újabb világháborús sorozatot forgatott, ezúttal az amerikai bombázók legénységéről. A levegő urai című, az Apple TV+ kínálatában elérhetővé tett széria azonban legfeljebb látványában tud felérni az elődeihez. Kritika.
Az előző két sorozathoz hasonlóan ezúttal is valós személyek életét dolgozták fel: A levegő uraiban egy bombázó alakulat sorsának alakulását követjük nyomon az első németországi bevetésektől a szövetséges csapatok győzelméig. A szériához Donald L. Miller azonos című történelmi ismeretterjesztő könyve szolgáltatta az alapot. Noha nem személyes történetről van szó, és sok szereplőt mozgat a sorozat, van azért három központi karakter, akik kiemelt figyelmet kapnak: ők Gale “Buck” Cleven (Austin Butler), John “Bucky” Egan (Callum Turner) pilóták, valamint Harry Crosby navigátor (Anthony Boyle), aki egyúttal a széria narrátora is, monológjaival magyarázva, kontextusba helyezve az eseményeket. Azonban
ha az ember az átfogó cselekményt vagy különböző cselekményszálakat akarná összefoglalni, bajban lenne, A levegő urainak ugyanis lényegében nincs körülhatárolható sztorija.
Egyrészt az alakulattal történtek láncolatából csak bizonyos momentumokat villantanak fel, amelyek kisebb-nagyobb időbeli ugrásokkal követik egymást. Emiatt a történetmesélés darabosnak érződik, ami egy idő után kifejezetten zavaró tud lenni. Másrészt az egyes katonák személyes sorsának alakulásában sem érzékelhető semmilyen folyamat: az átélt események gyakorlatilag semmilyen hatással nincsenek a karakterekre, akik nem mutatnak jellemfejlődést. Az egyik pilóta például egy ponton szembesül azzal, mekkora károkat okoznak a bombázások a felszínen, de a látvány egyáltalán nem érinti meg, még egy minimális vívódást sem látni tőle. Egy társa pedig a nácik kegyetlenkedéseinek nyomait nézi végig a felszínen, hogy egy következő jelenetben már vigyorogva iszogasson a barátjával.
Amellett, hogy rosszul felépített, A levegő urai magán hordja a gyenge háborús filmek és sorozatok minden fő ismertetőjegyét: leegyszerűsítő, patetikus és heroizáló, emellett elég nyíltan nacionalista is.
A németeknek egyöntetűen gonoszként való ábrázolása mindig is a zsáner legirritálóbb toposza volt, ma pedig már kifejezetten kínosan hat. De különösen azért várná a néző az ellenség árnyaltabb ábrázolását, mert mégiscsak annak Az elit alakulatnak a „testvérsorozatáról” van szó, amelynek egyik legikonikusabb jelenete azt üzeni, hogy a másik oldalon sem szörnyetegek, hanem egyszerű emberek harcoltak. Mindeközben ráadásul az amerikai hadseregről teljesen idealizált képet mutat A levegő urai, az ő oldalukon nincs egyetlen ellenszenves figura sem. Ez különösen akkor szembeötlő, amikor megjelennek a történetben a fekete pilóták, és nemhogy inzultus nem éri őket, de senki még csak ferde szemmel se néz rájuk. Mindeközben az Egyesült Államok fegyvertársainak, a briteknek és az oroszoknak az ábrázolásakor árnyalják a képet, így lényegében azt sugallja a sorozat, hogy az amerikaiak nemcsak az ellenfeleiknél voltak jobbak, hanem szövetségeseik közül is kiemelkedtek.
Az amerikai sereghez hasonlóan maguk a főhősök is egyoldalúan idealizált, végletekig hősiesnek ábrázolt karakterek.
Itt mindenki borzasztó jóképű és még annál is macsóbb, és alig várja, hogy harcolhasson. Visszatérő momentum, hogy valamelyik főszereplő kiakad, amiért kimarad az akcióból. Az egyik pilóta például, amikor már épp hazaküldenék, külön rábeszéli a felettesét, hogy hadd maradjon és harcolhasson tovább. Egyáltalán nem tűnik senki hús-vér karakternek, inkább egysíkú poszterfiguráknak, akik inkább illenek egy toborzófilmbe, mint egy történelmi sorozatba.
A lapos karakterekkel a színészek sem tudnak mit kezdeni, sőt a gyenge alakítások csak tovább rontanak a szereplőkön.
Austin Butler lényegében egyetlen, hanyag lazaságot hirdető arckifejezéssel csinálja végig a sorozatot, míg Callum Turner a szúrós tekintet és az öntelt vigyor között váltogat. Anthony Boyle figurája pedig leginkább összezavarodottnak néz ki a legtöbb jelenetében. De például a felettesüket alakító James Murray egészen karikatúraszerű alakot csinált a karakteréből, aki leginkább a Becstelen brigantyk Aldon Raine-jére emlékeztet. Egyedül talán Barry Keoghan alakítása nevezhető értékelhetőnek, ő viszont sajnos eléggé kevés szerepet kapott.
A gyenge történetért és karakterekért nem igazán tud kárpótolni a remek látvány sem, mivel tulajdonképpen ez az egyetlen, ami értékelhető dolog A levegő urai sorozatban.
Ahogy a Ryan közlegény megmentése hátborzongatóan átélhetővé tette a nézői számára a normandiai partraszállást, úgy ez a széria a légi csatákat hozza ijesztően közel hozzánk. A harci jelenetek közeli beállításaival, kameramozgásaival és gyors vágásaival olyan erős jelenlét-érzetet tudnak elérni, hogy az ember mintha ott ülne a bombázóban a repülőgépet irányító legénységgel együtt. Akármilyen látványosak is azonban ezek a részek, néhány hatásos és lenyűgöző momentum még nem menti meg a sorozatot. Ennél egy igazán jó háborús drámához sokkal több kell.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
