A BBC-n megjelenő, és az HBO Max kínálatába is bekerülő a Farkas című sorozat első blikkre olyan, mintha a True Detective és a Funny Games egyvelege lenne: van benne évtizedeken átívelő nyomozás kiégett nyomozóval, és egy ártatlanokat vegzáló, rejtett szándékkal érkező elmebeteg páros. Szóval minden olyan dolog, amiket már sokszor láttunk. Hogy mitől lesz ez mégis érdekes? Az ördög a részletekben rejlik. Sorozatkritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Kinn a bárány, benn a farkas
Caffery nyomozót (Ukwli Roach) máig nyomasztja gyermekkori traumája. Egy veszekedésük után testvére faképnél hagyta, majd eltűnt, ezért pedig saját magát okolja. A nyomok a pedofil szomszédhoz vezették, aki a mai napig kedves kis „ajándékokkal” bombázza Cafferyt. Tesója játékait, ruhadarabjait a nyomozó háza előtt hagyja. Minden elsöprő bizonyítékot azonban soha nem sikerült szerezni ellene. De talán majd most. A Farkas történetének elején gyermekkora helyszínére tér vissza a nyomozó, akinek azonban saját ügye mellett másokéval is foglalkoznia kell. Egy öt évvel ezelőtti rejtélyes gyilkossággal ugyanis valami nagyon bűzlik, ezért aztán a nyomozó elindul, hogy felgöngyölítse a szálakat, miközben a saját történetében is igyekszik megnyugvásra lelni.
Mindeközben pedig két, eleinte önmagát rendőröknek álcázó férfi (Iwan Rheon és Sacha Dawan) érkezik egy vidéki kúriába, ahol rövidesen válogatott tortúrák keretein belül kezdik el vegzálni az ott élő, ártatlannak tűnő családot. De hogy mit akarhatnak tőlük és hogyan függ össze ez a szál a múlt gyilkos eseményeivel, arra csak később derül fény.
Adott tehát egy megkeseredett, igazságát kétségbeesetten hajszoló nyomozó és pár elmebajos zaklató. Nos, láttuk ezeket már sok helyen.
A Farkas sem az alapok miatt lesz jó, hanem attól, ahogyan a készítők ezt az egész felépítményt megkavarják.
HIRDETÉS
Farkas a bárányok között
A Farkas ugyanis javarészt meglehetősen kiszámíthatatlan. Persze, elindul a nyomozás, tudjuk, hogy a szálak majd előbb-utóbb összeérnek, de azt nem igazán sejtjük, hogyan. Na meg azt sem, hogy ki fog elpatkolni. Amikor már azt hinnénk, hogy Caffery eljut valahová, vele együtt maradunk hoppon. Amikor már konstatálnánk, hogy igen, itt most ez fog történni, nem az történik. Jól játszik a befogadói elvárásokkal a sorozat, ugyanakkor ez némileg frusztráló is. Ütős csavarjai mellett ugyanis jó pár figurát és cselekményelemet azzal a lendülettel, amellyel felkapja őket, ejti is a levesbe. Egyszóval: a Farkas az év legtrollabb sorozata, amely akkor és úgy csapja be nézőjét, amikor és ahogyan szeretné.
A szövevényesség mellé pedig kellően bizarr atmoszféra és humorvilág társul.
Gázmaszkos egyének, kígyókkal tarkított rave-party-k, tóparti Manson-banda, hosszan kitartott, nyugtalanító figurával operáló álombeli szcénák, illetve totál randomnak tűnő szexjelenetek adják egymásnak a kilincset, amitől olyan érzése támad az embernek, hogy egyrészt itt sikerült létrehozni egy sajátos, torokszorító légkört. Na meg hogy nem tudja, mi a franc folyik itt. Emellé pedig társul egy jóféle groteszk humorizálás is, amely leginkább a gyilkos páros jeleneteiben érhető tetten. Operára előadott kínzás például soha nem volt még ilyen feszülten szórakoztató. De máshol is kiválóan sikerült a zeneválasztás. Amikor például a Blondie zenekar ezen Heart of Glass verziója elindul egy epizódvégi fejlemény alatt, az üt, mint az ipari áram.
Farkasból nem lesz bárány
Ugyanakkor bármennyire is megbabonázó légkörrel bír, a Farkas messze nem hibátlan. Csak jól rejti el a hiányosságait. Bár hangulata egyedi és a matéria kellően nyakatekert, karakterizáció tekintetében hiányt szenved. A szenvedő család sötét múltbeli történései végül elég sematikusan hatnak, és nem is igazán bontják ki történetüket ahhoz, hogy igazán érezzük a drámát. A főhős pedig bár karizmatikus, fájó múltja túl nagy érvényt nem tud szerezni, mert a “láttam valami ijesztőt” visszaemlékezés-dramaturgia keretei egy idő után elfáradnak. Sztorija pedig furcsán-kurtán ér véget, ami szintén a széria öntörvényű jellegét erősíti.
Farkasokkal táncoló
Nem makulátlan sorozat tehát a Farkas, ám végig, teljes egészében érezni mögötte az elgondolást, az alkotói koncepciót. Nem igazán a könnyeinkre, a szívünkre, hanem az agyunk zsibbasztására pályázik. Arra, hogy kissé kizökkentse az ilyesfajta sztorikból sokat látott nézőt, aki úgy huppan le a streaming elé, hogy egy szokványos krimit fog látni. Szeressük vagy éppen utáljuk pofátlan húzásai miatt, ebben a műveletben mind a hat undorító-baljós-fura epizódja kétségtelenül átkozottul profi.
