Sorozat

Az úriemberek sorozat kreatívan hasznosítja újra a film ötletét – Évadkritika

Guy Ritchie A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső után újabb sikerfilmjéből készített sorozatváltozatot. Ezúttal Az úriemberek című 2019-es gengszterkomédiáját alkotta újra kisképernyőre a Netflixnek, a mozis változattól lényegesen eltérő alapkoncepcióval. Évadkritika.

Az úriemberek film alaptörténete az, hogy egy drogbáró – aki pénzszűkében lévő brit arisztokraták birtokain termeszti a kannabiszt – megszabadulnia a birodalmától, de mivel arra több alvilági figurának is fáj a foga, a tervezett eladás körül bonyodalmak támadnak. Ugyanez megjelenik a sorozatban is, de ezúttal csak második történetszálként: a széria fő sztorija ugyanis az egyik Lord örökösére fókuszál, aki azt szeretné elérni, hogy a gengszterek távozzanak a telkéről. A nézőpontváltást pedig arra használta Ritchie, hogy egy egészen új történetet meséljen el, így a végeredmény sokkal több, mint a moziváltozat más karakterekkel való újrajátszása.

Az úriemberek sorozat kifejezetten kreatívan hasznosítja újra a film elemeit, olyan módon összekeverve azokat, hogy kellőképpen eltérjen az eredetitől, ne érződjön ismétlésnek.

Visszaköszönnek karaktertípusok, fordulatok és konkrét jelenetek is, de valamilyen módon többé-kevésbé mind átértelmeződik, új jelentést vagy hangsúlyt kap. Például a filmhez hasonlóan a szériában is készül az egyik karakterről megalázó videó büntetésként, ugyanakkor ebben a verzióban az eset kimenetele egészen más. Egy másik ilyen példa a mérgezős jelenet, amelyet úgy ismételtek meg, hogy ezúttal egészen más funkciót kapott, mint a mozis változatban. A két verzió közötti párhuzamok tehát leginkább csak elmés utalásokként, a filmet ismerőkkel való összekacsintásokként működnek – méghozzá kifejezetten jól.

A keretes szerkezetet ezúttal elhagyta Ritchie, így nem egy karakter elbeszéléséből ismerjük meg az események nagy részét, ugyanakkor

maga a történet hasonlóan épül fel, mint Az úriemberek mozifilmé: lassú építkezéssel indul, majd egy ponton megjelennek benne a fordulatok, és attól kezdve felpörög.

A különbség részben abban áll, hogy a médium lehetőségeit kihasználva a sorozatváltozatban vannak rövid kitérők, mellékszálak is. Ezek ugyan szervesen illeszkednek a nagy történetbe, de közben megvan a maguk kerek története, és ettől egyértelműen epizódszerűek. Így az egész évadot átívelő, összefüggő sztori ellenére is van egy széria-jellege Az úriembereknek. Ennél is jobban megkülönbözteti azonban a két változatot, hogy

a filmtől eltérően Az úriemberek sorozat alapvetően a főhős „tűzkeresztségének”, az alvilágba való alámerülésének története.

A Theo James által alakított Eddie Horniman szeretne véget vetni a családja és a drogmaffia közötti kapcsolatnak, a gengszterek azonban nem akarják csak úgy elengedni. Éppen ezért különböző szívességeket teljesít nekik, remélve, hogy ezek révén megszabadulhat a terhes társaságtól – de persze így csak még jobban belemerül ebbe a közegbe. Ráadásul a teljesen kiszámíthatatlan és hasznavehetetlen bátyja hajlamos éppen akkor csinálni valami nagy hülyeséget, amivel belerondít a terveibe. Sajnos azt, hogy milyen hatással van hősünkre mindaz, amit átél, meg amit végig kell csinálnia, nem sikerül igazán jól érzékeltetni az évad során, így a legvégső választása nem tűnik kifejezetten indokoltnak.

Az úriemberek sztorijának viszont inkább az a gondja, hogy a végére talán a kelleténél többet csavartak rajta.

Persze már a mozifilmben is éppen az volt a pláne, hogy a vége felé bizonyos fordulatok felrúgták a nézőben addigra kialakult koncepciót, és az események átértelmezésére késztették. Csakhogy abban az esetben a történet csavarjai viszonylag gyors egymásutánban következtek, és ez a pörgés tette igazán hatásossá és erőssé őket. A sorozatban egészen más a tempó, kevésbé sűrűn követik egymást a fordulatok, és pont emiatt jobban fel is tűnik, hogy elég sokszor csavartak a történeten. Mivel pedig a széria fő feszültségforrása éppen az, hogy ki fog hátba szúrni kit – a főhős a gengsztereket, vagy fordítva –, a fordulatok kapcsán kissé az lehet a néző érzése, hogy pusztán az erre való válaszadást próbálják kissé erőlködve késleltetni.

A cselekményfelépítés szépséghibáiért viszont bőven kárpótol Az úriemberek sorozat, méghozzá azzal, hogy teljesen szabadjára engedik benne a Guy Ritchie-féle őrületet.

Megszokhattuk már az író-rendezőtől, hogy különc, zakkant karaktereket vonultat fel, azonban ebben a szériában talán még magán is túltesz, annyira szélsőségesen elborult figurák szerepelnek benne. Van itt mindenféle fura fazon a gengszter-egyháztól kezdve a Hitler-imádó arisztokratán át a postagalambbal üzengető drogbáróig. Úgyhogy a sorozat nem egyszerűen megidézi Ritchie régebbi gengszterfilmjeiben látottakat, hanem még rátesz egy lapáttal. De éppen csak addig feszegeti a határokat, hogy ne lépjen át abba a zónába, amikortól már inkább stílusparódiaként hat az egész, és így abszolút működik a dolog.

Persze abban, hogy ezek a szokatlan karakterek valahogy mégsem puszta karikatúrának tűnnek, jelentős szerepe van Az úriemberek nagyszerű színészgárdának, amelyet még jobban is sikerült összeválogatni, mint a film esetében.

Theo James remekül játssza az elszánt, ámde kellemetlen helyzete miatt őrlődő kívülállót, és tökéletes párost alkot Kaya Scodelarióval, aki a gengszterfőnök rideg és irgalmatlan lányát alakítja. Giancarlo Esposito lubickol a kőgazdag szarkeverő szerepében, Ray Winstone pedig hozza a tőle megszokott „kemény nagykutya” figurát. Daniel Ings brillírozik a főszereplő haszontalan fivéreként, és még külön érdemes kiemelni Vinnie Jonest, akinek kifejezetten jól állt, hogy ezúttal a szokásostól eltérő szerepet osztottak rá. De a főbb karaktereken túl is, minden mellék- és epizódszereplő esetében jól sikerült a casting.

Az érdekes figurák és az általuk okozott bizarr szituációk töretlen szórakozást nyújtanak az egész évadon át.

8 /10 raptor

Az úriemberek (1. évad)

The Gentlemen

akció, krimi, vígjáték
8 epizód
Premier: 2024.03.07.
Showrunner: Guy Ritchie
Csatorna: Netflix

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

editor
Film- és médiaelméleti tanulmányaim vége felé, a 2010-es évek elején kezdtem el kritikákat írogatni, több különböző felületre is, aztán végül 2017-ben a Roboraptornál kötöttem ki. Noha vannak témák meg stílusok, amiket különösen kedvelek, és nem feltétlen mondanám magam mindenevőnek, azért viszonylag széles az érdeklődésem. Tőlem telhetően igyekszem az előzetes elvárásokat félretenni, de legalábbis nem az alapján megítélni semmit, hogy ezeknek megfelelt-e. Adaptációk esetében nem tartom elengedhetetlennek az alapanyaghoz való feltétlen hűséget, és igyekszem a helyén kezelni mindent, amiről írok.
×