Könyv

John Gwynne Vér és csont trilógiája kevésbé kiforrott ugyan, de ígéretes démonos-angyalos fantasy

John Gwynne munkásságát tekintve lényeges momentum, hogy hódolattal tiszteleg a kelta és az északi mitológia előtt. Ezeknek a hangulatát és egyes elemeit pedig szívesen beépíti a történeteibe. Nem csupán ennek köszönhetően, de Az istenek árnyéka és Az Istenek éhsége méltán van ott a helye az izgalmas fantasyk között. Lássuk, hogy egy korai írásában, A rettenet árnyéka című fantasy könyvében mit tud letenni az asztalra! Kritika.

A Kitaszított Földek története

Kétezer éve dúl háború a Túlvilágon démonok és angyali lények között. Kicsivel több, mint száz éve törtek be az emberek életébe, és azóta is megszállóként használják a Kitaszított Földeket. A Ben-Elim (angyalokhoz hasonló harcos férfiak), az emberek és óriások megmentőjeként, illetve a béke fenntartójaként hivatkoznak magukra. Valódi szándékaik azonban igencsak megkérdőjelezhetőnek bizonyulnak, ahogy haladunk előre a történet olvasásával. A Kadoshim, akiket legjobban démonszerű lényekként lehet jellemezni, látszólag már csak elszórtan élnek a területeken, ennek ellenére egyre több baljós jel mutat arra, hogy ádáz bosszút forralnak szövetségeseikkel. 

John Gwynne ezúttal négy karakter nézőpontját használja a történet elmeséléséhez. Sig, az óriás harcosnő kivételével mindannyian fiatalok, kevés élettapasztalattal. Talán ezért is érezhetjük azt, hogy Sig karaktere kidolgozottabb, és a leginkább tőle kell számítani ésszerű döntésekre. Egy óriásmedve hátán medvegel, miközben fegyvermesterként a Kadoshimokat üldözi hosszú utazása során. Továbbá a Fénylő Csillag Rendjének tagja, akik nem ápolnak valami bizalmas viszonyt a Ben-Elim harcosaival, hiába közös az ellenségük. Ennek okára azonban csak jóval később derül fény.

Kötet háromnegyedénél derül ki, hogy Sig történetszálához erősen köthető a prémvadász Drem sorsa, aki édesapjával járja a Pusztaságot. Számtalan titok lengi körbe az ifjú férfit, amelyekre csak akkor kezd el végre válaszokat kapni az apjától, amikor fenekestől felfordul az életük. Kezdve azzal, hogy egy hatalmas fehér medve megtámadja kettejüket, majd találnak egy Csillagkő szilánkot, amivel démonokat lehet ölni. És ha ez nem lenne elég bonyodalom, ráadásként az emberek sorra tűnnek el a városukból, és egyre több széttépett hulla kerül elő a közvetlen környezetükben. 

Kedvet kaptál, hogy elolvasd?

Ha szeretnél minket támogatni, vásárold meg a könyvet ezen a linken keresztül

Megveszem

A két legfiatalabb szereplőnk Riv és Bleda, akik Drassilban nevelkednek a Ben-Elim szárnyai alatt. Míg Riv büszke, törtető és önszántából kíván a Fehér Szárnyak harcosa lenni, addig Bledát akaratán kívül viszik oda tanulni. Bleda szerepe leginkább abban jelentős, hogy általa betekintést nyerünk kicsit az emberek között zajló belpolitikai viszályokba, megtudjuk, hogy ki-kivel áll szemben. Ezzel Gwynne ráerősít arra, hogy nem csupán egy külső fenyegetettségtől roskadozik az emberiség, hanem szokás szerint egymástól sincsenek biztonságban. Riv szemszögéből pedig leginkább az angyali harcosok viselkedésébe és tanaiba kapunk bepillantást. Sajnos azonban nem olyan mélyrehatóan elégíti ki a kíváncsiságunkat, mint ahogy azt elvárnánk egy jól megalapozott fantasy regénytől. 

Díszes fegyverek (Kép: pixabay/ValeriiIavtushenko)

 

Epikus hősök vagy felejthető bábok születnek?

A főhősök viszik a hátukon az egész történetet, a kérdés már csak az: hogyan? Míg a Véresküdtek Sagájában kiforrott karakterekkel rukkolt elő az író, addig ez A rettenet árnyékában kissé alulmúlja magát. A főszereplők reakciói sokszor igen bárgyúak, és nem igazán előrelátóak. Leginkább Drem személyiségében mutatkozik meg mindez. Inkább egy nagy mamlaszra hasonlít, aki bár jószívű, nem a legélesebb kés a fiókban. Riv pedig úgy viselkedik, mint aki egyáltalán nem akarja látni az igazságot, pedig folyton gyanakszik valamire. A történetre jellemző, hogy dőlt betűvel szedve megismerhetjük a szereplők saját gondolatait is. Sajnos ez nem hozzáad a szöveg értékéhez, hanem elvesz belőle, mivel még szájbarágósabbá teszi azt. 

Itt említeném meg, hogy a sok mellékszereplő ellenére elég könnyen megjegyezhető, hogy ki-kivel van és mi a célja. Akit ez tartana esetleg vissza az olvasástól, annak bátran ki merem jelenteni, hogy még akkor is könnyedén eszünkbe fognak jutni a karakterek, ha esetleg kihagynánk pár napot az olvasásban. És ha ez nem elég meggyőző, akkor elegendő csupán visszalapozni a könyv elejére. Ugyanis a kiadvány tartogat még némi extrát. A kötet elején egy csodás térkép fogadja az olvasót, majd a kasztokra osztott szereplőkről is kapunk egy névleges, tömör ismertetőt. Egyszóval nem lehet okunk panaszra, ha lassabban haladnánk az olvasással.

Jó alapok, gyengébb kivitelezés

Az angyalok és démonok elleni örökös küzdelemről már számtalan történet született. John Gwynne egy másik dimenzióba helyezi ezeket a teremtményeket, tehát nem az emberek alkotta vallás ikonjaikét vannak jelen. Ez egész érdekes kiindulópontot képez a történetben, ám vajmi kevés magyarázatot kapunk az ő létezésükről. Így sajnálatos módon a nagy csata súlyosságát sem tudjuk igazán átérezni. Nem ül ki a bőrünkre az a bizonyos jóleső borzongás, aminek jönnie kellene egy érdekfeszítő sztori olvasásakor. A regény fókusza tehát egyértelműen a jelen eseményein van, a múlt pedig csak felszínesen felépített párbeszédek során bukkan elő. A szerző kicsit olyan érzést hagy ezzel, mintha a még nem tudta volna olyan jól megragadni az információadagolás lényegét. Kár, hogy a harci jelenetek leírása sem nyújt akkora élményt, mint például Az istenek éhségében. Erősen érződik, hogy John Gwynne egy korábbi regényéről van szó (eredeti megjelenése: 2018), amikor még próbálgatta a szárnyait. Félreértés ne essék, ezek a jelenetek sem rosszak, viszont kevésbé részletgazdag leírások. Bár az is lehet, hogy az igazán nagy henteléseket a második kötetre tartogatja a szerző, amikor már a szereplőinket is jobban megismerhetjük. 

A cselekmény viszonylag lassan halad előre, ennek ellenére egész gyorsan lehet olvasni a történetet.

A szöveg gördülékeny, John Gwynne jó történetmesélő, akit egy tábortűz mellett is szívesen hallgatna az ember.

A fantasy minden karakterszálon lineárisan építkezik, a jelen eseményeit jól lehet követni a múlt teljes ismerete nélkül is. Ennek ugyebár annyi hátránya van, hogy számos kérdést hagy az olvasóban megválaszolatlanul, illetve csökkenti az izgalmi faktort. Gwynne remekül egyensúlyban tartja viszont, hogy a Kadoshim szervezkedéséből, illetve a Ben-Elim harcosainak életéből mennyit csepegtet elénk a főszereplők szemszögén keresztül. A főhősök életútját pontosan akkor keresztezi, amikor a legnagyobb szükség van rá. A démonhívők mesterkedése és az angyalok között titkon dúló belviszályról is éppen úgy rántja le a leplet, hogy a folytatásra garantáltan megvegye az olvasóközönséget magának. Mennyi esélye lesz a prémvadász fiúnak egy árulókkal telített közösségben? Sig hogyan bukkan rá a démoni hordák támogatóinak rejtekhelyére? Riv elnyeri-e méltó helyét a Fehér Szárnyak között, vagy teljesen más útra tereli a sors? Bleda kezébe veszi az irányítást végre, vagy fejet hajt az angyali hatalom előtt? A számos konfliktus közül, vajon mennyit sikerült megoldani és mennyi sül el végzetesen balul?

John Gwynne stílusa illik a könyveihez (Kép: Pan Macmillan)

 

Konklúzió

A rettenet árnyéka nem rossz könyv kezdő epikus fantasy olvasóknak, azoknak, akiket érdekli a fiatal karakterek útja. Ám csalódás lehet azoknak, akik már olvasták a Véresküdtek Sagáját és egy kevésbé kiforrott fantasykönyvet kapnak a szerzőtől. John Gwynne története ugyanakkor kalandos, és érdekes karakterfejlődést vetít előre a folytatásra. Ne becsüljük alá a szerző azon fantasztikus képességét, hogy remekül tudja a hőseit óriási csaták elé állítani. A folytatás biztosan tartogat még érdekfeszítő meglepetéseket. 

7 /10 prémvadász raptor

A rettenet árnyéka (Vér és csont 1.)

A Time of Dread

Szerző: John Gwynne
Műfaj: Fantasy
Kiadás: Fumax, 2023
Fordító: Harci Arnold
Oldalszám: 520

Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.

Fantasy és dinoszaurusz rajongó könyvmoly vagyok. Előszeretettel olvasom kádban és csak olyan képregényeket gyűjtök amelyekben tetszik a rajz. Célom, hogy zseniálisan megírt könyveket tukmáljak az emberiségre. Szeretek érdekes interjúkat készíteni, szóval azokat is olvassátok el!