Az Első Birodalom legendái– és a Riyria-sorozatok között eltelt igen hosszú időben volt egy korszak, amikor a teljes történelem dobott egy hátast – azaz az uralkodó fhreyekből a megvetett és nyomorgó elfek lettek, a kezdetben kőkori társadalom szintjén élő rhunákból meg előbb „emberek”, aztán meg az uralkodó faj. De miért, mikor és hogyan? Michael J. Sullivan végre elmeséli, mi történt Nefron uralomra jutása után nagyjából nyolcszáz évvel. Az új trilógia, a Felemelkedés és bukás első része, a Nolyn épp olyan izgalmas, mint a korábbi kötetek, és Sullivan olykor nagyon is elvetemül humorát sem kell nélkülöznünk az újabb regényben.
HIRDETÉS
Jutalomüdülés szörnyekkel
Egy Nolyn nevű fiatal, félelf parancsnok megismerkedik a légióval, aminek az élére frissen kihelyezték – hogy aztán szinte mindannyiukat bedarálja a rájuk támadó ghazen horda (az elfek, a rhunák és a törpök mellett egy ősi elani faj, rém ronda, embert is szívesen elfogyasztó rémlények) a dzsungel mélyén. Ugyanekkor Percepliquisben, az elfek ősi fővárosában egy Sephryn nevű nőnek romba dől az élete, miközben rejtélyes és fenyegető hangokat kezd hallani. Mi a közös bennük? A legfőképp a származásuk. Mindketten egy-egy fhrey harcos, valamint a rhunák – és a fhreyek – világát teljesen felforgató nők gyermekei, akik az eddig leélt nagyjából nyolcszáz év alatt származásuk minden hátrányát átélték már. Mégis, amikor rájönnek, hogy a sors olyan választás elé állítja őket, amely csak alapjaiban rázhatja meg a birodalmat, végre el kell fogadniuk mindazt a terhet, ami a származásukkal jár.
Elan világába visszatérni olyan, mint amikor az ember visszamegy oda nyaralni, ahol már korábban is nagyon jól érezte magát – az ott ólálkodó szörnyek ellenére is.
Mert vannak ugyan konfliktusok, sőt, halnak meg szereplők, vagy dőlnek össze birodalmak, azonban az ismerős helyek, szereplők – még ha csak említés szintjén jelennek is meg – és az újból felvett történetszálak erős komfortérzettel töltik el az embert.
És Sullivan rögtön be is dobja a mélyvízbe nemcsak az olvasót, de a főhősét, Nolynt is, akiről a Legendák-olvasói tudhatják, hogy ő volt a világegyetem talán első félvér gyereke. Nolyn az uralkodóvá választott, fhrey Nefron és – a későbbi mitológiában totálisan „kilúgozott”, és bénácska, szerelmetes parasztlánynak beállított, bár valójában világhódító – Perszephoné fia. Ez rögtön kettős terhet is jelent Nolyn számára, hiszen bár olyan sokáig él, mint egy fhrey, világlátásában, vagy az emberekhez való hozzáállásában sokkal inkább az anyjához és annak népéhez hasonlít.
És talán ezt az apja is érezte, ahogyan azt is, hogy Nolyn veszélyeztethetné a trónját, mivel a kb. nyolcszáz éves „fiú” egyszer csak egy szörnyektől hemzsegő dzsungel mélyén találja magát, pár, elsőre nem túl szimpatikus légióssal, meg több száz, a húsukra és a vérükre áhítozó ghazennel. Innen szép nyerni – és amikor Nolyn el is éri ezt, a csatát túlélő légiósok máris csatlakoznak hozzá, sőt, a vezérüknek kiáltják ki, akitől azt remélik, hogy végre letaszítja az apját a trónról.
A hősi szülő nehéz teher
Ahogyan Nolynnak nem könnyű két olyan szülő gyerekének lenni, akik alapjaiban rengették meg a birodalom korábbi rendjét, úgy a másik főszereplő, Sephryn sincs könnyebb helyzetben.
Ő ugyanúgy félvér, mint Nolyn, és szintén két hős lánya, ami egyáltalán nem könnyíti meg az életét. Az egyik legbátrabb és legtisztességesebb fhrey harcos, Tekchin és a vad és elszánt Moya lányaként mindenki azt várná tőle, hogy ugyanolyan erős harcos legyen, mint a szülei voltak, miközben Sephryn a leginkább tárgyalással és bizottságokba tömörülve küzdene azért, hogy az embereknek épp ugyanolyan és ugyanannyi joguk legyen, mint a fhreyeknek.
És bár az emberek szerint a fhreyek élete napfény és könnyűség, Sephryné egyáltalán nem ilyen. Moya utolsó, nagyon boldogtalan évei teherként nehezednek rá, ahogyan az is, hogy egyedülálló anyaként kell a kisfiáról gondoskodni. És amikor a kisfiú élete veszélybe kerül, és egy testetlen hang parancsba adja a nőnek, hogy milyen bűntetteket kövessen el a gyerek életéért cserébe, Sephryn élete is totálisan összeomlik. És miközben Nolyn a dzsungelben küzd a túlélésért, addig Sephryn Percepliquis utcáin, míg végül a kettejük harca a város arénájában forr össze egy sokkal hatalmasabb küzdelemmé.
A „fiú”, aki híd akart lenni
Nolyn karaktere azért is nagyon érdekes, mivel ugyanazt a szerepet tölti be az emberek és a fhreyek között, mint ez a trilógia a teljes sorozatban.
Perszephoné, Moya, Raithe, Suri, pláne Nefron (az Első Birodalom Legendái-sorozat főhősei), valamint Royce és Hadrian élete (a Riyria-krónikák és a Riyria – A kezdetek sorozatok főszereplői), és a sorsukat alakító történelmi események között ott áll az időben Nolyn a társaival, és összeköti a két időszakot. Ráadásul az ő döntései és tettei formálják azt a jövőt, amiben majd Royce-ék megjelenhetnek. És ez nem csak az egyes emberek tekintetében igaz , de akár a fhrey (a későbbi megvetett elfek) és az emberek kapcsolatának alakulásában is.
Mindig felmerül a kérdés, hol érdemes belevetni magunkat a Sullivan által felépített és immár hatalmasra nőtt világba. Lehet haladni időrendben is, és a Mítoszok korával kezdődő sorozattal kezdeni, de akkor pont a felismerésekről marad le az ember. Egyrészt arról, mi vagy ki, pláne hogyan alakítja a történelem folyását, a birodalmak sorsát, másrészt meg arról, hogy a Riyria korából visszatekintve látható legyen, hogyan torzították el az emberek a mítoszokat és a hitvilágot, a legendás hősök életét, hogy mindezt a saját hasznukra fordítsák. Holott mindez, amellett, hogy valahol ijesztő és elszomorító is, mégis rettenetesen szórakoztató.
Nolyn és Sephryn szerepeltetésével azt is meg tudja mutatni Sullivan, hogyan lehet a legendás hősök életét totálisan kiforgatni.
Mert bár a két félelf fiatal Perszephoné és Nefron, valamint Moya és Tekchin leszármazottja – tehát ismerték a nyolcszáz évvel korábban élt embereket, a saját szüleiket –, mégsem tudják elhinni, hogy mindazokat a tetteket valóban végrehajtották, amelyekről maguk a szülők, az ismerősök, de főképp a „Brin könyve” mesélt. És ha ők nem hiszik el, hogy Roan olyan sok dolgot talált fel, vagy hogy Perszephoné milyen világmegváltó tetteket vitt véghez – nem is beszélve a főhősök túlvilági utazásáról –, akkor nem csoda, hogy évezredekkel később, Hadrian és Royce idejében a mítoszoknak már semmi közük a valós történelmi eseményekhez.
Sephryn pontosan tudta, hogy Perszephoné egy dahlban nőtt fel, amely a mai tanyáknál elmaradottabbnak számított, mégis az egész „vidéki lány”-mítoszt több mint képtelenségnek, sőt, egyenesen sértőnek tartotta.”
Amiben Sullivan még nagyon jó, az ebben a regényben is megjelenik: a titkok és rejtélyek, amelyeknek a magvait a szerző az első kötetekben veti el, hogy az utolsó kötet végére fejtse meg vagy bontsa ki teljesen. Egyrészt totálisan meglepve az olvasót, vagy éppen időt hagyva neki, hogy oldja meg ő maga a talányokat. A Nolynban lehet töprengeni bizonyos kardokon, egy, az elani világ egyik legfontosabb könyvének lehetséges folytatásáról, ahogyan Nolyn különös csapatának titkolózó tagjainak valódi kilétéről is.
És bár ebben a regényben is történnek megdöbbentő vagy elszomorító halálesetek, egyes szereplőkkel pedig úgy bánnak, hogy az embernek kinyílik a bicska (korabeli megfelelője) a zsebében, mindezt tökéletesen ellenpontozza Sullivan humora, ami pont olyan elvetemült, mint például Royce és Hadrian párbeszédei esetében a Riyria-sorozatban.
– Elnézést, hogy felébresztettük, de egy forradalmat kell kirobbantanunk, uram (…).”
Ráadásul Sullivan előhúz Elan világának teljes szereplőgárdájából olyan karaktereket és neveket, amelyeket a teljes sorozatban titkok és rejtélyek öveztek, és persze gonoszul itt sem magyaráz – még – meg semmit, és így valóban kíváncsivá teszi az olvasót, hogy miként fog a trilógia folytatódni. A Nolyn előszavából kiderül, hogy a további két rész címe Farilane és Ezrahaddon lesz – és ez utóbbi egy olyan karakter neve, aki miatt még inkább a visszafelé olvasási sorrend ajánlatos, különben nem lehet eléggé élvezni, hogyan gyalogol át pofátlanul a mogorva varázsló a teljes történelmen.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
