Ha máshonnan nem, de Petőfi Sándor forradalmi verse óta tudjuk, hogy a hatalmas víztömeg a közös népakarat elsöpörhetetlen és megzabolázhatatlan erejét jelképezi, amit önkényurak és zsarnokok csak ideig-óráig képesek uralni. Ám James Islington fantasyregényében még ez az irodalmi erőmassza is kontrollálhatóvá válik, ezzel minden lázadásnak útját állva. Ez alól egy fiú kivétel, aki örök bosszút esküszik a hatalom ellen – James Islington az ő felnövésén keresztül mesél az emberi megalkuvásról, alkalmazkodásról és a közöny alatt rejlő igazság utáni hajszáról. Mindezt olyan szövevényes szövésű cselekményben teszi, hogy a könyvet lehetetlen letenni még 800 oldalas vastagsága ellenére is. Ezért nagy nyári olvasmánynak sem utolsó. A sokaság akarata könyvkritika.
HIRDETÉS
Islington fantasyje a római birodalom alapjain nyugszik, ennek megfelelően teletűzdelve latin kifejezésekkel és rangokkal, ám elképzelt világában sokkal valóságosabb társadalmi mechanikák rejlenek. A cateni birodalom, ahol a regény játszódik, esszenciája lakosai akaratában rejlik. A hierarchia legalsóbb fokain álló polgárok akaratuk átadásával biztosítják a felettük állók hatalmi helyzetét és szó szerinti erőviszonyait, ugyanis az akarat egyfajta varázs- vagy szupererővel ruházza fel a társadalmi elitet. Minél feljebb van valaki a társadalmi ranglétrán, annál több akaratot szolgáltatnak be neki a polgárok.
Ezért cserébe biztonságos és kiszámítható életet biztosítanak a Catenhez erőszakkal vagy önként csatlakozó országoknak, így az akarat fele nem is tűnik nagy árnak.
A felső osztálynak pedig csak jó, ha a civileknek nem marad elég ereje azon gondolkodni, ténylegesen mivel fizetnek az őket körülvevő kényelemért, hiszen a felépített rendszer annak természeténél fogva konzerválja hatalmukat. Ám Vis, a Suus nevű ország egykori hercege ezt másként gondolja. Árvaként rejtőzve próbál kibújni a cateni törvények alól, a szabaduláshoz szükséges pénzt összeszedni, miközben bosszúját forralja a rendszer ellen, ami családját kiirtotta és hazáját bekebelezte. A sors furcsa fintora lehetőséget is ad számára a bosszú megvalósítására: egy magas rangú személy, Magnus Quintus Ulciscor Telimus kérésére be kell simulnia a cateni iskola diákjai közé és kifürkészni egy gyilkossági ügy valószínűsíthetően eltussolt részleteit.
Ahogyan az összetett tartalomleírásból már sejthető, James Islington a fantasyn túl a fejlődésregényeken át egészen egy kis dark academiáig számtalan műfajból táplálkozott A sokaság akaratához. Először egy bosszútörténetnek indul, ahol a fennálló status quóval szemben szeretne tenni az ifjú hős, majd ezt követően politikai intrikákba sodródik, hogy aztán egy klasszik iskolás young adult cselekményben kössön ki. Mindezt Islington egy lassú folyású (trendi szavakkal leírva: slow burn) narratívában bontja ki, ahol úgy érezhetjük, egy tengeri utazás minden apró percébe betekintést kapunk. Ilyen szintű megtervezettsége ellenére nem érződik lassúnak a regény, sőt, Vis E/1 narrációján keresztül szinte önkéntelenül bevonódunk a történetébe. Viszont pont emiatt felvérteződik egy úgynevezett plot armorral (azaz a karaktert minden komolyabb rossz kimeneteltől megvédő képzeletbeli eszközzel), ami a cselekmény elején még bőven izgalmassá teszi az eseményeket, a fejezet végi cliffhangerek miatt szinte el sem lehet szakadni a történettől. Viszont ez egy 800 oldalas könyvre elhúzva már-már hiteltelenné teszi a főszereplő képességeit. Vis mindig minden nehéz, sőt életveszélyes helyzetből ki tud kecmeregni, testével mindig pont azt a határt feszegeti, amivel még kibírja a fájdalmakat és súlyos sérüléseket. A kiszámíthatóságot pedig a fejezet végi cliffhangerek ismétlődése sem javítja.
Szóval ha mi is rendelkezünk egy vastag páncéllal a csodálatos megmenekülések ellen, akkor inkább a fiú gondolkodása fog tudni berántani az eseményekbe. Vis ugye menekült, de vezetői karrierre képzett hercegként a folyamatos taktikázás és az ezzel járó éber figyelem jellemzi.
Aprólékosan beavat agytekervényeinek paranoid csikorgásaiba és félelemtől vezérelt tervszövögetéseibe, ami akár korához képest (mindössze tizenhat éves) túl felkészültté tehetik, ám ezt Islington ellensúlyozza tinédzseri túlkapásaival és érzelmi túlfűtöttségével.
Például Vis lehet, hogy megfontolt, ha a tanáraival beszél az Akadémián, de már nem hallgat a józan tanácsokra, ha valakihez érzelmileg közelebb kerül. Vagy tudja magáról, hogy megvan az esze, és képzett is, de amikor szembesítik hiányosságaival, azt az önérzete nehezen viseli.
A fiú fejlődéstörténete ezeken a pontokon tud igazán érvényesülni, és némi újdonságot hozni a fősodorbeli young adult történetekhez képest. Vist nem feltétlen egy hősi úton látjuk – még ha értelmezhető így is a története –, hanem egy túlélési hajrában, amivel aztán lehetősége lesz a gyógyulásra. A suusi tragédia, a menekülés és bujkálás megfosztották Vist a gyerekkor, majd a tinédzserkor normalitásától, amihez az Akadémián térhet vissza először – annak ellenére is, hogy az első hetei nem telnek gondtalanságban. A cateni elitképző valóban az életre nevel, hiszen a jó jegyekhez és a felsőbb osztályba jutáshoz nem elegek a készségek, hanem a befolyás és a társadalmi üvegplafon áttörésének trükkjeire is szükség van, ám ezek ellenére Vis képes itt képes úgymond hétköznapi tinihez méltó életet élni. Kihívásaiban barátokra lel, akik nemcsak szövetségesei lesznek egy akár kiváló politikai karriert is befutó fiúnak, hanem olyanok is, akik közt megélheti a vicceket, a rendszer elleni kirohanásokat, de még a szerelmet is.
A sokaság akaratában Islington még nem mélyed el annyira ebben az aspektusban, de utal rá, hogy a hatalomgyakorlás alapjai valahol ezekben a kapcsolatokban fekszik.
Vis párhuzamosan futó küldetései, a cateni társadalmi szöveten való egyensúlyozás során mégiscsak szembesül a hatalom jelen formájának felhasználásával – mennyire etikus az, ha a jó érdekében használja mások akaratának felhasználását, amivel fizikailag gyengíti az akaratátadót? Ha ilyenhez folyamodik, akkor mennyire keveredik önellentmondásba saját elveivel? Vis ezekkel a kérdésekkel Caten átpolitizált és ezáltal maximálisan taktikus frakciói között mozog, helyezkedik, hogy megmaradjon a saját maga által kijelölt úton – nincs ez másként az Akadémia falain belül, sem pedig kívül. Ez nem egyszerű, de olvasóként hálásak lehetünk érte, hiszen a több megkezdett történetszál mindig be tud kavarni a nagy egészbe, ezzel is fenntartani a figyelmet, miközben egy bőven izgalmas történettel biztat a következő rész elolvasására.
Islington fantasyjében bőven van még kraft és potenciál, kezdve a Vis története köré felépített akaratátadással, a társadalom előtti kultúra titokzatos hagyatékán át a jövőbeli politikai ármányokig. A sokaság akarata ennek egy hosszú, néha kiszámítható, mégis jó érzékkel megszőtt hibridje, ahol semmilyen történetelem nem lóg ki. Azt is meg merem kockáztatni, hogy valahol ez az a klasszikusabb vonalú fantasy, amiben jólesik hosszan elmerülni, megérteni világának működését és vágyni a még több tudásra róla. Az a fajta, ami jó pár éve hiányzott a fantasykínálatból.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
