Mark Lawrence A könyvtár-trilógiájának második része, A könyv, ami megtörte a világot új karakterekkel szövi tovább a történetet, és nagyjából megismétli azt az élményt, amit az előző kötet nyújt. Ugyanakkor a sztorija inkább hat kiegészítésnek, az átfogó cselekmény alig halad valamit előre.
HIRDETÉS
Meglepően filozofikus A könyv, amit nem fogott a tűz című regényével Mark Lawrence egy újabb izgalmas fantasy-univerzumba kalauzolta el olvasóit, melynek középpontjában egy rejtélyekkel teli, hatalmas könyvtár áll. Az intézmény létéért időn és téren átívelő, végeérhetetlen harc folyik, amelyben egyik oldalon azok sorakoznak fel, akik meg akarják őrizni a könyvekben rejlő tudást, velük szemben pedig az ezt elpusztítani kívánók állnak. Ebbe a harcba keveredik bele Livira és Evar, a két különböző fajhoz tartozó szerelmespár, akiknek az időhurokká vált története a valóság szövetét fenyegeti. Ezen kívül ráadásul a két főhős népei – az emberek és a humanoid farkasnak kinéző canith-ok – között is háború dúl, amely az első kötet végére elérte a könyvtárat.
A könyv, ami megtörte a világot című második részben az író érdekes, és némileg meglepő irányba ment el: ahelyett, hogy továbbra is az addigi központi karakterekre fókuszált volna, behozott egy újabb fő cselekményszálat, friss hősökkel. Így amellett, hogy a könyvtárbeli harcok következményeit megismerjük, egy egészen más időben játszódó sztorit is végigkövethetünk. A történetnek ebben az új vonulatában egy eddig ismeretlen faj, a ganar képviselői kapják a főszerepet, akik rabszolgasorban szenvednek, de két rejtélyes figura megjelenése azzal kecsegtet, hogy fellázadhatnak kegyetlen uraikkal szemben. Párhuzamosan futó sztorijuk a végén egy tragikus konklúzióban ér össze azzal, amelyik Liviráról és Evarról szól.
Lawrence ezúttal mind a történet, mind a főszereplők tekintetében élesen szembe ment az olvasói elvárásokkal, bevállalva azt is, hogy ezzel valószínűleg megosztja a közönségét.
Míg ugyanis az ember azt várta volna, hogy vagy az emberek és canith-ok konfliktusa folytatódik, és közben a könyvtár létéért folyó küzdelembe is jobban elmerülünk, ehelyett kapunk egy ahhoz lényegében csak lazán kapcsolódó sztorit egy harmadik faj elnyomásáról. Ez a kötet ráadásul rövidebb az előzőnél, és így az új történetszál mellett a korábban megkezdett cselekmény nem túl sokkal folytatódik. Tulajdonképpen olyan az egész, mintha egy spinoffot és az első rész epilógusát rakta volna össze egy kötetbe a szerző.
Aki szívesen olvas fantasykben világépítést, az élvezni tudja ezt a folytatást – mivel ilyen téren egyértelműen sokat hozzáad az előző részben olvasottakhoz –, azonban akit inkább a korábban megkedvelt hősök és az alapsztori érdekelt volna, némileg csalódni fog, amiért ilyen kvázi antológia-jelleget öltött a trilógia.
Ennek az új iránynak és az univerzum-építésre való fókuszálásnak a hátránya, hogy nagyon sok lett a karakter, és emiatt senkire nincs igazán idő.
Érthető módon a két új főszereplő, Celcha és Hellet, valamint népük, a ganarok bemutatása kapja a legnagyobb figyelmet, és bár egyikük se egy összetett jellem, szépen lassan kibontakozó, tragikus történetük nagyon hatásos, illetve szépen megágyaz a végső nagy fordulatnak. Rajtuk keresztül bizonyos szempontból Lawrence az első rész által nyújtott olvasói élményt próbálta reprodukálni. Hiszen a cselekményszáluk hátteréül egy fajközi társadalmi konfliktus szolgál – ez itt nem két nép harca, hanem az elnyomók és a rabszolgák szembenállása –, ami egyúttal erősen beleszól sorsuk alakulásába, és a végén egy hatalmas félreértésre is fény derül.
A két kötet közötti párhuzamok tehát egyértelműek, de azért még nem zavaróak. Talán elsősorban azért, mert A könyv, ami megtörte a világot nemcsak a tudás veszélyességének kérdését járja körül, hanem egy egészen másfajta, társadalomfilozófiai témával foglalkozik: Celcháék sztorijában a hősöknek az embertelen rendszer elfogadása és az ellene való lázadás közül kell választaniuk, vállalva tetteik minden morális következményét.
Az újoncok mellett érdekes módon a már ismert figurák közül az első kötet két mellékszereplője került a középpontba, némileg háttérbe szorítva az eddigi hőst és hősnőt. Livira saját mellékszála esetében ez igazából nem probléma, mert az a sztori kifejezetten érdekes, és megrendítő. Evar ugyanakkor most annyira nem is volt aktív alakítója az eseményeknek, leginkább azt lehetett érezni, hogy csak sodródik az árral. Ami pedig a középpontba emelt korábbi mellékszereplőket illeti, ők egy romantikus szálat kaptak, ami sajnos kissé összecsapott lett, emiatt eléggé erőltetettnek is hat.
Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy A könyv, ami megtörte a világot a történetszövés, valamint fordulatok tekintetében hasonló élményt kínál, mint az előzménye. Ugyanakkor a sok karaktere miatt túlzsúfolt, és egyes részleteiben kidolgozatlan.
Mivel ezúttal inkább a világépítésen volt a hangsúly, a trilógia átfogó története nem sokat haladt előre – ami viszont abból a szempontból nem probléma, hogy itt igazából a trilógia konklúzióját felvezető középső kötetről van szó. A lezárásnak viszont ennél sokkal erősebbnek kell lennie, hogy felérjen a trilógia nyitókötetéhez.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
