A Reincarnated as a Sword újfent bebizonyítja, hogy nem csak egy mágikus kard és egy feketemacska-lány kalandjairól szól. Fran és Mester útja egyre sötétebb és összetettebb irányt vesz, ahol politikai intrikák és múltbéli borzalmak is az előtérbe kerülnek. Miközben a szerző gondoskodik róla, hogy ne váljanak verhetetlen hősökké, újabb érdekes szereplők is képbe kerülnek. Mindezt pedig részletgazdag, dinamikus látványvilág kíséri, ami méltó módon emeli ki a manga komolyabb, mélyebb témáit is.
HIRDETÉS
Ez történik Reincarnated as a Swordben
Miután Fran, a feketemacska-kölyök kiszabadult a rabszolgatartók markából, a mágikus kardként reinkarnálódott Mester oldalán kalandozónak állt. Közös fejlődésük során egyre inkább összekovácsolódtak és elválaszthatatlan kötelék alakult közöttük. A páros legyőzte a Goblinkazamata szörnyeit, a gyors fejlődésének pedig hamar híre ment a Céhen belül, ahová beállt. Ez pedig nem feltétlen jelentett jót senki számára, mert irigyek bizony mindenhol akadnak. Ráadásul felfigyelt rá a legendás A rangú kalandozó, Amanda is, aki rendkívül anyáskodóan kezdett el bánni a lánnyal. A negatív szóbeszéd eloszlatása érdekében a céhmester egy kazamata felderítő misszióra küldi Frant, ahol bizonyíthatja rátermettségét mások előtt is. A majdnem végzetes küldetés egyaránt próbára teszi őt és Mestert is. Ezek után pedig egy új kaland veszi kezdetét Kormival (megidézett familiáris) és egy különc nekromantával, Jeannal.
A karakterív szépen bontakozik ki
Fran személyiségének fejlődése remekül megfigyelhető a Reincarnated as a Sword eddig megjelent köteteiben. Az elárult rabszolgalány, akit nem vettek körbe a saját fajtársai, csak magára számíthatott egészen addig a pontig, amíg meg nem ismerkedett Mesterrel. Onnantól kezdve elérhetővé vált számára a bosszúhoz és a fejlődéshez vezető út. Fran többször is bizonyítja, hogy gyermeki énje mellett képes az önálló döntéshozatalra, elszántsága és határozottsága pedig megkérdőjelezhetetlen. Ez már a harmadik kötetben is erősen megnyilvánult, amikor a Kékmacskák törzsébe tartozó csatlóssal szállt szembe minden Fekete Macska becsületéért. De az abszolút kicsúcsosodásra sem kellett sokat várni, gyorsan eljött a pillanat, amikor egy csapda miatt elszakadtak egymástól szeretett kardjával. Míg Mester aggódó szülőként küzdött a kétségbeeséssel, hogy megtalálja Frant, addig a kis feketemacska puszta kézzel nézett szembe egy halálos Cselepókkal.
Mindkettejük nézőpontjából érdekes felfigyelni erre a különválasztottságra, hiszen ekkor bontakozik ki előttünk igazán az egymás iránt érzett ragaszkodás.
Kettejük dinamikája továbbra is remekül működik, erre Yuu Tanaka még jobban ráerősít azzal, hogy a párbeszédeiken keresztül is egyértelműen megmutatja ezt. Ennek a szoros köteléknek hála joggal feltételezhető, hogy Fran végül úgy éri majd el a végső célját, hogy közben hű marad önmagához és az elveihez.
A mellékszereplők itt tényleg fontosak
A Reincarnated as a Swordban a mellékszereplők nem csupán arra szolgálnak, hogy általuk jobban megismerjük világ működését, hanem fontos múltbéli eseményekre is rálátást adnak. Ott van például Amanda, a legendás A rangú kalandozó, aki anyai figyelemmel tünteti ki a hevesen tiltakozó Frant. A negyedik kötetben egyrészt segít jobban megérteni a rendszer működését – különösen a képességek, a mágia és a harci technikák terén. Másrészt olyan emlékképeket is kapunk az életéből, amelyek segítenek közelebb hozni őt az olvasóhoz, miközben Fran szüleivel kapcsolatban egy keserédes titokról is fellebbenti a fátylat. De Amandának köszönhető az is, hogy megtapasztalhatjuk végre mekkora a különbség egy A rangú kalandozó és egy alacsonyabb szintű harcos között. Jól ellensúlyozza azt az érzést, hogy látszólag Fran és Mester túlságosan is fejletté vált, amitől szinte verhetetlennek tűnnek. Ez nagyon kellett a történetbe, hiszen egyfolytában olyan mágikus képességeket szereznek meg, amelyeknek az együttes használatát más kalandozók nemigen tudják alkalmazni.
De ugyanilyen fontos szereplője a történetnek Garrus is. A bűvkovács törp már az első résztől fogva ismeri Fran és Mester titkát, atyai jótanácsokkal és borsos árú védőruházattal látja el a lányt. Nyilván az utóbbit nem ingyen teszi, de már elsőre lehet látni, hogy ő egy megbízható ponttá válik majd a feketemacska-kölyök életében. Rendkívüli nagyrabecsüléssel készíti el később Fran feketemacska szerkóját is, amellyel a lány törzse előtt is leróhatja tiszteletét. Hiába válnak el időről időre az útjaik, előbb-utóbb egészen biztosak lehetünk benne, hogy újra keresztezik majd egymást.
Ahhoz, hogy a Reincarnated as a Sword világával kapcsolatban még inkább képbe kerüljünk, Yuu Tanaka a sorozat hatodik kötetében bedob egy új szereplőt, akinek hála egy sokkal komolyabb és sötétebb háttértörténettel rendelkező sztorit kapunk. Ő Jean De Vix, a nekromanta kutatóközpont vezetője, aki egyrészt egy igen szórakoztató és említésre méltóan sármos figura, ám sokkal inkább kutató, mint kalandozó. Jean személyében egy izgalmas, új ismeretek bővítésével kecsegtető karaktert ismerünk meg, akinek köszönhetően nem a szokványos kazamatázásban lesz részünk.
Még inkább kitárul a világ
Az első kötetek univerzum-alapozó szerepe után sokkal kevésbé érezzük direktnek az információ adagolását az RPG-szerű világról – a mellékszereplőkön túl is. Yuu Tanaka egyre szebben építi bele a háttérinfókat a cselekménybe, lassanként egyre több dolog derül ki például a politikai háttérről, amit eddig talán nem is vettünk annyira figyelembe az összecsapások mellett. Pedig igen fontos szerepe van a királyságoknak a kazamaták elhelyezkedése, illetve a céhek szempontjából is. Lassan az is egyértelművé válik, hogy Frannak és Mesternek meg fog még gyűlni a baja a hatalommal.
Annak köszönhetően pedig, hogy az író ismét útnak indította a főszereplőket, az olvasók látószögét is kibővíti. Így jöhetett a képbe a repülő szigeten található kazamata, amelynek évtizedekre visszanyúló története van. Ráadásul minden egyes dolog, ami kiderül róla sokkal kegyetlenebb, mint amit eddig ettől a mangától kaptunk. A Reincarnated as a Sword eddigi talán legsötétebb fejezetei ezek, ahol a Nevenincs rabszolgák– mint amilyen Fran is volt– kerülnek az előtérbe. A felidézett múltbéli események világosan mutatják, hogy a királyságok minden rendelkezésükre álló eszközt bevetettek a hatalom megszerzéséért. Legyen szó a Fran jelenében is tetten érhető kémkedésről, a társadalmilag elfogadott rabszolgakereskedelemről, vagy a múltban elkövetett, gyermekeket érintő brutális csonkításokról. Ez a részletgazdag háttértörténet most először tárul fel ilyen mélyen az eddigi kötetek során, új rétegekkel gazdagítva a történetet.
Az illusztráció egyre lenyűgözőbb
Tomowo Maruyama rajzstílusa minden kétséget kizáróan tökéletesen passzol ehhez a mangához. Azt gondolhatnánk, hogy a minőség végig egyenletesen magas marad, de erre történetesen azonnal rá tudok cáfolni a hatodik és hetedik kötetekkel, mégpedig pozitív irányba. Ennél a két résznél ugyanis nemcsak a történet erőssége az, ami viszi a hátán tovább a sorozatot, hanem a képi megjelenítés is. Ez abban is megnyilvánul, hogy az eddigi összes ellenség közül a csontvázszörnyek ábrázolása a legkeményebb.
Tomowo Maruyama az anatómiai arányok figyelembevételével alkotta meg ezeket szörnyeket, ugyanakkor némi torzítással és eltúlzással teszi őket még horrorisztikusabbá.
A sötétebb tónusok remekül kiemelik a csontváztestek mélységeit, azzal pedig, ahogyan a panelek kontrasztot alkotnak velük, szinte kilépnek az oldalakról, fokozva a félelemérzetet. A tőle megszokott módon itt is nagyon odafigyelt arra, hogy milyen egyedi kiegészítőkkel ruházza fel ezeket a bestiákat, amelyek remekül tükrözik hajdani életük maradékát. Az összecsapások drámaiságát pedig mégjobban kiemeli azzal, hogy Fran karaktere hozzájuk képest sokkal finomabban ábrázolt, mozgástartománya pedig dinamikusabb, ezzel az olvasó szemében is sebezhetőbbnek tűnik. Valóban olyan ellenségeket látunk magunk előtt, akikről el tudjuk hinni, hogy az újdonsült triumvirátusunk akár vereséget is szenvedhet tőlük. A horrorisztikus hatást tovább fokozza, hogy a sűrű tónusozású szűk terek és panelek állandóan a bezártság érzetét és a közelgő veszélyt hangsúlyozzák. Az olvasót egy klausztrofób, fullasztó térbe szorítja, ahol a halál a csendet is belengi.
Még több Reincarnated as a Sword mangát ide!
Bár a sorozat tele van izgalmas csatákkal, és a humora sem kopott meg, mégis félő volt kicsit, hogy az ötödik kötet környékén le fog ülni a sztori és túl egyhangúvá válik majd. Szerencsére erre Yuu Tanaka nagyon is rácáfolt, hiszen azzal, hogy ismét útnak indította a főszereplőket teret adott annak, hogy ne csak a világból lássunk többet, hanem teljesen új kalandok felé is nyitott. Miközben csepegtet némi infót a politikai fenyegetettségről, azt is újra az arcunkba tolja, hogy a valódi szörnyek sokszor nem is a kazamatákban rejtőznek. (Ez folyton előkerülő probléma a Solo Leveling című manhwa-sorozatban is.) Továbbá az író különösen jól használja a mellékszereplőket arra, hogy általuk olyan múltbéli részleteket osszon meg, amelyek egyrészt mélyítik a karakterek személyiségét, másrészt a történet hosszú távú alakulásában is kulcsszerepet játszanak. Mindezek mellett remekül szemlélteti, hogy Fran személyisége folyamatosan változik, származása iránti büszkesége és hovatartozás-érzése egyre erősödik, miközben a Mesterhez fűződő kötelék is komoly hatással van rá.
Összességében elmondható tehát, hogy a Reincarnated as a Sword-sorozat képes arra, hogy a lenyűgöző és részletgazdag képkockái mellett újra és újra érdekessé tegye önmagát.
Enyhe perverzsége és kedves humora mellett komolyabb témákat is feszeget, amelyek miatt érdemes nem alábecsülni ezt a mangát. Egy biztos, hogy számos megpróbáltatás vár még a főszereplőkre a kazamatán belül és kívül egyaránt.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
