Az elmúlt években rengeteg olyan fantasy született, amely patriarchális világba helyezett női főhőssel dolgozik. M. L. Wang Vér a fényes égbolton című regénye pont itt fordít egyet a képleten, mert nem az unásig megszokott “kiválasztott” narratívára alapoz, hanem a rendszer által formált és eltorzított egyénre. Wang kíméletlenül belerántja az olvasót egy programozó mágusokkal teli utópikus világba, ahol nem egyetlen gonosz a főellenség, viszont egyetlen morális döntésen múlik a totális anarchia.
HIRDETÉS
Az amerikai M. L. Wang elsősorban azzal vívta ki elismertségét, hogy műveiben nem kerüli a súlyos és gyakran kényes társadalmi témák feltárását: a faji előítéletek, a patriarchális berendezkedés, az erkölcsi dilemmák és a társadalmi igazságtalanságok egyaránt központi szerepet kapnak műveiben. Világépítése különösen figyelemre méltó, hiszen nála a mágia és a tudomány rendszerei szorosan összefonódnak, miközben a narratívába ágyazott morális és filozófiai kérdések Wang modern világunkkal kapcsolatos aggodalmait és félelmeit is tükrözik. Így történetei nem csupán szórakoztatóak, hanem intellektuálisan is kihívást jelentenek az olvasó számára.
A Vér a fényes égbolton alapjai
Az egyik ilyen, magyarul is megjelent regénye a New York Times Bestseller listás Vér a fényes égbolton, ami egy Tiran nevű ipari, mágikus utópiaként működő metropoliszban játszódik. A helyet egy varázslatból készült kupola veszi körül, hogy megvédje polgárait a pusztulást hozó Mételytől. Hamar megtudjuk, hogy Tiran létrejötte az öt férfi Alapító Mágusnak köszönhető, akik az egy Igaz Isten szavára megalapították ezt a civilizációt. Az ő tanaik mentén köszön vissza a történetben a patriarchális berendezkedés, amely a főszereplő belső konfliktusának mozgatója is egyben. Illetve a szegregáció és a társadalmi elnyomás mindennapossá válása is tőlük ered, hiszen azok a törzsek, akik nem voltak hajlandóak áttérni az Alapító Mágusok által hirdetett egyistenhitre és csatlakozni hozzájuk, a kupolán kívül maradtak, a tiraniak pedig kweneknek nevezték el őket. M. L. Wang történetében tehát a hit kérdése központi szerephez jut, hiszen a hatalom a vallás eszközével érvényesíti a tudást, amely egyrészt felemeli a társadalmat, másrészt elzárja az egyénektől azokat az igazságokat, amelyek kívül esnek az uralkodó rend keretein.
Ahhoz, hogy teljesen megértsük ezt a kormányzást, fontos megjegyeznünk, hogy a tizenkét főből álló Mágusok Tanácsa – élén a legfőbb főmágussal – hozza meg a város működésével kapcsolatos döntéseket. A Mágusok Tanácsa pedig a Legfőbb Magisztrátus élén álló főmágusokból tevődik össze, akik maximum százan lehetnek. A Legfőbb Magisztrátusba pedig csak az egyetem legkiválóbb gyakorló mágusai nyerhetnek felvételt. Kulcsfontosságú, hogy ezeket a posztokat csak olyan személyek tölthetik be, akik Isten akarata előtt feltétel nélkül fejet hajtva, a tanok szerint élik az életüket. Ezzel is egyértelműsítik a polgárok számára, hogy a hit és a hatalommal kéz a kézben járnak, hiszen a hit Isteni kapocs, rajta keresztül pedig a hatalom szent célt szolgál. Ebben a patriarchális társadalomban nem meglepő módon ezeket a hatalmi pozíciókat eddig kizárólag férfiak töltötték be, pedig a Tanács tíz évenként egyszer lehetőséget ad arra, hogy nők is megmérettessék magukat a főmágusi pozícióért. Az írónő szinte rögtön az arcunkba is tolja, hogy ez eddig még egyetlen nőnek sem sikerült. Mindez pedig kulcsszerepet játszik a cselekmény alakulásában, hiszen erre a pontra sűrűsödik a főszereplő mindent meghatározó célkitűzése.
Új kezdet Tiranban
Sciona ugyanis arra a lehetetlennek tűnő küldetésre készül, hogy ő legyen az első nő Tiran történelmében, aki sikeres főmágusvizsgát tesz a Tanács előtt. Az ambiciózus és túlkompenzáló kutatómágus azonban nem adja fel: mentora támogatásával felvértezve és lehengerlő tudásával végül kiérdemli a főmágusi rangot, minden nehezítő körülmény ellenére.
Azonban száz férfi főmágus közé bekerülni nem fenékig tejfel egy nő számára. Sciona nehezített pályán találja magát, még a saját kollégái is megpróbálják megszégyeníteni azzal, hogy egy kwen takarítót állítanak mellé segédnek. Ez a takarító történetesen nem más, mint Thomil, aki a kupolán túli vidékről érkezett Tiranba még évekkel ezelőtt. Azzal pedig, hogy M. L. Wang összeköti a szereplők sorsát, amivel együtt elszabadítja a káoszt, amit aztán nekünk kell rendszert találni.. Eközben pedig szépen előrevetíti számunkra, hogy a Vér a fényes égbolton nem egy „a jó a rossz ellen” konfliktusra épülő fantasy, hanem egy sokrétű küzdelem a hatalommal, a társadalmi igazságtalanságokkal és az igazság következményeivel egy olyan világban, amely próbára teszi a szereplők erkölcsi értékrendjét és a mágiahasználat is megköveteli a maga áldozatát.
Ellentétek viharában
Azzal tehát, hogy M. L. Wang egymás mellé kényszeríti a két főszereplőt, remekül be is mutatja, mennyi ellentétes pólusa van a két népcsoportnak. Például azt is, hogy Tiran polgárainak jóléte és élete magasan felette áll a Mételyföldekről befogadott kwenek csoportjának. A korábban nomád életmódot folytató emberekkel szemben nagyon erős a szegregáció: ők a helyi szegények, akik olyan munkákat végeznek, amelyeket a tirani polgárok messze elkerülnek. Ez a társadalmi elnyomás sokszor és nagyon erősen előtérbe kerül a történetben, ami remekül fokozza a feszültséget a két főszereplő mindennapjaiban – na meg az olvasóban! Hiszen még Sciona is előítéletekkel van tele, pedig abból ő maga is kap eleget a férfiaktól.
Az életkörülményekből fakadó konfliktusokon túl pedig erősen megmutatkozik a vallási nézetek különbözősége, ami azért is különösen fontos, mert a hitrendszer ereje adja a Vér a fényes égbolton egyik alappillérét.
Thomil népe polietista, ami nem meglepő, hiszen tudjuk, hogy ő maga kiváló vadász, aki nagyon szoros kapcsolatot ápol a természettel. Vele szemben a tiraniak egy Igaz Isten hite megingathatatlan hívei, és ez visszaköszön Sciona megnyilvánulásaiban is. Mivel mindkét szereplő hite sziklaszilárd, kulcsfontosságú jelentősége van a cselekményben annak, hogy végül meginog-e valamelyikük álláspontja. Az ebből adódó konfliktusok remekül erősítik a karakterek jellemének hitelességét, a párbeszédeikben pedig nincsennek megúszósnak tűnő üresjáratok.
Kettejük dinamikája azonban nem áll meg az ellentétek puszta ütköztetésénél: kölcsönösen kimozdítják egymást a megszokott gondolkodási keretekből, és olyan fejlődési folyamatokat indítanak el, amelyek különösen Sciona esetében válnak meghatározóvá. Thomil gyakorlatias szemléletmódja fokozatosan repedéseket ejt Sciona rendíthetetlennek hitt világképén, ami azért is kiemelt jelentőségű, mert a szerző már a regény felénél felfedi a történet kulcsfontosságú titkát. Ez a momentum pedig Sciona számára az egyértelmű mélypontot is jelenti, innen válik igazán érzékelhetővé, hogy a két szereplő közti kapcsolat nem csupán narratív eszköz, hanem a karakterfejlődés egyik motorja, amelynek köszönhetően Sciona végül képes lesz kimászni a saját sírgödréből.
Wang ez idő alatt egy percre sem engedi az olvasót lazítani: tovább feszíti a húrt, miközben a szereplőiben rejlő potenciált tökéletesen ki is használja. Olyan precízen felépített dramaturgiával vezeti végig Scionát és Thomilt a végjátékig vezető úton, hogy öröm nézni. Közben pedig végig ügyel rá, hogy mind a patriarchátus, mind pedig a fajgyűlölet témaköre következetesen és funkcionálisan épüljön be a történet szövetébe, hiszen ezek az elemek nem puszta jelzésszerű motívumok, hanem a cselekmény alakulását és a karakterek döntéseit érdemben meghatározó tényezők. Mindemellett a mágiarendszer is végig a narratíva centrumában marad. Nem csupán kötelező háttérelemként szolgál, hanem a világ működésének, a konfliktusoknak és nem utolsó sorban a lezárásnak is nélkülözhetetlen pillére. Ehhez a fináléhoz vezető utat pedig úgy kövezi ki, hogy végül egy kirobbanó erejű, katartikus lezárásban teljesedhessen ki.
Sciona nem egy szeretetre méltó figura
A végkifejlet ilyen erőteljes hatását pedig nagyrészt az biztosítja, hogy az írónő aprólékos figyelemmel alkotta meg Sciona Freynan karakterét, személyiségének összetettségét és belső motivációit végig érvényesítette a történet során. Az édesanyja korán elhunyt, az apja pedig elhagyta, egy olyan férfiközpontú társadalomban, ahol a nők elviekben nem érhetnek fel a férfiak tudásával és mágikus képességeivel. Nénikéjével és unokatestvérével egy fedél alatt cseperedett fel szeretetben és gondoskodásban, ennek ellenére az emocionális képességei fájdalmasan alacsony szintet ütnek meg. Sciona iszonyatosan makacs, kitartó és eszes nő, akinek rendkívüli módon sérti az önbecsülését az, ahogyan a nőket lekezelik a tudományos körökben. Ugyanakkor egyértelmű, hogy ő is ugyanazt a szekeret tolja, amit ez a férfiközpontú hatalmi berendezkedés többi tagja. Ez a lekezelő aspektus számos ponton vissza is köszön a kötetben, de teszi ezt úgy, hogy teljesen belesimul a cselekménybe, nem érezzük, hogy kilógna a lóláb. Ráadásul Wang azt is tisztázza közben, hogy Sciona nem áltat senkit azzal, hogy a többi nőért cselekszik, hiszen egyértelmű, hogy elsősorban saját magának akarja a dicsőséget, tehát inkább tekinthető antihősnek, mint valódi hősnek. Olyannyira, hogy inkább lett volna halott, mint, hogy elbukjon főmágusi vizsgán. A tudomány iránti megszállottsága kifejezetten az Emily Wilde-trilógia főszereplőjére emlékeztet, ugyanakkor mégis más: Sciona ugyanis minden férfi mágusnál jobb akar lenni. Lényegében le akarja őket igázni, miközben az ő neve örökre fennmarad az utókor számára. Eközben a külvilág gondjai és az emberek érzelmei folyamatosan leperegtek róla, mint esőkabátról a csapadék; de ahogy összekerül Thomillal önkéntelenül is rákényszerül, hogy jobban kinyissa a szemét. Thomil karakterével tehát nem csak a felszínt kapargatja az írónő, hanem mélyen megrengeti Sciona hitét és szűklátókörűségét. Emellett pedig a férfinak köszönhetően kapunk mi is betekintést a falakon túli világba. A hajdan vadászként élő Thomil történetével lényegében hamarabb ismerkedünk meg, mint a kutatómáguséval. Rajta keresztül tapasztaljuk meg azt is első kézből, hogy mire képes a Métely, amely nem csupán az embereket, hanem az állat- és növényvilágot is súlyosan megtizedeli.
És bár Thomil másfajta szemlélet rendszerének megismerése elősegíti a főmágust a karakterfejlődésben, egészen az utolsó oldalakig hű marad önmagához.
Dicsvágya a végsőkig megrengethetetlen, így ha képesek vagyunk elfogadni, hogy ő nem egy kedves főszereplő, akkor tudjuk igazán kiélvezni a sztorit, és megérteni, mennyire zseniálisan megalkotott személyiség valójában, aki nélkül ez a történet nem működhetne ilyen mélységeiben.
Ezt a regényt tényleg érdemes elolvasni
Egyértelműen látszik tehát, hogy az írónő nem szerethető, kedves karaktereket akart gyártani, hanem emlékezeteseket, akiken keresztül valóban fel tudja tárni a történet velejét. A regény következetesen és kerülőutak nélkül tematizálja mind a patriarchális társadalom struktúráit, mind az intézményesített elnyomás bizonyos formáit, amelyek erős építőelemei ennek a tökéletes anarchiába fulladó, disztópikus elemekkel átszőtt fantasynak. Kellően ráerősít a regény komolyságára az írói stílus is. M. L. Wang világa baljós előérzettel átitatott, komor és erőteljesen akadémikus atmoszférát teremt, ahol a tudományos-logikai elvek mentén felépített mágiarendszer nem pusztán háttérelem, hanem a kihangsúlyozza az elitizmust, amely a tudáshoz kapcsolódik. A Vér a fényes égbolton külön erénye, hogy nem enged a leegyszerűsítő megoldások csábításának: a horrorisztikus és erőszakos jelenetek tudatosan szolgálják a narratív súlyt, miközben a hagyományos értelemben vett happy end elutasítása mélyebb, maradandó olvasói élményt eredményez. Annak megítélése pedig, hogy morális és etikai mércével mérve végül elfogadhatóan cselekedtek-e a szereplők, mindenképp megér néhány félig átalvatlan éjszakát.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
