A nagy magyar mangareneszánsz egyik üdvös hatása, hogy régen várt sorozatok és klasszikusok mellett ritka gyöngyszemek is megjelennek. Mint amilyen a Planetes is, amely ráadásul a Fumax kiadó SF Extra sorozatának első mangája. Nem hiába, ugyanis Makoto Yukimura mangaka lényegében tökéletesen mangásította a hard sci-fit a Planetes lapjain. Egyaránt fontosak benne az űrgyarmatosítás kérdései, az emberiség helye az univerzumban,de humanista szemléletének köszönhetően a szereplőket érintő mindennapi, pszichés nehézségek is. Spoilermentes kritika.
HIRDETÉS
Science fiction extrákkal
A bevezetőben említett hazai mangareneszánsz egyik legfontosabb szereplője a Fumax kiadó, akik már húsz évvel ezelőtt is ott voltak a mangakiadás élvonalában. Az elmúlt húsz évben azonban jelentősen bővült a kiadó profilja, köztük például a kortárs science fiction jelentős regényeivel. A kiadó SF Extra sorozatában eddig olyan szerzők művei jelentek meg, mint Neal Stephenson, Andy Weir, Adrian Tchaikovsky, Tamsyn Muir és Martha Wells. A Fumax a mangák és sci-fik mellett a nagyformátumú képregények megjelentetésében is élen jár a 2010-es évek közepén történt hazai képregénypiaci bumm óta. És hogyan lehet mindezt egy tető alá hozni? Hát úgy, hogy az SF Extra széria 2025 nyarán először egy meglepetés képregénnyel bővült.
Az Ébredés nyugati stílusú képregényét hamarosan követte az első manga is a Planetes képében, amely még egy fokkal jobban is passzol a sorozat alaptematikájához (hamarosan pedig már nagy alakú mangaként érkezik a kultikus Ghost in the Shell is). A Vinland Sagát is jegyző
Makoto Yukimura (magyar átírásban Jukimura Makoto) ugyanis lényegében tökéletesen implementálta a hard sci-fi jellemzőit a mangák világába.
Mind vizualitásában, mind cselekményében, helyenként humorosan, de mégis komolyan veszi a történet tudományos alapjait. Mindemellett pedig nem felejtette el mélyen emberivé tenni a főszereplőit sem, amitől csak még kedvesebbé válik ez az érzelmes űrutazás.
Nem bántja a szemét az űrszemét?
A Planetes egy űrszemétszedő kis űrhajó legénységének mindennapjait követi a 2070-es években. Jurij egy múltbéli trauma miatt vállalta ezt a munkát, Hoshinónak (barátoknak csak Hachimaki) viszont hatalmas ambíciói vannak. Részt akar venni a közeljövőben esedékes Jupiter expedícióban, és úgy általában is hajtja a felfedezés vágya, ezért szeretne a legjobb űrhajós lenni. A pilóta, Fee, azonban elég kiégett már ahhoz, hogy ne hajtsák hasonló vágyak. Csak túl akar esni a melókon és élni az életét. A manga lényegében ezt a kis kompániát követi jóban-rosszban, miközben a háttérben már megbújnak a nagyobb téttel bíró szálak is. De valahogy mégis csak az űrkukások lesznek a fontosabbak, és ez adja a Planetes egyik legnagyobb vonzerejét.
Hiába a terrortámadások, az új technológiai fejlesztések, a tech mogulok gátlástalanságai, az új felfedezések izgalma, vagy a potenciális űrkatasztrófák. Makoto nagyon is érti, hogy minden tett mögött egyszerű emberek állnak, akik aztán kénytelenek is viselni a tetteik következményeit. Habár hőstettekkel és akcióval is találkozhatunk, a manga szereplői közel sem idealizált héroszok, vagy éppen antihősök. Szimplán csak emberek, akiknek jelleme, múltja, vágyaik, hibáik és gyarlóságaik vannak.
A Planetes világa és szereplői teljes mértékben hiteles, élő, lélegző entitások, nem pedig egy történet kellékei.
Így még az olyan teljesen banális események is nagyobb erővel bírnak, mint egy szimpla csonttörés, vagy egy hazalátogatás.
A manga kettősségére jellemző, hogy szemtelenül jól ötvözi a slice of life képregények elemeit a grandiózus sci-fi cselekményvilágával. Az előző bekezdés tartalmához kapcsolódva, így ugyanolyan súlya lesz a szereplők apróbb hibáit, vagy pszichéjét taglaló részeknek (pl. Fee dohányzása, Hachimaki térvesztési fóbiája), mint a globális jelenségeket ábrázolóknak (pl. terrortámadások, az űrszemét geopolitikája). Ráadásul akár a személyesebb, akár az univerzálisabb, akár a tudományos oldalát vizsgáljuk, kifejezetten szimpatikus Makoto hitelességre törekedése.
Kozmikus kettőség
A Planetes tehát nem csak emberi történetként, de hard sci-fiként is kiváló. Makoto már a manga eredeti megjelenésének éveiben (1999-2004) az űrszemét egyre nagyobb veszélyt jelentő problémájával foglalkozott, amikor még nem volt annyira szem előtt a téma, mint manapság. A sztoriban olvasható jelenségek és megoldásukról szóló lehetőségek pedig a lehető legnagyobb mértékben érződnek valóságosnak. Mint ahogy azok a járulékos témák is, melyeket Makoto az emberiség interplanetáris lénnyé válásával együtt a sztoriba emel.
Megjelennek az űrkutatáshoz kapcsolódó etikai, geopolitikai, ökológiai és kulturális kérdések, az űrbéli élet hosszútávú biológiai hatásai, és az űrhajóslét mentális, szociális kihívásai is. A Planetes pedig itt sem igazán rugaszkodik el a hihetőség határától. Noha a cselekmény jó része az űrben, vagy más égitesten játszódik, attól még földhözragadtnak mondható. Mindezeket, tehát a hitelességet, a beemelt témák rétegzettségét és a szereplők karakterizálását egybevéve,
a Planetes egy üdítően kedves, mégis izgalmas és tartalmas történetet rejt.
Minden értelmezési síkon, beleértve a vizualitást is.
Makoto rajzai is jóleső kettősséget mutatnak. A karakterábrázolások meglehetősen filmszerűek: ha kell, eltúlzottan komikusak, ha kell drámaiak (ezt viszont nem túltolva), de minden esetben meglehetősen dinamikusak. Ez leginkább a neves mangaka stílusában gyökerezik, aki szinte páratlan hatékonysággal viszi papírra a karakterek mozdulatait. Még a statikus pillanataikban is annyi életerő rejlik, hogy szinte várjuk, mikor mozdulnak meg ténylegesen. A Planetes lendületessége a panelek elrendezésében is tetten érhető, ennek eredményeként pedig piszok gyorsan olvasható, az amúgy nem mindig egyszerű történet.
Makoto dinamikusan panelezett oldalai gyakran kulminálódnak döbbenetes erejű egy- vagy kétoldalas nagytotálokban. A vizuális kettősség másik oldalát pedig ez adja: ahogy
a gyorsan pergő eseményekből hirtelen ki tud rántani valamilyen elnémulásra késztető nagyképpel.
Arról nem is beszélve, hogy a Planetes hátterei és zsúfoltabb panelei is iszonyatosan részletgazdagok,sőt, a fejezetnyitó oldalak színesben pompáznak, ezzel is növelve a vizuális élményt. De ha fekete-fehéren maradtak volna, akkor is teljes lenne az élmény.
Verdikt
A Planetes ebben a formájában még nem egy kerek történet, hiszen a magyar kiadásban két kötetre rúgó manga második fele még nem jelent meg. De már az első felvonás első néhány fejezete is elemi erővel képes berántani az olvasót. Ugyan az első oldalak még mutatnak némi következetlenséget, például karakterábrázolás tekintetében, Makoto hamar megtalálja a helyes utat. A történet egyszerre szól az emberiség nagyszerű teljesítményeiről, és az univerzumban betöltött porszemnyi szerepünkről. Egyszerre nagyívű űrkaland, annak minden globális kihívásával, és személyes, intim történetekből összeálló tabló. A Planetes az év egyik legmenőbb megjelenése, amelyet egyaránt élvezhetnek a mangafanok, úgy általában a képregényolvasók, de még a feketeöves sci-fisták is. De még a krónikus For All Mankind hiányban szenvedők is.
Már követed a Roboraptort, de mégis lemaradsz a legfrissebb kritikákról, hírekről? A Roboraptor hírlevél segít ebben! Hetente a postafiókodba küldi cikkeinket, hogy Te döntsd el, mit akarsz olvasni, ne a gépek.
