A Henry James novellája alapján készült Vadállat egy erős és megrázó szerelmi történet és emberi dráma. A film nemcsak az érzelmekkel, de napjaink olyan társadalmi jelenségeivel is foglalkozik, mint a magány vagy a digitális világ veszélyei. Ugyan a film a játékidőt túlhúzza, de mielőtt teljesen lekapcsolódnánk érzelmileg a sztoriról, szerencsére megmenti a lezárás. A filmet a 14. Frankofón Filmnapokon láttuk. Spoilermentes kritika.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A Vadállat alaptörténetét a film írója és rendezője, Bertrand Bonello Henry James The beast in the jungle című novellája alapján írta. A története szerint John Marchert, a főhőst balsejtelem gyötri, hogy a jövőben egy szörnyű esemény vagy katasztrófa fogja megváltoztatni az életét. Mivel hisz a végzetben, ezért nem mer magához közel engedni senkit, még a szerelmét, May Batramot sem; így viszont elszalasztja a boldogság lehetőségét. A történetben a magány, a szerelem és a beteljesületlen testi vágyak állnak a központban. Sokak szerint a novella James vallomása is, mert a férfi főhős párhuzamba állítható vele: az író sem nősült meg, és nem is tapasztalhatta meg soha a testi szerelmet.
Szerelem időn és téren át
A Vadállat nem a Henry James novella adaptációja – a film az alapötletet és mondanivalót, motívumokat veszi át. A történet főhőse, akit a szörnyű megérzés gyötör pedig egy nő, Gabrielle (Léa Seydoux).
A film a közeli jövőben, 2044-ben játszódik, ahol már az emberiség munkájának nagy részét mesterséges intelligencia végzi. Érzelemmentesen és részrehajlás nélkül hozzák meg a döntéseket a világ biztonsága érdekében. Gabrielle egy állásinterjúra jelentkezik, ahol végre érdemi munkát végezhetne, ám van egy feltétel: vissza kell mennie az előző életeibe és fel kell dolgoznia a traumáit, hogy teljesen érzelemmentesen tudja teljesíteni a rábízott feladatokat. A történet három szálon játszódik: egyik előző életében a nő 1910-ben, Párizsban bonyolódik szerelmi viszonyba, a másikban pedig 2014-ben, Los Angelesben keresi magát – és a szerelmet. Mindhárom idővonalon beleszeret a rejtélyes Louis-ba (George MacKay), ám Gabrielle nem tud megszabadulni a bajsejtelmétől: folyamatosan gyötri a félelem, hogy egyszer egy szörnyűség fog vele történni.
HIRDETÉS
A Vadállat egy tömény film. Nemcsak a két főhőse drámáját és dinamikáját vizsgálja és boncolgatja, hanem napjaink társadalmi problémáit is. A sci-fi vonal csak a keretet adja neki, de nem a technológiai fejlődés a lényeg, hanem az emberi érzelmek és kapcsolatok evolúciója. Ugyan az alaptémákról – a szerelem, a magány, halál és a szexualitás – James is írt a novellájában, de a film ezeket még tovább elemzi a három idősíkon.
Mindegyik szálon a szereplők más-más személyiséget vesznek fel, egyedül az egymáshoz fűződő vonzalmuk marad ugyanaz.
Gabrielle nézőpontján keresztül bontakozik ki a fő téma, a magány, a „mi lett volna ha” történetszál, és persze a félelem valami szörnyűségtől. Gabrielle tragédiája az, hogy bár mélyen érez, nem mer kockáztatni a boldogságáért. Vagy a társadalmi szabályok, korábbi traumái vagy az őt gyötrő félelem miatt képtelen átadni magát az érzelmeinek. Folyamatosan gátolja saját magát a szerelem megtalálásában. A korábbi két idősíkon is tragikus a sorsa, de nem feltétlenül a tettei miatt. Sok helyzetben látjuk őt egyedül, elszigetelve, magányosan. Nem tudja, hogyan kezelje az érzéseit, és bár vágyik a kapcsolódásra (barátokra, szerelemre), falakba ütközik.
Louis karakteréről jóval kevesebbet tudunk meg. Szinte csak mellékszereplő Gabrielle világában. Az 1910-es idővonalon csak egy magányos agglegény, ám a 2014-es szálban fontosabb szerepet kap. Ezen az idővonalon egy teljesen más személyiség: egy nőgyűlölő pszichopata (a karaktert egyébként Elliot Rodgerről mintázta a rendező), aki ugyanúgy küszködik az emberi kapcsolatok hiányától, mint Gabrielle. A férfi tragédiája, hogy képtelen feldolgozni a korábbi traumáit, amik abból erednek, hogy a nők folyamatosan visszautasítják őt. Vágyik arra, hogy szeressék, de a bosszúvágy is viaskodik benne. Ezt a belső vívódást jól megjeleníti a Vadállat, fokozatosan vezeti fel, és még az utolsó pillanatokban is él bennünk a remény, hogy a férfi és a nő egymásra talál.
A három különböző történetszál közül az első a legerősebb, és az, ami a legszebben bontja ki a két főhős közti dinamikát és érzelmi köteléket. Nincsenek benne felesleges jelenetek, vagy elnyújtott monológok. Tömör, feszült, a lezárása pedig hirtelen és felkavaró. A 2014-es idősík is tartogat feszült perceket (különösen a végkifejlet), ám a negatívuma az, hogy túl lassan építi a feszültséget. A hosszú, szinte meditatív jelenetek pedig tovább nyújtják a játékidőt, amit sokkal ütősebben és tömörebben is lehetett volna tálalni.
Léa Seydoux és George MacKay közt egyébként jól működik a kémia. Érdekesség, hogy MacKay (1917, München) nem az első választása volt a rendezőnek. Az eredeti szerepet Gaspard Ulliel kapta volna, de a Vadállat előkészületeikor síbalesetben, tragikusan fiatalon elhunyt. Az emléke előtt tisztelegve Bonello úgy döntött, nem francia színészt választ a helyére, hanem angolt. MacKay ugyan a forgatás kezdetekor még egy szót sem beszélt franciául (ami egyébként nem jön át a filmben, szinte nincs is akcentusa), de a forgatás előtt remek nyelvtanárokat kapott, és keményen dolgozott a szerepen.
Betrand Bonello elégedett volt a férfi főszereplő választással. Azt mondta, hamar megtalálta az összhangot a két színész, és sokat nevettek a felvételek közt. Ez a kémia látszik a vásznon is: vibrál a levegő köztük, és az első idővonalon kifejezetten intimek a jeleneteik. Bonello kreatívan oldotta meg az intimitás megteremtését. Nemcsak a párbeszédeik meghittek, de a hosszú, sóvárgó tekintetek, egy-egy érintés is remekül érezteti a köztük lévő vonzalmat. Sőt, egy kézfogásuk kifejezetten szexire is sikerült! Nem feltétlenül kellenek nagy jelenetek vagy csók ahhoz, hogy két szereplő közti érzelmeket éreztesse a film. Az apró gesztusok sokkal többet mondanak.
AI vs. emberi érzelmek
A Vadállat nemcsak egy szerelmi történet, de jelenkori problémákat is érint. A főhősök nem merik élni az életüket, mert félnek kockáztatni, kilépni a saját korlátaik közül. Félnek a múlttól, de félnek a jövőtől is, ezért nem mernek élni sem. A klímaválság, a COVID és a mesterséges intelligencia elterjedése idején James novellájának fő témája még mindig aktuális. Az emberi természet ugyanis hajlamos agyalni azon, mi lett volna, ha, vagy épp mi lesz, és közben elmegy mellette az élete.
Ehhez jön még a digitális, és a mesterséges intelligencia világa is. Hiába tudunk elérni lassan bárkit és bármilyen információt a Földön, de boldogabbak nem leszünk tőle.
A sztoriban visszatérő elemek a porcelán babák, majd az „élő babák”, azaz robotok jelensége is, ami a film központi témáját erősíti, azaz az emberi érzelmek fontosságát. A Vadállat fontos üzenete ugyanis az, hogy a digitális világban egyre jobban elsodródunk egymástól. Mindenki a mobiljába bújva vagy az interneten keresi a kapcsolódást. Ez elég nagy közhelynek tűnik, de a film ügyesen csomagolja be a mondanivalóját. Fokozatosan hinti el, mennyire vágynak a karakterek a szerelemre és egymásra, és fokozatosan emeli a köztük lévő távolságot. A filmet végig belengi a nyomasztó magány és a Gabrielle-t gyötrő rossz érzések kapcsán az a folyamatos feszültség, hogy valami borzalmas fog történni. A forgatókönyv nagyon ügyesen elhiteti a nézővel, hogy valami szörnyű véres halál leselkedik a karakterekre. A Vadállat lezárása azonban egy sokkal borzalmasabb sorsot szán a hőseinek, mint a halál, és ezzel üt nagyot.
Jól előkészíti a film a csattanót, és a két színész fantasztikus játékának köszönhetően egy igazi arcon csapás a befejezés.
Verdikt
A Vadállat egy nyomasztó, de erős és emlékezetes alkotás az emberi természetről, szerelemről és magányról. Borúlátó lenyomat korunk társadalmáról és érzelmi sekélyességéről. Léa Seydoux és George MacKay közti kémia jól működik, és valamennyi idősíkon jól megteremti köztük a feszültséget a forgatókönyv. A film egyetlen hibája, hogy a második idővonal sztorija nagyon lelassul, és túlhúzza a játékidőt, de a befejezés miatt megéri végig ülni a két és fél órát.
