Hírek

Tudum, mit fogsz nézni jövő nyárig! A Netflix legfontosabb bejelentései

A Netflix idén is megtartotta a fura, Tudum nevű eseményét, ahol nagyjából felvázolták, mivel hol tartanak, és mire érdemes gerjednünk az elkövetkezendő időben. Összeszedtük a legizgalmasabb bejelentéseket.

A Netflix továbbra se hagyott fel a filmekkel

A Netlifx 2021 óta szorgosan hozza a havi nagyköltségvetésű, ám többségben B vagy épp Zs-kategóriás, hamar felejthető művek kerültek ki közülük. Azért nem adják fel, jönnek új saját gyártású filmek. Új és régi ismerősökkel.

Enola Holmes 2.

A 2020-as Enola Holmes tökéletes családi nyomozás volt Sherlock Holmes húgával, akit Stranger Thingsből jól ismert Millie Bobby Brown formált meg. November 4-én visszatér a legfiatalabb Holmes, hogy immár saját irodájából oldja meg a legnyakatekertebb ügyeket.

Heart of Stone

Gal Gadot, a Különösen veszélyes bűnözők után ismét egy Netflix filmhez adja nevét – ezúttal egy akcióthrillerhez, amiben egy olyan kémnőt alakít, akinek minden érzelmét, gondolatát félre kell tennie munkája miatt. Ismerős recept, 2023-ban kiderül, mi lesz belőle.

The Mother

Gal Gadot mellett Jennifer Lopez is az akcióhősnők útját választja – bérgyilkosként járja a vidéket. Vissza kell térnie a businessbe, ugyanis lánya veszélybe kerül. További szereplők Joseph Fiennes, Lucy Paez, Omari Hardwick, Paul Raci és Gael Garcia Bernal látható. A film 2023 májusában érkezik a Netflix műsorára.

Tyler Rake: A kimenekítés 2.

2020-ban mivel üthettük el az időt? Tyler Rake akciózásába! A sztori akkorát ment, hogy a 2. rész is célegyenesben van. Miután alig élte túl az első film eseményeit, Rake visszatér az ausztrál zsoldos szerepében, akinek újabb halálos küldetése van: ki kell menekítenie egy kegyetlen grúz gengszter meghurcolt családját a börtönből, ahol fogva tartják őket. 2023-ban kiderül, hogyan menekíti őket Rake.

Álomország

Jason Momoa az Édes kislányom Netflix filmje után egy fiatalabb nézőket célzó fantasyben tér vissza a műsortárba Marlow Barkley oldalán. Az Álomországban nem árt ismerni a szabályokat – mondja a bemutatott jelenetben -, ha tudni akarod megszegni őket. Novemberben kiderül, milyen családi kalandban is lesz részünk.

They Clones Tyrone

John Boyega, Teyonah Parris és Jamie Foxx egy bizarr és aljas állami kísérlet részesei lesznek, ahol meredekebbnél meredekebb dolgok történnek velük. Figyelem, a filmben csúnya szavak hangzanak el!

Tőrbe ejtve: Az üveghagyma

A Netflix legjobban várt filmje a Tőrbe ejtve új epizódja, amelyben Benoit Blanc Görögországig utazik egy újabb rejtély megoldásáért. A TUDUM-on bemutatott klipben megtudjuk, kik lesznek az ügy gyanusítottjai. A többi pedig majd december 23-án.

Jók és Rosszak Iskolája

Nyakunkon a Jók és Rosszak Iskolája premierje! Október 16-án érkezik Soman Chainani regénysorozatából forgatott film, melyben a fiatal növendékek erejét aktiválják, ám egy ilyen esemény se mehet le simán. Paul Feig filmje Sophie-t és Agathát követi nyomon, akik legjobb barátnők, de egy modern tündérmese két ellentétes oldalán találják magukat, amikor az élet egy elvarázsolt iskolába sodorja őket, ahol fiatal hősöket és gonoszokat képeznek ki, hogy ne boruljon fel a jó és a rossz egyensúlya. A főszerepben Charlize Theron, Kerry Washington, Sophia Anne Caruso és Sofia Wylie.

A sorozatokból a zászlóvivőké és a franchise-építésé volt a főszerep

A franchise-építés a Netflixet sem kerülhette el, ami látszik is az idei sorozat felhozatalukból. Népszerű címek folytatásai mellett azok spinoffjai betárazódni a streamingnél, és első adagjuk 2023-ra itt is lesznek.

A megfigyelő

Eredeti sorozatok még várhatóak a streamingóriásnál. Egyik egy minisorozat – amelyben amúgy is jó a Netflix -, A megfigyelő. Miután a Brannock család beköltözik új külvárosi álomotthonukba, a helyzet hamarosan pokolivá válik. Kezdetben baljós levelek érkeznek valakitől, aki „A megfigyelő”-nek nevezi magát, majd feltárulnak a környék baljós titkai.

Wednesday

Tim Burton sorozatalkotói székbe ült, nem is akármivel: egy új Addams Family történettel, melynek főszereplője Wednesday lesz. Egy rövid klipben pedig azt is megtudhattuk, Jenna Ortega milyen Wednesday lesz. Minden más november 23-án derül ki.

1899

A Dark alkotóinak hajós sorozatáról sok hír nem érkezett eddig néhány rövid klipen, jelenetfotón túl és hogy egy európai kivándorlókkal teli hajóról fog szólni. Sokat nem kell várnunk a horrorra: november 17-én érkezik a Netflixre.

A korona – 5. évad

November 9! Felírni a naptárakba, ugyanis ekkor érkezik A korona legújabb évada. Ráadásul a középpontban III. Károly és Diána hercegnő kapcsolata lesz. A főszerepben Elizabeth Debicki (Diána) és Dominic West (Károly), Erzsébetet és Fülöpöt ezúttal Imelda Staunton és Jonathan Pryce alakítja.

Shadow and Bone 2. évad

A tavalyi év ifjúságú fantasy sorozata kiemelkedő siker lett, a 2. évadot is régóta várva várják a rajongók. A Tudum nem is lehetett jobb alkalom, hogy végre lássunk valamit a folytatásból!

You – Te

Joe újra identitást váltott, és ezúttal Londonból jelentkezik legújabb manipulációival. Nem is kell sokat várni rá, ugyanis már jövő év elején – 2023. február 10-én – érkezik az új évad első adagja, a második pedig március 10-én.

Lupin 3. évad

Nem úgy, mint Lupinra! A 3. évad egy rövid előzetesével izgatják a rajongókat, de premierdátum még nincs!

Halott vagy – 3. évad

A You-hoz hasonlóan nagyon várt folytatás a Halott vagyé, amely ráadásul egy elég furcsa cliffhangerrel hagyta itt nézőit. November 17. már nincs annyira messze, addig egy új előzetessel frissítsünk rozsdás emlékezetünkön.

Út a Pokol felé 2. évad

Folytatódik a dél-koreai Jon Szanghó (Vonat Busanba) azonos című képregénye alapján készült Út a Pokol felé is, melyben végre kiderülhet, ki vagy kik állnak a különös kivégzések mögött.

Alice Határországban – 2. évad

Ha már Ázsiában járunk, a Netflix nagysikerú japán sorozata is visszatér, ráadásul pontosan tudjuk, mikor! Arisunak és Usaginak meg kell fejtenie Határország titkait, hogy visszatérhessenek saját világukba. Vajon közelebb kerülnek a kijutáshoz? Decemberben érdemes lesz felnézni a műsortárba

Vikingek: Valhalla – 2. évad

Az idén érkezett Vikingek spinoff folytatása is célegyenesben van. Az első 2. évados betekintésbenLeif Eriksson (Sam Corlett), Freydis Eriksdotter (Frida Gustavsson) és Harald Sigurdsson (Leo Suter) – kétségbeesett utolsó támadást indítanak Olaf és harcosai ellen. A folytatásra 2023-ig kell csak várni, de reméljük, beváltja a hozzáfűzött ígéreteket.

Sarolta királynő – Egy Bridgerton történet

A spioffosodást a kosztümös, feketéket is a történelmi kánonba beemelő Bridgerton-család sem úszhatta meg. Külön történetet pedig nem más, mint Sarolta királynő érdemelt, aki történelmileg is izgalmas, de a Brigerton világán belül is ellentmondásos, de szórakoztató karakter.  Az első betekintésben az ő és György találkozását láthatjuk.

Manifest 4. évad

Megkezdjük az utolsó leszállást! November 4-én érkezik a Netflix mentette Manifest befejező évadának első része. A korábbi rövid teaser után itt a hivatalos előzetes is.

Hírek a Witcher háza táján

Nincs netflixes nagy bejelentő esemény Witcher nélkül! A nagyobb klipek elmaradtak, de hírmorzsák azért jutottak a vajákolóknak is.

A sorozat 3. évadára 2023 nyaráig várni kell, viszont december 25-én érkezik az első spinoff sorozat, a Blood Origin.

Főszerepben Sophia Brown (Éile), Laurence O’Fuarain (Fjall) és Michelle Yeoh (Scian). A Blood Origin visszakalauzolja a nézőket a Szférák Együttállásának idejébe, mikor a Kontinensen elszabadultak a különböző szörnyek és megszületett az első vaják-prototípus is.

 

Szerző

Leave feedback about this

  • Quality
  • Price
  • Service

PROS

+
Add Field

CONS

+
Add Field
Choose Image